Szőlőművelés-mód (vagy tőkeművelésmód) alatt elsősorban a sortávolság, a törzsmagasság, a termőrész és a szőlő-támrendszer kialakításának módját értjük. A művelésmód szoros összefüggésben van a szőlő metszés módjával. Célja egyfelől a minőség és mennyiség arányában a megfelelő termés biztosítása, másrészről a munkaerő-szervezési előnyök és a gépesítés optimális körülményeinek megteremtése.[1]
 |
Ez nem Wikipédia-szócikk. Ne vedd figyelembe, és ne javítsd!
Ez az oldal a Wikipédia egy szerkesztői munkalapja. Az itt olvasható információk még tévesek, ellenőrizetlenek, rendezetlenek, hézagosak lehetnek, ezért ne támaszkodj rájuk. Ha keresőoldalon át jutottál el ide, akkor kérünk, hogy térj oda vissza, és nézz meg más találatot, vagy használd a Wikipédia keresőjét, és keress egy másik cikket, amely érdekelhet. |
A szőlő fás szárú kúszó, kacsokkal kapaszkodó növény, mely vadon fejlődve a környezetében lévő tárgyakra (fákra) igyekszik felkapaszkodni, napfényhez, élettérhez jutni. A művelés körülményei között a szőlőnövényt metszéssel és egyéb fitotechnikai beavatkozások segítségével igyekszünk a termesztési célnak megfelelőre alakítani. Azt hogy milyen művelésmódot célszerű alkalmazni azt a következők határozzák meg:
- a művelés célja és intenzitása (díszítő jellegű, bortermő - minőségi vagy asztali -, csemegeszőlő; házikert, üzemi termelő jellegű)
- földrajzi és terepadottságokból eredő klimatikus viszonyok
- a fajta adott művelésmódra való alkalmassága, alkalmasságának mértéke (a termést hol hozza jobban: szálvesszőn, vagy rövid csapon is; milyen lombot nevel: sűrűt, merev vesszőjűt...)
A művelésmód elsődlegesen egy támrendszert határoz meg, bizonyos művelésmódokon sortávolságot is, valamint meghatározza a tőkenevelés módját, a tőke alakját, a termőrészek elhelyezkedését, a tőke és a termőrészek újításának módját, és a lomb elrendezését, és sok esetben az évenként alkalmazandó metszésmódot is.
A megfelelő művelésmód megválasztása fontos, hiszen a monokultúrában folytatott intenzív termesztés hosszú távra hat és sokmindent csak igen költségesen és/vagy nagy nehézségek árán lehet megváltoztatni. Az egyik fő tényező, hogy az adott terület adottságaira alapozzunk, ugyanakkor a változó gazdasági viszonyokról sem szabad megfeledkezni és az időjárás sem kedvez mindig sem az embernek, sem a szőlőtőkéknek. A tőke életereje, egészsége és termőképessége, azaz belső értéke számos körülmény együtthatása következtében alakul ki.[2]
A metszés (venyigék[4] kezelése) és a válogatás (hajtások kezelése) mindig a művelésmódtól, mint alaptól függ. Mindkettő évenként visszatér, ellenben a művelésmód (öregebb törzsképződmények kezelése) csak akkor van változásnak kitéve, ha egyes részeit valami kár folytán újra kell képezni.[5]
Művelésmódot meghatározó és befolyásoló legfontosabb tényezők rövid részletezése
A tőkék idős fás részekből képzett föld feletti részét jellemző tőkeművelésmódok a fás részek nagyságától, terjedelmétől és az elágazások térbeli elhelyezkedésétől függően nagyon változatosak lehetnek. Adott országban, vagy vidéken ezeket számos tényező határozza meg.[6]
Okszerű szőlőművelés alatt a szőlő azon művelését értjük, amikor az éghajlat és a talaj tekintetbevételével a lehető legjobb szőlőfajokat és helyesen ültetjük, s úgy műveljük, hogy minél több és minél jobb minőségű termést szolgáltasson anélkül, hogy ez által szőlőnk tartóssága veszélyeztetve lenne.[7]
