(1851–1920) magyar pomológus, szőlész, kertészeti szakíró From Wikipedia, the free encyclopedia
Rudinai Molnár István[3] (Esztergom, 1851. február 17. – Budapest, 1920. október 19.) magyar pomológus és szőlész, vincellérképezdei igazgató-tanár, kertészeti szakíró.
| Rudinai Molnár István | |
 | |
| Született | 1851. február 17. Esztergom |
| Elhunyt | 1920. október 19. (69 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | pomológus és szőlész, vincellérképezdei igazgató-tanár, kertészeti szakíró |
| Sírhelye | Farkasréti temető (2/3-1-118/119)[1][2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Rudinai Molnár István témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Nemes Molnár István, esztergomi szíjjártó mester és Midler Anna fia. Az Esztergomi Szent Benedek-rendi Főgimnáziumban tanulmányait befejezve, 1869-ben a keszthelyi felsőbb gazdasági tanintézetbe lépett és a kurzus végeztével 1871-ben Szlávy József az akkori földművelési miniszter külföldi tanulmányútra küldte. Németországban Karlsruheban a műegyetemen kémiát, földtant, növénytant és a borászatot hallgatta; mellékesen pedig Blankenhorn Adolf tanár borvegytani laboratóriumában segédkezett; itt analizált a földművelési minisztérium megbízásából 32 magyar bort első ízben, melyek később a párizsi világkiállításon világhírűvé váltak. Ezután beutazta Franciaország, Svájc és Németország főbb borvidékeit. 1872 őszén hazatérve, előbb volt iskolájában, a keszthelyi gazdasági tanintézetben dolgozott, majd még ebben az évben a tapolcai gazdasági és borászati iskola igazgatójává nevezték ki. E munkakört egészen 1876-ig látta el; ekkor az alapító Entz Ferenc nyugállományba vonulása miatt a budai országos központi vincellérképzőhöz hívták meg igazgatótanárnak, s egyben átvette tőle a Borászati Lapok szerkesztését is.
1877-ben a lausanne-i nemzetközi filoxéra-kongresszusban vett részt, 1878-ban a párizsi kiállításon, mint a központi bizottság tagját, a borkiállítás rendezésével bízták meg. Az 1879-ben Budapesten tartott ampelográfiai kongresszus megbízta Magyarország történeti előadásával, (mely franciául a Bulletin ampelographique-ben jelent meg 1880-ban; valamint németül is több lapban). Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület által 1850 óta fenntartott budai vincellér-képezde és szőlőiskola 1881-ben történt államosítása után ismét állami szolgálatba került.
1882 és 1889 között minisztere több ízben kiküldte Franciaországba a filoxéra elleni védekezési eljárások tanulmányozására. E tárgyban Nagymaroson és Székesfehérvárt felolvasásokat tartott. 1886-ban Kállay Béni közös pénzügyminiszter meghívta Bosznia-Hercegovina részére szaktanácsosnak; itt nyolc évig támogatta a minisztert és magyarok alkalmazása mellett létesítette a két tartományban a nemes gyümölcstermelést, a modern szőlőművelést és pincekezelést. A híressé vált boszniai szilvatermesztés megszervezése terén elért eredményeit honorálva, Mostarban utcát neveztek el róla.
1889-ben Angliába küldték a gyümölcsértékesítés tanulmányozása végett, ugyanebben az évben kiküldték Bordeaux és Agen vidékére a szilvatermelés és aszalás tanulmányozására. 1891-ben gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter megbízta minden korábbi állása megtartása mellett a gyümölcstermesztési és kertészeti miniszteri biztosi teendők ellátásával. 1892-ben a miniszter kiküldte külföldre a kertészeti szakiskolák tanulmányozására; meglátogatta a klosterneuburgi, troiai, potsdami, geisenheimi, ventlingeni, versailles-i, gandi és vilvorde-i kertészeti intézeteket és ezután készítette el a budai kertészeti tanintézet tervezetét; ez az intézet a párizsi kiállításon az első díjat nyerte el. 1894 őszén nyílt meg ezen tanintézet, melynek Molnár volt az igazgatótanára.
Kialakította az állami faiskolák rendszerét, 1894-ben megalkották a községi faiskolákról szóló rendeletet. Az állami faiskolák létesítésével egy időben összeállították a nagy területen termeszthető fajták jegyzékét és az országot gyümölcstermesztési körzetekre osztották. Szerkesztette a „Gyümölcskertész” című szaklapot.
1895-ben a szentpétervári nemzetközi kertészeti kiállítás és kongresszusra a kormány képviselőjeként küldték ki, ekkor III. Sándor cár a Szent Anna-rend commandeur keresztjével tüntette ki és a budai tanintézet nyerte el a cár ezüst serlegét. 1893-ban királyi tanácsosi címet nyert.
1897-ben Darányi Ignác miniszter a földművelési minisztériumban gyümölcsészeti és kertészeti ügyosztályt állított fel és őt bízta meg az osztály vezetésével, majd az 1907-től a már különvált Kertészeti Ügyosztály vezetőjeként működött egészen 1913-ig, nyugdíjazásáig. 1897-ben a magyar kormányt a hamburgi kertészeti nemzetközi kiállításon, 1898-ban pedig a gandi nemzetközi kertészeti tanügyi kongresszuson képviselte. 1898. május 9-én királyi kinevezést kapott mint országos gyümölcsészeti és fatenyésztési miniszteri biztos, és ugyanakkor a vaskoronarend III. osztályát is megkapta. Munkájának eredményeként a gyümölcsfák száma 1890-től 1903-ig 5 millióról 20 millióra emelkedett.
Fontos szerepe volt a kertészeti kiállítások rendezése és a hazai modem szőlő- és gyümölcstermesztés fellendítése terén. A gazdaságos gyümölcstermesztés érdekét szem előtt tartva alapította meg az egyes vidékeken a kevés számú tömegtermesztésre alkalmas fajtákat, valamint számtalan faiskolát hozott létre ezek szaporítására.
Szakirodalmi munkássága jelentős. Több mint 20 könyvet jelentetett meg, a különböző hazai és külföldi szaklapokban közzétett gyümölcstermesztési, valamint borászati tárgyú tanulmányainak száma pedig több százra tehető. Szerkesztette a Borászati Lapokat 1877-től 1886-ig, a Magyar Kertészt 1885-től, a Borászati Zsebnaptárt 1887-re és szerkesztette a Gyümölcskertész című lapot 1891-től.
Budán, a Farkasréti temetőben nyugszik.
Cikkei a Természetben (1872); a Borászati Füzetekben (1873); a Weinlaubeban (1874); a Gyakorlati Mezőgazdában (1872. A magyar borászat állapota és feladata, A borok iskolázásáról, A szüret, A borok szépítéséről, 1873. Szőlőültetés simavesszőkkel); a Borászati Lapokban (1874. Van-e a ködnek befolyása a szőlőtőkére? A szalmabor készítése); a Borászati Füzetekben (1871. Aphorismák Esztergom vidékének borászati viszonyairól, 1872. A must szellőztetéséről, A must szeleléséről, 1873. A tapolczai gazdaság és borászati felsőbb népiskola); a Gazdasági Lapokban (1873. A magyar borok vegyelemezése); a Földmívelési Érdekeinkben (1874. A gazdasági szakoktatás kérdéséhez); az Erdélyi Gazdában (1893. Alsó-Ausztria kertészeti viszonyai); a Vasárnapi Ujságban (1893. Jókai mint szőlősgazda és kertész); az Egyetértés vasárnapi «Mezőgazdaság» rovatát vezette; írt több szakcikket a Pester Lloyd, a Pesti Napló, Hon, Köztelek, Szántóvetők Lapja, a Pomologische Monatshefte, Kertészeti Lapok és a Kert c. lapokba. A Hamm, W., Das Weinbuch c. nagy díszműben Ungarns Weine c. fejezetet írta; a kertészeti részt írta még az Osztrák-magyar Monarchia írásban és képben című monográfia-sorozatban, a Magyar Kincsesházban és Magyarország földmívelése (1896) c. nagy műben. A hazai és külföldi szakfolyóiratokban sok cikket írt és Magyarország borászati térképét legnagyobb részben ő tervezte.
Munkássága máig aktuális, megállapításai közül sokat ma is idéznek, művei még kaphatók újranyomásként a kereskedelemben. Halála után emlékünnepélyt rendeztek a Kertészeti Tanintézetben. Születésének 125. évfordulóján, 1975-ben a Kertészeti Egyetemen Emlékülést tartottak. 1983-ban Esztergomban emléktáblát helyeztek el szülőházán, és a városban utca is viseli a nevét.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
