T–80

A T–80 a Szovjetunióban a T–64 alapjairól kifejlesztett általános harckocsi. 1976-ban rendszeresítették a Szovjet Hadsereg szárazföldi erőinél. A világ első sorozatban gyártott gázturbinás harckocsija. Oroszországon kívül Ukrajnában, Pakisztánban, Dél-Koreában és Cipruson áll hadrendben. Dízelmotorosra átalakított, továbbfejlesztett változatát, a T–80UD-t Ukrajnában is gyártották.

Ez a szócikk közepes harckocsiról szól. Hasonló címmel lásd még: T–80 könnyű harckocsi.

T–80
Fejlesztő ország	Szovjetunió
Gyártó	Kirov gyár Omszktranszmas
Gyártási darabszám	9500
Háborús részvétel	első csecsen háború 1991-es szovjet puccskísérlet Jemeni polgárháború (2014– ) 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen
Általános tulajdonságok
Személyzet	3 fő (parancsnok, vezető és irányzó)
Hosszúság	7,01 m
Szélesség	3,6 m
Magasság	2,2 m
Tömeg	46 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	kompozit páncélzat
Elsődleges fegyverzet	125 mm-es 2A46M sima csövű harckocsiágyú (L/48)
Másodlagos fegyverzet	ágyúval párhuzamosított 7,62 mm-es PKT géppuska, 12,7 mm NSZVT légvédelmi géppuska
Műszaki adatok
Motor	GTD–1250 gázturbina
Teljesítmény	932 kW (1250 LE)
Felfüggesztés	torziós rugó
Sebesség	75 km/h
Fajlagos teljesítmény	20 kW/t
Hatótávolság	335 km kiegészítő tüzelőanyag tartályokkal 600 km
A Wikimédia Commons tartalmaz T–80 témájú médiaállományokat.

Története

A harckocsi a harkivi Morozov Tervezőiroda által kifejlesztett T–64 harckocsi konstrukcióján alapul. Külsőre ugyan sok hasonlóságot mutat a T–72-vel, konstrukcióját, a jármű alapját a T-64 adta.^[1] A tervezést és fejlesztést a leningrádi Kirov Gépgyár SZKB–2 jelű tervezőirodája végezte.

Az első, 219szp1 jelű prototípus 1969-ben készült el. Ez külsőre alig különbözött a Harkivban készített gázturbinás T–64T-től, a fő különbség a harckocsiba épített Klimov GTD–1000 típusú, 745 kW (1000 LE) teljesítményű gázturbina volt. A második, 219szp2 jelű prototípuson már több jelentős módosítást is végeztek. Az első prototípussal végzett kísérletek azt mutatták, hogy a nagy teljesítményű gázturbina olyan manőverezőképességet biztosít a harckocsinak, amelyhez a futómű gyengének bizonyul. Ezért azt jelentősen át kellett alakítani. A második prototípus új láncfeszítő kereket, vezetőgörgőket, futógörgőket, hajtókereket és lánctalpat kapott, áttervezték a lengéscsillapítókat és a torziós rugókat. Módosítottak a T–64-től örökölt torony formáján, de megtartották annak eredeti harckocsiágyúját, automata töltőberendezését, valamint az ott alkalmazott páncélvédelmet. A páncélos 1976-ban állt szolgálatba, ezzel a T-64-est leváltva a korábban nehéz harckocsikat (ISz-3, T-10) használó csapatoknál. A páncélos viszont nem tudott a T-64-es nagyobb problémáin (bonyolult töltőrendszer, függőlegesen elhelyezett töltet, szűk torony) túllendülni, ezért már 1978-ban gyártásba került a fejlesztett változat, a T-80B, ami valamelyest javított a típuson egy új fejlesztésű toronnyal és töltőrendszerrel.

1985-ben jelent meg a T–80U típusjelű javított változata. A munkálatokba bekapcsolódott a Morozov tervezőiroda is, amely a toronnyal és a fegyverzettel kapcsolatos munkálatokat végezte. A GTD–1000 típusú gázturbinát a nagyobb, 930 kW (1250 LE) teljesítményű GTD–1250 típusúra cserélték. Ezt a gázturbinát már felszerelték porleválasztó berendezéssel is, amelynek hiánya a GTD–1000 típusnál az üzemeltetés során gyakran okozott meghibásodásokat. A T–80U változat új, Kontakt–5 típusú reaktív páncélzatot kapott.

Jellemzői, szerkezeti kialakítása

Mechanikus sebességváltós, öt előremeneti és egy hátrameneti sebességfokozattal. A harckocsira két ledobható üzemanyag-póttartály szerelhető és egy elhelyezhető a motorháztetőn is, így a harckocsi hatótávolságát 600 km-re lehet növelni.

