Eric Johnson (gitáros)
amerikai gitáros From Wikipedia, the free encyclopedia
amerikai gitáros From Wikipedia, the free encyclopedia
Eric Johnson (Austin, Texas, 1954. augusztus 17. –) Grammy-díjas[1] amerikai gitáros, az instrumentális rock nagy hírű előadója.
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Eric Johnson | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1954. augusztus 17. (69 éves) Austin, Texas USA |
| Iskolái | Texasi Egyetem (Austin) |
| Pályafutás | |
| Műfajok | rock instrumentális rock new age dzsessz-rock |
| Aktív évek | 1969-től napjainkig |
| Hangszer | Fender Stratocaster Gibson ES-335 Gibson Les Paul |
| Tevékenység |
|
| Kiadók | Ark21 Records Warner Bros. Capitol Records Favored Nations |
| Hangminta | |
| |
| Eric Johnson weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Eric Johnson témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Dalaiban megtalálhatók többek közt dzsessz, fusion, new age, és country zenei elemek.[2] Johnson gitár mellett énekel és zongorázik is dalaiban.
Zeneszerető családba született, kisgyermekként – csakúgy, mint három nővére – zongorázni tanult. 11 évesen kezdett el gitározni tanulni, és tehetsége révén gyorsan fejlődött a tudása. Többek között Eric Clapton, Cream, Chet Atkins, Jimi Hendrix, Wes Montgomery, Jerry Reed, Bob Dylan és Django Reinhardt voltak rá nagy hatással, ami aztán az idők során kialakult stílusában tetten érhető. 14 évesen belépett első profi zenekarába a pszichedelikus rockot játszó Marianiba – velük rögzítette első demófelvételét 1970-ben.[3] Ez 2001-ben – korlátozott példányszámban, lemezen is kiadásra került Perpetuum Mobile címmel – ma értékes gyűjtői darabnak számít.[4]
A középiskola elvégzése után az austini Texas egyetemre (University of Texas, Austin) járt, majd a családjával Afrikába utazott. 1974-ben tért vissza Austin-be, és ekkor csatlakozott a fúziós zenét játszó helyi The Electromagnets együtteshez. Bár turnéztak, és felvételeket is készítettek, mégsem keltették fel a nagyobb kiadók érdeklődését, és emiatt 1977-ben feloszlott a csapat.
A The Electromagnets feloszlása után egy turné trió állt össze Eric Johnson Group néven, amelyben Bill Maddox dobolt és Kyle Brock basszusgitározott. 1978-ban rögzítették a Seven Worlds című albumot, ami szerződéses viták miatt ekkor nem került kiadásra, csak 1998-ban. Az album kiadása körüli hercehurca megpecsételte a trió sorsát, és Johnson karrierjét is hosszú időre hátráltatta. Az ezt követő időkben Eric session-gitárosként[megjegyzés 1] kezdett dolgozni többek között Cat Stevens, Carole King és Christopher Cross oldalán. Pályafutása akkor lendült igazán fel, amikor 1984-ben szerződést kötött vele a Warner Bros. kiadó. Több legenda kering arról, hogy miért figyelt fel a Warner kiadóóriás Johnsonra – az egyik szerint a pop-szupersztár Prince ajánlotta be, miután hallotta játszani az Austin City Limits televíziós műsorban, mások szerint Christopher Cross énekes, és David Tickle producer ajánlották be. Ezen történések hitelességére nincs bizonyíték, az érintett felek soha nem nyilatkoztak róla nyilvánosan – az azonban bizonyos, hogy Eric Johnson 1986-ban kiadott Tones című debütáló albumának társ producere David Tickle volt.
1986 májusában a Guitar Player magazin címlap sztorit közölt le Ericről, ami elég kockázatos lépés volt – tekintve Johnson nagyközönség előtti viszonylagos ismeretlenségét. A cikk nagyban segítette az éppen megjelent Tones album promotálását. A lemezen hallható "Zap" című számot 1987-ben Grammy-díjra jelölték a "legjobb instrumentális rock előadás" kategóriában. Mindezek ellenére az album nem fogyott jól, nem sikerült produkálni a tervezett eladásokat. Mikor lejárt a Warnerrel kötött szerződés a kiadó nem hosszabbította meg, így Johnson a független kiadó Capitol Records-nál írt alá.
Az új kiadónál 1990-ben került kiadásra a "Ah Via Musicom" album. A lemez második száma a "Cliffs of Dover" – amely kitűnően mutatja be Eric egyedi játékstílusát – 1991-ben Grammy-díjat nyert. Ebben az időszakban a szakmai sajtó is felfigyelt Johnson összetéveszthetetlen hegedűszerű gitárjátékára, amelyet elsősorban Fender Stratocaster-jéhez lehet kapcsolni. Az album óriási siker, platinalemez lett. Johnson közismerten maximalista, és eleinte úgy tűnt, hogy ez akadályozza az album elkészültét. Mivel állandóan elégedetlen volt a felvételekkel, és újra, meg újra vette a számokat, a lemez végül is három év alatt készült el. A kiadás utáni három évet az album bemutatását célzó turnézással töltötte.
1996. szeptember 3-án jelent meg következő – Venus Isle című albuma. Ezen Johnson mint gitáros, énekes, zenei rendező, producer, dalszerző működik közre. A lemez vegyes kritikákat kapott, és nem lett olyan sikeres, mint az előző album. A sikertelenség azt eredményezte, hogy a Capitol Records szerződést bontott Eric-kel. Októberben, és novemberben – mint a G3 formáció tagja Steve Vai, és Joe Satriani társaságában turnézott. A koncertsorozatról kiadott G3: Live in Concert című CD és DVD platinalemez lett.
1998-ban Eric részt vállalt zsűritagként a Musician magazin által szervezett "Legjobb ismeretlen zenekar" versenyben Ani DiFranco, Moby, Everclear-es Art Alexakis, Keb’ Mo’, és az Aerosmith-es Joe Perry mellett.
Eric Johnson még 1994-ben elindított egy Alien love child elnevezésű oldal projektet, és szórványos fellépett ezzel a formációval, miközben a Venus Isle lemezen dolgozott. A közönség pozitív visszajelzései arra inspirálták, hogy állandósítsa ezeket a fellépéseket. A projekt zenekarral rögzített élő előadást 2000-ben Live and beyond címmel adta ki Steve Vai kiadója a Favored Nations. Az album, illetve az Alien love child fellépései segítették Johnsont elmozdulni a perfekcionista, túlzott tökéletességre törekvés álláspontjáról, és kellőképpen lazábbá tenni ahhoz, hogy létrehozhasson egy élő albumot.
Johnson visszatért a stúdióba, amely eredményeként 2002-ben saját, Vortexan Records nevű kiadója megjelentette a Souvenir című lemezt. Az album az interneten is megjelent és már a hetedik héten 65.000 letöltést regisztráltak az mp3.com-on.
2004-ben Eric Claptontól kapott meghívást, hogy játsszon a Crossroads Gitár Fesztiválon. A tervek szerint Claptonnal együtt léptek volna fel – azonban ez meghiúsult. A fesztiválról dupla DVD-t adtak ki Eric Clapton: Crossroads Guitar Festival (2004). A lemezen a Desert Rose című számmal szerepel.
Eric Johnson legjellegzetesebb, és legismertebb összeállítása Fender Stratocasterrel és Gibson ES-335-tel egy tripla erősítő konfiguráció, Fender, Dumble, és Marshall erősítőkkel. Ezeken a gitárokon kívül más márkákat, és típusokat is használ, például Robin, Rickenbaker, Jackson Charvel (ez szerepel az Ah Via Musicom lemezborítóján is).
Johnsonnak több hangszer, vagy tartozék gyártónál is van úgynevezett „signature” modellje, ami annyit jelent, hogy az adott eszközt az ő elképzelései szerint készítik el, amit aztán bárki megvásárolhat. 2003-ban került piacra korlátozott darabszámban a Martin MC-40 Eric Johnson Signature akusztikus gitár. Az eladásokból származó nyereség 5 százalékát jótékony célra fordította – a Jefferson Medical College-et támogatva. 2005-ben a Fender is kiadta saját Eric Johnson Signature Stratocaster modelljét, mely 2009 óta rózsafa fogólapos változatban is elérhető – ez eredeti jávor fogólapos mellett. A GHS húrgyártó cég készíti az „Eric Johnson Nickel Rockers Electric Guitar Strings” húrokat, a DiMarzio hangszedő gyártó a „DP211 Eric Johnson Signature Custom Pickup” hangszedőket, és a Fulton-Webb erősítő kínálatában is szerepel Eric Johnson modell, míg a Jim Dunlop cég az „Eric Johnson signature Jazz III” pengetőt készíti.
Eric rengeteg effektet használ, ilyenek például a Dallas Arbiter Fuzz Face, a BK Butler Tube Driver, a TC Electronic Stereo Chorus, a Vox Cry Baby wah-wah, az Electro-Harmonix Memory Man Delay, az MXR Digital Delay, a Line 6 Echo Pro Studio Modeler, és a Maestro Echoplex szalagos analóg visszhang (delay). Ezek mindegyikét több „A/B” útváltó kapcsolóval együtt használja – hogy az összes erősítővel kombinálhatóak legyenek, mind tiszta, mind pedig torzított csatornán. Az ilyen jellegű konfiguráció szinte végtelen számú beállítási lehetőséget kínál. Bár többnyire „vintage”[megjegyzés 2] eszközöket használ, újabban modern berendezéseket is találhatunk arzenáljában, ilyen például az Analog Man sztereó kórus.
Néha megszokott pedáljait helyettesíti másokkal, így a Butlert Tubeworks Tube Driverrel, de használ néha Xotic AC Boostert, Boss DS-1-et, Smoky Signal Tubeless Overdrive-ot is.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