Környezeti viszonyok
Az ökológiai tényezők mennyiségi és minőségi viszonyai szabják meg az ültetvény vegetációs lehetőségeit (vegetációs potenciál), s alakítják ki a termőhelyi viszonyokat Eredményes és gazdaságos szőlőtermesztés csak a szőlőfajtákra kedvező termőhelyi viszonyok között lehetséges.[8]
- Éghajlat
- fény/Asszimilációs felület
- hő/fagyveszély,
- domborzati viszonyok, kitettség,
- klíma, állományklíma
- Talaj
- Élő környezet
- Szőlőnövény biológiai ciklusai
Emberi tényezők
- kulturális, gazdasági... - termesztés jellege
- fajtaválasztás,
- Telepítés: támrendszer, géppark, öntözés,
- talajmunka, növényvédelem
A szőlőművelés, és módozatai az időben igen messzire vezethető vissza. A különbözőségek elsősorban a földrajzi helyzet adottságaiból adódtak és adódnak ma is. Fontos megjegyezni, hogy a szőlő elterjedésének határait
Szőlőművelés alakulása a világban
A szőlőkultúrák bölcsője Transzkaukázia (a mai Anatólia, Irán, és Örményország).[9]
- belsőázsiában öntözött szőlősorok háztetőn odavezetik a vizet - alig kell kapálni, betegség is kevés, mert sok a napfény, kevés a pára (alig csapadék) - tashkent
- római, latin (mai guyot)
- lugas szerű-tirol
- fára futtatott (fr: Hautain, Alteno), határjelölő
A német wiki-szőlőművelés példásan hozza a történeti áttekintést... hogy emlékezzek rá: Meist waren dies einfache Holzgerüste, Holzpfähle oder vorhandene Astgerüste von Bäumen. Auf alten Abbildungen wird bei der Pflege der Reben ein Rebschnitt gezeigt. Früh wurde erkannt, dass die Reben bei regelmäßigem Schnitt größere Trauben bringen. Aus bildlichen Darstellungen ist belegt, dass schon die Ägypter zur Weinerzeugung Reben bewusst gezogen haben. Der erste Beleg eines privaten Weinguts in Ägypten stammt aus den biographischen Inschriften aus dem Grab des Metjen in Sakkara. Metjen war ein hoher Beamter in der 4. Dynastie, der im Nildelta eine große Hausanlage mit einer Fläche von 11.000 Quadratmetern besaß.(ref>vgl. K.B. Godeckin: Eine Betrachtung der Inschriften des Meten. S. 364.</ref) Der Wein wurde wahrscheinlich hauptsächlich für den Hausgebrauch hergestellt, es ist aber nicht ausgeschlossen, dass er einen Teil davon dem Königshof beisteuern musste. In dieser Anlage blieb reichlich Platz für einen Teich, viele Bäume, Gartenland und Wirtschaftsgebäude. Über den Weingarten heißt es in der Inschrift: Ein Anwesen von 200 Ellen in der Länge und 200 Ellen in der Breite wurde angelegt und ausgestattet, bepflanzt mit guten Bäumen; ein sehr grosser Teich wurde darin angelegt; Feigen und Trauben wurden gepflanzt [...] Bäume und Trauben wurden in grossen Mengen gepflanzt und es wurde sehr viel Wein daraus gemacht.(ref>T.G.H. James: The Earliest History of Wine and Its Importance in Ancient Egypt. In: Origins and Ancient History of Wine. S. 204.</ref) Bei der von den Römern praktizierten Erziehungsform werden auf vier senkrecht angeordnete Pfählen Balken gelegt, so dass eine Art Kammer entsteht.(ref>Die Bezeichnung „Kammert/Kammer“ leitet sich ab von lat: vinea camerata, was „gewölbtes Rebendach“ bedeutet.</ref) Diese historische Erziehungsart mit den Abwandlungen als geschlossener oder offener(ref>Die deutsche Winzersprache - Reberziehungsarten Offener Kammertbau, Abbildung</ref) Kammertbau war noch Anfang des 20. Jahrhunderts im deutschen Weinbau, zum Beispiel in der Rheinpfalz, verbreitet.(ref>Die deutsche Winzersprache - Reberziehungsarten Kammert-Erziehung, Abbildung</ref)(ref>Fritz Schuhmann: Historische Rebenerziehungsarten in der Pfalz. Akademie der Wissenschaften und der Literatur, Mainz. Franz Steiner Verlag, Stuttgart, Sonderdruck März 2002, S. 213.</ref)(ref>Fritz Schuhmann: Historische Erziehungsmaßnahmen im Weinbau. In: Deutsches Weinbau-Jahrbuch 1970., Waldkircher Verlagsgesellschaft, Waldkirch i. Br., S. 26-36.</ref)
|
A szőlő (Vitis vinifera) elterjedése a világban     |
Magyarországon
Fontos figyelembe venni, hogy az egyik fejlődési szakasz eljárási sok esetben az előző szakaszban kezdenek kialakulni, másrészt egy-egy eljárás a szőlőültetvény több évtizedes kora s más okok következtében mindig átnyúlik a következő időszakba is, ill. kivételes estekben változatlanul is fennmarad. Magyarországon a következő időszakokra osztható:
- A Kárpát-medencében már a rómaiak előtt itt élt illír és kelta népek is termesztettek szőlőt, de a honfoglalás előtti időkből a legtöbb tárgyi és írásos (Varro, Cato, Columella, Palladius, Plinius, Vergilius, stb.) emlék az ő szőlő-borkultúrájukról maradt fenn. Művelői a vinitorok voltak. Pannónia területén többnyire árkokba, vagy barázdába ültették a szőlőt. A sorközöket a távolság szerint villás (kétágú) kapával, vagy ekével művelték. Kapával lazították a talajt, gyomtalanítottak, takarták be és nyitották ki a tőkéket, melynek formájából (lemez- és nyélhajlásszöge) arra lehet következtetni, hogy a szőlőművelés sík, vagy enyhén lejtős területen folyt. A metszőkéseket a szőlőtőke művelés és metszés hat legfontosabb részmunkájának elvégzésére legmegfelelőbben alakították ki. Patay Árpád (archeobotanikus régész) által végzett kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy mivel a Pannónia területén talált - X. század előtti - metszőkéstípusok csak húzvametszésre alkalmasak, itt a Columella által leírt 4 tőkeművelésmód[m 1] közül a kopasz-metszéses fejművelést alkalmazták. Hazánk területén azért alakul ki az alacsony, takarásos tőkeművelésmód, hogy a fagytól megvédhessék a növényeket.[10][11] Molnár István e mellett viszont azt is megállapította, hogy tápdús talaj, csapadékban gazdagabb vidéken a tőke igen erőteljesnek mutatkozott s inkább fára, mint termésre dolgozott; itt át kellett menni ismét az alacsony művelésmódról a félmagasra s a rövid metszésről a hosszúra. A számos különböző művelésmódok, melyekkel az egyes borvidékeken a XIX. század végéig találkozunk, többnyire hosszas tapasztalások eredménye.[5]
- A rómaiakat követő hunok, gótok, gepidák, longobárdok és avarok súlyos harcai viszontagságait elszenvedett, de átvészelt szőlőkről igen kevés maradvány, lelet árulkodik, viszont a VIII. századtól már szép számmal említik oklevelekben. Később a frank uralom alatt, az un. népvándorlások során betelepült német telepesek is gondozzák a szőlőket.[10]
- A krónikák szerint a magyarok már az V. században ismerték a bort. Nyelvünkben is ősi emlékét hordozzuk a borkészítésnek és a szőlőművelésnek. Az államalapítást követően korabeli okleveles emlékekből következtethetünk fontosságára. A rendi szabályok a szőlő-, borfogyasztást külön meghatározták (tagjainak rendes borjárandósága csak a böjti napokkor maradhatott el), így az igényekhez kellett megfeleltetni a mívelést is. Mint foglalkozást okmányszerűen igazolták és kiemelt tevékenység a gazdálkodásban (a földművelőket udvarnicii, míg a szőlőművelőket