613-as tervszámú tengeralattjáró

A 613-as tervszámú tengeralattjáró (NATO-kódja: Whiskey osztály) a Szovjetunióban 1951–1957 között épített dízel-elektromos tengeralattjáró-sorozat. A legnagyobb példányszámban gyártott szovjet tengeralattjáró, melyből 215 darabot építettek. Több példányát exportálták és Kínában licenc alapján gyártották is. Továbbfejlesztett változata a 633-as tervszámú tengeralattjáró (Romeo osztály), a robotrepülőgéppel felszerelt változatait pedig a 651-es tervszámú tengeralattjárók (Juliett osztály) váltották le.

613-as tervszámú tengeralattjáró (Whiskey osztály)
Az SZ–189 hadrendi számú egység Szentpéterváron, a Néva torkolatában
Hajótípus	dízel-elektromos vadásztengeralattjáró
Üzemeltető	Albán Haditengerészet Bolgár Haditengerészet Egyiptomi Haditengerészet Észak-Koreai Haditengerészet Indonéz Haditengerészet Kínai Haditengerészet Lengyel Haditengerészet Szovjet Haditengerészet
Pályafutása
Építő	112. sz. Krasznoje Szormovo gyár (Gorkij) 444. sz. Noszenko hajógyár (Nyikolajev) 189. sz. Ordzsonikidze hajógyár (Leningrád) 199. sz. Lenini Komszomol hajógyár (Komszomolszk)
Megrendelés	215 darab
Építés kezdete	1950
Szolgálat vége	a hidegháború vége
Sorsa	leváltja a Romeo és a Juliett osztály
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	felszínen 1080 t merülésben 1350 t
Hossz	76 m 83,3 m (Projekt 665 / Whiskey Long Bin)
Szélesség	6,3 – 6,5 m
Merülés	4,9 m
Hajtómű	dízel-elektromos
Sebesség	18,5 csomó (34,3 km/h) a felszínen 13 csomó (24 km/h) merülésben 7 csomó (13 km/h) légperiszkópos (snorkeles) merülésben
Hatótávolság	25 000 km a felszínen 11 000 km merülésben
Fegyverzet	6 × 533 mm torpedóvető cső (4 elülső, 2 hátsó) 12 × torpedó vagy 22 × vízi akna 1 × 25 mm légvédelmi ágyú (Whiskey I, II és IV) 1 × 57 mm légvédelmi ágyú (Whiskey II)
Legénység	54 (robotrepülőgép-hordozó változatoknál ennél több)
A Wikimédia Commons tartalmaz 613-as tervszámú tengeralattjáró (Whiskey osztály) témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Története

A 613-as tervszámú tengeralattjáró előzményei az 1940-es évek elejéig nyúlnak vissza. Az 1930-as, 1940-es években készített Scsuka típusú dízel-elektromos tengeralattjárók leváltására 1942-ben kezdték el a tervezőmunkát a leningrádi CKB–18 tervezőirodában (ma: Rubin tervezőiroda). A fejlesztőmunkát Nyikolaj Peregudov főkonstruktőr irányította. A tervezés során a projekt a 608-as tervszámot kapta. A tervezőiroda 770–800 tonna vízkiszorítású hajóval számolt, míg a katonai vezetés elképzelései legfeljebb 640–660 tonnás tengeralattjáróra vonatkoztak. A CKB–18-nál folyó munkával párhuzamosan a 194. sz. gyár tervezőirodája elkészítette a 608-as tervezet változatát, mely a 608–1 jelzést kapta. 1944-ben mindkét tervet bemutatták a Hajóépítési Csoportfőnökségnek, ám az egyiket sem támogatta az elégtelen tervezett hatósugár és fegyverzet miatt.

1944 nyarán szovjet kézbe került egy VIIC típusú német tengeralattjáró. Az U–250 1944. július 30-án süllyedt el a Finn-öbölben. A 27 m mélyen fekvő hajót 1944 októberében kiemelték és Kronstadt kikötőjébe vontatták. A szovjet flotta főparancsnoka, Nyikolaj Kuznyecov 1945. januári utasítására abbahagyták a 608-as tervszámú hajók fejlesztését, helyette a zsákmányolt német tengeralattjáró alapján elkezdték a 613-as tervszámú hajó tervezését, az eredeti német hajóknál azonban nagyobb, 770–800 tonna vízkiszorítással.

A két darab robotrepülőgép-indító konténerrel ellátott 644-es típus

A háború után a Szovjetunió birtokába került egy Danzigban elkezdett, de befejezetlen XXI típusú német tengeralattjáró, majd 1946-ban a Szovjetunió három darab, Nagy-Britannia által zsákmányolt XXI típusú hajót kapott. A B–27, B–28, B–29 és B–30 hadrendi jelzéssel szolgálatba állított tengeralattjárókkal végzett tengeri próbák és tanulmányozásuk után 1946 augusztusától teljesen átdolgozták a 613-as hajó terveit, melyek 1948 augusztusára készültek el.

A 613-as tervszámú tengeralattjáró jellegrajza

Gyártásuk 1950-ben kezdődött a Szovjetunió több hajógyárában. Összesen 215 darabot építettek. Ebből 115 darabot a gorkiji 112. sz. Krasznoje Szormovo gyárban, 76 darabot a nyikolajevi 444. sz., Noszenko nevét viselő hajógyárban, 18 darabot a leningrádi 189. sz., Ordzsonikidze nevét viselő Balti Hajógyárban, hét darabot a komszomolszki 199. sz. Lenini Komszomol hajógyárban. A hajók építését 1957-ben fejezték be. A gyártás nagyon intenzív volt, 1950–1957 között a szovjet flotta átlagosan ötnaponta kapott egy 613-as típusú hajót.

Több példányát exportálták. Indonézia 13, Egyiptom nyolc, Észak-Korea négy vagy öt, Lengyelország és Albánia négy, Szíria három, Bulgária két darabot vásárolt. 1957-től az eredeti szovjet tervek alapján Kínában 21 darabot építettek.

A gyártás alatt a terveket többször módosították, és az alapváltozatú 613-as hajó több speciális kialakítású típusnak szolgált alapjául. A Szovjetunióban 12 példányát átépítették rakétahordozóvá. Hat darabot két P–5 robotrepülőgépekhez szállító-indító konténerrel láttak el, ezek a 644 tervszámot kapták, a másik hat darab, négy P–5 indítóval ellátott változat a 665-ös tervszámot kapta. Az osztály 27 további tengeralattjáróját 633V tervszám alatt modernizálták, ezeknél 45 napra növelték a bevetési időt és modernizálták a hajók elektromos rendszereit. 1961-től négy egységet MR-200 típusú rádiólokátorral szereltek fel, ezek a 640-es tervszámot kapták. Néhány példányt kísérleti célból építettek át. A Szovjetunióban a 613-as osztály egységeinek többségét az 1970-es évek végére kivonták a szolgálatból. Kínában az 1990-es évekig szolgálatban maradtak.

Típusváltozatok

• 613V – 45 naposra növelt üzemidejű változat, 27 példányt építettek belőle.
• 613M – Új fegyverrendszerek próbáihoz átalakított változat.
• 613C – Az SZ–384 hadrendi jelzésű hajó új fegyverrendszerek kísérleteihez átépítve.
• 613E Katran – Az SZ–273 hadrendi számú kísérleti tengeralattjáró. 1980–1986 között építették át új hajtási rendszerek kísérleteihez.
• 640 – Távolfelderítő rádiólokátorral felszerelt változat. A torony mellé MR–200 Kaszatka típusú radarberendezést építettek. Összesen négy egységet alakítottak át. NATO-kódneve: Whiskey Canvas Bag.
• P–623 – A hajók elleni P–5 robotrepülőgépek kísérleteihez átalakított változat.
• 644 – Két darab P–5 robotrepülőgéppel ellátott változat. NATO-kódneve: Whiskey Twin Cylinder. Ezek voltak a Szovjet Haditengerészet első kísérleti rakétahordozó tengeralattjárói. A robotrepülőgépeket a torony mögött elhelyezett konténerből, vízfelszínről lehetett indítani.^[1]
• 665 – A 644-es tervszámú hajó továbbfejlesztett változata, négy P–5 robotrepülőgép szállító-indító konténerrel felszerelve. NATO-kódneve: Whiskey Long Bin.
• 613–A – A víz alól indítható P–70 Ametyiszt haditengerészeti robotrepülőgép kísérleteihez átépített változat.
• 613P–120 – A P–120 Malahit haditengerészeti robotrepülőgép kísérleteihez átépített változat.
• V613 – Az SZ–229 hadrendi számú hajó, melyet a tengeri indítású, folyékony hajtóanyagú R–11FM ballisztikus rakéta tesztjeihez alakítottak át.
• 613D4 – Az R–21 ballisztikus rakéta tengeri indítási próbáihoz átalakított változat.
• 613D5 – Az R–27 ballisztikus rakéta tengeri indítási próbáihoz átalakított változat.
• 613D7 – A D–7 ballisztikus rakéta kísérleteihez átalakított változat.
• 613RV – Rakétatorpedók tesztjeihez átalakított változat.
• 613SZ – Tengeri mentőrendszerek tesztjeihez átépített változat. Egy példányt, az SZ–43 hadrendi jelzésű egységet alakították át erre a célra.

További két egységet, az SZ–148 és az SZ–227 hadrendi számú hajókat víz alatti biológiai kísérleti laboratóriummá alakították át. Előbbi a Szeverjanka, utóbbi a Szlavjanka nevet kapta.

Balesetek

• Az SZ–117 hadrendi számú tengeralattjáró ismeretlen okból elsüllyedt a Japán-tengeren. Az egység teljes személyzete, 47 fő életét vesztette.
• Az SZ–80 hadrendi számú, 644-es tervszámú egység 1961. január 26-án elsüllyedt a Barents-tengeren. A periszkópmélységben haladó tengeralattjáró légperiszkópjának szelepe (snorkel) eljegesedett, ezért merülésnél víz jutott a dízelmotorba. A hajó teljes személyzete életét vesztette.
• A szolgálatból kivont, SZ–194 hadrendi számú egység 2007. február 5-én múzeumba vontatás közben a dán partoknál lesüllyedt.

Jegyzetek

1. Dr. Bak József, Dr. Csonakréti Károly, Lévai Gábor, Sárhidai gyula: Hadihajók, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1994., ISBN 963-326-326-3, p. 491.

Források

• Vitalij Petrovics Vlaszov: Podvodnije lodki – Isztorija rozvityija, Jekatyerinburg, 2003