Vikár Béla

Vikár Béla (Hetes, 1859. április 1. – Dunavecse, 1945. szeptember 22.)^[2] magyar etnográfus, műfordító, eszperantista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Kalevala műfordítója.

Vikár Béla
1917-ben
Született	1859. április 1.[1] Hetes
Elhunyt	1945. szeptember 22. (86 évesen)[1] Dunavecse
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	fordító eszperantista gyorsíró néprajzkutató
Iskolái	Budapesti Tudományegyetem (1877–1884)
Sírhelye	Farkasréti temető (6/1-1-56)
PORT.hu
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Vikár Béla témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Vikár Béla témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Élete és munkássága

Felsőfokú tanulmányokat a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen^[3] folytatott magyar nyelv és irodalom szakon 1877–1884 között, gyorsírással lejegyezte és kiadta tanárainak (Greguss Ágost, Gyulai Pál) előadásait. 1889-ben fél évre az akkor Orosz Birodalomhoz tartozó Finnországba utazott a finn nyelv és néprajz tanulmányozása céljából. 1880-tól alkalmazta az országgyűlési iroda gyorsírónak, 1921-es nyugdíjazásáig itt állt alkalmazásban.

Már az 1870-es évek végétől népmesék és népdalok szövegeit jegyezte le gyorsírással. 1896 karácsonyán Borsod vármegyében kezdte el – Európában egyedülálló módon – fonográfra rögzíteni a népdalokat. Bartók Béla jegyezte le fonográffelvételeit.

1900-ban a párizsi világkiállításon megrendezett Ethnográfiai Kongresszuson ismertette módszereit és eredményeit. A nemzetközi etnográfia is számontartotta ettől kezdve. Gyűjtései során mintegy hétezer dalt rögzített. 1896-ban a Magyar Néprajzi Társaság titkárának választották, később maga is alapított társaságot, a La Fontaine Társaságot, s annak elnöke lett. 1911-ben választották be a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába. Finn, francia, német, angol, grúz, észt, norvég nyelvből fordított. Leghíresebb a finn eredetiből fordított Kalevalája. Sokoldalú egyéniség volt, az 1910-es években bekapcsolódott az eszperantó mozgalomba, a Magyar Országos Eszperantó Egyesület választmányi tagja (1920–1928), majd tiszteletbeli tagjaként (1928–1945) működött.

Magánélete

Első felesége Krekács Julianna volt, aki 1902-ben elhunyt.^[4] Második felesége Bőke Kornélia (1864–1942)^[5][6] volt, Bőke Gyula orvos és Freund Etelka lánya, akivel 1903. június 9-én Budapesten, a Ferencvárosban kötött házasságot.^[7]

Anyai nagyapja révén kenesei Kenessey Béla építőmérnök, vízmérnök, miniszteri tanácsos, a magyar vízügyi szolgálat jelentős alakjának másodfokú unokatestvére.

Főbb művei

• Gáti István stenographiája, kapcsolatban a modern stenographiával; Akadémia, Budapest, 1889 (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből)
• Árpád és Habsburg vagy A király kegyelete. Ünnepi költemény a múltról és jelenről a magyar nép számára; Franklin, Budapest, 1898
• Kalevalai tanulmányok, vonatkozással a magyar ősvallásra; bőv. kiad.; Hornyánszky Ny., Budapest, 1901
• A magyar népköltés remekei, 1-2.; szerk., bev. Vikár Béla; Lampel, Budapest, 1907 (Remekírók képes könyvtára)
• A regös ének; Athenaeum, Budapest, 1907 (Nyelvészeti füzetek)
• Petőfi az északi népeknél; Kunossy Ny., Budapest, 1911
• A szakipari szövetkezetek szervezése; Pátria Ny., Budapest, 1919 (Az Ipartestületek Országos Szövetsége propagandairatai)
• Gyorsírói emlékeimből; Magyar Gyorsírók Országos Szövetsége, Budapest, 1931 (Az egységes magyar gyorsírás könyvtára)
• Nevető rímek, 1-2.; Királyi Magyar Egyetemi Ny., Budapest, 1932
• Magyarázatok a Kalevalához; bev. Kosztolányi Dezső, utószó Balassa Imre; La Fontaine Irodalmi Társaság, Budapest, 1935
• Szinnyei Józsefről; Fővárosi Ny., Budapest, 1944 (A finn-magyar testvériség úttörői)
• Vikár Béla levelei. "Finnország egyik leglelkesebb diplomatája itt több mint 50 éven keresztül"; tan., jegyz., ford. Varga P. Ildikó; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017

Műfordításaiból

Vikár Béla sírja Budapesten. Farkasréti temető: 6/1-1-56

• Ő készítette el a Kalevala első, a finn eredeti alapján készült fordítását (Barna Ferdinánd még részben Schiefner német átköltése alapján dolgozott), mely 1909-ben az Akadémia gondozásában,^[8] majd 1935-ben La Fontaine Irodalmi Társaság díszkiadásában jelent meg.^[9]
• Jelentős műfordítói teljesítménye a grúz eposz, Sota Rusztaveli Tariel, a párducbőrös lovag című munkájának magyarra ültetése, amely 1917-ben jelent meg.
• Lefordította La Fontaine összes meséjét, amelyet 1929-ben adott ki a La Fontaine Irodalmi Társaság és a Dante Kiadó.

Folyóirat-szerkesztései

• Élet (1892–1895)
• Turán (1917–1918)
• Több gyorsírási szaklapot szerkesztett (Fővárosi Gyorsíró, Gyorsírászati Lapok, Budapesti Gyorsíró).

Cikkei

• Gáti István stenographiája, kapcsolatban a modern stenographiával. Budapest, 1889
• A regös ének. Budapest, 1907

Társasági tagság

• Magyar Gyorsíró-Egyesület,^[10] másodelnök (1893–1894), elnök (1904–1913)
• Magyar Mickiewicz Társaság^[11]
• Magyar Néprajzi Társaság, titkár (1896–)
• La Fontaine Irodalmi Társaság, alapító tag
• Goethe Társaság, alapító tag
• Magyar Országos Eszperantó Egyesület, választmányi tag (1920–1928), tiszteletbeli tag (1928–1945)

Származása

Vikár Béla családfája

Vikár Béla (Hetes, 1859. április 1. - Dunavecse, 1945. szeptember 22.) magyar etnográfus, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kalevala műfordítója	Apja: Vikár János (Pápa, 1816. december 28. – ) református lelkész	Apai nagyapja: Vikár István (Pápa, 1787. szeptember 28. – Kutas, 1869. január 23.) takácsmester	Apai nagyapai dédapja: Vikár István
			Apai nagyapai dédanyja: Molnár Éva
		Apai nagyanyja: Kiss Zsófia	Apai nagyanyai dédapja:
			Apai nagyanyai dédanyja:
	Anyja: nemes Szomjú Veronika (Lad, 1838. április 20. – Felsőmocsolád, 1922. szeptember 23.)	Anyai nagyapja: nemes Szomjú István (Csajág, 1814. - Edde, 1885.) eddei református tanító	Anyai nagyapai dédapja: nemes Szomjú Sámuel (Csajág, 1779. - Csajág, 1831.) neszmélyi református tanító, csajági jegyző
			Anyai nagyapai dédanyja: nemes Buzás Zsófia
		Anyai nagyanyja: Both Katalin	Anyai nagyanyai dédapja:
			Anyai nagyanyai dédanyja: