From Wikipedia, the free encyclopedia
Az állati és a humán anatómiával foglalkozó tudományágakban az anatómiában használatos síkok és irányok precíz megnevezése több okból is igen lényeges.
A köznyelv használatával szemben két komoly probléma merül fel. Először is, a köznyelvi, irányokat jelző szavak természetüknél fogva nyelvspecifikusak, ezért szakszövegekben le kell őket fordítani a velük megegyező, vagy csaknem megegyező megfelelőjükre. Tehát ezek nem univerzális kifejezések, amiket más anyanyelvű zoológusok is könnyen megértenek. A terminológiai különbségek egyébként az állati anatómia (néha zootómiának is nevezik) és az emberi (orvosi) anatómia területét továbbra is különválasztják.
A második és nagyobb probléma maguknak az állatoknak a tulajdonságaiból fakad. A legtöbb állat képes mozogni a környezetéhez képest (lásd 1. ábra). Tehát míg a „fenti” irány egy álló helyzetű élőlény fejtetőjére mutathat, ugyanez a „fenti” kifejezés a hanyatt fekvő állat hasa irányába mutat.
Ezért egységesített, általában latin szavakon alapuló anatómiai (és zootómiai) irány-, illetve helymeghatározó kifejezésekben egyeztek meg, hogy a biológusok és orvosok precízen kifejezhessék az állati (és emberi) testek és szervek helyzetével kapcsolatos ismereteiket.
Magyar folyó szövegben a magyaros írásmódot célszerű használni (pl. dorzális), de magyar szakmai szövegekben sokszor a latinos írásmódot részesítik előnyben, ilyenkor célszerű dőlt betűvel kiemelni az idegen nyelvű kifejezést (pl. dorsalis). Az orvosi latinban sajnálatosan gyakran előforduló kevert formák (pl. *dorsális) kerülendők. Összetételekben vagy szókapcsolatokban pedig mindig egynemű írásmódot alkalmazzunk (pl. dorzális úszó vagy pinna dorsalis; artéria dorzálisz pedisz vagy arteria dorsalis pedis). Toldalékolás esetén a magyar forma a szerencsésebb (pl. dorzálisan és nem *dorsalisan). Ebben a szócikkben az anatómiai kifejezések magyaros és latinos alakban is szerepelnek.
Mivel az állatok képesek a helyzetüket változtatni környezetükhöz képest, és mivel függelékeik (karok, lábak, csápok stb.) is változtathatják helyzetüket a test főrészéhez képest, lényeges, hogy az anatómiai irányokat leíró kifejezések a szervezet standard anatómiai helyzetére vonatkoznak. Például a 8. ábrán a csápok meg vannak görbülve, így nem az anatómiai pozícióban vannak. Mégis, ha a proximo-disztális tengelyt írjuk le, a kiegyenesített pozíciót feltételezzük. Így elkerülhető a kavarodás, ha ugyanarra az élőlényre különböző testhelyzeteiben hivatkozunk.
A zoológia nem ad általános, formális definíciót a standard anatómiai helyzetre. Azt mondhatjuk, hogy ez általában az élőlény nyugalmi helyzetével egyezik meg. Így, a legtöbb gerinctelen állatnál az a helyzet, amikor az állat éppen nem táplálkozik, rejtőzik vagy haladó mozgást végez (lásd 6-9. ábra, lejjebb), és a testfüggelékei nyújtott állapotban vannak.
A kétoldali szimmetriájú állatoknál (Bilateralia), mint a gerincesek és a gerinctelenek egy része, úgy is fogalmazhatunk, hogy az a testhelyzet, amikor az állat álló helyzetben előre tekint.[1] (lásd 2–4. ábra, lejjebb)
A zootómiától eltérően az orvosi anatómiában a standard anatómiai helyzetet pontosan meghatározták. A többi gerincessel megegyező módon az emberi test álló helyzetben van, nyugalomban. A végtagok (karok és lábak) azonban természetellenes helyzetbe vannak rendezve, kissé a holttestek boncoláskor felvett helyzetére emlékeztetve. Tehát a lábak összezártak (vagy enyhén szétnyíltak), a karok kifelé fordítva, úgy, hogy a tenyér előre, a hüvelykujj pedig a testtől kifelé mutasson. A karok enyhén el is mozdulnak a testtől, oldalt nem érintkeznek vele.[2][3] A végtagok (főleg a karok) helyzetének fontos szerepe van a végtagokkal kapcsolatos anatómiai irányok meghatározásában.
Embereknél a koponya standard anatómiai helyzetét nemzetközi konvenció alapján a frankfurti horizontális sík határozza meg. Ez a csontos szemgödörben található bal oldali orbitalén és a két porionon (a külső hallójárat legfelső pontja) áthaladó sík, aminek a standard anatómiai helyzetben nagyjából a talajjal párhuzamosnak kell lennie. Ez nagyjából megegyezik az álló, egyenesen előre néző személy fejtartásával.
Az emberi testhez legközelebb a gerincesek testfelépítése áll. Minden gerinces állatnak (az embert is beleértve) ugyanaz az alapszabása („body plan” vagy „bauplan”): kétoldali szimmetriájúak. Más szavakkal, középen elválasztva őket a bal és jobb testfél egymás tükörképei.[4][5][6][7] Ezért az anatómiában használatos alapvető irányokat jelölő kifejezések azok, amiket a gerinceseknél használnak. Ezek a kifejezések számos gerinctelen élőlény testének leírására is alkalmasak.
Először is kiválasztjuk az élőlény egymástól legtávolabb eső végpontjait. Minden ilyen végpont-pár meghatároz egy tengelyt. Egy kétoldali szimmetriájú élőlénynél hat ilyen végpont létezik, ami három, egymást derékszögben metsző tengelyt definiál – a térgeometriából jól ismert x, y, és z tengelyeket.
A legnyilvánvalóbb végpontok az „orr” és a „farok” (lásd a 2. ábrát). Anatómiailag az orrot tekinthetjük úgy, mint elülső vagy anterior (anterior) vég (latin ante; ’előtt’). Gerinceseknél, ahol a fej jól meghatározott, az anterior véget hívják rosztrális (rostralis) végnek (latin rostrum; ’csőr’), kraniális (cranialis) végnek (görög κρανίον kranion; ’koponya’), vagy feji/kefalikus (cephalicus) végnek (görög κεφαλή kephalē; ’fej’).[4][5][7] A szélesebb körű alkalmazhatóság, különösen az elkülönülő fejjel gyakran nem bíró gerinctelenek miatt általában az „anterior” forma javasolt.[5][8][9]
Az elülső (anterior) vég ellentéte a hátulsó, hátsó vagy poszterior (posterior) vég (latin post; ’után’). Ezt nevezik kaudálisnak (caudalis) (latin cauda; ’farok’) is – ez a kifejezés szigorúan véve csak gerincesekre használható, ezért használata kevésbé javasolt.[5][8][9]
Az előbb definiált két pontot összekötve az elülső-hátulsó tengelyt vagy anteroposterior tengelyt (anteroposzterior, néha antero-posterior) kapjuk. Ritkábban használatos szinonimái a rosztrokaudális (rostrocaudalis) vagy kefalokaudális (cephalocaudalis) tengely (lásd az 1. táblázatot). Gyakran AP vagy A-P tengelynek rövidítik. Az elülső-hátulsó tengely meghatározása mellett az „anterior” és „posterior” kifejezések relatív helymeghatározásra is használhatók a tengely mentén. Így a 2. ábra halán a kopoltyúnyílások poszterior helyzetben vannak a szemekhez képest, de anterior helyzetben a farokhoz képest.
| Anatómiai kifejezés | Meghatározott tengely | Szinonimák | Lefutása |
|---|---|---|---|
| anterior anterior | anteroposzterior anteroposterior | rosztrokaudális rostrocaudalis1, kraniokaudális craniocaudalis1, kefalokaudális cephalocaudalis2 | a fejtől a test ellenkező végéig vagy a farokig. |
| poszterior posterior | |||
| dorzális dorsalis | dorzoventrális dorsoventralis | — | a gerincoszloptól (hátulsó) a hasig (elülső). |
| ventrális ventralis | |||
| bal (laterális lateralis) | bal-jobb | dextro-sziniszter dextro-sinister2, szinisztro-dexter szinistro-dexter2 | a test bal oldalától a jobb oldaláig. |
| jobb (laterális lateralis) | |||
| mediális medialis | mediolaterális mediolateralis3 | — | a szervezet közepétől valamelyik oldalig. |
| bal vagy jobb (laterális lateralis) | |||
| proximális proximalis | proximodisztális proximodistalis | — | egy függelék csúcsától (disztális) annak a testhez való csatlakozásáig (proximális). |
| disztális distalis | |||
| Jegyzetek: (1) Szokásos használat. (2) Ritkán használják. (3) A bal-jobb tengely felével egyezik meg. (Az „intermediális”, „ipszilaterális”, „kontralaterális”, „szuperficiális” vagy a „felszínes/mély” kifejezések csak viszonyításként használatosak, nem határoznak meg fix anatómiai tengelyeket.) | |||
További nyilvánvaló végpontok a hát és a has. Ezeket háti vagy dorzális (dorsalis) végnek (latin dorsum; ’hát’) és hasi vagy ventrális (ventralis) végnek (latin venter; ’has’) nevezik. A legszélső pontokat összekötve a hát-hasi vagy dorzoventrális tengelyt (dorsoventralis) kapjuk. Gyakran DV vagy D-V tengelynek rövidítik. A DV tengely definíció szerint derékszöget zár be az AP tengellyel.
