From Wikipedia, the free encyclopedia
Az örökzöld babérlombú erdők (más néven: szubtrópusi esőerdők, humid-szubtrópusi erdők, Laurolignosa) a kontinensek keleti felén, a 25. és 35. szélesség között, a trópusok és a meleg mérsékelt égöv határán, a passzát- és monszunszelek hatása alatt álló, az északi és a déli féltekén egyaránt előforduló átmeneti övezetben (óceáni szigeteken is) alakultak ki.
Fő jellemzők:
Az egyes, babérlombú erdőkkel borított területek éghajlata egyik-másik ponton jelentősen eltérhet a fentebb összefoglalt sajátosságoktól. Különösen igaz ez az óceáni szigetekre, amint ezt Madeira példája (nyári csapadékminimummal) szemléletesen érzékelteti.
Babérlombú erdők a Föld kilenc táján alakultak ki. Ezek:
Lombkoronaszintjükben kevés fajt találunk. Ezek megjelenése nagyon hasonló: örökzöld, laza szerkezetű leveleik középnagyok, kopaszok, fényesek és bőrneműek (innen a „babérlombú” név).A fény jobb hasznosítása érdekében leveleik a beesési szögre merőlegesen állnak. Gyepszintjük fajgazdag; többnyire a páfrányok uralják. Mohaszintjük és zuzmószintjük is erősen fejlett: a mohák többnyire a talajon, a köveken és a fatörzseken nőnek, a zuzmók hosszú szakállakként a fák ágairól csüngenek alá. Cserjeszintjük túlnő az erdők elterjedési területén: nedves éghajlaton benyomul az alhavasi övbe (alhavasi cserjeöv), szárazabb viszonyok közt a lombos és tűlevelű erdők aljnövényzeteként tűnik föl.
Mivel a felsorolt tájak öt különböző flórabirodalom részei, az egyes flóraterületek növényzete igencsak eltérő. Közös vonásuk, hogy fáik levelei pergamenszerűek, bennük a keménylombú fákénál kevesebb a szilárdító szövet. A levelek többnyire kicsik. Az északi féltekén (Holarktisz) ezek a fák leginkább babérfélék, örökzöld tölgyfajok, liliomfák és mocsárciprus. A déli féltekén nyitvatermők válnak jellemzővé, így Dél-Amerikában az araukáriafenyők. Kelet-Ázsiától Észak-Ausztráliáig mellettük jelentős szerephez jut a bambusz.
Jellegzetes talajaik a sárga és vörös podzolok.
Érdekesség, hogy a közismert, az egész növényrend nevét adó babér (Laurus nobilis) nem a babérlombú erdők, hanem a keménylombú erdők karakterfaja.
A Balkán-félszigeten és alárendelten néhány más olyan területen, ahol a keménylombú és a babérlombú erdők egymás közelében nőttek, és az emberi tevékenység mindkettőt jelentősen letarolta, az erodált talajokra helyenként a két növénytársulás fajait vegyesen tartalmazó cserjetársulás, úgynevezett pszeudomacchia települt be.
A jellemző fajok földrajzi elterjedése és a helyi klímaviszonyok (tengerszint feletti magasság stb.) szerint számos típusát különböztetjük meg.
A vulkáni szigetek meredek hegyoldalain erőteljes a vertikális zonalitás; a növényzet szintenként más és más:
A cserje formáció domináns fafajtája a sárkányvérfa (Dracaena draco).
A cserjeszint (bozót) jellemző nemzetségei:
Fontosabb fafajok:
Sok a folyondár; jellemző növénye a borostyán (Hedera helix).
Fontosabb fafajok:
Jellemző cserjefajok:
Az erdők nedves talaján, a gyepszintben él:
Ausztrália, pontosabban a Wallace-vonallal határolt terület önálló flórabirodalom (Ausztralisz). A kontinens területének mintegy 80 százaléka sivatag, a Nagy-Vízválasztó-hegység keleti lejtői azonban csapadékosak: a kontinens északi részén trópusi, közepén-déli részén monszun éghajlattal. Sydney környékén a Kék-hegység (Blue Mountains) széles, lapos, enyhe lejtésű hegyhátait zömmel eukaliptusz fajokból álló erdők uralták el (ezek kékesszürke lombjáról kapta nevét a hegység). Az eredeti (az eukaliptusz térhódítása előtti) babérlombú erdők foltjai csak a 200–400 méter mélyen bevágódó szurdokvölgyekben maradtak fenn.
Az ausztrál babérlombú erdők különlegessége, hogy Gondwana ősi flórájának maradványai. Uralkodó fája a csónakfa – a trópusokon elterjed Cunoniaceae család csak Délkelet-Ausztrália erdeiben élő faja (kiváló épület- és bútorfa). Az ausztrál babérfélék családjából gyakori az ausztrál szaszafrasz (Doryphora sassafras), aminek illóolajából parfümöket készítenek. Az alacsonyabb lombkoronaszintben, cserjeszintben 6–10 m magasra növő törzses páfrányok közül említésre méltó az óriás hópáfrányfa, az ausztrál serlegpáfrány és a fogazott óriáspáfrány (más néven királypáfrány). A bolwarra avagy ausztrál guáva (Eupomatia) nemzetség mindkét faja (E. laurina, E. bennettii) Délkelet-Ausztráliában endemikus. A patakok fölött függönyszerű, áthatolhatatlan liánszövevényként függ a szőlőfélékkel rokon halványszürke délszőlő, valamint a szivarfafélékkel rokon ausztrál lugasszőlő. Ezekben az erdőmaradványokban, a párás szurdokvölgyek sziklapárkányain élnek az élő kövületnek tekintett sárkányfenyő (Wollemia nobilis) utolsó példányai (mintegy száz egyed). Jellemzőek még a kőtiszafafélék (Podocarpales).
Az ausztrál babérlombú erdők állatvilágának jellemző képviselői:
Ezen a vidéken a zárt babérlombú erdő általában 1000 m felett alakult ki. Fontosabb fajok:
Jellegzetes fafaja a balkáni babérmeggy (Laurocerasus officinalis).
Cserjeszintjében nő: fatermetű puszpáng (Buxus sempervirens var. arborescens),
A legnagyobb összefüggő, babérlombú erdővel borított terület Közép-Kínában a Jangce folyó völgyétől Burma határáig terjedt. Ezen a vidéken az őshonos növényzetet többnyire kiirtották; a földet művelik. A megmaradt erdős foltok flórájának gazdagsága az észak-amerikai–atlanti flóráéval vetekszik, a platán és az akác kivételével valamennyi ottani nemzetség itt is megvan.
Nemcsak a cserjeszint gazdag, de lián is sokféle nő (pl. Actinidia, Campsis, Wisteria spp.). Jellegzetesek a bambuszsűrűségek (Phyllostachis, Arundinaria spp.). Az állományalkotó fajok részben a mérsékelt övi lombhullató fák, dél felé haladva azonban egyre több az örökzöld; közülük több a bükkfafélék családjába (Fagaceae) tartozik:
nemzetségek.
Sok a fenyő (Pinopsida) is. Közel húsz itt élő nemzetségük között találunk Európából, illetve Amerikából ismerteket, mint például:
és olyan reliktum fajokat, mint:
Dél felé haladva egyre több a tea- (Camellia), babér- (Laurus), valamint a liliomfafélék (Magnoliaceae) és a varázsdiófélék (Hamamelidaceae) családjaiból származó örökzöld. Hasonló erdőket találunk Korea déli partjai mentén és Japán déli felén. Mivel ezen fák lombkoronája viszonylag ritkás, alattuk gazdag cserjeszint alakul ki. A kelet-ázsiai babérlombú erdő jellegzetessége, hogy cserjeszintjében sok a bambusz (Bambuseae).
Kínában e babérlombú erdők állatvilágának közismert képviselői a pandák:
Északnyugat-India szárazabb éghajlatán, a Himalája előhegyein az örökzöld tölgyesek övében a fenyőket a himalájai hosszútűs fenyő (Pinus roxburghii), feljebb pedig a himalájai cédrus (Cedrus deodara) képviseli.
Néhány további, jellemző növénye:
A gazdag fás flórájú atlanti lomberdők folytatásaként a szubtrópusi klímahatás dacára is a mérsékelt égövön megszokott:
fajok gyakoriak. Mellettük jellegzetes a mediterrán éghajlaton mindenfelé ültetett örökzöld, örökzöld liliomfa (Magnolia grandiflora).
A durvaszemű homokon kialakult, tápanyagszegény talajokon fenyők válnak uralkodóvá. Szavannaszerű, nyílt állományaikban gyakoriak az avartüzek. A répafenyő (Pinus) nemzetség számos faja közül gazdaságilag a párás, meleg, partvidéki lapályokon növő floridai parti fenyő (Pinus elliottii) és a rendkívül hosszú tűs mocsári fenyő (Pinus palustris) jelentős.
A parti mocsarak és árterek – ide értve a Mississippi alsó folyását is – a sík vidék mintegy 20%-át foglalják el. A ligeterdők legjellegzetesebb faja a pangóvizes termőhelyeken a hatalmasra növő amerikai mocsárciprus (Taxodium distichum). Kísérő lombos fajok:
Fő jellemzője, hogy teljesen fagymentes területeken alakult ki. A fő növényfajok:
A legjellemzőbb növényfajok:
Az újvilági trópusok flórabirodalmában egyedül Valdivia chilei város környékén nőnek babérlombú erdők, amiket ezért gyakorta valdíviai erdőknek neveznek. Jellemző fajaik:
A kora miocén korú ipolytarnóci lábnyomos homokkő az akkor ezen a területen élt babérlombú erdő növényeinek maradványait is megőrizte. A levéllenyomatok és egyéb, többnyire elszenesedett növényi részek alapján rekonstruált növénytársulás (aminek több faját erről a lelőhelyről írták le először) az ipolytarnóci flóraegyüttes nevet kapta a szakirodalomban.
Meghatározó növényfajai:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