A futómű hat, torziós rugókra szerelt futógörgőből áll, a láncfeszítő kerék elöl, a meghajtó kerék hátul található. A harckocsit alkalmassá tették mélyvízi átkelésre is.

A harckocsi teste acélból készült, ennek összetétele azonban titkosított. A létfontosságú területeken rétegelt acéllemezekből áll. A torony öntött acél, amit egy belső különleges páncélréteg is fed. A lövegtorony belsejét borító speciális, szintetikus, ólom alapú védőréteg megvédi a személyzetet és a harckocsi elektronikus rendszereit a nukleáris támadás esetén fellépő neutronsugárzástól és elektromágneses impulzusoktól. A T–80 új, 1987-ben rendszeresített T–80U(M) változatát 185–220 db reaktív páncélkazettával szerelték fel, amelyek nagyobb védelmet nyújtanak a kumulatív lövedékek becsapódásakor.

A T–80 fő fegyverzete a 125 mm-es 2A46 típusú simacsövű harckocsiágyú, amely automata töltőberendezéssel rendelkezik. A harckocsik közül néhányat alkalmassá tettek lövegcsőből indítható irányított páncéltörő rakéták indítására is. A harckocsi a T–72 típusnál használt lőszerekkel tüzel. Kétféle leválóköpenyes, szárnystabilizált, űrméret alatti páncéltörő nyíllövedék, szárnystabilizált kumulatív páncéltörő gránát és szárnystabilizált repeszgránát alkalmazható. A harckocsit továbbá egy PKT típusú, 7,62 mm-es, lövegcsővel párhuzamosított géppuskával, valamint egy 12,7 mm-es NSZVT légvédelmi géppuskával szerelték fel, utóbbi a torony belsejéből távirányítással is vezérelhető.

Típusváltozatok

• T–80 – Az 1976-tól sorozatban gyártott, a T–64-től csak kis mértékben különböző, Klimov GTD–1000 típusú gázturbinával felszerelt alapváltozat.
• T–80B – 1981-ben jelent meg, kerámiabetétes páncélzattal ellátott változat.
• T–80BV – Utólag felszerelt, kiegészítő reaktív páncélt kapott változat.
• T–80U – 1985-ben megjelent, jelentős módosításokon átesett, javított változat. Nagyobb teljesítményű, GTD–1250 gázturbinával szerelték fel. Kontakt–5 reaktív páncélzatot kapott, a fegyverzetébe integrálták a 9M119 Szvir irányított páncéltörő rakétát.
  • T–80UK – Parancsnoki változat.
  • T–80UE – A T80UK egyszerűsített és olcsóbb exportváltozata.
  • T–80UM – A Luna infravörös éjszakai irányzék helyett Buran típusú hőképalkotóval ellátott változat.
  • T–80UM Barsz – Arena típusú aktív páncélvédelemmel ellátott változat.
  • T–80UM2 – Drodz–2 aktív védelmi rendszerrel felszerelt változat (csak prototípus).
• Csornij orjol – Jelentős modernizáláson átesett prototípus.
• T–80UD – A T–80 fejlesztésével párhuzamosan a harkovi Morozov Tervezőirodában folyt fejlesztés eredményeként kifejlesztett ukrán változat. A nagy fogyasztású gázturbinát dízelmotorra cserélték.
  • T–80UDK – Parancsnoki változat.
  • T–84 – Az ukrán T–80UD modernizált, új toronnyal ellátott változata.
• T-80BVM - a T-80 harckocsi legújabb korszerűsítése, 2017-ben indult. Az orosz közepes harckocsi ezen változata csúcskategóriás robbanó reaktív páncélt kapott, a „Relikt”, egy továbbfejlesztett Sosna-U lövész irányzékot (amelyet a harckocsikban is használnak, mint a orosz T-90). A harckocsi modernizálása lehetővé teszi új, szegényített uránból készült Svinec-1 és Svinec-2 páncéltörő lőszerek alkalmazását. A harckocsi tornya dinamikus védelmi relic készletet kapott, korábban csak a T-72B3 harckocsik.

A legújabb változat a T-80BVM.

A harckocsin alapuló harcjárművek

• BREM–80U – A T–80U-n alapuló műszaki–mentő harckocsi, 18 t teherbírású daruval és 35 t teherbírású csörlővel.
• 2SZ19 Mszta – A T–80 alvázára épített 152 mm-es önjáró löveg. 155 mm-es változatát is kialakították. A T–80 gázturbináját a T–72 dízelmotorjára cserélték.

Jegyzetek

1. A T–72 az ún. „urali iskola” (Uralvagonzavod) terméke, amelynek utóda például a T–90. A T–80 ezzel szemben a „harkovi iskola” (a Morozov Tervezőiroda és Malisev Gépgyár) konstrukciója, és így konstrukciós szempontból a T–64 leszármazottja.

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz T–80 témájú médiaállományokat.

További információk

• Hadtudományi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap