A szociometria a szociológia az emberi kapcsolatok kvalifikálásával, felmérésével foglalkozó ága. Jacob L. Moreno pszichoterapeuta dolgozta ki, a társadalmi szerkezetek és a pszichológiai jóllét közötti kapcsolatok közötti összefüggés felé irányuló tanulmányaiban.

A szociometria szó a latin socius (társ) és metrum (felmérés) szavakból ered. Moreno leírása szerint „a szociometria az emberi csoportok létrejöttének és rendeződésének, valamint azokon belül a személyek elhelyezkedésének tanulmányozása”.

A szociometrikus felmérések feltárják a rejtett szerkezeteket, amik egy adott emberi csoportnak formát adnak: a szövetségek, az alcsoportok (szubkultúrák), a rejtett hiedelmek, az ideológiai megállapodások.

Moreno egyik újítása a szociometriában a szociogram feltalálása volt, melyben egyes személyek képi pontokkal vannak ábrázolva, és a személyek közti kapcsolatok vonalakkal.

Magyarországon Mérei Ferenc tette ismertté és fejlesztette tovább a módszert.[1]

A szociometria alapvetően kizárólag a rokonszenvi-ellenszenvi választásokra koncentrál, bár Mérei Ferenc beemelt egyéb funkciókat is az elemzéseibe. Ehhez képest a kapcsolatháló-elemzés bonyolultabb, időben változó, nagyméretű közösségi relációkat is képes vizsgálni. Elemzési egysége lehet szervezet, társadalmi rendszer is, nem csak az egyén. A hálózatelemzés továbbá képes a tartalmi relációk feltárására is (politikai, gazdasági, kulturális stb.).[2]

Lásd még

Jegyzetek

Wikiwand in your browser!

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.

Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.