német tengerésztiszt From Wikipedia, the free encyclopedia
Otto Ernst Lindemann (1894. március 28. – 1941. május 27.) német tengerésztiszt volt, sorhajókapitányi rangban a Bismarck csatahajó parancsnokaként vált ismertté.
Ernst Lindemann | |
Született | 1894. március 28. Altenkirchen |
Meghalt | 1941. május 27. (47 évesen) Atlanti-óceán |
Sírhely | Dahlemi temető |
Állampolgársága | német |
Nemzetisége | Német |
Fegyvernem | Kaiserliche Marine Reichsmarine Kriegsmarine |
Rendfokozata | sorhajókapitány |
Csatái | Albion hadművelet Rheinübung hadművelet *Csata a Dánia-szorosban *A Bismarck csatahajó utolsó csatája |
Kitüntetései | A Vaskereszt Lovagkeresztje |
A Wikimédia Commons tartalmaz Ernst Lindemann témájú médiaállományokat. |
Lindemann 1913-ban lépett be a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) kötelékébe és az alapkiképzése után egy sor hadihajón teljesített szolgálatot távírászként az első világháború alatt. A Bayern csatahajó fedélzetén 1917-ben részt vett az Albion hadműveletben. Az első világháborút követően különböző hadtörzsi és tüzérségi kiképző helyeken szolgált. A második világháború kitörése után a Bismarck csatahajó parancsnokává nevezték ki. Ez a hajó volt ekkor a világ legnagyobb szolgálatban lévő hadihajója.
1941 májusában a Lindemann parancsnokolta csatahajó a Prinz Eugen nehézcirkálóval egy harccsoportot képezve vett részt a Rheinübung hadműveletben, amit Günther Lütjens tengernagy, a flotta parancsnoka vezetett a Bismarck fedélzetéről. A Seekriegsleitung (német haditengerészet parancsnoksága) utasításai szerint a Balti-tenger partján lévő Gotenhafenből kellett útnak indulniuk és támadást intézniük az Atlanti-óceánon közlekedő brit konvojok ellen. A harccsoport Grönland és Izland között igyekezett kijutni az óceánra, ahol összetalálkoztak az elfogásukra kiküldött brit hadihajókkal és harcba bocsátkoztak velük. A Dánia-szorosban vívott csata a brit Hood csatacirkáló megsemmisülésével végződött. Ezt követően a sérülései miatt a francia partokat elérni igyekvő csatahajót brit torpedóbombázók manőverképtelenné tették és május 27-én az őt beérő brit hadihajók másfél órás küzdelemben harcképtelenné tették, majd a legénysége elsüllyesztette. Lindemann és parancsnoki törzsének nagy része életét vesztette a Bismarck elsüllyedésekor.
Lindemann posztumusz a Vaskereszt Lovagkeresztje kitüntetésben részesült, ami akkoriban a német hadsereg legmagasabb katonai elismerés volt. A kitüntetést özvegye vette át 1942. január 6-án.
Otto Ernst Lindemann 1894. március 28-án született a Westerwaldban lévő Altenkirchenben (Rheinland tartomány) Dr. jur. Georg Heinrich Ernst Lindemann és Maria Lindemann (leánykori neve: Lieber) első gyermekeként. Az Ernst néven ismert Georg Lindemann próbaidős bíró, majd egy porosz hitelbank (Preußische Central-Bodenkredit-Aktiengesellschaft AG) elnöke lett. Ez a bank számos fúzió eredményeként manapság (2021) az Eurohypo AG részét képezi.[1][2] A tengerésztiszt szintén Ernst Lindemann nevű nagyapja első unokatestvére volt Georg Lindemann vezérezredesnek[3] és fia volt Ernst Heinrich Lindemann ügyvédnek (1833–1900), aki polgármestere volt a Ruhr-vidék több nagyvárosának is: Essen (1859–1868), Dortmund (1878–1886) és Düsseldorf (1886–1899).[4]
Otto Ernst Lindemann 1894. április 26-án lett keresztség révén a protestáns egyház tagja. A család 1895-ben Berlin Charlottenburg nevű negyedébe költözött, ahol a Carmerstraße 6. szám alatt lakott. Kurt nevű öccse 1896-ban, Wolfgang nevű fiatalabbik öccse 1900-ban született. Kurt 1945 áprilisának végén esett el tartalékos őrnagyi rangban Potsdam közelében.[5] A család 1903-ban innen Berlin Dahlem nevű negyedébe költözött tovább, a Grunewald erdő mellé.[2]
16 éves korában, 1910-ben a nagybátyja, Friedrich Tiesmeyer fregattkapitányi rangban a Mainz könnyűcirkáló parancsnoka volt.[6][m 1] Egy Hamelinben tartott családi összejövetel alkalmával Ernst beszélt nagybátyjával és hallgatta annak távol-keleti tengerészkalandjait. Ezen beszélgetések hatására döntött Ernst a haditengerészet mellett.[7] Lindemann a Berlin-Wilmersdorfban lévő Bismarck-Gimnázium középiskolában tett érettségit 1912-ben átlagos-jó osztályzatokkal. A következő hat hónap folyamán a London Richmond kerületében lévő Royal Polytechnic Institution-ra (Királyi Politechnikai Intézet; a mai Westminsteri Egyetem) járt.[8]
Lindemann 1920 tavaszán ismerte meg Charlotte Weil énekesnőt (leánykori neve: Fritsche, 1899-1979)[9] és 1921. február 1-én házasodtak össze. A párnak egy gyermeke volt, Maria Helga, aki 1924. február 26-án született.[10] Lindemann tengerésztisztként sok időt töltött a családjától távol, ami próbára tette a házasságát és 1932-ben végül elvált.[11] Lindemann 1933. július 20-án jegyezte el a fiatalabb öccsének sógornőjét, a nála 14 évvel fiatalabb Hildegard Burchardot.[12] A pár 1934. október 27-én a berlin-dahlemi At. Annen templomban kelt egybe. A szertartást Martin Niemöller, a Hitvalló Egyház alapítója vezette. Őt később náciellenessége miatt bebörtönözték.[13] Egyetlen leánygyermekük, Heidi Maria, 1939. július 6-án született.[14]
1913. március 26-án Lindemann a szüleivel Flensburgba utazott, hogy a Mürwiki Tengerészeti Akadémián elvégezzék rajta az egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat. A nyolc éves képzés nagy költségekkel járt, az 1909-es év díja 800-1000 aranymárkába került, de ennek megfizetése nem okozott gondot az erős anyagi háttérrel rendelkező szülők számára. Összehasonlításként egy vasipari munkás évente 1366, egy tanár 3294 márkát keresett. Ekkoriban a német lakosságnak mindössze 5%-a keresett 3000 márkánál többet évente. A vizsgálatot végző orvos csak korlátolt mértékben minősítette alkalmasnak (bedingt tauglich), mivel a gyerekkori pneumónia alkalmatlanná tette tengeralattjárókon való szolgálatra. Egy második vizsgálaton próbaidőre elfogadták és Lindemann a "Crew 1913" (1913-ban kezdődő évfolyam) 290 fiatal kadétjánek egyike lett 1913. április 1-én.[15][16]
1913 elején a Crew 1913 kadétjai a Hansa, a Hertha, a Victoria Louise és a Vineta kiképzőhajókra kerültek. Lindemann a Hertha fedélzetére lett beosztva 71 társával együtt. A Hertha parancsnoka Heinrich Rohardt kapitány, Friedrich nagybátyjának barátja volt. A kiképzőhajóra május 9-én érkeztek meg és egyből 18 fős őrszolgálatokat állítottak fel belőlük.[17] A Hertha Mürwikből Kielbe hajózott és itt maradt a hónap végéig. 1913. május 29-én Swinemündébe hajózott, ahol június 15-ig maradt. Innen Sassnitz és Visby érintésével érkezett Stockholmba június 24-én. Innen július 1-én indult a norvégiai Bergenbe, majd pár nap után folytatta az útját a Lönne-fjord felé. Lindemann itt találkozott első ízben Vilmos császárral, a haditengerészet főparancsnokával. A kiképzőhajó innen visszaindult Németországba és 1913. augusztus 8-án érkezett meg Wilhelmshavenbe.[18]
Egy héttel később a Hertha egy hét hónapos útra indult (1913. augusztus 15. – 1914. március 12.). Az út során Lindemann eljutott az angliai Dartmouth-ba, a spanyol Vilagarcía de Arousa-ba, az Azori-szigetekhez tartozó Faial-szigetre és az új-skóciai Halifax-ba. A hazaút során a mexikói Vera Cruz, a kubai Havanna, a haiti Port-au-Prince, a jamaikai Kingston, Madeira, a spanyol partvidék voltak a megállóhelyek. Németországba 1914 márciusának közepén érkeztek meg. Először Brunsbüttelben, majd két nappal később Kielben kötöttek ki.[19] Lindemannt 1914. április 3-án előléptették zászlóssá (Fähnrich zur See).[20][21]
Az első világháború kezdetén, 1914 augusztusában minden további kiképzési gyakorlatot megszakítottak az akadémián és a normál kötelező tiszti vizsgákat mellőzték. A Crew 1913 teljes állományát beosztották a haditengerészet különböző egységeihez aktív szolgálatra. Lindemann a Lothringen csatahajóra került, mely a Nyílttengeri Flotta II. csatahajórajához (II. Geschwader der Hochseeflotte) tartozott Reinhard Scheer altengernagy parancsnoksága alatt. Lindemann harmadik távírótiszt (III. FT Offizier) lett.[22] A Lothringen leggyakoribb feladata az Északi-tengeren való őrjáratozás volt, Altenbruch (ma Cuxhaven része) és Brunsbüttel között ide-oda hajózva. Az őrjáratozásai során nem került harcba. Lindemann 1915. június 1-én hagyta el a Lothringent, hogy Mürwikben a szikratávíró iskolán (FT Schule) tanuljon. Sikerrel teljesítette a kurzust és 1915 júliusában tért onnan vissza a Lothringenre, ahol második szikratávírótiszt lett (II. FT Offizier). A tiszttársai szerint ez a pozíció nagyszerűen illett hozzá az abnormálisan nagy fülei miatt. 1915. szeptember 18-án léptették elő korvetthadnaggyá (Leutnant zur See).[21][23]
1916. március 19-én Lindemannt áthelyezték az újonnan szolgálatba állított Bayern csatahajóra, ahol szintén második távírótisztként szolgált. A nyolc darab 38 cm űrméretű lövegével a Bayern volt a legerősebb csatahajó a Császári Haditengerészetben. A legénységének nagy részét Lindemannhoz hasonlóan a kiképzőhajóként alkalmazott Lothringenről helyezték át.[24] A Bayern fedélzetén részt vett az 1917 szeptember-októberében végrehajtott Albion hadműveletben, ami Ösel, Dagö and Moon szigetek elfoglalásával járt a Balti-tengeren. A hadművelet elején, október 12-én 05:07-kor a Bayern aknára futott, miközben Pamerort partjainak lövetéséhez készülődött pozíciót felvenni. A legénységének hét tagja esett el, de az akna okozta sérülések ellenére a Toffri-foknál lévő ellenséges tüzérséget Dagö sziget déli csúcsán lőni kezdte. Aznap 14:00-kor engedélyezték számára a kiválást és a Tagga-öbölben átmeneti javításokat végeztek el rajta október 13-án, majd november 1-én visszatért Kielbe.[25]
A compiégne-i fegyverszüneti egyezmény után a Bayern a Nyílttengeri Flotta hajóinak többségéhez hasonlóan internálva lett Scapa Flow-ban, a brit Grand Fleet fő támaszpontján. A Bayern november 23-án érkezett meg ide 175 fős létszámra lecsökkentett legénységgel, közte Lindemannal, akit később visszarendeltek Németországba és 1918. január 12-én érkezett vissza Kielbe. 1919. június 21-én Ludwig von Reuter tengernagy elrendelte az önelsüllyesztést hajói számára. Lindemann egykori hajója, a Bayern 14:30-kor merült el.[26]
Mikor visszatért Németországba, bizonytalan volt, hogy aktív katonai szolgálatban maradhat-e. A versailles-i békeszerződés eredményeképpen a német haditengerészet személyi állományát maximálisan 15000 főre, az ebbe belefoglalt tisztikar létszámát 1500 főre korlátozták. Lindemann ötödik legjobb eredménnyel zárta az évfolyamot, így jó esélye volt arra, hogy a Birodalmi Haditengerészetre (Reichsmarine) átnevezett haderőnem kötelékében maradjon. Átmenetileg a Dahlem Védelmi Században (Schutzkompanie Dahlem, a Schutz-Regiment "Groß-Berlin" része) szolgált 1919 június-júliusában, mielőtt az újonnan felállított haditengerészeti főparancsnokság (Marinekommandoamt) vezetőjének adjutánsa lett (1919. augusztus 1. – 1922. szeptember 30.), mely testület ekkor William Michaelis vezetése alatt állt. A Mainekommandoamt közvetlenül az Admiralstab alá volt rendelve. Ezzel egyidőben a Flottenabteilungnál is adjutáns (A II) volt. 1920. január 7-én fregatthadnaggyá (Oberleutnant zur See) léptették elő.[21][27]
Lindemann ezt követően őrtisztként és divízió-tisztként szolgált 1922. október 1. és 1924. szeptember 30. között a Hannover fedélzetén.[21] Ezen kinevezése alatt egy tiszti tanfolyamon vett részt Kielben 1924. február 5. és 1924. május 3-ika között.[28] Ennek elvégzése után a 3. partvédelmi osztály (Küstenabwehrabteilung III) 1. partvédelmi századának (1. Artillerie-Kompanie) parancsnokságát vette át. Parancsnoka Otto Schultze korvettkapitány volt, aki a világháborúban tengeralattjáró-parancsnokként szolgált és később a Kriegsmarine tengernagya (Generaladmiral) lett. 1925. január 1-én Lindemannt sorhajóhadnaggyá (Kapitänleutnant) léptették elő.[21][29]
A következő megbízatása a balti-tengeri parancsnokságon (Marinestation der Ostsee) volt (1926. szeptember 27. – 1929. szeptember 6.),, ahol előbb törzstisztként, majd a parancsnokság vezetőjének, Erich Raeder altengernagynak asszisztenseként szolgált.[30] Ezt követően az Elsass csatahajó második tüzértisztje (Fähnrichsoffizier – a kadétokért felelős tiszt) és zászlóstisztje lett, mely utóbbi feladatköréhez a kadétok fedélzeten való gyakorlatoztatása tartozott. Az Elsasson 1929. szeptember 7. és 1930. február 25. között szolgált,[21][28] majd ugyanezekkel a megbízatásokkal került át a Schleswig-Holstein csatahajóra.[20]
1933. január 30-án a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt került hatalomra Németországban Adolf Hitler vezetésével, ami magával hozta a német újrafegyverkezést. 1935-ben a haditengerészet neve Reichsmarine helyett Kriegsmarine lett. 1931. szeptember 22. és 1934. szeptember 22. között Lindemann a kieli tüzériskolán tanított, innen a Hermann Boehm sorhajókapitány parancsnokolta Hessen csatahajóra került át, ahol első tüzértiszt volt 1933. szeptember 23. és 1934. április 8. között. 1932. április 1-én korvettkapitánnyá léptették elő.[21] 1934. április 9-én a wilhelmshaveni hajógyárba (Marinewerft Wilhelmshaven) rendelték, hogy megismerkedjen az épülőben lévő Admiral Scheer felépítésével. A rendhagyó új hajótípus ekkori megnevezése „Panzerschiff” (páncélos hajó) volt, később nehézcirkálóknak sorolták be az egységeit. Az Admiral Scheer első parancsnoka, aki alatt Lindemann is szolgált Wilhelm Marschall sorhajókapitány volt.[31]
Az Admiral Scheer fedélzetén is tüzértisztként szolgált és ebben a pozícióban vett részt a spanyol polgárháború idején fenntartott nemzetközi blokádban 1936. július 24. és 1936. augusztus 30. között.[32]A küldetés előtt Rolf Carls tengernagy 1936. július 23-án 13:45-kor kiadott parancsa szerint a hadihajónak készen kellett állnia arra, hogy rövid időn belül útnak induljon. A normál 48 óra, ami alatt a hajót kifutásra kész állapotba kellett hozni, 12 órára lett csökkentve, ami nagy megterhelést jelentett a legénységnek és különösen Lindemannak. Első tüzértisztként az ő feladata volt mindennemű lőszer kezelésének és tárolásának felügyelete. Az Admiral Scheer és testvérhajója, a Deutschland július 24-én 08:00-kor hagyták el Németországot.[33] Lindemann fő feladatai közé tartozott a partraszálló német alakulatok vezetése és Marschall diplomáciai segítése tolmácsként. Ezen partraszálló erők létszáma 350 főt tett ki, amibe 11 tiszt, 15 tartalékos tiszt és 266 matróz – nagyjából a teljes legénység egyharmada – tartozott. [34] Németországba visszatérőben az Admiral Scheer megállt Gibraltárban 1936. augusztus 25-én, ahol Marschall és Lindemann több más tiszttársukkal együtt felkeresték a helyi brit kormányzót, James Somerville ellentengernagyot is, Lindemann későbbi ellenlábasát.[35] Németországba visszatérve Lindemannt fregattkapitánnyá léptették elő 1936. október 1-én.[20]
1936 és 1938 között a haditengerészet főparancsnokságának (Oberkommando der Marine) tanácsadója, majd vezetője volt a hajóépítési részlegnek és ezzel egyidejűleg a kiképzési részleg (Marineausbildungsabteilung) konzulense, majd vezetője is volt. 1938. április 1-én sorhajókapitánnyá (Kapitän zur See) léptették elő. 1939. szeptember 30-án, egy hónappal a háború kitörése után Heinrich Woldagot váltotta a wiki (Kiel) tüzériskola (Schiffsartillerie-Schule; SAS) vezetőjeként,[21] miután Woldag a Blücher nehézcirkáló parancsnokságát vette át. A vezetése alatt három részleg volt, és alá tartoztak a Bremse és Hektor kiképző hajók, számos tüzérkiképző hajó, ágyúszállítók, segédjárművek és esetenként Hitler állami yachtja, a Grille is.[36]
Ernst Lindemannt frusztrálta a tudat, hogy a tengerészeti tüzériskola vezetőjeként soha nem kerülhet közvetlen harcba az ellenséggel. Nagy megtiszteltetésnek érezte, mikor az újonnan elkészült Bismarck csatahajó parancsnokának szemelték ki, de kétségei voltak afelől, hogy a hajó bevetésre képes állapotba kerülhet a háború vége előtt. A kétségei alapján úgy gondolhatta, hogy a háború 1940 közepére Németország számára kedvezően zárul.[37] A Bismarck előtt soha nem parancsnokolt egyetlen más hadihajót sem, ami meglehetősen szokatlan – ha nem éppen példanélküli – volt a Kriegsmarine történetében. Emellett Lindemann csak olyan hadihajókon teljesített eddig szolgálatot, melyek fő tüzérsége 28 cm űrméretű ágyúkból állt. 1940-ben a Crew 1913 végzettjei közül a második legmagasabb rangú tengerésztiszt volt és kiváló vezetőnek számított.[38]
Lindemann a hamburgi Blohm & Voss hajógyárba 1940 augusztusának elején érkezett meg a befejezés előtti Bismarckhoz. A csatahajó gerincét 1936. július 1-én fektették le és 1939. február 14-én bocsátották vízre.[39] 1940 júniusában érkezett a fedélzetre Burkard von Müllenheim-Rechberg negyedik tüzértisztként, ő lett a hajó elsüllyedésének legmagasabb rangban szolgáló túlélője. A csatahajó utolsó napjainak története jórészt az ő elmondásaiból ismertek. Lindemann adjutánsának tette meg von Müllenheim-Rechberget és felhívta a figyelmét arra, hogy a hajóra a hímnemű névmással kell utalni a hajóneveknél bevett nőnemű helyett (sie helyett er), mivel az túl erős ahhoz, hogy nőneműként említsék. Lindemann 1940. augusztus 24-én állította szolgálatba a csatahajót, melyhez nagy szeretettel viszonyult és parancsnokként a legénység előtt nagy megbecsülésnek örvendett.[40] A Bismarck a Kieli-öblöt (fördét) 1940. szeptember 28-án hagyta el keleti irányba és másnap ért át Gotenhafenbe, majd a közeli Danzigi-öböl viszonylagos biztonságában egy sor próbajáratot teljesített. 1940. november 30-án Lindemann számos tesztet végeztetett a legénységgel, melyeket könnyedén teljesítettek. A sebességpróbák során 30,8 csomós végsebességet ért el a csatahajó, amivel túllépte a tervezett értéket. A próbák során azonban fény derült a csatahajó egyik – később jelentősnek bizonyuló – gyengeségére: a kormánylapátok használata nélkül, csak a hajócsavarok eltérő fordulatszámával a Bismarckot szinte lehetetlen volt kormányozni.[41]
1940 novemberében von Müllenheim-Rechberget Wikbe küldték a tüzériskolára, hogy befejezze a nehézágyúkhoz kapcsolódó tanulmányait, így nem lehetett már Lindemann személyi adjutánsa, helyét a jelzőtiszt, Wolfgang Reiner alhadnagy vette át.[43] A Bismarck nehézlövegeivel első alkalommal november második felében adtak le próbalövéseket, melyek során a csatahajó nagyon stabil talapzatnak bizonyult a lövegek számára.[44] A fedélzeten megtartott karácsonyi ünnepek után a csatahajó legénységének és tisztikarának nagy része eltávozásra kapott engedélyt, így Lindemann is. Ez idő alatt Adalbert Schneider korvettkapitány látta el a parancsnoki feladatokat a hajó fedélzetén. Lindemann az eltávozását a feleségével és a lányával töltötte, a hajóra 1940. január 1-én tért vissza.[45]
1941. április 28-án a Bismarck és legénysége készen állt a bevetésre, a raktárai három hónapra való készlettel voltak feltöltve. Lindemann erről értesítette az OKM-et, az északi és nyugati csoportfőnökséget valamint a flottaparancsnokságot. [46] A Rheinübung hadművelet vezetésével megbízott flottaparancsnok, Günther Lütjens tengernagy a törzsével együtt május 13-án tartott első ízben közös gyakorlatot a Bismarck fedélzetén, tesztelve a flottaparancsnokság és a Bismarck tisztjei közötti kommunikációt.[47]
Adolf Hitler Wilhelm Keitel vezértábornagy, korábbi haditengerészeti adjutánsa, Karl-Jesko von Puttkamer 'sorhajókapitány és Luftwaffe-adjutánsa, Nicolaus von Below ezredes társaságában 1941. május 5-én látogatást tett a csatahajó fedélzetén. Erich Raeder rendhagyó módon nem tartott velük. Lütjens tengernagy körbevezette Hitlert a hajón és megtekintette vele a harcálláspontokat. Hitler és Lütjens négyszemközt is megbeszélést folytattak, aminek során megbeszélték egy esetleges észak-atlanti bevetés kockázatait. A találkozó után Hitler együtt ebédelt a csatahajó tisztjeivel a tiszti étkezdében, ahol Hitler az Egyesült Államoknak a háborúba való belépéstől való vonakodásáról beszélt. Lindemann nyíltan ellentmondott Hitlernek, kifejezve azon véleményét, hogy az ország háborúba való belépésének lehetőségét egyáltalán nem lehet kizárni.[48]
A Rheinübung hadművelet célja a Bismarck csatahajó és a Prinz Eugen nehézcirkáló számára az volt, hogy törjenek át az Atlanti-óceánra és támadják a brit kereskedelmi hajózást. A Prinz Eugen parancsnoka, Helmuth Brinkmann Lindemann osztálytársa volt Mürwikben az 1913-as évfolyamon. Raeder főtengernagy (Großadmiral) parancsai Lütjens tengernagyhoz, a hadművelet vezetőjéhez úgy szóltak, hogy „a Bismarck feladata nem a hasonló erőt képviselő ellenséges egységek elpusztítása, hanem azok lekötése egy halogató akció révén, miközben a hadrafoghatóságát olyan sokáig meg kell őrizni, ameddig lehetséges, hogy a Prinz Eugen számára lehetővé váljon a konvoj kereskedelmi hajói elleni fellépés” továbbá „e hadművelet fő célja az ellenséges kereskedelmi hajózás, ellenséges hadihajókkal csak akkor szabad szembe szállni, ha a feladat ezt megköveteli és ezt nagy kockázat nélkül meg lehet tenni.”[49]
1941. május 19-én 02:00-kor a Bismarck és a Prinz Eugen elhagyta Gotenhafent és a Balti-tengerről kihajózva elindult az Atlanti-óceán felé. Lütjens tudta nélkül a britek az elfogott rádióforgalomból rájöttek, hogy a németek egy tengeri hadműveletet indítottak a térségben. Az északnyugatnak tartó német hajóraj első ízben a svéd Gotland cirkálóval találkozott május 20-án Göteborg magasságán túlhaladva. A brit admiralitást egy Stockholmban lévő norvég tiszt értesítette, aki az információt az észlelésről a svéd katonai hírszerzés egyik tagjától szerezte. A hírre a britek felderítőgépeket küldtek ki a norvég partokhoz és az egyik Spitfire megtalálta és lefényképezte a német köteléket Bergen közelében május 21-én.[50] Az innen továbbhajózó Bismarck és Prinz Eugen a Dánia-szorosban próbált meg észrevétlenül kijutni az óceán nyílt vizeire, de május 23-án 19:22-kor az ide őrjáratozni kiküldött Suffolk és Norfolk brit nehézcirkálók észlelték őket. A Bismarckon riadót fújtak, Lindemann pedig 20:30-kor a belső kommunikációs vonalakon tudatta: „Ellenség a bal oldalon, a hajó felveszi a harcot.” (Feind in Sicht an Backbord, Schiff nimmt Gefecht auf.) A Bismarck öt sortüzet lőtt ki, de találatot nem ért el. A jóval gyengébb fegyverzettel bíró brit cirkálók biztonságos távolságra vonultak vissza és követték az ellenséget, várva további saját kapitális hajók beérkezését. A Bismarck elülső radarja az ágyúk elsütésekor meghibásodtak a heves rázkódástól, ezért Lütjens a Prinz Eugent rendelte előre, mivel a cirkálónak még működött az elülső radarja.[51]
A Prinz Eugen hidrofonja egy idegen hajót észlelt 05:00-kor a bal oldalon és a német hajókról 05:45-kor látták meg a két brit hajó kéményét, melyeket Adalbert Schneider először két nehézcirkálóként megadva jelentett. Az első brit sortűz alapján lehetett megállapítani, hogy csatahajókról van szó, de csak a balra való elkanyarodásukkor lehetett megállapítani pontosan a típusukat.[52] A brit hajók 05:53-kor nyitottak tüzet. Lancelot Holland tengernagy terve az volt, hogy először a Bismarckot veszi célba, amit az elől haladó hajónak vélt. A németek felcserélt sorrendje miatt a Hood először a Prinz Eugenre nyitott tüzet. A németek ekkor még nem viszonozták a tüzet, a hátulsó parancsnoki központban tartózkodó – a Suffolk és Norfolk nehézcirkálókat szemmel tartó és a hídon elhangzottakat a fejhallgatóján nyomon követő von Müllenheim-Rechberg szerint azért nem, mert Lütjens tengernagy nem adta meg rá a parancsot azonnal. Két perccel később, Schneider tüzértiszt többszöri hiábavaló engedélykérése után a türelmét vesztő Lindemann válaszolt neki: „Nem hagyom, hogy kilőjék a hátsóm alól a hajómat. Engedély a tűz megnyitásához megadva.” A Lütjens az engedetlenséget szó nélkül tűrte.[53][54] 06:01-kor a Bismarck kilőtte az ötödik sortüzét a 18 000 m távolságra lévő Hoodra és eltalálta a csatacirkálót a főárbóca mellett. Valószínűleg az egyik 38 cm-es űrméretű lövedéke a főárbóc és az 'X' jelzésű lövegtorony között találta el.[55] Ezután egy nagy lángnyelv csapott fel a főárbóc közelében, amit egy a hajó hátsó részét elpusztító hatalmas robbanás követett. A Hood kettétört és mindössze három perc leforgása alatt elsüllyedt, a vízből meredeken kiálló orra merült el utoljára.[56]
A robbanás után a Prince of Wales-t vette célba mind a két német hajó. A britek hét találat elszenvedése után 06:09-kor kiváltak a küzdelemből. A rövid összecsapás során a Prince of Wales is elért több találatot a Bismarckon. Az első a parancsnoki csónakot érte és tönkretette a katapultot, a második a hajóorrt ütötte át, a harmadik pedig a hajótestbe hatolt be a hajó közepén, a páncélöv alatt. Ez a lövedék felrobbanva elárasztotta az egyik generátortermet és megrongálta az egyik vízzáró falát, részben elárasztva a szomszédos kazántermet. A két utóbbi találat következtében összesen 2000 t tengervíz jutott be a hajótestbe.[57]
Lindemann és Lütjens összekülönböztek az ez utáni teendőket illetően. Lindemann a hajó parancsnokaként a taktikai szempontokat kívánta követni és a le akarta vadászni a sérült csatahajót. (A németek erről úgy hitték, hogy a King George V volt, mivel nem tudtak arról, hogy a Prince of Wales már szolgálatba lett állítva.) Lütjens azonban ragaszkodott Raeder parancsaihoz és nem akart szükségtelenül harcba bonyolódni hasonló erejű ellenséges egységekkel, ezért visszautasította Lindemann javaslatát.[58] A két vezető véleménye abban is különbözött, hogy a hajót hol javíttassák ki. Lindemann a Dánia-szoroson át Bergenbe hajózott volna vissza, Lütjens azonban felülbírálta és az út Saint-Nazaire-be való folytatása mellett döntött.[59] A délután folyamán Lütjens parancsára a Prinz Eugen este 18:14-kor különvált a Bismarcktól, hogy függetlenül kezdjen portyázni az ellenséges kereskedelmi útvonalak mentén. A nehézcirkáló június 1-én érkezett meg biztonságban Brestbe.[60]
A két parancsnok véleménykülönbségének egyetlen szemtanúja sem maradt életben, de Heinz Staat matróz (Matrosengefreiter), a hajóhíd kormányosa visszaemlékezett egy az első őrtiszt, Hans Oels és a flottatörzs egyik tagja közötti telefonbeszélgetésre, melyben a flottatörzs tisztjének elmondása szerint Lindemann megpróbálta rábeszélni a Lütjenst az ellenség üldözésére. Az egyik küldönc arról számolt be a bajtársainak, hogy a hajóhídon „nehéz levegő” (dicke Luft) uralkodott.[61][62]
A Bismarck három nappal később süllyedt el, miután a brit haditengerészet minden elérhető egységét az elfogására mozgósította. Még május 24-én 23:30-kor (GMT; helyi idő szerint 19:30-kor) a Victorious repülőgép-hordozó kilenc Swordfish típusú torpedóbombázóból álló köteléke intézett ellene támadást. Egy torpedótalálatot értek el rajta, ami egy ember életét követelte, de csak felületi károsodást okozott a hajó páncélövén.[63] Május 26-án 10:30-kor a szem elől veszített Bismarckot egy Catalina repülőcsónak észlelte ismét Saint Nazaire-től nagyjából 700 tengeri mérföldre nyugatra. A James Somerville tengernagy vezette, Gibraltár felől érkező Force H (H jelű flottakülönítmény) épp keresztezte az útirányát. A kötelékhez az Ark Royal repülőgép-hordozó, a Renown csatacirkáló és a Sheffield könnyűcirkáló tartozott. A repülőgép-hordozóról 19:15-kor 15 Swordfish szállt fel, hogy támadást intézzen a csatahajó ellen. A Bismarckon 20:30-kor rendeltek el légiriadót. Nagyjából 15 perccel a támadás megkezdése után érte a Bismarckot az első torpedótalálat, majd egy második 21:00 körül. Ez utóbbi, a tatot ért találat 12°-os állásban megakasztotta a hajólapátokat. A kárelhárító csoportok megpróbálták kijavítani a kormányművet, amihez szétkapcsolták a hajólapátokat és a jobb oldalit középső állásban rögzítették, de a bal oldalit nem tudták megmozdítani. A hajót nem lehetett kormányozni a hajtóművek fordulatszámának variálásával sem, és ezután a csatahajót a szél és a hullámok az északnyugatról közeledő üldözői felé sodorták.[64] 23:00-kor ismét riadót rendeltek el, mikortól a brit 4. rombolóflottilla intézett ellene támadásokat. A rombolók az egész éjszaka folyamán torpedótámadásokat igyekeztek indítani, így Lindemann és a legénység nem jutott pihenőhöz.[65]
A Bismarckon utoljára május 27-én 08:00-kor szólaltak meg a riadót jelző csengők. A Norfolk 08:15-kor észlelte a Bismarckot, majd a helyszínre érkező csatahajók közül elsőként a Rodney nyitott tüzet 08:48-kor. Egy perc múlva a Bismarck viszonozta a tüzet, majd hamarosan becsatlakozott a harcba a King George V csatahajó, később pedig a Norfolk és a Dorsetshire nehézcirkálók is. Torpedóbombázók e végső összecsapásban már nem vettek részt. A Bismarck elülső parancsnoki tornyát 08:53-kor érte találat, a két első lövegtornyát pedig 09:02-kor iktatta ki egy ellenséges sortűz. Ugyanekkor a fő tűzvezető állást is találat érte, végezve többek között Adalbert Schneider tüzértiszttel. A hátulsó parancsnoki központot 09:18-kor tette használhatatlanná egy találat. A leghátsó lövegtorony (a Dora) 09:24-kor vált harcképtelenné. A csatahajó 09:40-kor szenvedett el egy súlyos találatot, ami a középső részén okozott nagy tüzet, a Caesar lövegtorony 09:50-kor szüntette be a tüzelést. 10:00-kor a Bismarck összes fegyvere elhallgatott. A fogytán lévő üzemanyagkészleteik miatt a Rodney és a King George V csatahajóknak még el kellett hagyniuk a helyszínt még mielőtt a Bismarck elsüllyedt. A németek előkészítették a hajójukat az önelsüllyesztéshez, mikor a Dorsetshire három torpedót lőtt ki rá. A csatahajó végül 10:36-kor süllyedt el nagyjából 300 tengeri mérföldre Ouessant-tól nyugatra. A Dorsetshire 85 embert mentett ki a vízből, a Maori romboló további 25 főt. Öt embert mentett ki a másnap beérkező U 74 jelű tengeralattjáró és a Sachsenwald meteorológiai hajó. Karl Dönitz az U 556-ot utasította, hogy a vegye át a Bismarck hajónaplóját. Herbert Wohlfahrt sorhajóhadnagy (Kapitänleutnant) azonban jelezte, hogy nincs már torpedója és fogytán az üzemanyaga, ezért inkább a feladattal az U 74-et bízzák meg. Az U 74 azonban nem érkezett meg időben és ezért a hadinapló is odaveszett a csatahajóval együtt.[66]
Burkard von Müllenheim-Rechberg utoljára 08:00 körül látta a parancsnoki hídon Lindemannt, röviddel a végső csata előtt. Visszaemlékezésében a rendre intelligens, humoros és optimista hajóparancsnokot pesszimistának és zárkózottnak írta le. Megpróbált beszédbe elegyedni vele, de Lindemann nem vett róla tudomást. Azt nem tudta megállapítani, hogy a (brit rombolókkal az éjszaka folytatott) harcok voltak ennek az okai, avagy a Lütjens-szel való nézeteltérései keserítették meg.[67]
