German Open

From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

A German Open tenisztornát először 1894-ban rendezték meg. Helyszíne 1978-ig Hamburg volt, majd 1979–1990 között Nyugat-Berlin, 1991–2008 között Berlin adott otthont a versenynek, amely 2009–2019 között szünetelt. 2020-ban került fel ismét a versenynaptárba, de abban az évben a koronavírus-járvány miatt elmaradt, és a hagyomány újraindítását 2021-re halasztották.

Gyors adatok

A torna 1990–2008 között a WTA Tier I-es tornák közé tartozott, összdíjazása 1 340 000 dollár volt. A versenyen 56-an vehettek részt, az első nyolc kiemeltnek nem kellett játszania az első körben. 2021-ben a WTA 500 tornák közé sorolták, díjazása 565 538 dollár. A főtáblán 28 versenyzőt sorsolnak, a kvalifikációban 24-en vehetnek részt és 16 páros számára is versenylehetőség adódik.

A mérkőzéseket 1896 és 2008 között szabadtéri, salakos borítású pályákon játszották, amelyet 2021-től fű borítás váltott fel.

A torna magyar vonatkozása, hogy 1907-ben és 1908-ban a győzelmet Madarász Margit szerezte meg.

Remove ads

Megnevezések

  • 1997? – 2001: EUROCARD Ladies German Open
  • 2002 – 2003: MasterCard German Open
  • 2004 – 2005: Qatar Total German Open
  • 2006 – 2008: Qatar Telecom German Open
  • 2009 – 2020: Nem rendezték meg
  • 2021-től: Grass Court Championships Berlin vagy bett1open

Győztesek 1971 óta

Egyéni

Év
Győztes
Ellenfél a döntőben
Eredmény a döntőben
2025cseh Markéta VondroušováKína Vang Hszin-jü7–6(10), 4–6, 6–2
2024USA Jessica Pegulaorosz Anna Kalinszkaja6–7(0), 6–4, 7–6(3)
2023cseh Petra Kvitováhorvát Donna Vekić6–2, 7–6(6)
2022Tunézia Unsz DzsábirSvájc Belinda Bencic6–3, 2–1 feladta
2021orosz Ljudmila SzamszonovaSvájc Belinda Bencic1–6, 6–1, 6–3
2020A koronavírus-járvány miatt elmaradt
2009–2019Nem rendezték meg
2008orosz Gyinara Szafinaorosz Jelena Gyementyjeva3-6, 6-2, 6-2
2007Szerbia Ana Ivanovićorosz Szvetlana Kuznyecova3-6, 6-4, 7-6(4)
2006orosz Nagyja PetrovaBelgium Justine Henin4-6, 6-4, 7-5
2005Belgium Justine Heninorosz Nagyja Petrova6-3, 4-6, 6-3
2004Francia Amélie MauresmoUSA Venus Williamsvisszalépett
2003Belgium Justine HeninBelgium Kim Clijsters6-4, 4-6, 7-5
2002Belgium Justine HeninUSA Serena Williams6-2, 1-6, 7-6(5)
2001Francia Amélie MauresmoUSA Jennifer Capriati6-4, 2-6, 6-3
2000Spanyol Conchita MartínezDél-Afrika Amanda Coetzer6-1, 6-2
1999Svájc Martina HingisFrancia Julie Halard-Decugis6-0, 6-1
1998Spanyol Conchita MartínezFrancia Amélie Mauresmo6-4, 6-4
1997USA Mary Joe FernándezFrancia Mary Pierce6-2, 3-6, 6-2
1996Német Steffi GrafSzlovák Karina Habšudová4-6, 6-2, 7-5
1995Spanyol Arantxa Sánchez VicarioBolgár Magdalena Maleeva6-4, 6-1
1994Német Steffi GrafHolland Brenda Schultz-McCarthy7-6(6), 6-4
1993Német Steffi GrafArgentin Gabriela Sabatini7-6(3), 2-6, 6-4
1992Német Steffi GrafSpanyol Arantxa Sánchez Vicario4-6, 7-5, 6-2
1991Német Steffi GrafSpanyol Arantxa Sánchez Vicario6-3, 4-6, 7-6(6)
1990Jugoszlávia Szeles MónikaNSZK Steffi Graf6-4, 6-3
1989NSZK Steffi GrafArgentin Gabriela Sabatini6-3, 6-1
1988NSZK Steffi GrafCsehszlovákia Helena Suková6-3, 6-2
1987NSZK Steffi GrafNSZK Claudia Kohde-Kilsch6-2, 6-3
1986NSZK Steffi GrafUSA Martina Navratilova6-2, 6-3
1985USA Chris Evert-LloydNSZK Steffi Graf6-4, 7-5
1984NSZK Claudia Kohde-KilschUSA Kathleen Horvath7-6(8), 6-1
1983USA Chris Evert-LloydUSA Kathleen Horvath6-4, 7-6
1982NSZK Bettina BungeUSA Kathy Rinaldi Stunkel6-2, 6-2
1981Csehszlovákia Regina MaršíkováArgentin Ivanna Madruga-Osses6-2, 6-1
1980elmaradt
1979USA Caroline StollCsehszlovákia Regina Maršíková7-6, 6-0
1978Jugoszlávia Mima JaušovecRománia Virginia Ruzici6-2, 6-3
1977USA Laura DuPontNSZK Heidi Eisterlenher6-1, 6-4
1976Brit Sue BarkerCsehszlovákia Renáta Tomanová6-3, 6-1
1975Csehszlovákia Renáta TomanováJapán Kazuko Szavamacu7-6, 5-7, 10-8
1974NSZK Helga MasthoffCsehszlovákia Martina Navratilova6-4, 5-7, 7-3
1973NSZK Helga MasthoffDél-Afrika Pat Walkden-Pretorius6-4, 6-1
1972NSZK Helga MasthoffUSA Linda Tuero6-3, 3-6, 8-6
1971USA Billie Jean KingNSZK Helga Masthoff6-3, 6-2

Páros

További információk Year, Champions ...
Remove ads

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads