Thököly Imre
(1657–1705) kuruc hadvezér, Felső-Magyarország fejedelme (1682 - 1685) és Erdély fejedelme (1690 - 1690) / From Wikipedia, the free encyclopedia
Gróf késmárki Thököly Imre (Késmárk, 1657. szeptember 25. – İzmit, 1705. szeptember 13.) magyar főnemes, kuruc hadvezér, 1682–1685 között Felső-Magyarország, majd 1690-ben Erdély fejedelme.
Thököly Imre | |
Felső-Magyarország fejedelme | |
Uralkodási ideje | |
1682 – 1685 | |
Elődje | nem volt |
Utódja | nem volt |
Erdély fejedelme | |
Uralkodási ideje | |
1690. szeptember 22. – 1690. október 25. | |
Elődje | II. Apafi Mihály |
Utódja | II. Apafi Mihály |
Életrajzi adatok | |
Született | 1657. szeptember 25. Késmárk, Magyar Királyság |
Elhunyt | 1705. szeptember 13. (47 évesen) İzmit, Oszmán Birodalom |
Nyughelye | İzmit (1705) Késmárk (1906) |
Édesapja | Thököly István |
Édesanyja | Gyulaffy Mária |
Testvére(i) | |
Házastársa | Zrínyi Ilona |
Gyermekei | Thököly Zsuzsanna |
Thököly Imre aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Thököly Imre témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ifjúkora óta ellenséges érzelmeket táplált a Habsburg-házzal szemben, elsősorban a protestáns vallásgyakorlás és a rendi szabadságok megsértése miatt. Fiatalon, 23 évesen választották a kuruc hadak főgenerálisává. Törekedett a mozgalom Erdélytől való politikai függetlenítésére, ami 1682-ben sikerült török támogatással. 1685-ban Ahmed váradi pasa elfogatta; bár kis idő múlva ugyan szabadon engedték, de helyzete megrendült, és híveivel együtt kiszorították az országból. A „megbüntetett hűtlenség példájáról", a fogságban szenvedő Thökölyről számtalan német és olasz metszet készült.[1]
Nem szakított véglegesen a bécsi udvarral, számos alkalommal kezdeményezett béketárgyalásokat, felajánlotta a királynak biztosítandó fegyveres támogatást a török kiűzésére – egy birodalmi hercegi cím fejében –, ám feltételeit Bécsben rendre elutasították. Ezt követően tevékenysége fokozatosan kiszorult a Kárpát-medence területéről. 1690-ben a zernyesti csatában aratott győzelmével átmenetileg sikerült megszereznie az erdélyi fejedelmi címet, de végül a királyi csapatok elől meghátrálni kényszerült. A karlócai békét követően élete végéig az Oszmán Birodalom területén élt száműzetésben. Az anatóliai İzmitben hunyt el 1705-ben nem sokkal 48. születésnapja előtt.