Remove ads
A Blücher volt a Kriegsmarine második Admiral Hipper-osztályú nehézcirkálója, melyet már a nemzetiszocialista hatalomátvétel után kezdtek építeni. A nevét Gebhard Leberecht von Blücher porosz tábornagy után kapta, illetve hasonlóan a többi háború után épült német cirkálóhoz egy az első világháború idején harcban odaveszett hadihajó, ez esetben a doggerbanki csatában elsüllyedt Blücher páncélos cirkáló után. A gerincét 1935. augusztusában fektették le és 1937 júliusában bocsátották vízre az elkészült hajótestet. A hajó teljesen 1939 szeptemberére készült el, röviddel a második világháború kitörése után. Egy sor próbajárat és hadgyakorlat teljesítése után 1940. április 5-én jelentették szolgálatra késznek. A fő tűzérsége nyolc darab 20,3 cm űrméretű ágyúból állt, és bár a vízkiszorítása névlegesen nem haladta meg az angol-német tengerészeti egyezmény által megszabott 10 000 tonnás korlátot, az valójában túllépte a 16 000 tonnát is.
| Blücher | |
.jpg) | |
| Hajótípus | nehézcirkáló |
| Üzemeltető | .svg){kind=small} Kriegsmarine |
| Hajóosztály | Admiral Hipper-osztály |
| Pályafutása | |
| Építő | Deutsche Werke (Kiel) |
| Ára | 87 855 000 márka |
| Megrendelés | 1934. október 30. |
| Építés kezdete | 1935. augusztus 15. |
| Vízre bocsátás | 1937. június 8. |
| Szolgálatba állítás | 1939. szeptember 20. |
| Sorsa | 1940. április 9-én norvég partvédelem elsüllyeszti az Oslo-fjordban |
| Általános jellemzők | |
| Vízkiszorítás | 14 050 t (standard) 16 170 t (konstrukciós) 18 200 t (maximális) |
| Hossz | 203,20 m (vízrebocsátáskor) 205,9 m (Atlantikbug) 195,0 m (vízvonalon) |
| Szélesség | 22,0 m |
| Merülés | 7,2 m (maximális) |
| Hajtómű | 12 nagynyomású kazán 3 gőzturbina 3 hajócsavar ⌀ 4,1 m |
| Üzemanyag | fűtőolaj |
| Teljesítmény | 131 821 LE (96 954 kW) |
| Sebesség | 32,8 csomó (61 km/h) |
| Hatótávolság | 12 000 km 17 csomós sebesség mellett |
| Fegyverzet | 8 × 20,3 cm SK C/34 (L/60) (1280 lövedék) 12 × 10,5 cm SK C/33 (L/65) (4080) |
| Repülőgépek | 3 db Ar 196 hidroplán |
| Páncélzat | páncélöv: 70–80 mm felső fedélzet: 12–30 mm páncélfedélzet: 20–50 mm torpedóválaszfal: 20 mm elülső parancsnoki torony: 50–150 mm hátsó parancsnoki torony: 20–30 mm lövegtornyok: 70–105 mm |
| Legénység | 1382-1599 fő |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Blücher témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A tervezett próbajáratinak végezte előtt egy hónappal, 1940 áprilisában beosztották a Norvégia invázióját végrehajtó haderőhöz. A Blücher lett az 5. hadihajócsoportot (Kriegsschiffgruppe 5) irányító Oskar Kummetz ellentengernagy zászlóshajója. Ennek a flottillának az volt a feladata, hogy április 8-án éjjel az Oslo-fjordba behatolva partra tegye a norvég fővárost, Oslót megszálló csapatokat. A hadművelet közben az Oscarsborg erőd két 28 cm-es lövege kis távolságból tüzet nyitott a Blücherre két találatot elérve rajta, és más ütegek kisebb űrméretű fegyverei is kárt okoztak benne, majd az erőd torpedóütegének két torpedója találta el a nehézcirkálót, súlyos károkat okozva benne. A fedélzetének közepén keletkezett nagy tüzet nem tudták megfékezni, és az elérte az egyik légvédelmi ágyújának a lőszerraktárát, ami nagy detonációval robbant fel. A tűz innen az üzemanyagtartályok felé terjedt tovább. A süllyedő Blücher ezután felborult és elsüllyedt, több száz embert magával rántva a mélybe.
