Ève Curie
francia és amerikai újságíró, író és diplomata From Wikipedia, the free encyclopedia
francia és amerikai újságíró, író és diplomata From Wikipedia, the free encyclopedia
Ève Denise Curie Labouisse (Párizs, 1904. december 6. – New York, 2007. október 22.) francia és amerikai újságíró, zenekritikus, haditudósító, író, diplomata. Marie és Pierre Curie második gyermeke, Irène Joliot-Curie húga.
| Ève Curie | |
 | |
| 1937-ben | |
| Született | Ève Denise Curie[1] 1904. december 6.[2][3][4][5][6] Párizs 13. kerülete[7] |
| Elhunyt | 2007. október 22. (102 évesen)[2][3][4][5][6] Manhattan[8] |
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Henry Richardson Labouisse (1954–) |
| Szülei | Marie Curie Pierre Curie |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Collège Sévigné |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Metairie Cemetery[9] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ève Curie témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A balesetben elhunyt édesapjára egyáltalán nem emlékezett. Gyermekkorát Párizs és Bretagne között töltötte, arcoust-i házukban a korszak számos nagy tudósa fordult meg. A Curie házaspár kisebbik lányát nem érdekelték a tudományok, zenével és irodalommal foglalkozott. Ignacy Jan Paderewskinél tanult zongorázni, 21 évesen koncerteket adott Franciaországban és Belgiumban. A sajtó is felfigyelt előadásaira. Rájött, hogy soha nem lesz virtuóz előadóművész, ezért abbahagyta a koncertezést. Később zenekritikákat írt francia lapokban. Baráti köréhez tartozott Arthur Rubinstein és Colette.
1921-ben elkísérte édesanyját az egyesült államokbeli körútra. Marie Curie 1934-ben meghalt. Egy amerikai kiadó kérésére megírta édesanyja élettörténetét. A könyv 1937-ben jelent meg, és elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat életrajz kategóriában. 1943-ban a Metro-Goldwyn-Mayer megfilmesítette a könyvet, Greer Garson alakította Marie Curie-t.
1940. február 12-én a Time magazin címlapján Ève fényképe volt látható.[10]
A compiègne-i fegyverszünet másnapján, június 23-án Ève Bordeaux-ból Londonba hajózott Charles de Gaulle tábornokhoz. Csatlakozott a francia ellenálláshoz. 1941-ben a Vichy-kormány megfosztotta állampolgárságától. Londonból az Egyesült Államokba utazott, hogy újságíróként harcoljon a nácizmus ellen. A New York Herald Tribun közölte cikkeit. A Herald Tribune Syndicate és a londoni Allied Newspapers Limited elküldték a hátországokba, és azokba az országokba, ahol a háború már megkezdődött. 1941 novemberében repült Afrikába. Randolph Churchill segítségével egészen közel juthatott Líbiában a sivatagi hadszíntérhez, ahol a brit csapatok harcoltak a németek és olaszok ellen. Járt Libanonban, a Szovjetunióban és Burmában. 1942-ben a fiatal Mohammad Reza Pahlavi iráni sahhal is találkozott. Kínában interjút készített Csou En-lajjal, Csang Kaj-sekkel, és Szun Jat-szen özvegyével. Riportjait, külpolitikai elemzéseit A Journey among the Warriors címmel adta ki 1943-ban az Egyesült Államokban és Angliában, és amelyet Pulitzer-díjra jelöltek.
Azután visszatért Angliába, belépett a Szabad Franciaország önkéntes női katonai egységébe. Megsebesült az olasz fronton, részt vett a Dragoon hadműveletben Diego Brosset tábornok összekötő tisztjeként. Ő biztosította a kapcsolatot az 1. és a 2. páncélos hadosztály között. Jean de Lattre de Tassigny tábornagy és de Gaulle tábornok elismerésben részesítették.
A háború végén Philippe Barrès íróval elindította a Paris-Press napilapot. 1952-ben Hastings Ismay NATO főtitkár szaktanácsadójává nevezték ki. Ő volt az egyetlen nő a francia és a nemzetközi diplomáciában, aki ilyen stratégiai jelentőségű beosztásban dolgozott. Nagy szerepe volt a NATO stratégiájának kidolgozásában a hidegháború idején.
1954-ben férjhez ment Henry Labouisse amerikai diplomatához, aki a Marshall-terv keretében dolgozott Franciaországban, és az UNICEF főigazgatója volt 1965 és 1979 között.
