Pulykakeselyű
madárfaj From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A pulykakeselyű (Cathartes aura) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó faj.[1]
Remove ads
Az újvilági keselyűfélék között a pulykakeselyűnek van a legnagyobb előfordulási területe.[2] A három Cathartes-fajból csak a szóban forgó madár található meg Kanada déli felétől egészen Dél-Amerika legdélebbi csücskéig, azaz a Tűzföldig. Számos élőhelyen képes élni, de főleg a nyílt és részben nyílt terepeket kedveli, mint például a legelőket, a sivatagokat, a cserjéseket és a bozótosokat, valamint a szubtrópusi erdőket.[1]
Mint minden újvilági keselyű, a pulykakeselyű sem közeli rokona az Európában, Ázsiában és Afrikában élő óvilági keselyűformáknak (Aegypiinae). A két csoport közötti megjelenési és életmódbeli hasonlóság kizárólag az úgynevezett konvergens evolúció eredménye. Ha két nem rokon élőlény – nemcsak az állatokat érinti ez a jelenség – két különböző helyen ugyanazt a szerepet tölti be, akkor nagy valószínűséggel hasonló testalkatot vesznek fel.
A pulykakeselyű dögevő madárfaj, majdnem kizárólag csak elpusztult állatok tetemeivel táplálkozik.[3] Táplálékát éles látásának és – a madarak között ritka tulajdonság – kiváló szagérzékelésének köszönhetően találja meg. Alacsonyan repülve kiszagolja az elbomló tetemek által árasztott gázokat.[3] Repülés közben kihasználja a felszálló meleg légoszlopokat, az úgynevezett termikeket, emiatt ez a madár csak ritkán ver a szárnyaival. Pihenéskor nagy csapatokba verődik, gyakran hollókeselyűkkel (Coragyps atratus) társulva. Amint rokonainak, a pulykakeselyűnek is hiányzik az alsó gégefője (syrinx), emiatt alig képes hangokat kiadni. Az általa kiadott hangok főképp sziszegő- vagy mély torokhangok.[4] Barlangokban, faodvakban vagy sűrű cserjésekben fészkel. A fészekaljban általában két fióka található; ezeket visszaöklendezett táplálékkal eteti.[5] Csak kevés természetes ellensége van.[6] Az Amerikai Egyesült Államokban az 1918-ban létrehozott, vándormadarakról szóló szerződés (Migratory Bird Treaty Act of 1918) szerint a pulykakeselyű védelmet élvez.[7]
Remove ads
Neve
A pulykakeselyűt először 1758-ban Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus írta le, illetve nevezte meg. Leírását a „Systema Naturae” című enciklopédiájába foglalta bele. A madarat Vultur aura-ként ismertette meg a nagyvilággal. A korábbi tudományos madárnem neve a latin vulturus szóból származik, és „tépőt” jelent – táplálkozási szokásaira utalva.[8] A tudományos fajneve, azaz az aura a madár mexikói nevének, az aurourának latinosított változata.[9] Linné így írta le a madarat: „V. fuscogriseus, remigibus nigris, rostro albo” (barnás-szürke keselyű, fekete szárnyakkal és fehér csőrrel).[10] A mai madárnemneve, vagyis a Cathartes, görög eredetű: kathartēs = „tisztító”, „eltakarító”.[11] Ez a madárfaj a közönséges nevét, azaz a pulykakeselyűt a hím pulykával (Meleagris gallopavo) való hasonlósága miatt kapta; hiszen mindkettőnek csupasz és vörös a feje, illetve a nyaka; továbbá a tollazatuk sötét színű. A pulykakeselyűt egyes amerikai területeken „pulykaölyvnek” (turkey buzzard), vagy csak egyszerűen „ölyvnek” (buzzard) nevezik – az Óvilágban az angol nyelvűek a buzzard szót főleg a Buteo nembéli madarak megnevezésére használják fel -,[12] míg a Karib-térség egyes részein „János varjú” (John crow) vagy „dögvarjú” (carrion crow) névvel illetik.[13]
Remove ads
Rendszertani besorolása és rokonsága
_in_flight_from_below.jpg)