külön, vinitores-nek említik). A szőlőtermesztés kultúrája a XII. századra részben a hozott és itt talált hagyományokból alakult ki, részben pedig a nyugati (pl. francia, német), déli (olasz) és dél-keleti telepesek, valamint a szerzetesrendek (melyek szertartásaiban a bornak fontos szerepe volt) által fejlődött tovább, miközben szerepe egyre jelentősebb lett. A termelés már egyre inkább a hegyoldalakon folyik, utána adókedvezmény jár. Megjelennek a feljegyzésekben a Franciaországból származó szőlővesszők mellett a művelésmódjuk is. Lassan kialakulnak a minőségnek megfelelő szőlőtermelő vidékek, megindul a borkereskedelem.[10]
- A török hódoltság alatt (XVI-XVII. századok), ugyan a mohamedánoknak (a zarándokutak kivételével) szigorúan tilos bort inniuk, a török világbirodalom egy hatalmas konglomerátum, a bekebelezett népek és népcsoportok nem alkottak egységes etnikumot. Így a borfogyasztó kultúrák, ha csökkent mértékben is, de fogyasztottak bort, sőt, a közel 150 éves együttélés révén a különböző török elemek is a mohamedán vallás szigorú tilalma ellenére is ittak bort, illetve többen a még zavaros, erjedő újborra nem vonatkoztatták a tiltást. A csemegeszőlő, a mazsola, a mustszirup (pekmez[13]), szőlősavanyúság, borecet és borpárlat fogyasztása nem volt tiltott. Ez elősegítette a Dunántúlon is ezeknek a készítményeknek az elterjedését. Maga a szőlőtermesztés és a borkereskedelem vallási akadályokba nem ütközött, ezért fontos török kincstári bevétel és adóforrás volt (bor- és szőlőtized, vagyis a csemegeszőlő után is adóztak, de nagyobb bevétel az előbbiből származott)annak ellenére is, hogy a rendszeres szőlőművelést a török katonai rendszer létbizonytalanságával és pusztításaival, a népesség drasztikus csökkenésével jelentősen megnehezítette. Evlia Cselebi beszámolóiból tudhatunk erről. Ez tette lehetővé, hogy ezekben a századokban is somogyi, baranyai, tolnai borok Győrbe, Bécsbe, de más osztrák örökös tartományba
{{ideig|Osztrák örökös tartományok|: azok a Habsburg tartományok, melyeken az uralkodó öröklés, nem pedig választás jogán uralkodik (Ausztria, Stájerország, Karintia, Krajna, Tirol, Voralberg valamint 1620 után ide sorolták Cseh- és Morvaországot is.)[14]}}(?) is eljutott, igaz „török bor” néven. A királyi Magyarország területén, az ország nyugati, északnyugati részében a földesúri majorsági gazdálkodás - a törökök kiűzését megelőző nagy pusztítások és a lakosság elszegényedése után - nagyobb lendületet vett, amely a mezőgazdasági technika egységesítéséhez vezetett. Ezek az uradalmak a XVII. században fokozatosan rátértek a szőlőtermesztésre. A végvárakon a folytonos harcok mellett a különböző nemzetiségű zsoldosokkal kiegészített várkatonaság is sanyargatta a szőlősgazdákat, azonban később a katonák, folyamatos elszegényedésük miatt maguk is kénytelenek voltak szőlőtermeléssel, mint jövedelemforrással is foglalkozni. A török fennhatóságú területeken széjjelzilálódott a középkori híres fehérborkultúra. Egyedül Tokajban és Tokaj-hegyalján lendült föl a és emelkedett világhírnévre a szőlőtermesztés, miután - az addig első - szerémségi szőlők a török megszállás alatt elpusztultak és az ottani birtokosok áttelepültek, és görög kereskedők telepedtek le. A császári kamara, a felszabadulást követő 5 évi adómentességgel igyekezett az új telepítések megindítását elősegíteni, mivel a szőlőtermesztést a birtok-bizonytalanság, és egyes vidékek elnéptelenedése akadályozta.