A hajó roncsa az Oslo-fjord mélyén nyugszik. 2016-ban háborús emlékművé nyilvánították, hogy megvédjék a fosztogatóktól. Számos tárgyat felszínre hoztak a roncsról, köztük az egyik Arado 196 típusú hidroplánját, amire az egyik olyan művelet során került sor, mikor a szivárgó üzemanyagát szivattyúzták ki 1994-ben.
Remove ads
Az Admiral Hipper-osztályú nehézcirkáló megrendelésére a nemzetiszocialista hatalomátvétel után került sor. A paraméterei túlléptek a versailles-i békeszerződés által szabott korlátokon. Az 1935-ben megköttetett angol–német flottaegyezmény megteremtette a jogi alapot Németország tengeri újrafegyverkezéséhez. A szerződés értelmében Németország öt 10 000 t vízkiszorítású cirkálót építhetett.[1] Bár hivatalosan megfeleltek ennek a követelménynek, valójában azonban jelentősen túllépték ezeket a korlátokat is.[2]
A nehézcirkáló teljes hosszúsága 202,8 m, szélessége 21,3 m, merülése 7,74 m volt.[3] A konstrukciós vízkiszorítása 16 170 t, teljes terhelés mellett 18 200 t volt. Meghajtásáról három Blohm & Voss gőzturbina gondoskodott, melyeket 12 magasnyomású, olajtüzelésű gőzkazán látott el gőzzel. A gőzturbinák együttesen 132 000 LE teljesítményt adtak le, amivel 32 csomós csúcssebességet tudott elérni.[4] Eredetileg 42 tiszt és 1340 sorállományú teljesített rajta szolgálatot.[5]
Az Blücher fő fegyverzetét 8 darab 20,3 cm űrméretű, 60-as kaliberhosszúságú (L/60) hajóágyú adta (20,3 cm SK C/34)[m 1], melyek négy lövegtoronyban kaptak helyet kettesével, két-két tornyot a felépítmények előtt és mögött elhelyezve. A légvédelmi tüzérségét 12 darab 10,5 cm űrméretű löveg (L/65), 12 darab 3,7 cm-es illetve 8 darab 2 cm-es gépágyú adta. Rendelkezett 12 darab torpedóvető csővel, melyek négy darab három csővel rendelkező talpazatokon kaptak helyet. Ezek mind a felső fedélzeten voltak elhelyezve a légvédelmi ágyúk távmérőinek közelében.[6][7]
Az övpáncélzata 70–80 mm, a felső fedélzete 12–30 mm, a fő páncélfedélzete 20–50 mm vastag volt. A lövegtornyainak homloklemeze 105 mm, oldallemezeinek vastagsága 70 mm volt.[4] A hajó legvastagabb páncéllemezei a parancsnoki torony 150 mm vastag oldallemezei voltak, ezeket vízszintesen 50 mm-es páncéllemezek zárták felül.[8] A cirkáló három Arado 196 típusú hidroplánt szállíthatott, és ezek felbocsátásához rendelkezett egy katapulttal,[4] de a fedélzeten soha nem volt kettőnél több repülőgép. Útban Oslo felé az egyiknek a katapulton kellett állnia, mivel az egyik hangárt bombák és torpedók tárolására használták.[9]
Remove ads
![Thumb](#/media/Fájl:Bundesarchiv_DVM_10_Bild-23-63-09,_Kreuzer_"Blücher".jpg)
A Kriegsmarine a kieli Deutsche Werke hajógyártól rendelte meg a Blüchert Kreuzer G átmeneti megjelöléssel.[4] A hajógerincét 1935. augusztus 15-én fektették le[10] 246-os konstrukciós számmal.[4] Vízrebocsátására 1937. június 8-án került sor, a keresztelésekor Conrad Albrecht tengernagy, a balti-tengeri haditengerészeti állomáshely (Marinestation der Ostsee) parancsnoka mondott beszédet, a keresztelést pedig Alexander Erdmann fregattkapitánynak, a doggerbanki csatában odaveszett Blücher páncélos cirkáló parancsnokának özvegye végezte.[11] Eredetileg a Blüchert szánták az osztály névadó egységének, de az építése jelentős késedelmet szenvedett, és mivel így a Hipper négy hónappal korábban már vízre lett bocsátva, az után nevezték el az osztályt. A vízrebocsátást követően bő két évvel később végeztek teljesen az építésével.[12] Megépítésekor a hajó egyenes (közel függőleges) orrkiképzést kapott, amit a vízrebocsátása után, még a szolgálatba állítása előtt, a klipperekére emlékeztető Atlantikbugra cseréltek, ezzel pedig a hosszúsága 205,90 méter (675,5 ft)-re módosult,[3] és egy döntött kialakítású kéménysapkával is ellátták.[13]
A német flotta állományába 1939. szeptember 20-án vették fel,[12] parancsnoka Heinrich Woldag sorhajókapitány lett, aki az elsüllyedéséig ellátta ezt a tisztséget.
A Blücher számára 1939 novemberének nagy része a felszerelésével és további javítások befejezésével telt. A hónap végére készen állt a próbajáratainak megkezdésére, amihez Gotenhafenből futott ki a Balti-tengerre.[14] Próbajáratokat teljesített december közepéig, ami után visszatért Kielbe a végső módosítások elvégzéséhez. 1940 januárjában folytatta a Balti-tengeren a próbajáratokat, de a hónap közepétől az erős jégképződés miatt kikötőben kellett maradnia. Teljes hadrafoghatóságát május 3-ra vélték elérhetőnek, de a Norvégia megszállását célzó hadműveletek miatt egy hónappal korábban, április 5-én bevetésre alkalmasnak nyilvánították, és beosztották a Weserübung hadműveletben részt vevő haderőhöz.[15] Április 7-én a nehéztüzérség, a harci szolgálat és a kármentesítés személyi állományának kiképzésbeli hiányosságaira írásban hívták fel a haditengerészet főparancsnokságának (OKM) figyelmét.[16]
A Weserübung hadművelet
1940. április 5-én Oskar Kummetz ellentengernagy érkezett a Swinemündében horgonyzó hajó fedélzetére, majd a 163. gyalogsági hadosztály 800 fős különítménye is a hajóra érkezett néhány közigazgatási szakértővel együtt. Utóbbiaknak a megszállás alá kerülő norvég főváros igazgatását kellett átvenniük. Álcázási okokból a katonák számára nem biztosítottak külön mentőmellényeket, de a kifutás előtti nap még 10-12 darab, mérettől függően 15-40 fő elhelyezésére alkalmas mentőtutajt („mentőszigetet”) helyeztek el a fedélzeten.[17]
Az út az Oslo-fjordig
Április 8-án a Blücher kifutott Norvégia irányába az Oslo elfoglalására kijelölt kötelék, az 5. hadihajócsoport (Kriegsschiffgruppe 5) zászlóshajójaként.[18] A csoporthoz két másik cirkáló, a Lützow nehézcirkáló és az Emden könnyűcirkáló, három torpedónaszád (Möwe, Kondor, Albatros) és nyolc aknaszedő (R-Boot) tartozott. A délelőtt folyamán első ízben tartották meg a Blücheren a harci riadó-gyakorlatot. A Triton brit tengeralattjáró észlelte a német konvojt a Kattegat és a Skagerrak vizein, és 19:00-kor egy torpedósorozatot lőtt ki rájuk, de a németek észlelték, és sikeresen kikerülték a torpedókat folytatva a küldetésüket.[15]
Sötétedéskor a kötelék hajói sorba rendeződtek, és a Blücher a következő üzenetet közölte a többi hajóval:
- „A feladat Norvégia békés megszállása. Keresőfények és egyetlen lövés leadása még nem jogosítanak fel a fegyverhasználatra. Csak ha az ellenség éles lőszerrel lő, szabad fegyverhasználattal élni.”[19]
21:00-kor a hajókon bevonták a hadilobogót,[20] 24:00-ra pedig harci riadót rendeltek el a hajókon a norvég partokhoz közelítve. Norvég idő szerint röviddel 23:00 (00:00 KEI) után a Pol III járőrhajó észlelte a német hajókat és morzejeleket küldve megvilágította azokat. Az elfogására az Albatros torpedónaszádot küldték ki, mely megpróbált mellé kerülve katonákat átjuttatni rá, mire a norvég hajó belerohant. A torpedónaszád hosszas manőverezés után tüzet nyitott, é a Pol III-at lángra lobbantotta, de előtte a norvég járőrnaszád le tudott adni egy vészjelzést arról, hogy ismeretlen hadihajók támadást indítottak ellene. A norvég túlélőket az Albatros fogságba ejtette.[21][m 2]
23:30-kor norvég idő szerint a fjord bejáratának keleti felén, a Rauøy szigeten lévő déli üteg keresőfénye megvilágította a német köteléket és két figyelmeztető lövést adott le.[22] Öt perccel később az üteg lövegei öt lövést adtak le a közeledő németekre, de a párás levegő okozta rossz látási körülmények miatt találatot nem értek el.[22] A fjord nyugati oldalán, Bolærnénél lévő üteg 23:32-kor csak egyetlen lövést adott le. Még mielőtt a Blüchert ismét célba vehették volna, az már ezeknek a partvédelmi lövegeknek a szektorán kívülre jutott, és 23:35 után már látótávolságon kívülre is kerültek a német hajók.[23]