Lindemann holtteste nem került elő, de vélhetőleg Lütjens-szel és több más tiszttel együtt 09:02-kor esett el, mikor a parancsnoki tornyot telitalálat érte.[68] Mikor Robert Ballard oceanográfus 1989-ben fellelte a Bismarck maradványait, az elülső felépítmény nagy részét rommá lőve találta és több mint 50 lövedék ütötte lyuk volt látható a parancsnoki torony közelében. Ez alátámaszthatja a teóriát.[69][70]
Más beszámolók szerint Lindemann elhagyta a harcálláspontját mikor a parancsnoki torony vezérművei (telgráfjai) használhatatlanná váltak, hogy kiadja a parancsot a hajó elhagyására. Mindez még az előtt történt volna, hogy a parancsnoki tornyot a végzetes találat érte. Paul Hillen matróz, aki a csata utolsó részében ért fel a felső fedélzetre, azt állította, hogy látott egy 20-30 főből álló csoportot a hajóorrnál állva, köztük egy embert fehér csúcsos sapkában. Normál körülmények között egy tengeren lévő német hadihajón csak a parancsnokló tiszt viselt fehér sapkát, így az illető csak Lindemann lehetett volna.[71] Egy másik szemtanú, Rudolf Römer gépész-őrvezető (Maschinengefreiter) azt állította, hogy mikor már a vízben volt, látta Lindemannt a hajóorron az Anton lövegtorony mellett állni.[72] Az elbeszélés szerint a küldönce a társaságában volt és Lindemann igyekezett meggyőzni a küldöncöt, hogy mentse az életét. Ezután a küldönc megragadta Lindemann kezét, majd az orrárbóc felé indultak meg. Ahogy a hajó átfordult, a két férfi rövid ideig vigyázzba állt, majd tisztelegtek. Amikor a hajó a bal oldalára átfordult, a küldönc a vízbe esett. Lindemann még ezután is tisztelgett az orrárbócba kapaszkodva és így merült el a hajóval együtt.[73][74]
Lindemann évfolyamtársai mind kapcsolatba léptek Lindemann gyászoló özvegyével. A Crew 1913 korábbi vezetője, Otto Klüber sorhajókapitány 1941 őszén kereste fel az özvegyet és tiszteletbeli tagságot ajánlott számára. 1941 december 27-én, hét hónappal a Bismarck elvesztése után Ernst Lindemann posztumusz a Vaskereszt Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A haditengerészet főparancsnoksága (Oberkommando der Marine) azzal az indokkal döntött a kitüntetésben való részesítése mellett, mert megítélése szerint a kiváló vezetése hozzájárult a Hood csatacirkáló elpusztításához és a Prince of Wales megrongálásához.[75]
Lindemann első tüzértisztje, Adalbert Schneider korvettkapitány még a végső csata napján részesült e kitüntetésben, ami ellentmondott azzal a hagyománnyal, hogy a hajó parancsnoka kapta meg elsőként a kitüntetést a legénység és a tisztikar minden más tagja előtt. Ezt a fajta kivételezést a Wehrmacht többi fegyvernemében erősen kritizálták. Egyes vélemények szerint Lindemann unokatestvére, a korábbi lovassági tábornok Georg Lindemann avatkozhatott közbe a kitüntetés érdekében, amit a Lindemannal húsz éven át bajtársi kapcsolatot ápoló Erich Raeder főtengernagy nyújtotta át Lindemann özvegyének 1942. január 6-án Dahlemben. A főtengernagy ezt követően támogatta az özvegyet és Lindemann édesanyját.[75]
(Egyes kitüntetések magyar nyelvű megnevezése pontatlan lehet.)
Lindemann sorhajókapitány tiszteletére a Calais és Boulogne-sur-Mer közötti Sangatte mellett lévő haditengerészeti tüzérüteg a Lindemann-üteg (Batterie Lindemann) nevet kapta 1942. szeptember 19-én a La Manche-csatorna partvidékének parancsnokló tengernagyától, Friedrich Frisius-tól. Az üteg három 40,6 cm űrméretű, külön kazamatákban elhelyezett ágyúkból állt, melyeket eredetileg a H-osztályú csatahajók fegyverzetének szántak. Ezt megelőzően az ágyúk a Hela-félszigeten voltak felállítva és a Batterie Schleswig-Holstein és Batterie Groß-Deutschland nevet viselték. A lövegeket a kanadai csapatok semmisítették meg 1944. szeptember 26-ának estéjén. A létesítményeit manapság részben a Csatorna-alagút kiásása során felszínre hozott anyagok borítják és már csak a parancsnoki bunker látható belőle pár kisebb erődítéssel.[81]
Az 1960-ban forgatott brit Sink the Bismarck! (Süllyesszék el a Bismarckot!) című filmben Carl Möhner osztrák színész játszotta Lindemann szerepét. A film C. S. Forester The Last Nine Days of the Bismarck (A Bismarck utolsó kilenc napja) című könyvén alapult.[82]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.