(1834–1922) magyar festő From Wikipedia, the free encyclopedia
Idősebb alsótorjai Vastagh György (Szeged, 1834. április 12. – Budapest, 1922. február 21.) magyar festőművész.
| Vastagh György, idősebb | |
 | |
| Született | 1834. április 12. Szeged |
| Elhunyt | 1922. február 21. (87 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | |
| Gyermekei | |
| Foglalkozása |
|
| Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert (37/1-1-32) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vastagh György, idősebb témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Vastagh Béla jogász, Vastagh Géza festőművész és ifj. Vastagh György szobrász és ikertestvére Jozefin apja, Kenyeres Balázs igazságügyi orvos, hisztológus apósa, Vastagh Éva és Vastagh László szobrászművészek nagyapja.
Nyolcgyermekes családban született. Székely ősei az 1660-as évek táján a török-tatár pusztítás és pestisjárvány elől települtek át a háromszéki Alsótorjáról Szegedre. Apja Vastagh János hajósgazda, anyja Terhes Katalin.[1] Testvérei közül csak ketten érték meg a felnőttkort, egy nővére és egy fivére, aki mérnök lett.
Élete már ifjú korában mozgalmasan alakult. A szabadságharcban, 1849-ben belépett a felkelők közé, ekkor tizenöt éves volt. Kmety György és Perczel Mór tábornokok alatt a 16. vadászzászlóaljnál szolgált mint káplár. Több csatában vett részt hadnagy fivérével együtt. A temesvári csata és a világosi fegyverletétel után orosz fogságába került. Mivel vérhasban megbetegedett, szabadon engedték. Szegedre ment, itt egy Pozsgay nevű asztalosmester rejtegette hónapokon keresztül az osztrák sorozóbizottság elől.
Rajzkészsége már gyermekkorában megmutatkozott. Stech József piarista tanár figyelt fel rá, majd egy Gerstemberg nevű osztrák festő tanította. 1854-ben már a bécsi akadémián tanult. 1858-ban Kolozsvárra települt, Veres Ferenc fényképésszel közös műtermet nyitott. Stein János könyvkereskedésénél egész tárlat volt látható „árny és színezett képeikből”. Később Sikó Miklós festővel bérelt műtermet a kolozsvári Közép utcában, László Ferencné házánál az emeleten, de továbbra is együttműködött Veres Ferenccel a „photográphiai és festészeti műteremben”.
Vastagh György festői kvalitásaira gróf Mikó Imre hívta fel a figyelmet az 1850-es évek végén, ezt követően a kolozsvári arisztokrácia megrendelésekkel halmozta el. 1859-ben kapta az első nagy megbízását báró Kemény Istvántól, Kemény Simon halálát ábrázoló öt részes képciklus megfestésére az Erdélyi Múzeum-Egylet számára. Ugyanez évben készült az Egylet részére Kazinczy Ferenc arcképe is, valamint Bethlen Károly megrendelésére a Vitam et sanguinem jelenet.[2] Műtermét a kolozsvári Bel-közép utca régi Posta házába költöztette. 1860-ban gróf Kendeffy Ádám és Brandenburgi Katalin portréit festette meg, utóbbit a Porosz Királyi Képtárnak.
A Bach-korszak elleni tiltakozásként két ízben is visszautasította a neki, Eötvös József által felajánlott ösztöndíjat Friedrich Karl zu Schwarzenberg, Erdély akkori katonai kormányzójának lefestéséért. 1862-től a kolozsvári Monostor utcában, a Mikes-házban lakott, műtermében egyidejűleg fényképészettel is foglalkozott. 1863-ban Urlaky Jánossal egy hónapos fényképészeti tanulmányutat tett Székelyföldön, Előpatakon és Borszéken. Felvételeit továbbra is gyakran színezte. Egy korabeli lap így írt erről:
„Elismert tehetségű festészünk Vastagh György ki már annyi kitűnő művel gazdagítá Erdély, s különösen Kolozsvár nevezetes családjait, most műtermében a photográphiának is tért nyitott, melynek segítségével a festővászonra néhány másodperc alatt oda varázsolván az arcképet, annak mind nagyságát, mind színezetét úgy adja meg, hogy az illető meg van kímélve az órákig tartó fáradságos üléstől – társa néki a derék Urlaky János, s már eddig is sok sikerült képet állítottak elő – műtermük és kirakatuk van b. Monostor utcában, Korbuly-házban.”[3]
1863. október 7-én vette feleségül az anyai ágon francia származású Schell Jozefint Kolozsvárott, majd Ploiești-be költözött. Itt született első fia Béla, a későbbi közjegyző, 1865-ben tértek vissza Kolozsvárra. 1866-ban megszületett fia, Géza, akiből állat- és tájfestő lett, majd 1868-ban ikergyermekei, Jozefin és az ifjú György, a későbbi neves szobrászművész.
1868-tól megszaporodtak bécsi megrendelései, ugyanekkor megbízást kapott a kolozsvári Fő téri római katolikus templom főoltárának helyreállítására.[4]
Három ízben is lakott Bécsben. Az ötvenes évek közepén még mint festőnövendék, később mint keresett művész, 1865 és 1867 között évente több hónapot töltött ott. 1870-ben az osztrák műegylet májusi kiállításán két olajfestményét mutatta be. Sikerének eredményeképpen mecénásként támogatta őt Wodianer báró veje, Nemes Vince és felesége. 1871 márciusától Moritz von Schwind tanítványa lett, de még abban az évben mestere elhunyt. Berlinbe látogatott, ott is sikereket ért el festményeivel. 1871 júniusában visszatért Kolozsvárra, a Híd utcában rendezte be műtermét. Közben 1870 nyarán a gyalui-havasokban tett tanulmányutat, novemberben pedig Marosvásárhelyen dolgozott. 1872-ben ismét Bécsben festett, áprilisban tért haza családjához Kolozsvárra. Ősszel a bécsi kiállításon a Török cigányok című képe szerepelt. Festményei az Erdélyi oláh lakodalmas menet, a Szerelmespár és a Pipázó cigánylány nagy sikert arattak az 1873-as bécsi világkiállításon.
1876-tól Budapesten élt, előbb a Zöldfa utcában volt műteremlakása, majd a Lipót utca 54.-ben, a későbbi Váci utcában vett házat. A fővárosban először a régi Műcsarnok 1877. évi tárlatán állított ki. Ismét a képmás lett fő műfaja, számos neves személyiség arcképét festette meg ez idő tájt. Ekkor készültek a gyomai Jézus Szíve templom freskói és főoltárképe. 1877-ben kapott megbízást illusztrációk készítésére Petőfi Sándor költeményeihez.[5] 1877-ben festette József nádor két leányának és fianak portréját, ugyancsak ekkor vállalta el gróf Forgách József, korán elhunyt Nógrád vármegyei alispán arcképének megörökítését. 1877–1905 között az idős József főherceg foglalkoztatta udvari festőként, számos arcképet készített a nádori család tagjairól, hetente utazott Alcsútra, festeni tanította a főhercegi gyermekeket. A kastélyhoz tartozó kápolnát három oltárképpel díszítette.
Az 1870-es évek végén kapcsolatba került Munkácsy Mihállyal, felmerült köztük egy közös kolozsvári látogatás gondolata is. 1882 júliusában Demjén László újságíróval és Sárdi István festőművésszel tíznapos tanulmányutat tett Naszód-vidékére és a Radnai-havasokba, hogy az erdélyi cigányság életét tanulmányozza, s azt felhasználja a Klotild főhercegnő által megrendelt kompozíciónál.
Kolozsvár képzőművészeti életében 1883. február elején jelentős esemény történt: a római katolikus Lyceum dísztermében megnyílt a város első gyűjteményes képkiállítása, amelyen Feszty Árpád, Than Mór és idősebb Vastagh György országos hírű művészek mellett olyan fiatalok is részt vettek, mint Melka Vince, Mesterházy Kálmán, Kővári Endre, Sárdi István, Spányi Béla, Vastagh Géza stb. 1884 augusztusában több neves festő is Kalotaszegre látogatott. Bruck Lajos és Telepy Károly Bánffyhunyadon és Magyargyerőmonostoron, Sárdi István és Vastagh Géza Bánffyhunyadon láttak munkához. Vendéglátójuk Gyarmathy Zsigáné Kalotaszeg nagyasszonya volt. Így ez a vidék is bekerült a művészet körforgásába. 1891-ben Vastagh szintén Maros megyében és Kalotaszeg környékén tett hosszabb utazást.
1894. március 12-én a Magyar Művészek és Műpártolók Egyesületéből megalakult a Nemzeti Szalon, elnökévé gróf Zichy Jenő mellett Vastagh Györgyöt választották. Krúdy visszaemlékezése szerint:
„Őse volt a mai Fészek-klubnak, és benne Mesterházy Kálmán a háznagy – Vágó Pali, Spányi, Vastagh György, Stetka, Feszty Árpád (nőtlen korában) várta itt frakkban, házigazdai szívességgel szombat esténként a főváros legelőkelőbb társaságát, amelyet a színésznők is élénkítettek, mint pipacsok a rétet.” (Jókai Mór utolsó tánca az úribanda előtt).[6]
Vastagh György oltárképek festőjeként is maradandót alkotott. 1889-ben pályázaton nyert megbízást a belvárosi plébániatemplom Magyarország védasszonya és a magyar szentek című freskójára. A temesvári gyárvárosi templom számára 1898-ban festette a Magna Domina Hungariae című főoltárképet, valamint két mellékoltárképet, a Szent István Bazilikában található Szent Imre oltárképe. Az aradi minorita templom Szent Antal oltárképe 1905-ben, a szegedi Szent Rókus templom tituláris szentjének oltárképe 1911-ben készült.
1922-ben hunyt el, majdnem 88 éves korában.
A Műcsarnokban ravatalozták fel, amelynek létrehozásában maga is aktívan részt vett.
Festményeit a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteménye mellett vidéki múzeumok (Szeged, Szentes, Veszprém stb.) őrzik.
1925-ben Szentendrén utcát neveztek el róla.
1934-ben a Műcsarnokban unokája, Vastagh László rendezte meg centenáriumi tárlatát, ahol a család művész tagjai is bemutatták alkotásaikat.
2004-ben az Ernst Múzeumban a Vastagh művészcsalád kiállításán szerepeltek festményei.
Id. Vastagh György zsánerképei, egyházi és mitológiai témájú festményei mellett történelmi személyekről és korának nagyjairól készített portréival alkotott maradandót.
Portréi még, melyek keletkezési ideje nem ismert:[23]
Egyéb forrásból:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