Ahogy az anteroposzteriornál is látható volt, a „dorzális”, „ventrális” kifejezések relatív helymeghatározásra is használhatók a D-V tengely mentén. Így a 2. ábrán a mellúszók dorzálisak a farokúszóhoz képest, de ventrális helyzetűek a hátúszóhoz viszonyítva.
A harmadik tengely derékszöget zár be mind az AP, mind a DV tengelyekkel. Az élőlény bal (sinister) és jobb (dexter) széleit köti össze. Ezek a pontok összekötve a bal-jobb tengelyt (rövidítve az angol alapján LR vagy L-R tengelyt) vagy dextro-szinisztrális (dextro-sinistralis), ritkábban szinisztro-dextrális (sinistro-dextralis) tengelyt (a latin dexter; ’jobb’ és sinister; ’bal’ szavakból). A „bal” és „jobb” oldalak nem a megfigyelő, hanem mindig az élőlény nézőpontjából értendők (vesd össze a heraldikai iránnyal).
A gyakorlatban, és más anatómiai kifejezésektől eltérően, a köznyelvi „bal” és „jobb” kifejezéseket szokás használni angolul és több más nyelvben is. Ennek oka talán az lehet, hogy a latin „sinister” angolul ’gonosz’ jelentéssel is bír,[10] és más nyelvekben is negatív konnotációi vannak[11]).
Ahogy a többi iránynál láttuk, itt is használhatók a kifejezések relatív helymeghatározásra a bal-jobb tengely mentén. Így a 2. ábrán a hátúszó jobbra található a mellúszótól, de a jobb szemhez képest balra található. Mivel azonban a bal és jobb oldal egymás tükörképe, az ilyen használat sokszor zavaró lehet (pl. a fenti képen egy jobb és egy bal szem is található, ezért kénytelenek vagyunk mindig meghatározni, hogy melyikre hivatkozunk).
Elkerülendő ezt a kényelmetlenséget, a laterális (lateralis) kifejezést (latin latus; ’oldal’) használják mindkét oldalra vonatkoztatva, így létezik a bal laterális és jobb laterális oldal. A laterális ellentéteként a mediális (medialis) kifejezés (latin medius; ’középső’) utal az élőlény középsíkjához közeli pontra (ahol a bal-jobb tengely metszi a mediánszagittális síkot – lásd lejjebb). Továbbá, a „bal-jobb” tengely és az elnevezésből adódó bizonytalanságok helyett gyakran a mediolaterális (mediolateralis) tengely elnevezést használják, amit ML vagy M-L tengelynek rövidítenek.[4][5][7] Az ML tulajdonképpen féltengely. Ezek a kifejezések is használhatók relatív értelemben, a bal-jobb tengely mentén. Így, a 2. ábrán a kopoltyúk mediálisak a kopoltyúfedőhöz (operculum) képest, de a szívhez képest laterális helyzetűek. Másik példa: az ember füle laterálisan helyezkedik el a szemhez képest, míg a szem a fültől mediálisan található.
A „mediolaterális” kifejezést szigorúan csak a bal-jobb tengelyhez képest való elhelyezkedésre használjuk, a „felszínes/mély” kifejezésekkel (lásd lejjebb) való keveredés elkerülésére.
Az AP, DV és LR (vagy ML) tengelyek együtt precíz háromdimenziós helymeghatározást tesznek lehetővé bármilyen kétoldalian szimmetrikus élőlénynél, legyen akár gerinctelen vagy gerinces. A gyakorlatban a tengelyek szerinti helymeghatározásban előfordulhat némi zavar, amikor (a 2. ábra halától eltérően) a szóban forgó élőlény alakja nem tekinthető lineárisnak (lásd a 3-4. ábrákat). Például a 3. ábra AP-tengelye nem látszik derékszöget bezárni a DV-tengellyel. Ehelyett az összes testszegmenst figyelembe véve lehetséges AP-tengelyek afféle közelítő átlagának ábrázolása.
Bármelyik testi szegmenst tekintve, a dorzoventrális tengely derékszöget zár be az anteroposzterior tengellyel. Így a 4. ábrán a farokrész DV-tengelye a farok „háti” végétől (a törzs poszterior vége), a farok „aljáig” (a lábak közelében) tart – csaknem párhuzamosan a test főrészének AP-tengelyével.
