történelem professzor From Wikipedia, the free encyclopedia
Roger D. Griffin (1948. január 31. –) az Oxford Brookes University (Anglia) egyetem szellemtörténeti fakultásán a jelenkori történelem professzora. Jelenkorunk világszerte legelismertebb fasizmus-kutatóinak egyike.[1]
| Roger Griffin | |
 | |
| Született | 1948. január 31. (76 éves) |
| Állampolgársága | brit |
| Foglalkozása | történész |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Roger Griffin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Alapvető monográfiájában The Nature of Fascism (A fasizmus természetrajza, 1991) létrehoz egy generikus fasizmus-fogalmat és bemutatja a fasizmus keletkezésének és felemelkedésének értelmező interpretációját.
Griffin 1991-ben a fasizmust szélsőséges nacionalista és a palingenézisre (újjászületésre) irányuló ideológiaként határozta meg: „Fascism is a political ideology whose mythic core in its various permutations is a palingenetic form of populist ultra-nationalism. (A fasizmus politikai ideológia, melynek sok változatban létező mitikus magva a populista szélsőséges nacionalizmusnak egy palingenétikus formája.)“[2] Richard Thurlow véleménye szerint ezzel a definícióval a fasizmus kutatásában egy „új konszenzusról“ (new consensus) beszélhetünk.[3][4]
Griffin fasizmus-fogalma a fasiszta ideológiák magvára irányul, egyes fasizmusok perifériális ismertető jeleit tudatosan kizárja és egy ideáltípust ábrázol. A fasizmus „utópikus motorja“ Griffin szerint: a „dekadencia (vélhető) problémájának“ megoldása „a nemzet radikális megújítása“, ill. egy nemzeti forradalom útján. Itt a nemzetet úgy kell értenünk, mint „organikus egészt“, mint legmagasabb elvet. A nemzet mindent átfogó „újjászületése“ képezi a fasizmus jövőképének „mitikus magvát“ ezen azt az alapgondolatot kell értenünk, mely minden ideológiának sajátja és mely az ideológia híveit tettekre serkenti).[5]
Griffin fasizmus-elméletének különlegessége – mely közel áll Juan Linz, Eugen Weber, de még inkább George L. Mosse, Emilio Gentile, Stanley Payne valamint Roger Eatwell munkáihoz – abban a kezdeményezésben áll, mely „a nemzeti újjászületés mítoszát célzatosan a konstruált fasizmus-meghatározás centrumába“ (Griffin) helyezi.[5] Lásd még ehhez az online bevezetőt[6] Griffin szemben a fasizmusnak olyan definícióival, mint antiliberális, antikommunista, antikonzervatív stb. – mint Juan Linznél és Stanley Payne-nél – a fasizmus fogalmát itt tartalmilag, azaz pozitív módon határozza meg. Ez az új a definíciójában.[7]
Griffin meghatározása középpontjában az ideológiai mag áll és nem a konkrét történelmi megjelenési formák, szervezetei létrehozása, politikai és szociális gyakorlata, meg más megnyilvánulásai (vezérkultusz, paramilitarizmus, a látványosságok politikája stb.), így a fasizmust ugyanúgy kezeli mint minden más ideológiát (liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus). Ezzel belátható lesz: egy politikai jelenséget akkor is fasisztaként szemlélhetünk, ha ez még csupán embrionális állapotban létezik egy ideológus fejében és még nem nyert kifejezést politikai párt formájában, nem is beszélve a tömegmozgalom formájáról.[5]
Griffin megragadja definíciójában a fasizmus önmeghatározását, áttekinti a fasizmus mentalitását és kulturális aspektusait és itt kiemeli a fasizmus meghatározó jegyeit:
Három elemnek van itt központi szerepe: a radikális nacionalizmusnak, a népszerűségnek és a pszeudo-vallásos szentség-kultusz. Elsődlegesen a fasizsta mentalitásra összpontosít, komolyan veszi a fasiszták saját értelmezéseit és szemlélete középpontjába állítja a kulturális elemeket. E fasizmus-meghatározásban másodlagos szerepet kapnak az intézményi struktúrák, a szervezeti felépítés, a társadalmi bázis és a fasizmus szociális-közgazdasági funkciói.[7]
Griffin „tömör”[8] definíciójával – mely szerinte még nem állta ki a „gyakorlat próbáit” – különböző fasizmuskutatók követelményeinek kíván eleget tenni az oxfordi történész:[9]
Valójábann Griffin átvette Ernst Nolte-tól a fasiszta minimum megfogalmazását, eljárásában Stanley Payne definíciójára támaszkodik, a fasizmusra tipikus új ember mítoszára
Emilio Gentile már 1975-ben kiemelte a palingenézissel való kapcsolatot.[7]
Sven Reichardt így foglalja össze ennek a konvergencia ellenére kevéssé „teherbírónak“ bizonyuló fogalomnak a kritikáját (melyet elsősorban német és marxista kutatók fogalmaznak meg):
A különféle kutatási hagyományokba való beágyazódása ellenére néhány súlyos kétség ébredt Griffin meghatározásának teherbírására vonatkozóan. A csak körvonalasan meghatározott „nemzeti újjászületés“ a fasizmust a politikai vallás egy formájára redukálja, miközben magyarázatot kívánó marad, miért nem kívánta a fasizmus – az igénye ellenére sem – helyettesíteni az egyházat, hanem többnyire szorosan együttműködött azzal. Másrészt a kísérlet - mely a fasizmust mint palangenézises és populista, radikális nacionalizmusként kívánja meghatározni – túl kevéssé specifikus és nélkülözi a fasizmus többnyire rasszista, kizáró tulajdonságát. Az erőszak és a kényszer azonban hozzátartoznának a fasizmus központi meghatározó tulajdonságaihoz. Griffinnek az elsődlegesen ideológia-történeti megközelítése végül is keveset ölel fel és fontos jellemzőket, mint a tömegek felvonultatását, a karizmatikus vezért, a korporativizmust, vagy a gazdasági hajtóerőket kizárja.[7]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