A német flottilla 12 csomós sebességgel haladt tovább.[24] Norvég idő szerint röviddel éjfél után (01:00+ KEI) a parancsnokló norvég tengernagy az összes világítótorony és a navigációt segítő egyéb fények leoltására adott parancsot a norvég rádióban.[25] 00:30 és 02:00 között a flottilla megállt és a partraszálló különítményből 150 főt átszállítottak az R 17 és R 21 kísérőhajókra (az Emdenről) valamint az R 18 és R 19 kísérőhajókra a Blücherről.[26]
Kummetz ellentengernagy ezt követően vitába keveredett Woldag sorhajókapitánnyal a köteléknek megszabandó sebességen, és Woldag ellenkezése ellenére a tengernagy egy kifejezetten lassú sebességet, 7 csomót határozott meg, amivel a sötétben biztonságban haladhattak az erősen védett Dröbaki-szorosig (Drøbaksund), amit így hajnalban értek volna el. Röviddel a szoros elérése előtt pedig 12 csomós sebességet kellett az utasítás szerint felvenni. Ez az intézkedés végül jelentősen megkönnyítette a hajó megsemmisítését a norvégok számára.[27]
A dröbaksundi csata
A partvédelmi tüzérség okozta károk
Az aknaszedők (Räumbootok) feladata az volt, hogy intézzenek támadást Rauøy, Bolærne és a haditengerészeti támaszpontként funkcionáló Horten ellen.[26] A meglepetés előnyének nyilvánvaló elveszítése ellenére a Blücher tovább haladt a fjordban, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően hajnalra elérje Oslót. 04:20-kor (05:20 KEI) ért a kötelék a fjord legkeskenyebb részéhez, a Dröbaki-szoroshoz, ahol a norvégok keresőfényekkel ismét megvilágították, majd 04:21-kor az Oscarsborg erőd Déli-Kaholmen-szigeten lévő 28 cm-es (L/35) lövegei tüzet nyitottak rá kis távolságból. A Krupp által fél évszázaddal korábban leszállított három ágyú közül csak kettőhöz tudtak kiállítani kezelőszemélyzetet, és a lassú utántöltésük miatt csak egy-egy lövést adtak el, de a kis távolság miatt mind a két lövedék eltalálta a Blüchert annak bal oldalán.[15]
Az első magasan a híd felett érte alulról becsapódva a légvédelmi tüzérség parancsnokának harcálláspontjába. A toronyárbóc tetején lévő fő távmérő is tönkrement a találat következtében, de a Blüchernek még maradt négy távmérője. A második tüzértiszt és több társa elesett a találat következtében.[28]
A második 28 cm-es lövedék alacsonyabb pályán érkezve a repülőgéphangár közelében csapódott be és nagy tüzet okozott. A lángok felrobbantották a gyalogság számára a hangárban tárolt robbanószereket, ami megakadályozta az oltási munkálatok végzését. A robbanás a két hidroplánt is lángra lobbantotta, az egyiket a katapulton, a másikat az egyik hangárban. A lángok szétterjedését segítette, hogy a katapulton álló hidroplán benzintankjában 40 liter üzemanyagot hagytak, ami ekkor lángra kapott. A bal oldali III-as számú 10,5 cm-es légvédelmi ágyútalp lövegeit is kiiktatta ez a találat.[29] A robbanás valószínűleg átütötte a páncélfedélzetet az 1-es számú turbinaterem felett. Az 1-es számú turbina és a 3-as számú generátorterem leállt gőz hiányában, és csak a 2/3-as számú turbinákhoz tartozó külső tengelyek maradtak működőképesek.[30]
A németek a nehéztüzérségük kivételével viszonozták a tüzet, de hatástalanul, mivel a közben párássá váló levegő miatt a partvonalat is nehezen tudták kivenni és így azt sem tudták megállapítani, hogy honnan tartják őket tűz alatt.[31] Az ellenséges tűzbe került nehézcirkáló hajtóműveit a legnagyobb fordulatszámra kapcsolták, hogy minél előbb maga mögött hagyhassa a norvég nehézágyúkat.[15]
Röviddel a 28-asok után a keleti parton Drøbaknál lévő kopåsi üteg három 15 cm űrméretű ágyúja is tüzet nyitott közel 400 méter távolságból a Blücher jobb oldalán,[32] és az innen valamivel északabbra, a husviki ütegnek a parton felállított két 57 mm-es ágyúja is. A 15 cm-es ágyúkkal 13 lövést adtak le és nagy pusztítást okoztak a fedélzeten,[33] míg az 57 mm-esekkel főként a légvédelmi lövegeket vették célba, hogy megakadályozzák őket a tüzükben, és 30 lövést adtak le velük, de még mielőtt a cirkáló a part magasságába ért volna, az 57-es ágyúkat a kezelőszemélyzetük elhagyta az őket a légvédelmi gépágyúkból érő heves tűz miatt. Az üteg fő épülete a németek tüzében megsemmisült, de a norvégokat nem érte személyi sérülés. Ahogy a Blücher belépett a Kopås és a Kaholmen szigeten lévő fő partvédelmi üteg közötti szorosba, a kopåsi üteg a tüzét a Blücherről az utána haladó Lützow-ra tette át, melyen több találatot is elért.[34]
Karl Thannemann főgépész a jelentésében azt írta, hogy a Blüchert a találatok a Drøbaknál lévő ágyúktól érték, melyek a jobb oldaláról tüzeltek rá, és a IV. és a X. szekció közötti 75 méteren érték mind a hajó közepét, a ’B’ és a ’C’ jelű lövegtornyok között. Az összes sérülés azonban a bal oldalán keletkezett, mivel a három 15 cm-es ágyúból kettő magasan egy domb oldalában volt elhelyezve, így a hajó túloldalát is elérhették, és itt is érték el a találataikat.[35][33] Az újabb találatoktól a légvédelmi tüzérség ’B’ jelű tűzvezető állása és a bal oldali I-es 10,5 cm-es lövegek harcképtelenné váltak. Ennek a lövegtalpa alatt felszakadt a hajó oldala kifelé szétnyílva, és nagy lángok csaptak ki innen. A mellette lévő torpedóvető csövek munkatermének helyén nagy lyuk keletkezett.[36]
A torpedótalálatok
.jpg)
Az ágyúktól elszenvedett egyik első találat tönkretette a hajóhidat a géptermekkel és a kormányművel összekötő telegráfokat, és mivel a kormánylapát bal oldali állásban volt ekkor épp, a hajó ebbe az irányba kezdett kanyarodni.[37] A Blücher épp ekkor hagyta el a Drøbakgrunnent (a Drøbak melletti sekély vizeket).[38] Ezután az I-es részleg kormánylapát-telegráfjából közvetítették a parancsokat a kormányosoknak, a géptermekkel pedig szócsöveken keresztül vették fel a kapcsolatot. Woldag sorhajókapitány a jobb oldali hajtóműveket leállíttatta, majd teljes gőzzel való gyorsítást rendelt el, hogy az Oscarsborg erőd létesítményeinek otthont adó Kaholmen-szigeteket gyorsan maga mögött hagyja.[37] Azonban amint a fő ágyúütegtől 500 méterrel északabbra az Északi-Kaholmen-sziget mellé ért, 04:34-kor (05:34 KEI) az erődkomplexumnak a németek számára nem ismert ütegének, az Északi-Kaholmen-sziget keleti oldalán álcázva elhelyezett (sziklába vájt) torpedóütegnek két – még az Osztrák–Magyar Monarchiától beszerzett – torpedója találta el a hajó bal oldalát kis távolságból.[32]
Kummetz ellentengernagy jelentése szerint az első torpedó a 2-es számú kazánteremnél érte a hajót, közvetlenül a kémény alatt, a második pedig a 2/3-as számozású turbinateremnél (a két oldalsó hajócsavar turbinaterménél) csapódott be. Az 1-es számú kazántermet már szétlőtték eddigre a partvédelmi lövegek. A Blüchernek már csak egy üzemképes kazánja maradt, de az 1-es és 2-es kazánokon és a 2/3-as turbinatermen áthaladó gőzvezetékek megrongálódtak, az 1-es számú turbina pedig veszített az erejéből.[38]
A két vízvonal menti robbanásból a németek tévesen arra következtettek, hogy a térképeiken bejelölt aknazárra futottak rá. 3-4 perccel később a norvég lövegek elhallgattak, mivel a Blücher a kilövési szögükön kívülre került.[37] A Blücher a Woldag által kiadott „teljes erővel előre” parancs következtében 15 csomóra gyorsított,[37] és rövidesen a súlyosan sérült hajó áthatolt az ellenséges lövegek által pásztázható területen, így a legtöbb norvég ágyú már nem tudta célba venni. A kopåsi üteg 15 cm-es lövegei azonban mind nyitott állásokban voltak elhelyezve nagy kilövési szöggel, és a Blücher még lőtávolon belül volt számukra. Az üteg személyzete a tűzparancs kiadását kérte, de az erőd parancsnoka, Birger Eriksen ezredes ezt megtagadta azzal az indoklással, hogy „Az erőd eleget tett a rendeltetésének.”[39]