[15][16][9] - A balkáni eredetű vörösborkultúrát (legjelentősebb a Kadarka meghonosítása) a törökök elől menekülő és a törökökkel együtt érkező délszláv szőlőtermesztő népcsoportok honosították meg.[15] A kuruc szabadságmozgalmak - bár munkaerőt vontak el a szőlőből - mégis serkentették a szőlőtermesztést, mivel a seregeknek nagy mennyiségű bort szállítottak, s e virágzás a harcok bukása után is, egészen Mária Terézia uralkodásáig tartott. Az ő, osztrák mezőgazdaság fejlesztéséért kialakított vámpolitikája ismét visszavetette a fejlődést. Ugyanakkor elvitathatatlan érdeme, hogy Franciaországból minőségi szőlőfajták vesszőit hozatja be, az aszúkészítés ösztönzésére pedig királyi rendeletet hoz. A XVIII. századra, a török alatti oktalan erdőirtás miatt, majd a Duna-Tisza közi állattenyésztésről a földművelésre átállás miatt a futóhomok megindulása nagy veszéllyel fenyegette a házakat, betemette a termékeny mezőségi talajokat, tavakat, erdőket árasztott el. Megkötésére Mária Terézia 1779-ben megengedi Kecskeméten a szőlőtelepítéseket. Ez a munka II. József és I. Ferenc alatt is folytatódik.[9]
- Reformkor - szabadságharc - filoxéravész
- A filoxéra-vész után, a szocialista nagyüzemek kialakulásáig[6]
- ez volt
- A szocialista nagyüzemekben kialakuló és elterjedő művelési eljárások[6]
- úgy alakult
- 1990 után napjaingig
- így van
- Néhány történeti művelésmód a világból a művészetek által
Szőlőművelés-mód Egyiptomban. Kb. 6-7 ezer éve.
Szőlőművelés a középkorból - cirka 1180.
Pergola - Corutti családi birtokon, Verona 1375 (Bécsi Könyvtár).
Markó Károly - Tájkép Tivoli mellett (1846), a jeleneten egy fára futattott szőlőművelés-mód szürete látható
.jpg)
A tőketörzs (a tőkenyak fölötti idősebb szárrész, amely) lehet elágazás nélküli (fej- és combművelés), és lehet elágazó (bak-, kordon-, lugasművelés)[8]
A fejművelések közös jellemzője, hogy a tőkefejet, és így a termőrészeket a talaj közelében tartják olyan magasságban, hogy lehetővé váljon a tőke téli fagytól való takarásos védelme. Támrendszer-igény szerint a következő további csoportosítást végezhetjük:
gyalogművelések
Vagy nincs támrendszerük, vagy csak karós támasszal rendelkeznek. Jellemzően kicsi sortávolságuk van, kis tenyészterülettel. Ez a művelésmód volt a "hagyományos szőlőművelésmód". A tőkéken végezhetnek:
- kopaszmetszést: minden évben visszavágják a vesszőket a tőkefejig
- csaposmetszést: a tőkén egy-két éves termőrészeket is hagynak
- esetleg szálvesszős metszést: a szálvesszőt egy vendégkaróhoz kötik
szálvesszős fejművelés
Huzalos támrendszerük van. A szőlőtőkét úgy metszik, hogy a rövidcsapok mellett hagynak szálvesszőket is, amit a huzalhoz kötöznek.
Fájl:Szőlő0001.jpg
Csapos(1) és szálvesszős(2) metszésű fejművelésű tőke
Közös jellemzőjük, hogy a tőkefejet felmagasítják, eltávolítják a talajfelszíntől függőlegesen vagy ferdén elágaztatva. Általában csak a törzs tetején alakítanak ki a termőrészeket. Nem takarható művelésmódok.
bakművelés
A fejműveléshez hasonló, de a tőkén több éves fás részeket is hagynak, ami miatt a talajtól eltávolodik, és a továbbiakban már nem lehet eredményesen takarni. Általában 3-4 ilyen felmagasodott fás részt - bakot - hagynak egy tőkén. Kehelyszerű lombot nevel, karós támasszal rendelkező ültetvények. Nehezen gépesíthető. A hegyvidéki szőlőtermő tájak "hagyományos" művelésmódja volt ez.