Ökölszabályként, ha az egész testről beszélünk, akkor a teljes test AP-tengelyét használjuk, és az erre merőleges DV- és ML-tengelyeket. Ha azonban csak egy testszegmensről van szó, akkor a 4. ábrán látott módon a szóban forgó testszegmens AP-tengelyét kell figyelembe venni, a hozzá tartozó, arra merőleges DV- és ML-tengelyekkel. Egy másik megoldás lehet, ha az AP, DV és ML kifejezéseket szigorúan csak az egész élőlényre vonatkoztatva használjuk, a fejre, nyakra, farokra pedig a proximális és disztális kifejezéseket (lásd lejjebb).
A közelebbi vagy proximális (proximalis – latin proximus; ’legközelebbi’) kifejezés írja le azt a helyet, ahol a test főrészéhez a függeléke csatlakozik; a távolabbi vagy disztális (distalis – latin distare; ’félrevonulni’) kifejezés pedig a függeléknek a testhez való csatlakozástól legtávolabbi pontját. Mivel a testfüggelékek általában a főrésztől függetlenül képesek mozogni (így pozíciót is képesek változtatni hozzá képest), ezekkel a külön anatómiai kifejezésekkel írhatjuk le őket.
Ahogy fentebb már jeleztük, a szokásos AP, DV és ML iránytengelyek használata néha zavart okozhat, ha a test olyan részeire alkalmazzuk őket, amik képesek helyzetváltoztatásra a test főrészéhez képest. Ez különösen így van a függelékek esetében. A függelékek közé tartoznak az úszók (lásd 2. ábra) és a végtagok (lásd 3-4. ábra), de alkalmazható bármilyen struktúrára, ami a test főrészéből nő ki, és legalább potenciálisan elmozdulhat ahhoz képest. Így tágabb értelemben a függelékek közé sorolhatjuk a külső füleket (pinneae), az emlősök szőrét, a madarak tollát, a halak, hüllők és egyes madarak pikkelyeit. A gerinctelenek csápjai és más kinövései, számos gerinces és néhány gerinctelen élőlény pénisze is ide érthető.
A két szélső helyzetű pontot összekötve a proximodisztális tengelyt (proximodistalis vagy proximo-distalis tengelyt) kapjuk, ezt néha AB tengelynek rövidítik. Ahogy eddig is, a „proximális” és „disztális” kifejezéseket a proximodisztális tengely mentén történő relatív helymeghatározásra is lehet használni. Például a térd proximális a patához, de disztális a lapockához képest a 3-4. ábrákon.
A proximodisztális tengelyre merőleges másik két tengely elnevezése változó lehet, attól függően hogy a végtag vagy függelék milyen pozícióban van. Épp ezért, a másik két tengelyt általában a függelék standard anatómiai helyzetéhez képest határozzák meg. Ez nagyjából minden élőlény számára meghatározható, mint a normál testhelyzet amikor az élőlény pihen és nem mozog. Ez a négylábú gerinces állatoknál kiegészül azzal a megkötéssel, hogy az állat nem fekvő, hanem álló testhelyzetben van. Így a 2. ábrán lévő hal és a 3-4. ábrákon található ló is standard anatómiai helyzetben van. A humán (orvosi) anatómiában a végtagok helyzetével kapcsolatban további előfeltételezéseket tesznek, lásd lentebb.
A három fő iránytengelyen (AP, DV és az ML féltengely) és a függelékek proximodisztális tengelyén túl a kétoldalian szimmetrikus állatoknál számos más irányt leíró kifejezést is alkalmazhatunk. Ezek a kifejezések szigorúan csak viszonyításra használhatók és nem fix tengelyek meghatározására. Ezek közé a kifejezések közé tartoznak:
A gerinctelenek nagy formaváltozatossága megnehezíti standardizált anatómiai irányok alkalmazását leírásuknál. Az adott élőlénytől függően egyes kifejezéseket ugyanúgy használnak, mint a gerinceseknél, de szükség szerint új anatómiai kifejezéseket is alkottak. A kifejezések használata az élőlény alapszabásától függ.
Az alakváltoztatásra képes élőlények, mint az amőbák (lásd az 5/a ábrát) esetében az anatómiai irányok értelmetlenek, mivel semmilyen fix iránytengelyről nem lehet szó esetükben. Hasonlóan, a gömb alakú élőlényeknél (5/b ábra) nincs mód az élőlény középpontján áthaladó tengelyek megkülönböztetésére. Tetszőleges számú, egymásra merőleges tengelyhármast meg lehetne határozni, de egyik sem lenne kitüntetett helyzetű, ezért nem lenne használható. Az ilyen élőlényekben egyedül a sekély és mély kifejezéseknek van némi jelentősége.
_hu.jpg)
Olyan, állandó alakkal rendelkező szervezeteknél, melyek egyik dimenziója hosszabb a többinél, legalább két anatómiai irány meghatározható. A hossztengelyt vagy longitudinális tengelyt az élőlény átellenes végpontjai határozzák meg. Ha az élőlény lapított testű, meghatározhatunk egy, a hossztengelyre merőleges transzverzális tengelyt is. Harmadik tengely kijelölésére általában nincs mód. Az ilyen élőlények, ahogy a 7. ábrán is látható, általában planktonikus (szabadon úszó) protiszták, és általában a mikroszkóp tárgylemezén vizsgálják őket, ahol lényegében két dimenziósnak tekinthetők. Harmadik tengely akkor vehető fel, ha például egy nem végponti helyzetű citosztóma vagy más egyedi struktúra is jelen van.[9]
Egyes hosszúkás formájú protiszták végeit meg lehet különböztetni egymástól. Az ilyen élőlényeknél a szájat (vagy azzal ekvivalens struktúrát, például a Paramecium vagy Stentor citosztómáját) tartalmazó véget, vagy azt a végét az élőlénynek, ami többnyire a helyváltoztató mozgás irányába néz (pl. az Euglena a flagellummal ellentétes vége) általában az anterior végnek tekintik. A másik vég értelemszerűen a poszterior vég lesz, és a két vég összekötésével az anteroposzterior tengelyt (elülső-hátulsó tengelyt) kapjuk.[9] Szigorúan véve ezt a terminológiát csak olyan szervezetekre lehetne alkalmazni, melyek mindig planktonikusak (úszó életmódot folytatnak, mint a 7. ábra tetején), bár alkalmazható szesszilis (felszínhez rögzült) életmódot folytató élőlényekre is (lásd a 7. ábra alsó képe és a 8. ábra).[12]
.JPG)
A felszínhez rögzült élőlényeknél, mint például a szivacsok (lásd 8. ábra), továbbá egyes állatszerű protisztáknál szintén beszélhetünk jól elkülöníthető testvégekről. Az aljzathoz rögzült vég általában az alapi vagy bazális vég (basalis) nevet kapja (latin basis; ’alap’), a rögzülés pontjától legtávolabb eső végpont neve pedig csúcsi vagy apikális vég (apicalis) (latin apex; ’csúcs’, ’hegy’). A két vég összekötésével az apikális-bazális (vagy bazális-apikális) tengelyt kapjuk (lásd 7. ábra). Erre merőlegesen transzverzális tengelyeket definiálhatunk, de a szimmetria hiánya miatt nincs kitüntetett irány, ami egyértelműen meghatározná a tengelyeket.
Szokás növényi részeknél is beszélni bazális és apikális irányokról, például a levél csúcsi része apikális végnek, a levélnyél felőli része bazális végnek is nevezhető.
A sugaras szimmetriájú élőlények közé a Radiata csoport ragjai tartoznak – elsősorban a csalánozók (Cnidaria) és a bordásmedúzák (Ctenophora).[5][9] A kifejlett tüskésbőrűek (tengeri csillagok, tengeri sünök, tengeri uborkák stb.) is ide tartoznak, pentamer szimmetriájuk miatt (tehát ötös forgásszimmetrikát mutatnak). A tüskésbőrűek lárvái nem tartoznak ide, mivel azok kétoldalian szimmetrikusak.[5][9]
A gömbszerű és az aszimmetrikus organizmusoktól eltérően, a sugarasan szimmetrikus élőlényeknek mindig van egy meghatározott tengelyük.
A csalánozók űrbelűek, az élőlény egyik végén található a kombinált száj- és végbélnyílás, a másik végen nem található nyílás a gyomor-bél üregből (coelenteron).[9] Épp ezért az élőlény száji végét orális végnek (latin os; ’száj’), az ellenkező véget aborális végnek (a latin ab-; ’-tól/-től’, ’el-’) nevezzük. A kettőt összekötve az orális-aborális tengelyt kapjuk (9. ábra).
Ahogy a gerinceseknél láttuk, a testtől függetlenül mozogni képes függelékek (csápok, a csalánozók és bordásmedúzák esetében) rendelkeznek proximodisztális tengellyel (9. ábra). A gerincesekkel ellentétben azonban a csalánozóknak nincs más határozott tengelyük, több, egyenrangú radiális tengelyt lehet meghatározni (10. ábra).
