német zeneszerző, karmester From Wikipedia, the free encyclopedia
Werner Richard Heymann, (Königsberg, 1896. február 14. – München, 1961. május 30.) német-zsidó zeneszerző, filmzeneszerző. Németországban és Hollywoodban tevékenykedett.
| Werner R. Heymann | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Werner Richard Heymann |
| Született | 1896. február 14.[1][2][3][4][5] Königsberg[6] |
| Elhunyt | 1961. május 30. (65 évesen)[1][2][3][4][5] München[7] |
| Sírhely | müncheni Waldfriedhof |
| Pályafutás | |
| Hangszer | hegedű |
| Tevékenység |
|
| Werner R. Heymann weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Werner R. Heymann témájú médiaállományokat. | |
Egy kukoricakereskedő négy fia közül a legfiatalabb volt. Werner Heymann fiatalon meghalt bátyja expresszionista verseket írt a Der Sturm folyóiratba. Werner csodagyerek volt, háromévesen kezdett zongorázni, ötévesen hegedülni, és nyolcévesen saját szerzeményeket írt. Tizenkét évesen a Filharmónia tagja lett, és tizenhat éves korában mutatta be első zenekari művét.
Ő írta a zenét Ernst Toller „Transformation” című színművéhez.
Bár az első világháborúban a porosz hadseregben szolgált, ám később bekapcsolódott a Berlin radikális politikájába. Pacifista lett.
Amikor Max Reinhardt megnyitotta a „Sound and Smoke" című szatirikus kabarét, Friedrich Hollaender mellett a másik zongorista lett. Később Erich Pommer filmproducer bemutatta őt az UFA stúdiónak, ahol több tucat zenét írt némafilmekhez, köztük F. W. Murnau Faustjához (1926) és Fritz Lang Spies-éhez (1928).
Amikor megszületett a hangosfilm, népszerű musicalekhez írt dalai slágerekké váltak. Amikor a nemzetiszocialisták 1933-ban átvették a hatalmat, más művészekkel együtt elhagyta Németországot. A szintén emigráns német rendező, Ernst Lubitsch rávette, hogy öt amerikai vígjáték munkáira. Heymann az 1940-es évek elején négyszer volt Oscar-díjra jelölve.
A második világháború után visszatért Németországba, ahol 1952-ben írta a zenét A kék angyal (Marlene Dietrich, Emil Jannings − 1930) című klasszikus film színpadi változatához. Akkoriban tagja volt a 10. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének.
Az élete utolsó éveiben magnókazettára rögzített visszaemlékezéseit 2001-ben kiadták Németországban.
Egyszer így foglalta össze gondolatait: „Szeretem a feleségemet, a gyermekemet, a világot, eszem, iszom, dohányzom, vezetek. Szeretem a szabadságot, utálom a diktatúrát, az istentelenséget, a kottaírást és a kavicsokat a cipőmben.”
Egy dokumentumfilm is szól pályafutásáról: „So Wie Ein Wunder”, amelyben lánya, Elisabeth Trautwein szerepel; rendező: Helma Sanders-Brahms. 2012-ben mutatta be a német televízió.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
