Sitno
falu Horvátországban, Split-Dalmácia megyében From Wikipedia, the free encyclopedia
Sitno falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Prgomethez tartozik.
| Sitno | |
 | |
| A Szent György templom a temetővel | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Split-Dalmácia |
| Község | Prgomet |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 21 201 |
| Körzethívószám | (+385) 22 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 76 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 260 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 40′ 43″, k. h. 16° 09′ 57″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Splittől légvonalban 29, közúton 48 km-re, Trogirtól légvonalban 19, közúton 28 km-re, községközpontjától légvonalban 9, közúton 12 km-re északnyugatra Dalmácia középső részén, a dalmát Zagora déli peremén, a megyehatár közelében fekszik. Itt halad át az A1-es Zágráb – Split autópálya, melynek itt pihenője van. Skelini, Radnići, Škrapići és Dražići településrészekből áll. Bogdanovići felől érkezve Skelini az első településrész, mely Bogdanovići – Perković út északi oldalán fekszik, tőle északnyugatra, a 429 méter magas Brušnjak lejtőin található Radnići. Távolabb, az unešići út mellett, a Brušnjak nyugati lejtőjén fekszik Škrapići. Dražići az ősi Sitnica-tótól délre, a 311 méter magas Dubrava, a 398 méteres Drinovac, a 367 méteres Kuk és a 434 méteres Rasovača lejtőin fekszik.
Területe már a történelem előtti időben is lakott volt. Erre utal a határában a Pororok és Brižine nevű magaslatokon található erődített települések maradványa. A mai Sitno a történelmi Sitnica településnek csak az egyik részét képezi, míg a másik rész Sitno Donje Šibenik-Knin megyéhez tartozik. Sitno és Sitno Donje részei annak a Sitnica („Sichnicha”) nevű történelmi településnek, melyet IV. Béla király említ 1251. november 22-én kelt oklevelében, melyben megerősíti Šibenik város északi és keleti határait, újabb említése pedig a šibeniki püspökség alapítása idején 1298-ban történik. Következő említését Šibenik város statutumának megváltoztatásakor 1401-ben, majd ennek kiegészítésekor 1430-ban találjuk. 1434-ben Velencei Köztársaság és Ivan Nepilićnek az akkori Magyar Királysághoz tartozó birtokai közötti határvita során említik. A történeti Sitnica szétválása Sitno Donje és Sitno (Gornje) részekre már a 15. században megindult. Régi és új részeinek külön említése „Vetus et Nova” alakban ebből az időből származik. Miután a török 1498-ban kirabolta Sitnót ez a terület továbbra is az ellenőrzése alatt maradt, majd az 1537 és 1540 között folyt török-velencei háború után formálisan is a Klisszai szandzsák részeként a meghódított területekhez csatolták. Az 1684 és 1699 között a Zagora területével együtt a moreai háború során szabadult fel végleg a török uralom alól. A 17. század végén a velencei területek részeként Sitnica már különállóan Sitno Donje és Sitno Gornje, illetve igazgatási hovatartozása alapján Sitno trogirsko illetve Sitno drniško néven szerepel. Ezt erősíti a sitnói birtokok 1711-es összeírása, melyben néhány birtok neve mellett a „da Sitno Inf.” (alsó sitnói) jelzővel illetik. Egyházilag a török idők után Sitno Donje mirlovići plébániához tartozott, majd a trogiri püspökség megszüntetése után 1830-tól a visokai plébánia része lett. Ezzel az ősi Sitnica két része ismét egy plébánia alatt egyesült, mivel Sitno Gornje, a mai Sitno már korábban is a visokai plébániához tartozott. Ez az állapot 1970-ig maradt fenn, mert ekkor megalapították a perkovići plébániát, melyhez Bogdanovići, Sitno és Perković hívei csatlakoztak. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. 1857-ben 269, 1910-ben 339 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején olasz csapatok szállták meg. Lakossága 2011-ben 144 fő volt, akik főként mezőgazdaságból és állattartásból éltek. A perkovići plébániához tartoztak.
Szent György vértanú tiszteletére szentelt temploma 1757-ben épült a régi templom alapjain. A templomot később meghosszabbították, így az eredeti templomból csak a boltozott apszis maradt meg. A bejárat mellett két kis ablak, felette pedig nagyméretű, nyolcágú rózsaablak látható. Legfelül a pengefalú harangtorony található két haranggal. A márvány főoltáron Szent György képe áll. A hajóban a Rózsafüzér királynője oltár, a diadalívnél pedig a Kármelhegyi boldogasszony és Szent Péter oltára található. A templomot 1977-ben részben, 2000 és 2002 között pedig teljesen megújították. A templom körül található a falu temetője.
A sitnoi Szent Kelemen-templom[4] a Mosor lábánál álló román-gótikus épület, mely az egyik legrégebbi Poljica területén. A templom kőből épült, kőlap burkolattal, mely Poljica hagyományos építészetére jellemző. Építési ideje nem ismert, de mindenképpen középkori eredetű.
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
