Amerikai Konföderációs Államok
észak-amerikai államalakulat a polgárháború idején / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Amerikai Konföderációs Államok, röviden Konföderáció vagy Konföderációs Államok (angolul: Confederate States of America, rövidítve: CSA, becenevén: Dixie), az Egyesült Államok tizenegy déli állama által létrehozott, 1861 és 1865 között fennállt államszövetség volt. Eredetileg a Mély-Dél régió hét rabszolgatartó tagállama hozta létre, melynek gazdasága elsősorban a mezőgazdaságtól függött, azon belül is a nagybirtokos gyapottermeléstől, melynek termőföldjét rabszolgák művelték meg.[1]
Amerikai Konföderációs Államok Confederate States of America | |||||
1861. február 8. – 1865. május 5. | |||||
| |||||
Mottó: Istennel, a védelmezőnkkel (With God our vindicator.) Nemzeti himnusz: Nem létezett hivatalos himnusz. A nemhivatalos himnusz a God Save the South volt, a legnépszerűbb a The Bonnie Blue Flag, a tradicionális déli dal pedig a Dixie | |||||
Általános adatok | |||||
Fővárosa | Montgomery (1861. február 8.–1861. május 29.) Richmond (1861. május 29.–1865. május 5.) | ||||
Terület | 1 995 392 km² | ||||
Népesség | 9 103 032 fő (1860) fő | ||||
Hivatalos nyelvek | angol (de facto) | ||||
Pénznem | Konföderációs dollár | ||||
Kormányzat | |||||
Államforma | konföderáció | ||||
Államfő | Az Amerikai Konföderációs Államok elnöke Jefferson Davis (1861. február 18.–1865. május 5.) | ||||
Államfő-helyettes | Az Amerikai Konföderációs Államok alelnöke Alexander Stephens (1861. február 11.–1865. május 11.) | ||||
| |||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Amerikai Konföderációs Államok Confederate States of America témájú médiaállományokat. |
Ezek az államok az 1860-as elnökválasztást követően nyilvánították ki elszakadásukat az Egyesült Államoktól, mivel azt a republikánus jelölt, Abraham Lincoln nyerte meg a rabszolgaság kiterjesztését ellenző program alapján. Az új, ideiglenes konföderációs kormányt már 1861 februárjában megválasztották, még mielőtt Lincoln márciusban be lett volna iktatva, de Lincoln ezt nem ismerte el. Először tengeri blokádot hirdetett a demokratikus konvenciókon, több esetben népszavazással megerősített népakarat által elszakadó államok ellen, majd 1861 áprilisában a Sumter-erődből a dél-karolinai milícia ostrommal távolította el az Egyesült Államok katonaságát, s emiatt először Lincoln, majd Jefferson Davis, a Konföderáció elnöke is mozgósítást rendelt el, ennek következtében robbant ki az amerikai polgárháború. Az alkotmányellenesnek tekintett mozgósítás további négy tagállam kiválását vonta maga után az Egyesült Államokból. Ez a négy állam, a Felső-Dél régiójához tartozott és a kiválás után csatlakoztak a Konföderációhoz. Az Amerikai Konföderációs Államok 1861 folyamán két további állam csatlakozását ismerte el, noha azoknak csak a harcok miatt emigrációba kényszerülő törvényhozási képviselői kérték felvételüket.
Az Egyesült Államok (az Unió) kormányzata a kilépést törvényellenesnek nyilvánította, és nem ismerte el a Konföderációt. Bár brit és francia kereskedelmi érdekeltségek hadihajókat és nyersanyagokat adtak el a déli államoknak, egy európai ország sem ismerte el hivatalosan a Konföderációt független államnak,[2][3][4] bár az Egyesült Királyság és a Francia Császárság a blokád következményeképp elismerte hadviselő félnek.
1865-ben rendkívül heves harcok után a Konföderáció katonai ellenállása összeomlott, Robert E. Lee és Joseph E. Johnston seregei áprilisban letették a fegyvert, ezt követően pár hónapon belül a Konföderáció teljes területén megszűnt a katonai ellenállás. Az államszövetségi kormány utoljára májusban ülésezett Georgia államban. Csaknem az összes konföderációs haderő június végéig megadta magát. A megszálló Egyesült államok csapatai letartóztatták elnökét és alelnökét, és megsemmisítették önállóságát. A Konföderációt alkotó államok hosszabb-rövidebb időre katonai megszállás alá kerültek, mely után kérhették felvételüket az Egyesült Államok tagjai közé. A háború formális lezárás nélkül ért véget. Jefferson Davis könyvében úgy fogalmazott, hogy a Konföderáció 1865-ben „eltűnt”.[5]
A polgárháború utáni Újjáépítési korszak(en) polgári jogokat és általános választójogot adott a felszabadított rabszolgáknak és a volt déli vezetőknek, illetve újra elismerte a déli államok képviseltetését a kongresszusban.