1711–1867 közötti, Habsburg-uralom alatti terület From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Erdélyi Fejedelemség (Habsburg birodalmi tartományként) 1765-től Erdélyi Nagyfejedelemség magyar koronatartomány, 1804-től pedig osztrák koronatartomány [1] volt, amelyet a Habsburg Birodalom (később Osztrák Birodalom) Habsburg-házi és Habsburg-Lotaringiai-házi uralkodói uraltak.[2][3][4] Miután az oszmánokat kiűzték a középkori Magyar Királyság területeinek nagy részéből, a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) bukása után a Habsburg-dinasztia az Erdélyi Fejedelemség egykori területeit követelte a címükben, a " Magyar király " címben.[5] Az 1848-as forradalom idején a magyar kormány az 1848. évi áprilisi törvényekkel [6] kikiáltotta az uniót Erdéllyel. Az erdélyi országgyűlés május 30-i megerősítése és a király június 10-i jóváhagyása után [7][8] Erdély ismét Magyarország, valamint a szabadságharc idején fennálló Magyar Állam szerves részévé vált. Meg kell itt jegyezni, hogy e döntés eredményeként az erdélyi románok 1848-as forradalmi mozgalma végül az unió miatt szembefordult a magyar forradalommal, és Erdélyben polgárháborús viszonyok alakultak ki a román és magyar foradalmi erők között, amelyek a polgári áldozatai is voltak. A forradalom bukása után az Olmützi alkotmány kimondta, hogy az Erdélyi Fejedelemség Magyarországtól teljesen független, külön koronaföld legyen.[9] 1867-ben az osztrák-magyar kiegyezés eredményeként a fejedelemség újra egyesült Magyarországgal, és Szent István Koronájának Országainak része lett. Ennek eredményeként az erdélyi románok politikai passzivitásba vonultak, és nem vettek részt az országgyűlési választásokon, a Monarchia széteséséig.
| Erdélyi Nagyfejedelemség | |||
Habsburg Birodalomban | |||
Erdélyi Fejedelemség 1711 – 1867Großfürstentum Siebenbürgens | |||
| |||
 | |||
| Az Erdélyi Nagyfejedelemség az Osztrák Császárság részeként | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Nagyszeben (1711-91; 1848-61) Kolozsvár (1791-1848; 1861-67) | ||
| Hivatalos nyelvek | magyar német | ||
| Beszélt nyelvek | magyar román német | ||
| Vallás | római katolikus görög katolikus keleti ortodoxia | ||
| Kormányzat | |||
| Államforma | Monarchia | ||
| Uralkodó | III. Károly (első) Ferenc József (utolsó) (teljes lista) | ||
| Dinasztia |  Habsburg–Lotaringiai-ház | ||
| Államfő | Császár | ||
| Államfő-helyettes | Fejedelem (formális) | ||
A Nagy Török Háborúban I. Lipót Habsburg császár elfoglalta az oszmán vazallus Erdélyi Fejedelemséget, és arra kényszerítette I. Apafi Mihály fejedelmet, hogy ismerje el uralmát "magyar királyi" minőségében. Apafi 1690-ben bekövetkezett halála után Lipót császár elrendelte a Diploma Leopoldinumot, amely az erdélyi területet a Habsburg-monarchiához csatolta. 1697-ben I. Mihály fia és örököse, II. Apafi Mihály fejedelem végül lemondott Erdélyről Lipót javára; az Osztrák Koronaföldek bővülését a Szent Liga és az Oszmán Birodalom között 1699-ben megkötött Karlócai béke erősítette meg.
A Rákóczi-féle szabadságharc kudarca után 1711-ben megkötötték a szatmári békét: megszilárdították a Habsburgok uralmát Erdélyben, és az erdélyi fejedelmeket Habsburg birodalmi helytartókra (Guberniumokra) váltották fel. 1765-ben Mária Terézia és fia, II. József császár kikiáltotta az Erdélyi Nagyfejedelemséget, megszilárdítva Erdély sajátos elkülönült státusát az 1691-es Diploma Leopoldinum által létrehozott Habsburg Monarchián belül.
Dél-Erdély körülbelül 1734-től koronaföld Felső-Ausztria, Stájerország és Karintia német ajkú földbirtokosainak településterülete lett, akiket a Habsburg Monarchia legkeletibb előőrsére száműztek. Nagyszeben (Hermannstadt) környékét a középkor óta az erdélyi szászok lakták; itt kellett a földbirtokosoknak a Nagy Török Háború idején elpusztított vidékeken letelepedniük.
Az erdélyi lakosság többsége román és magyar volt, nagy részük magyar főrendiházikanak dolgozó, a bizonytalan jobbágyság körülményei között élő paraszt volt. Az 1784-es erdélyi parasztfelkelés és a politikai egyenlőség minden követelése azonban hiábavaló volt.