Egyes kétsugaras szimmetriájú bordásmedúzáknál megkülönböztethetünk csápi vagy tentakuláris (tentacularis) (latin tentaculum; ’csáp’) és garati vagy faringeális (pharyngealis) (ógörög φάρυγξ; ’garat’) tengelyeket,[13] így anatómiai szempontból ekvivalensek a kétoldalian szimmetrikus állatokkal. Hasonlóan, a kifejlett tüskésbőrűek ötsugaras szimmetriájúak, így a bordásmedúzák végtelen sok definiálható tengelye helyett csak öt szimmetrikus radiális tengelyük van.
A laterális, dorzális és ventrális kifejezéseknek nincs értelmük ezeknél az élőlényeknél, ehelyett az általános periferális (latin peri-; körül; lásd a 2. táblázatot) kifejezés használható. A mediális használható, de a Radiata csoportnál az élőlény középső helyzetű pontjára, nem pedig tengelyére utal, ahogy a gerinceseknél volt látható. Ezért, ahogy számos radiális tengely létezhet, ugyanígy több medio-periferális (fél-) tengely határozható meg (10. ábra).
| Bilaterális alapszabások | Radiális alapszabások | ||
|---|---|---|---|
| Irány | Szinonimái | Irány | Szinominái |
| anterior (elülső) | rosztrális, kraniális, kefalikus2 | orális | apikális3 |
| poszterior (hátulsó) | kaudális2 | aborális | bazális3 |
| dorzális (háti) | — | periferális4,5 | — |
| ventrális (hasi) | — | periferális4,5 | — |
| bal (laterális) | sziniszter | periferális4,5 | — |
| jobb (laterális) | dexter | periferális4,5 | — |
| mediális | — | ugyanaz6 | — |
| proximális (közelebbi) | — | ugyanaz | — |
| disztális (távolabbi) | — | ugyanaz | — |
| Jegyzetek: (1) Ide tartoznak a Radiata mellett a kifejlett tüskésbőrűek is. (2) Ritkán használt. (3) Csak rögzült életmódú (szesszilis) élőlényeknél. (4) A gerinces megfelelők értelmetlenek a sugaras szimmetriájú állatoknál. (5) Nagyjából megegyezik a „felszínes” kifejezéssel. (6) Nagyjából megegyezik a „mély” kifejezéssel. | |||
Mivel valamennyien bilaterálisan szimmetrikus élőlények vagyunk, az emberek anatómiai irányai megfelelően leírhatók a gerinceseknél és a Bilateria taxon más csoportjainál használatos kifejezésekkel. Történelmi és más okokból azonban a standard humán anatómia terminológiája számos pontot eltér a más kétoldalian szimmetrikus élőlényeknél használttól.
Bár érvelhetnénk úgy, hogy a gerinces zootómiában használt, irányokat leíró kifejezéseket lehetne és kellene az orvostudományban is használni, a különbségek állandósultak. A terminológiai különbségek három fő okból alakultak ki (és állandósultak):
Sajnos az orvosi és az egyéb gerinces zootómiai terminológiai eltérései zavart okozhatnak. A gerinces és az orvosi anatómiai kifejezések gyors összehasonlításához lásd a 3. táblázatot.
| Gerinces zootómia | Humán anatómia | ||
|---|---|---|---|
| Irány | Szinonimák | Irány | Szinonimák |
| anterior | rosztrális, kraniális, kefalikus1 | szuperior | ugyanaz1 |
| poszterior | kaudális | inferior | kaudális1 |
| dorzális | — | poszterior | dorzális2 |
| ventrális | — | anterior | ventrális1 |
| bal (laterális) | sziniszter1 | ugyanaz | — |
| jobb (laterális) | dexter1 | ugyanaz | — |
| mediális | — | ugyanaz | — |
| proximális | — | ugyanaz | — |
| disztális | — | ugyanaz | — |
| köztes3 | — | ugyanaz | — |
| ipszilaterális3 | — | ugyanaz | — |
| kontralaterális3 | — | ugyanaz | — |
| felszíni3 | — | ugyanaz | — |
| mély3 | — | ugyanaz | — |
| Jegyzetek: (1) Ritkán használt. (2) Kizárólag a testfüggelék egyik oldalának leírására használják. (3) Kizárólag viszonyításra használják, más helyleírókkal együtt alkalmazva. | |||
Ahogy más gerinceseknél is, a két legnyilvánvalóbb szélső helyzetű pont az élőlény „teteje” és „alja”. Standard anatómiai helyzetben ez a fejnek és a lábnak felel meg. A feji véget szuperior végnek (latin superior, ’fentebbi’), a lábat pedig az inferior végnek (latin inferior, ’lentebbi’) nevezik. A két pont összekötésével a szuperior-inferior tengelyt kapjuk.[14][15]
Ahogy a többi gerinceseknél láttuk, léteznek alternatív elnevezések a szuperior és az inferior helyett (3. táblázat). Néha előfordul a kraniális, kefalikus vagy a rosztrális kifejezés. A koponyára utaló „kraniális” kifejezés viszonylag gyakrabban, a „kefalikus” ritkábban, a „rosztrális” szinte egyáltalán nem használatos a humán anatómiában.[16] A kaudális kifejezés is néha előfordul az orvosi anatómiában,[16] és a kranio-kaudális tengellyel (cranio-caudalis tengely) is találkozni néha. Általában kizárólag a fejre és a test főrészére (törzs) vonatkoztatva használják, a végtagok figyelembe vétele nélkül.
Természetesen a szuperior és az inferior viszonyításként is alkalmazható. Például a vállak szuperior helyzetűek a köldökhöz, de inferior helyzetben vannak a szemekhez képest.
Az anterior (anterior) és poszterior (posterior) az orvosi terminológiában történő használata komoly félreértések forrása a standard gerinces anatómiai leíró kifejezésekhez hozzászokott anatómusok számára, és vice versa. A félreértés az eltérő standard anatómiai helyzetben van a négy lábon járó állatok és a két lábon járó emberek között.
Az orvosi anatómiában az anterior az egyed „elejére” utal, és a ventrális szinonimája. Hasonlóan a poszterior az orvosi anatómiában az egyed „hátára” utal, így a dorzális szinonimája (lásd a 3. táblázatot).[17] A „dorzális” és „ventrális” kifejezéseket a humán anatómiában ritkán használják az egész testre vonatkozóan.[18] Így az anteroposzterior tengely kifejezéssel szokás leírni az ember hátulját és elejét összekötő tengelyt.[17][19]
Az „anterior” és a „poszterior” relatív helymeghatározásra is használható. Így a szemek poszterior helyzetben vannak az orrhoz, de anterior helyzetben a fej hátsó részéhez képest.
A bal és jobb laterális, valamint a mediális ugyanabban az értelemben használatos, mint a többi gerincesnél. A bal-jobb tengelyt kifejezést azonban ritkán használja az orvostudomány; ehelyett csaknem kizárólagosan a mediolaterális tengely terjedt el.[16][20]
Ahogy a többi gerincesnél, a „proximális” és „disztális” kifejezések írják le a függelékeknek a test főrészéhez legközelebbi és attól legtávolabbi pontjait. A végtagok egyedi elhelyezkedése miatt azonban az embereknél a függelékek leírására egyéb terminusokat is használnak.
A standard anatómiai helyzetben a kéz tenyere anterior irányba mutat. Ezért lehetséges (és szokás is) az anterior kifejezést a kéz tenyerének leírására, a poszteriort pedig a kézhát, illetve a kar hátulsó részének leírására használni.
A precizitás kedvéért azonban általában a palmáris (latin palma; tenyér) kifejezéssel írják le a kéz anterior részét, és a dorzálist használják a kézhát leírására. Ezek összekötésével a dorzopalmáris tengelyt (dorsopalmaris tengely) kapjuk. Ezt leggyakrabban a kéz, de néha az egész kar leírásánál is használják (lásd 11. ábra).
A harmadik tengely gyanánt a mediolaterális tengely megteszi, bár ha csak a végtagról beszélünk, a „mediális” vonatkozhat a kar középső részére is.
Az emésztőrendszer részeinél szokás még a szájhoz közelebb eső szegmenseket proximálisnak, a végbélnyíláshoz közelebb esőket pedig disztálisnak nevezni.
Specializált terminusokkal írják le a függelékek, azaz a test főrészéhez kapcsolódó részek helyzetét. A főrészhez való csatolódáshoz közeli struktúrák proximálisak vagy centrálisak, a csatolási ponttól távoliak pedig disztálisak vagy periferálisak. Például a kezek a karok disztális végein vannak, míg a vállak a proximális végeken. Ezek a kifejezések relatív értelemben is használhatók, például a húgycső proximális vége a húgyhólyaghoz csatlakozik.
A legtöbb állat végtagjai esetében a kraniális és kaudális kifejezésekkel írják le a carpushoz (a mellső végtagon; csukló) vagy a tarsushoz (a hátsó végtagon: boka) képest proximális helyzetű területeket. A fejhez közelebb eső vagy fej felé mutató területek vagy részek kraniálisak, a fejtől távolabb eső vagy ellenkező irányba mutatóak kaudálisak.
A csuklóízülethez közelebb a dorzális kifejezés váltja fel a kraniálist, illetve a palmáris váltja fel a kaudálist. Például a kutya mancsának teteje annak dorzális felszínével egyezik meg; az alja pedig a palmáris (a mellső végtagon) vagy a plantáris (a hátsó végtagon) felszínnel egyezik meg.
