német író From Wikipedia, the free encyclopedia
Winfried Georg Sebald[1] (Wertach, 1944. május 18. – Norfolk, 2001. december 14.), W. G. Sebald vagy (ahogy jobban szerette) Max Sebald német író és akadémikus. 57 éves korában bekövetkezett halálakor a The New Yorker szerint "széles körben ismerték el a világirodalomhoz való rendkívüli hozzájárulásáért".[2]
W. G. Sebald | |
Született | Winfried Georg Sebald 1944. május 18. Wertach, Bajorország, Németország |
Elhunyt | 2001. december 14. (57 évesen) Norfolk, Lincolnshire, Anglia |
Állampolgársága | német |
Nemzetisége | német |
Foglalkozása | |
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Halál oka | autóbaleset |
A Wikimédia Commons tartalmaz W. G. Sebald témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Sebald a bajorországi Wertachban született Rosa és Georg Sebald három gyermeke közül a másodikként, és szülei egyetlen fiaként. 1948 és 1963 között Sonthofenben élt.[3] Apja 1929-ben csatlakozott a Reichswehrhez,[4] és a nácik alatt a Wehrmachtban maradt. Apja 1947-ig hadifogoly volt; anyai nagyapja, Josef Egelhofer (1872–1956) a kisvárosi rendőrtiszt volt a legfontosabb férfi jelenlét korai éveiben.[5] Sebaldnak megmutatták a holokauszt képeit mikor az oberstdorfi iskolába járt, és később felidézte, hogy senki sem tudta, hogyan magyarázza el, amit az imént látott. Művei központi témája a holokauszt és az európai modernitás, különösen annak hadviselési és üldözési módjai.[6] A Winfried "igazi náci név" volt számára. Családja és barátai "Max"-nak hívták.[7]
Sebald először a Freiburgi Egyetemen tanult német és angol irodalmat, majd a svájci Fribourg Egyetemen, ahol 1965-ben szerzett diplomát.[8] 1966 és 1969 között a Manchesteri Egyetem lektora volt. Egy évre visszatért a svájci St. Gallenbe, abban a reményben, hogy tanárként dolgozhat, de nem tudott letelepedni. 1967-ben feleségül vette osztrák származású feleségét, Utét. 1970-ben a Kelet-Angliai Egyetem (University of East Anglia) oktatója lett.[9] Itt doktorált 1973-ban A mítosz újjáéledése: Alfred Döblin regényeinek tanulmányozása című disszertációjával.[10][11] Sebald 1986-ban szerzett habilitációt a Hamburgi Egyetemen.[12] 1987-ben kinevezték az UEA[9] európai irodalom tanszékének elnökévé. 1989-ben a British Center for Literary Translation[13] alapító igazgatója lett. Wymondhamben és Poringlandben élt, míg az UEA-nál volt.
Az Austerlitz 2001-es kiadása (német és angol nyelven egyaránt) biztosította Sebald világhírét:[15] "Az Austerlitz-t nemzetközi szinten is lelkesen fogadták; az irodalomkritikusok frenetikusan ünnepelték; a könyv Sebaldot modern klasszikussá tette."[16] az irodalmi Nobel-díj lehetséges jövőbeli nyertesének jósolták.[2][17][18] Megnövekedett és még mindig növekvő hírneve miatt Nyugat-Európa-szerte keresett személy lett az irodalmi intézmények és a rádióműsorok körében.[19] Újságok, magazinok és folyóiratok Németországból, Ausztriából, Belgiumból, Hollandiából, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból sürgették interjúra.[20] "Attól tartok, nyugtalanságra vagyok ítélve" – írta Andreas Dorschelnek[14] 2001 júniusában, amikor visszatért az egyik útról, és elindult a következőre.
Sebald hosszú ideje tudatában volt egy veleszületett szívelégtelenségnek; egy amerikai látogatónak 2001 augusztusában úgy jellemezte magát, mint "valaki, aki tudja, hogy idő előtt el kell mennie".[21] 2001 decemberében Norwich közelében vezetés közben halt meg.[22] Az esemény sokkolta az irodalmi közvéleményt.[23] Sebald lányával, Annával vezetett, aki túlélte a balesetet.[17] A halottkém körülbelül hat hónappal a baleset után kiadott jelentése szerint Sebald szívrohamot kapott, és ebbe az állapotba halt bele, mielőtt autója átsodródott az úton, és egy szembejövő teherautóval ütközött.[24]
W.G. Sebald a Framingham Earl-i St. Andrew templom templomkertjében van eltemetve, közel volt lakhelyéhez.[20]
Sebald számos szövegét melankolikus hangvétel és szándékosan archaikus kifejezésmód jellemzi.[25] Művei nagyrészt az emlékezet és az emlékezetvesztés (személyes és kollektív) és a hanyatlás (civilizációk, hagyományok vagy fizikai tárgyak) témáival foglalkoznak. Ezek elsősorban a második világháború traumájának és a német népre gyakorolt hatásának megbékélésére és irodalmi terminusaival való feldolgozásra irányuló kísérletek. Az On the Natural History of Destruction (1999) című esszében írt a német városok háborús bombázásairól és arról, hogy a német nyelvű írásokban nincs valódi válasz. A holokauszttal kapcsolatos aggodalmát több könyv is kifejezi, amelyek finoman nyomon követik saját életrajzi kapcsolatait a zsidókkal.[26] Ellentétben Németország politikai és szellemi berendezkedésével,[27] Sebald tagadta a holokauszt egyediségét: „A németek által okozott katasztrófát, bármennyire is szörnyű, semmiképpen sem egyedi eseménynek látom – bizonyos logikával fejlődött ki az európai történelemből, majd ugyanezen okból beette magát az európai történelembe."[28] Következésképpen Sebald irodalmi munkásságában mindig megpróbálta a holokausztot a modern európai történelemben elhelyezni és kontextusba helyezni, még akkor is, ha elkerülte, hogy Németországra összpontosítson.
Sebald teljesen elutasította az 1950-es és 1970-es évek nyugatnémet irodalmának fősodrát, amelyet Heinrich Böll és Günter Grass képvisel: „Utálom [...] a német háború utáni regényt, mint a pestist.” Ironikus módon Sebald 1997-ben megkapta a Heinrich-Böll-Díjat .[29] Szándékos ellenállást foglalt el. Jellegzetes és újító regényeit (amit többnyire egyszerűen csak "prózának" nevezett[30]) szándékosan, kissé régimódi és kidolgozott német nyelven írta (az Austerlitz egyik passzusa tartalmaz egy nevezetes 9 oldalas mondatot). Sebald szorosan felügyelte az angol fordításokat (elsősorban Anthea Bell és Michael Hulse ). Ezek közé tartozik a Vertigo, a The Emigrants, a The Rings of Saturn és az Austerlitz. Figyelemre méltóak a tények (vagy látszólagos tények), a visszaemlékezés és fikció, amelyet gyakran elmosódott fekete-fehér fényképek tarkítanak, amelyek inkább a narratívát idézik, mintsem közvetlenül illusztrálják. Regényeit európai utazások során tett megfigyelések és visszaemlékezésekként mutatják be. Száraz és huncut humoruk is van.[31]
Sebald három verseskönyv szerzője is volt: For Years Now Tess Jaray-vel[32] (2001), After Nature (1988) és Unrecounted (2004).
Az Alfred Andersch nemzetiszocialista korszakban betöltött szerepének kihagyása körüli vita nagy feltűnést keltett.[33]
Jorge Luis Borges művei, különösen az „Elágazó ösvények kertje” és a „Tlön, Uqbar, Orbis Tertius” nagy hatással voltak Sebaldra. (Tlön és Uqbar szerepel a Szaturnusz gyűrűiben.)[34] Egy utolsó évében folytatott beszélgetés során Sebald Gottfried Keller, Adalbert Stifter, Heinrich von Kleist és Jean Paul Richter szerzőket irodalmi modelljeiként nevezte meg.[35] Maga Sebald Thomas Bernhard osztrák regényírót tartotta munkásságának jelentős befolyásolójaként,[36] és munkáiban tisztelgett Kafka[37] és Nabokov (Nabokov alakja az Emigránsok mind a négy részében megjelenik).[38]
Németországban W.G. Sebald először az 1990-es évek közepén lett ismert. Később még Nagy-Britanniában, az USA-ban (ahol főleg Susan Sontag kampányolt érte) és Franciaországban vált népszerűvé. Ma Sebald az egyik legtöbbet vitatott német nyelvű szerző. Műveit számos nyelvre lefordították. Michael Hamburger író, akivel közeli barátságban volt, Sebald számos művét lefordította angolra.
Az író emlékére 2005-ben Wertach városa tizenegy kilométer hosszú sétányt hozott létre Sebaldweg néven, az oberjochi határállomástól (1159 m) a wertachi Grüntenseestrasse 3. szám alatt található W. G. Sebald szülőházáig (915 m). Az útvonal az, amelyet a narrátor az Il ritorno in patria-ban, W. G. Sebald Vertigo ("Schwindel. Gefühle") utolsó szakaszában tett meg. Útközben hat sztélét állítottak fel a könyvből az adott topográfiai helyre vonatkozó szövegekkel.[39]
A norwichi East Anglia Egyetem[9] területén egy kerek fapad vesz körül egy bükkfát, amelyet W. G. Sebald családja ültetett 2003-ban az író emlékére. Az író egykori tanítványai által adományozott többi fával együtt a területet "Sebald Copse"-nak hívják. A padon, amelynek formája a Szaturnusz gyűrűi-t idézi, Unerzählt ("Elmondatlan") utolsó előtti költeményének felirata van: "Unerzählt bleibt die Geschichte der abgewandten Gesichter" ("Az elfordított arcok története kimondatlan marad".[40])
2011-ben Grant Gee elkészítette a Patience (After Sebald) című dokumentumfilmet a szerző kelet-angliai túrájáról.[41]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.