Lehorgonyzás
Az ellenséges tűz elülte után Woldag is tüzet szüntess parancsot adott ki. Ez a légvédelmi lövegekhez pár perc késéssel jutott el a légvédelem fő irányítóközpontjának és a legtöbb parancstovábbító eszköz kiesése miatt. A hajó az elszenvedett találatok miatt 8-12 foknyira megdőlt, de a hídon ekkor még senki nem gondolt arra, hogy a hajót az elsüllyedés fenyegetné.[37]
A Blücher tovább haladt a hajózási útvonalon, az irányát a két oldalsó hajócsavarral korrigálták a bal oldalra való kitérés után. A főmérnök hamarosan jelentette, hogy a középső hajtómű meghibásodott, majd röviddel rá a gépészeti irányító központ a két szélső üzemképtelenségét is jelentette, amivel a hajó kormányozhatatlanná vált. Miután a főmérnök ezeket az információkat kiegészítve azt közölte, hogy a két szélső hajtóművet egy órán belül ismét üzemképessé tudják tenni, Woldag a hajó lehorgonyzása mellett döntött, hogy ne sodródjon neki addig se a partnak. A 60 méter mély vízben való lehorgonyzáshoz a jobb oldali horgonyt 175 méter hosszan engedték ki. A hajó partra futtatása nem került szóba a gépek várható gyors helyrehozatala miatt, egy rendes horgonyzóhelyen való lehorgonyzása pedig az ehhez szükséges erőforrások hiánya miatt nem volt megoldható. A partraszálló különítmény kihajózására sem nyílt lehetőség, mert a legfőbb feladat a hajó megmentése volt.[36]
Kárelhárítási munkálatok
A hangárban és alatta több fedélzet mélységben nagy kiterjedésű tűz tombolt. Itt, és a jobb oldali elülső torpedóvető csőnél folyamatosan robbantak fel a kézifegyverlőszerek. A hajót bejáró első tiszt elmondása szerint a fedélzet alatt minden helyiségben szivattyúzták a vizet, a fedélzeten oltották a tüzeket. A hajó kéményéből és a fedélzet középső részéből sűrű, sötét füst gomolygott elő. A fedélzeten a tűz által fenyegetett lőszerkészleteket a tengerbe szórták, a készenléti lőszert ahol lehetett visszacipelték a lőszerraktárba.[40]
A tűz oltásánál döntő tényezőnek bizonyult, hogy a fedélzeten futó slagok számos helyen megsérültek, de miután ezeket pótolni tudták, a fedélzet alatti szivattyúk – melyek közül több szintén megsérült – csak kevés vizet tudtak átnyomni rajtuk és hamarosan le is álltak. Hasonló okokból a habbal való oltás sem volt lehetséges. Több helyen Minimax-tűzoltókészülékeket helyeztek üzembe, melyek azonban az ilyen nagy kiterjedésű tűzzel szemben nem tudtak szemmel látható eredményt elérni. A közelgő partraszállás miatt több helyiségben a katonák egy csoportja a kézigránátok élesítésével volt elfoglalva, és ahogy a tűz elérte ezeket a helyiségeket, felrobbantotta a gránátokat, számos katona halálát okozva. Az első tiszt szerint a legénység nyugodtan és szakszerűen végezte a tűzoltást, de mivel ehhez nem rendelkezett megfelelő eszközökkel, a tűzfészkek folyamatosan terebélyesedtek.[41]
A tűz oltására rendelték a nehézágyúk kezelőszemélyzetét is. A Möwe agyúnaszádnak azt a parancsot adták, hogy a Blücher szél felőli oldalára állva segítsen az oltásban, de az optikai jelekkel és rádión leadott jelzésekre nem reagált. A toronyárbóc felső részében lévő sebesülteket az oda vezető lépcsők ellövése miatt függőágyakon engedték le. A hangárban tárolt 50 kg-os bombák a tűzben felrobbantak, további súlyos károkat okozva. A tűz által fenyegetett jobb oldali hátsó torpedóvető csövekből kilőtték a torpedókat, melyek a sziklás partnak csapódva robbantak fel.[42]
A hajó elsüllyedése
.jpg)
Közben a hajó 18 fokkal megdőlt már, ennek ellenére a parancsnok és az idősebb tisztek továbbra sem vélték úgy, hogy a hajó menthetetlen lenne, egészen 06:30-ig, mikor a 10,5 cm-es lövedékek VII/8.2 jelzésű – az 1-es és a 2/3-as turbinaterem közötti – lőszerraktára felrobbant egy az árbóccsúcsig felcsapó lángnyelvvel. Ennek a lőszerraktárnak a tengervízzel való oltása a szivattyúk teljesítményének alábbhagyása miatt nem sikerült.[42] A detonáció a géptermek számos rekeszfalát felszakította, és lángra lobbantotta a hajó üzemanyagtartályait. A súlyosan sérült Blücher lassan tovább kezdett dőlni, mire kiadták a parancsot a hajó elhagyására való felkészülésre.[43]
Ez a hajó első részén végigment, azonban a hajó közepén lévő nagy tűz nem tette lehetővé a kommunikációt a hátsó résszel, így oda nem jutott el a hídról kiadott parancs. Itt a főmérnök vette át a parancsnokságot az összeköttetés hiányában. A lövegtornyok személyzetéhez azonban itt is eljutott a parancs, valószínűleg azért, mert a nehéztüzérség kommunikációs csatornái még működtek. Mikor a hajó elhagyására felszólító parancsot kiadták, a hátsó részen még nem tűnt kilátástalannak a küzdelem a lángokkal, és tovább folytatták a védekezési munkálatokat, bár látható eredményt nem értek el a lőszerraktárrobbanás után.[44]
Közben a jobb oldali első kuttert súlyos sérültekkel és két szanitéccel sikeresen leengedték. A bal oldali kuttert nem lehetett leengedni, mert teljesen szét lett lőve. A taton két dingit tettek vízre és megpróbáltak két motorcsónakot is vízre tenni, de a daruk működésképtelensége miatt ez nem sikerült. A felépítményekre és a mellvédekre felerősített, még ép „mentőszigeteket” is vízre tették, függőágyakat és edényeket készítettek elő. Woldag eközben kiadta a „Mindenki a fedélzetre” és a „Mentőmellényeket felölteni” parancsokat, azonban a korlátokra erősített mentőmellények nagy része eddigre már a tűz martalékává vált. A hajó tatja közelebb volt az Askenholmen szigethez (300 m), mint a keleti parthoz (400-500 m). Kísérletet tettek a horgonylánc eloldására, hogy ezzel a hajó közelebb sodródhasson a parthoz és így kevesebb időt kelljen az embereknek a jeges vízben tölteniük, de ez a próbálkozás nem járt sikerrel.[45]
Mikor a hajó már 45 fokos szögben megdőlt, a taton is kiadták a parancsot a hajó elhagyására. A hajó bal oldalán az első tiszt felsorakoztatta a legénység elérhető részét, ahol a parancsnok rövid beszédet intézett hozzájuk, majd háromszoros hurrát vezényelt a Blücher cirkálóra, ezt követően pedig az első tiszt hasonlóan háromszoros hurrát vezényelt a hajó és a harccsoport parancsnokára. Közben egy jelzőőr felvonta a főárbóc csúcsára a hadilobogót. Hamarosan a bal oldali korlátok víz alá kerültek, a hajó közepénél fűtőolaj folyt ki a vízre, de ekkor még szerencsére nem kapott lángra.[45]
06:00-kor (07:00 KEI) körül Woldag kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A beszámolók szerint mind a tengerészek, mind a katonaság kiváló tartotta magát. Az úszni tudó tengerészek a mentőmellényeiket átadták a katonáknak, míg a teljes menetfelszerelésben a fedélzetre lépő katonáknak parancsba kellett adni, hogy a felszerelésüktől megváljanak a hajó elhagyása előtt. A sérülteket leszámítva mindenkinek úszva kellett megpróbálnia elérni a partot, ami a jeges víz miatt további emberveszteségekkel járt. A forró olaj sokaknak okozott sérüléseket. A kutternek a sebesültek partra tétele után vissza kellett volna térnie a hajóhoz, de a sziklás parton léket kapott, ezért maradnia kellett. Kummetz ellentengernagy, Woldag sorhajókapitány és annak tisztjei mind mentőmellény nélkül hagyták el a cirkálót a hajóorrnál. Nem sokkal ezután, 06:32-kor (07:32 KEI) a Blücher felvont lobogókkal átfordult, majd orral előre elsüllyedt, a tatját magasan kiemelve a vízből.[46]