Az alkar oldalait annak csontjairól nevezték el: az orsócsonthoz (radius) közeli struktúrák radiálisak, a singcsonthoz (ulna) közeliek ulnárisak, a mindkét csonthoz köthető struktúrák radioulnárisak. Hasonlóan, a lábszáron a sípcsonthoz (tibia) közeli struktúrák tibiálisak, a szárkapocshoz (fibula) közeliek pedig fibulárisak (vagy peroneálisak).
A voláris (néha a „palmáris” szinonimájaként) a tenyér vagy a talp („plantáris”) alsó részére utal.
A valgus („kifelé fordított”) és varus („befelé fordított”) kifejezések a végtagok disztális részének a végtaggal bezárt szögét jellemzik egy ízületnél. Például a könyökízületnél anatómiai helyzetben az alkar és a felkar nem esik egy vonalba, hanem az alkar laterálisan kb. 5–10°-os szöget zár be a felkarral: az alkar valgus helyzetben van. Egy ízületnél a bezárt szög jellemezhető normálisként vagy abnormálisként.
Az állati anatómiában három alapvető referenciasík használatos. Ezek a referenciasíkok nem konkrét síkok, inkább parametrikus síkoknak tekinthetők, amik tetszőlegesen eltolhatók az adott síkra merőleges egyenes mentén.
Az embrionális fázison túlhaladva az embernél a koronális sík a vertikálissal, a transzverzális sík pedig a horizontális síkkal egyezik meg. Az emberi embrióknál és a négy lábon járó állatoknál viszont a koronális sík a horizontálissal, a transzverzális sík pedig vertikálissal megegyező.
Anatómiai mozgás leírásakor a fenti síkok határozzák a tengelyt, ami mentén a mozgás történik. Így a transzverzális sík mentén mozogva a mozgás a fejtől a lábujjakig terjed.
A „szagittális” kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „nyílszerű”, ami a testet természetes módon pontosan ketté, bal és jobb félre osztó gerincoszlop helyzetére utal (ami a „mediánszagittális” pontos jelentése).
Longitudinális síknak bármilyen, a transzverzális síkra merőleges síkot nevezünk. A koronális sík és a szagittális sík is a longitudinális síkok közé tartozik.
Néha szükség van a síkok orientációjának megkülönböztetésére, például az orvosi képalkotásban (orvosi ultrahang, komputertomográfia, MRI, PET). Képzeljünk el egy embert standard anatómiai helyzetben, és XYZ derékszögű koordináta-rendszert, melyben az X tengely elölről hátulra mutat, az Y tengely balról jobbra tart, a Z tengely pedig fentről lefelé. A jobbkézszabály vagy dugóhúzószabály érvényesül.
A tengelyek és a nyílirányú sík megegyezik a két- és négylábúaknál, de a koronális és a transzverzális síkok orientációja ellentétes. Egy adott berendezésen jelölt tengelyek nem minden esetben egyeznek meg a test tengelyeivel, főleg mert a test és az adott berendezés orientációja is eltérő lehet.
Az orvostudományban a hasüregi szervek leírásánál néha használnak egy trans-pyloricus síkot (transz-pilorikus sík), ami a gyomorkapun (pylorus) áthaladó transzverzális sík.
Az állatok neuroanatómiájában, különös tekintettel az agykutatásban felhasznált rágcsálók esetében az a szokás, hogy az agy szekcióit az azokkal homológ emberi agyterületekről nevezik el. Így, ami technikailag transzverzális szekció a patkány testéhez képest (az anteriort a posteriortól elválasztó), azt gyakran a patkány neuroanatómiai koordinátáiban koronális szekciónak hívják (a ventrálist a dorzálistól elválasztó). Ez segíti az összehasonlítást az emberi aggyal, ami el van forgatva a test tengelyéhez képest 90 fokkal ventrális irányba. Ez azt jelenti, hogy a patkány agyának leírására használt anatómiai síkok nem szükségszerűen egyeznek meg a test többi részének leírására szolgáló síkokkal.
Az orvosi anatómiában szokás hivatkozni olyan iránypontokra, amik a bőrön vagy az alatt láthatóak. Ahogy a síkoknál láthattuk, ezek a vonalak és pontok képzeletbeliek. Példák:
Ezeken kívül szokás még hivatkozni a gerinc egyes részeire, például a 4. nyakcsigolya szokásos rövidítése C4 (c=cervicales), vagy a bordaközti terekre, például az 5. bordaközti tér rövidítése 5ICS (ics=intercostal space).
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