Az 1848-as forradalom idején a magyar felkelők Erdély újraegyesítését szorgalmazták Magyarországgal – ellenezték az Avram Iancu vezette román (oláh) forradalmárok –, de a jobbágyság eltörlését is. Az 1848-as áprilisi törvények kimondták az újraegyesítést, de a magyar felkelés leverése után Erdély még évekig katonai igazgatás alatt maradt, és a Olmützi alkotmány az Erdélyi Nagyfejedelemséget külön koronatartományként határozta meg, amely teljesen független Magyarországtól.[9]
1853-ban megszűnt az 1762-től fennálló Erdélyi Katonai Határőrvidék és ismét Erdély része lett.
A Nagyszebenben összehívott 1863-1864-es erdélyi országgyűlés kimondta, hogy a román nemzetet, nyelvet,kultúrát és vallást (görögkatolikus és keleti ortodox) a románokkal azonos rangra kell emelni. a többi nemzetet, ezzel teljes jogegyenlőséget biztosítva a románoknak Erdély többi lakosával. Szintén ebből az alkalomból a románok birtokolták először a helyek relatív többségét az erdélyi országgyűlésen, egy ideiglenes, liberális szabályozást követően (románok: 1 300 913 lakosra 48 képviselő; magyarokra: 568 172 lakosra 44 képviselő; szászokra: 33 képviselő 204 031 lakosra).[10]
1865 szeptemberében a magyarsággal a magyarokkal megbékélést kereső császár a nyomasztó osztrák katonai és gazdasági válság közepette feloszlatta a nagyszebeni országgyűlést, és Kolozsváron új, a magyarságnak durván előnyben részesítő választójogi szabályozás szerint megválasztott országgyűlést hívott össze. oldal. Ez az új Erdélyi Országgyűlés 1865. november 19-én megszavazta a Magyarországhoz való csatlakozást. Az ezt követő osztrák-magyar kiegyezéssel megszűnt a magyar nemesség, a székelyek és az erdélyi szászok évszázados autonóm státusza, és az 1868. december [11] -án kodifikált Kettős Monarchia keretein belül az Erdélyi Nagyfejedelemség a tulajdonképpeni Magyarországhoz (Transzlajtániához) került.[11]
A kiegyezés után, 1868. május 3-án, a mintegy 60 000 erdélyi paraszt részvételével zajló népgyűlésen az erdélyi románok képviselői kiadták a Blaj-kiáltványt, amely a magyar kormányrendszer elleni politikai nyilatkozat volt, ami felszámolta Erdély hosszú távú fennállását. Sürgette Erdély autonómiáját, országgyűlésének újranyitását az arányos képviselet alapján, valamint a nagyszebeni országgyűlés által jóváhagyott törvények elismerését. Pontosította, hogy a románok nem ismerik el a magyar országgyűlést, sem annak jogát, hogy Erdély számára törvényeket alkosson. A dokumentum egyúttal kifejezte a magyar intézmények elismerésének megtagadása és az ország politikai életének bojkottálása passzivista doktrína alapelveit.
Az 1867-es felszámolása előtt az Erdélyi Fejedelemség északnyugaton és nyugaton a Magyar Királysággal, északkeleten a Habsburg Bukovinai Hercegséggel, délnyugaton a Katonai Határőrvidékkel, délen és keleten pedig a Moldvai és Havasalföld Egyesült Hercegségeivel.
| Év | Összesen | románok | magyarok | németek | Megjegyzések |
|---|---|---|---|---|---|
| 1700 | ~500 000 | ~50% | ~30% | ~20% | Jancsó Benedek becslése [12] |
| 1700 | ~800 000–865 000 | Legutóbbi becslések [13] | |||
| 1712-1713 | 34% | 47% | 19% | Hivatalos becslés [12] | |
| 1720 | 806 221 | 49,6% | 37,2% | 12,2% | Kocsis Károly és Kocsisné Hodosi Eszter becslése [14] |
| 1721 | - | 48,28% | 36,09% | 15,62% | Acsády Ignác becslése [15] |
| 1730 | ~725 000 | 57,9% | 26,2% | 15,1% | Osztrák statisztika |
| 1765 | ~1 000 000 | 55,9% | 26% | 12% | Hóman Bálint és Szekfü Gyula becslése |
| 1773 [16] | 1,066,017 | 63,5% | 24,2% | 12,3% | |
| 1784 | 1,440,986 | - | - | - | Hivatalos népszámlálás |
| 1790 [17] | 1 465 000 | 50,8% | 30,4% | - | |
| 1835 | - | 62,3% | 23,3% | 14,3% | |
| 1850 | 2,073,372 | 59,1% | 25,9% | 9,3% |
| Név | Kormányzósági ideje | Kormányzósága alatti uralkodó |
|---|---|---|
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