A korabeli német hivatalos iratok szerint a legénység 125 tagja veszítette életét. A tengernagyon és a hajóparancsnokon kívül 38 tiszt és 985 főnyi legénység élte túl a tragédiát. A szállított katonaság 195 tagja veszett oda, mintegy 600 katona maradt életben.[46] Ezeket a veszteségi adatokat közölte Jürgen Rohwer is.[47] Erich Gröner történész szerint a halottak száma nem ismert,[12] Henrik Lunde az elesett katonák és tengerészek számát 600 és 1000 közé teszi.[24]
A Blücher elvesztése és a Lützow-ban okozott károk az Oslo ellen küldött haderőt visszavonulásra késztették. A szárazföldi csapatokat a fjord keleti oldalán tették partra, és innen kezdték meg előrenyomulásukat. Az Oscarsborg erődöt a német csapatok április 10-én 09:00-kor foglalták el. Ezt követően a norvég főváros irányába indítottak támadást. Közben légi szállítású csapatok foglalták el az Oslo melletti Fornebu repülőteret, amivel teljessé tették a főváros bekerítését. Oslo április 10-én 14:00-re német kézbe került. A német 5. hadihajócsoport átmeneti visszavonulása lehetővé tette a norvég kormányzat és a királyi család fővárosból való elmenekülését.[24]
Remove ads
A Blücher a Dröbaki-szoros mélyén pihen 64 méteres mélységben,[48] délkeletre a kisméretű Askholmen szigettől. A hajócsavarjait 1953-ban eltávolították, és bár 1963 óta számos javaslat született a kiemelésére, de egyiket sem valósították meg.[12] A tartályaiban 2670 m3 üzemanyaggal hagyta el Németországot, melynek egy részét felhasználta az útja során és valamennyi kifolyt az elsüllyedésekor, de azóta is szivárog belőle az olaj. 1991-re a szivárgás mértéke napi 50 literre nőtt, amivel már veszélyeztette a környezetet. A norvég kormányzat ezért úgy döntött, hogy amennyi üzemanyagot csak lehet eltávolíttat a roncsból. 1994 októberében a Rockwater AS vállalat búvárok segítségével 133 tartályra lyukakat furatott, melyeken keresztül 1000 t olajat távolítottak el, de 47 olajtartály elérhetetlennek bizonyult, és ezek még mindig tartalmaztak olajat. A felszínre hozott olajat tisztítási folyamatnak vetették alá és ezután értékesítették. A művelet keretében lehetőség nyílt arra, hogy a két hidroplánja közül az egyiknek a maradványait kiemeljék. A repülőgépvázat 1994. november 9-én hozták felszínre és a Stavanger közelében, Solában lévő Repüléstörténeti Múzeumban (Flyhistorisk Museum) állították ki.[49] 2023-ig mintegy 1600 t olajat távolítottak már el a hajótestből, ami után már csak 20-30 t maradt vissza. Időnként a felszínen is észlelhető mennyiségben tovább szivárog.[50]
A hajóroncsot 2016. június 16-án háborús emlékműnek nyilvánították és ennek megfelelő védelemben részesítik, de törvény szerint a Norvég Kulturális Hagyaték Igazgatósága is háborús sírhelyként védelemben részesíti. Ennek a célja az, hogy megóvják a fosztogatóktól.[51]
Emlékmű a háború idején
A Blücher Oscarsborg Múzeumban kiállított modellje
Az egyik Arado maradványai
A cirkáló egyik horgonya Aker Bryggében (Oslo)
.jpg)
.jpg)
Remove ads
- A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone (gyorstüzelő ágyú) rövidítése, a „C” betű a tervezés (Construktion) évére utal, ez esetben 1934-re.
- A járőrhajó üzenete úgy tűnik nem, vagy csak részben érhetett célba, mivel még órákkal később sem jutott el az Oscarsborg erődhöz ez az információ. Pontosítandó részlet.
Remove ads
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
Remove ads