Fájl:Szőlő0002.jpg
Bakművelésű tőke
combművelés (Guyot művelés)
Combművelés esetén csak egy törzset hagynak felmagasodni kb. 20-30 cm-re, és ennek végén találhatók a termőrészek. Huzalos támrendszerük van, és szálvesszős metszést alkalmaznak.
Fájl:Szőlő0006.jpg
vertikó művelés
1,5-2 méter magas törzset is nevelnek, és a törzs mentén több helyen is alakítanak ki termőrészeket. Magyarországon ültetvényekben nem jellemző.
Fájl:Szőlő0007.jpg
ernyőművelés
A combműveléshez hasonló, azonban a törzset jóval magasabbra nevelik: 90-100 cm-re, és persze a törzs kialakítása is egy léptékben történik (és nem felmagasodás következtében alakul ki mint a combművelésnél). A művelésmódnak megfelelően illeszkedő támrendszere van, és szálvesszős metszést alkalmaznak. A szálvesszőket ernyő alakban ívelik, és kötözik a támrendszerhez. Az ilyen művelésmód keskeny, jól szellőző lombot nevel.
Fájl:Szőlő0005.jpg
A kordonművelések közös jellemzője, hogy egy függőleges törzsből és egy vagy több vízszintes karból (kordonkar) állnak, amely karon (karokon) vannak kialakítva a termőrészek. A kordonkar a támrendszer megfelelő huzaljához van kötözve tartósan. Az ide tartozó művelésmódok a következők:
álló lombú kordonművelések
A teljes lombállományt igyekszünk a huzalpárok közé tenni. Rövid-, hosszúcsapos vagy félszálvesszős metszést is alkalmazhatunk a tervezett lombmagasságtól függően. A minimális sortávolságot csak a lomb magassága határozza meg. Magyarországon kevésbé intenzív, minőségi termést adó ültetvényekben gyakori. Csak a dombvidékeken, fagyzugmentes helyeken ajánlott. A kordonkar magassága: 30-100 cm.
Fájl:Szőlő0008.jpg
Moser kordon
Intenzív művelésmód, a lombállományt úgy igyekeznek elhelyezni, hogy a lomb 1/3-a középen a huzalpárok között, 1-1/3-a pedig csüngő módon a támrendszer egyik és másik oldalán helyezkedjen el. Nagy, legalább 3 m-es sortávolságot igényel a szétterülő lomb miatt. Magyarországon mind a dombvidékeken, mind az Alföldön gyakori. A kordonkar magassága: 130 cm.
Fájl:Szőlő0003.jpg
Sylvoz kordon
függönyművelések
Csak lefele csüngő lombállományuk van, intenzív, kifejezetten nagyüzemi művelésmódok. A kordonkar magassága: 170-180 cm.
- egyes függöny
Az Alföldön nagyüzemi termesztésben igen gyakori. Széles sortávolságuk van (legalább 3 m).
Fájl:Szőlő0010.jpg
- kettős függöny (GDC)
Kevésbé bevált művelésmód ezért nem gyakori. Különleges támrendszere miatt legalább 4,5 m-es sortávolságot igényel.
Fájl:Szőlő0009.jpg
lugasművelések
- Columella a következő tőkeművelési módokat írja le a római tartományokban: 1. arbuscula - rövid törzsű fácska (támasz nélküliek, s a legjobbnak ítélte); 2. canteriatas - lugas (egyes, vagy kettős keretes támaszhoz felkötözött); 3. characatas - karikás (támaszték-náddal körültűzdelt, amin a szálvesszőket körbe kötözik és karikába görbítik); 4. stratarum - kúszó (földön terülő hajtásokkal).
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