A szóban forgó madárnak, és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan.[14] Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, a kettő nem áll közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat manapság is vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban.[15] A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kéne besorolni,[16] vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra.[17] Azonban a legújabb genetikai kutatások, vizsgálatok azt eredményezték, hogy az újvilági és az óvilági keselyűk nem közeli rokonai a sólyomalakúaknak, továbbá az újvilági keselyűk és a gólyafélék között sincs rokonság.[18] Mindkét keselyű csoport a nagyobb taxonszintű Afroaves csoport bazális tagja.[19] Az óvilági keselyűformák egyéb vágómadár-alakúakkal együtt, mint például: a sasformákkal (Aquilinae), az ölyvformákkal (Buteoninae), a kányaformákkal (Milvinae) stb.,[20][21] valamint a halászsassal (Pandion haliaetus) és a kígyászkeselyűvel (Sagittarius serpentarius) alkotják az Afroaves madárcsoport nagyobb részét.[21] A testvértaxonként szereplő újvilági keselyűalakúak rendje manapság csak a 7 recens fajt foglalja magába.[19]
Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union) a dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette ezt a madárcsoportot; de továbbá megjegyzésként odatette, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatóak a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes).[14] A családján belül a pulykakeselyű legközelebbi rokonai a Cathartes nembéli kis sárgafejű keselyű (Cathartes burrovianus)[22] és a nagy sárgafejű keselyű (Cathartes melambrotus).[23] Mint a királykeselyűnek (Sarcoramphus papa) a pulykakeselyűnek is 80 diploid kromoszómája van.[24]
Remove ads
Előfordulása
A pulykakeselyű hatalmas előfordulási területtel rendelkezik, mely becslések szerint 28 millió négyzetkilométert foglal magába. Az összes újvilági keselyűfaj közül ez a faj fordul elő a legnagyobb számban.[2] A becsült világszintű állománya – beleértve az állatkerteket és gyűjteményeket is – 4 500 000 példányra tehető.[1] Az Amerika szuperkontinens nyílt és ritkás erdeit választja élőhelyéül, azonban Kanada déli felétől egészen a Horn-fokig és a Tűzföld szigetvilágáig sokfelé megtalálható. Az Amerikai Egyesült Államok déli részén élő egyedek nem költöznek, egész évben ugyanazon a területen maradnak, míg az északibb példányok a hideg évszakok beálltával délebbre, akár Dél-Amerikába is elvándorolhatnak.[3] A hollókeselyűről elnevezett uruguayi szorosban, azaz a Quebrada de los Cuervos-ban – melynek magyar neve: „a hollók szorosa” –, a névadó hollókeselyűk mellett pulykakeselyűk, és kis sárgafejű keselyűk is élnek.[25]
Mint ritka kóborló előfordulhat Bermudán, a Bahama-, az Amerikai Virgin-, a Kajmán,- a Falkland-, valamint a Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigeteken is.[1]
Alfajai
Jelenleg öt elfogadott alfaja van a pulykakeselyűnek:
- Cathartes aura aura (Linnaeus, 1758) – szin: Vultur aura aura. Ez a törzsalfaj. Az előfordulási területe Mexikótól délre Dél-Amerikába és a Nagy-Antillák szigeteire nyúlik le. Az összes alfaj között ez a legkisebb méretű, azonban színezetben nem különböztethető meg a C. a. meridionalis-tól.[26]
- Cathartes aura jota (Molina, 1782) – szin: Vultur jota Molina, 1782, Catharista falklandica Sharpe, 1873 és Cathartes aura falklandicus (Sharpe, 1873). A chilei alfaj, mely barna színű, de valamivel világosabb, mint a C. a. ruficollis. A másodlagos tollai és a szárnyakat fedő tollak meglehet, hogy szürke szélűek.[27]
- Cathartes aura meridionalis Wetmore, 1964 – szin: C. a. teter (ezt a taxonnevet 1933-ban Friedman alkotta meg, amikor még azonosnak tartották a C. a. septentrionalis-szal). 1964-ben, Wetmore kettéválasztotta ezt az alfajt a C. a. septentrionalis-tól. Ez az alfaj a kanadai Manitoba és Brit Columbia déli részein, Közép-Albertában és Saskatchewanban, valamint a mexikói Alsó-Kaliforniában (Baja California), az USA-i Arizona középdéli, Új-Mexikó délkeleti és Texas középdéli részein fészkel.[28] Az összes alfaj közül ez a legvándorlóbb életmódú; akár Dél-Amerikába is elrepül, ahol a nála kisebb C. a. aura-val osztja meg a területet. A Cathartes aura meridionalist a C. a. septentrionalis-tól a színezet különbözteti meg, hiszen a kisebb szárnyat fedő tollak sötétebb barnák és keskenyebbek.[26]
- Cathartes aura ruficollis Spix, 1824 – szin: Cathartes ruficollis. Ez az alfaj Panamától délre Uruguayig és Argentínáig lelhető fel. A Trinidad nevű szigeten is megtalálható.[29] Sötétebb és több fekete van rajta, mint a C. a. aura-n. A szárnytollak végei barna szélűek és keskenyek, egyes példánynál teljesen hiányoznak.[29] A fej és nyak halvány vörös, sárgás-fehér vagy zöldes-fehér mintázatokkal. Általában a kifejlett madárnak a feje tetején egy sárga foltozás látható.[27]
- Cathartes aura septentrionalis Wied-Neuwied, 1839 – szin: Cathartes septentrionalis. Korábban azonosnak tartották a C. a. meridionalis-szal. Amint a másik, a szóban forgó alfaj is az északi állományokat képezi. Míg a C. a. meridionalis a nyugati állományt, addig a C. a. septentrionalis a keletit, hiszen az elterjedési területe Kanada délkeleti részétől USA keleti feléig tart. Kevésbé vándorló, mint a C. a. meridionalis; ritkán kóborol el az USA-tól délre eső területekre.[26]
C. a. aura
C. a. jota
C. a. ruficollis
C. a. septentrionalis
Remove ads
Megjelenése
Nagyméretű madárfaj, melynek szárnyfesztávolsága 160-183 centiméter, hossza 62-81 centiméter és testtömege 800-2300 gramm.[13][30][31] Az északon élő példányok nagyobbak, mint a trópusokon élő fajtársaik. A Floridában lemért 124 egyednek az átlag testtömege 2 kilogramm volt, míg Venezuelában 65 madárnak 1,22 kg illetve 135 példánynak 1,45 kg volt az átlagos testtömege.[32][33][34] Ennél az újvilági keselyűfajnál is jelen van a nemi kétalakúság, azonban csak csekély mértékben. Megjelenésben és színezetben a két nem majdnem azonos; érdekes módon az újvilági keselyük között a tojó valamivel nagyobb a hímnél.[35] A testét borító tollruhája nagyjából barnás-fekete színű, de az evezőtollak alulsó részei ezüstösen-szürkék, emiatt szembetűnően elütnek a többi tollazattól.[30] Felnőtt példány esetén a fej a testhez képest kicsinek tűnik. Feje vörös és teljesen csupasz, vagy ritkán tollazott, ami megkönnyíti, hogy fejét mélyen belerakja dögökbe és így a tollai nem ragadnak össze. Csőre eléggé rövid, de kampós, elefántcsont színű.[36] A szivárványhártyája (iris) szürkés-barna színű. A felső szemhéján egyetlen részleges szempillasor ül, míg az alsón kettő.[37] Szárnyai szélesek, ami a vitorlázást segíti. A rózsaszínes bőrű lábai, melyek a húgysavtól néha fehéresnek tűnnek, gyengék, ami meggátolja, hogy nagyobb testű élő állatot zsákmányoljon.
Az előre mutató lábujjakból kettő hosszú, köztük pedig kis hártya helyezkedik el.[38] A lábfejei az ujjakkal együtt nagy nyomokat hagynak, körülbelül 9,5-14 centiméter hosszúakat és 8,2-10,2 centiméter széleseket; ezekben a karmok hossza is benne van. Mint a legtöbb madárnak, a pulykakeselyűnek is három lábujja előre mutat, míg egy hátra.[39] Lábfejei lapítottak és gyengék, fogásra alig alkalmasak. A karmok sem fognak valamilyen jól, sőt tompa, kopott végűek.[2] A hollókeselyű farka és szárnyai rövidebbek, mint a szóban forgó újvilági keselyűé, emiatt repülés közben kisebbnek hat, bár testtömegre majdnem azonos a két faj. Amint a hollókeselyűnek, a pulykakeselyű orrlyukai között sincs orrsövény (septum nasi), emiatt oldalról át lehet látni a madár csőrén.[40] Élőhelytől függően a különböző állománybeli példányok a tél végétől vagy kora tavasztól elkezdenek vedleni; ez a vedlés nem egyszerre történik meg, hanem eltarthat kora őszig.[5] A még ivaréretlen fiatal madár feje szürke, csőre pedig fekete végű; csak ivaréretten éri el a felnőtt színezetet.[41]
Néha leucisztikus, azaz részben fehér színű – nem albínó – példányok is előkerülnek.[42][43]
Pulykakeselyű által kiadott hangok
Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.
Mint a legtöbb újvilági keselyűnek, a pulykakeselyűnek is hiányzik az alsó gégefője (syrinx), emiatt csak sziszegő- és mély torokhangokat képes kiadni. Akkor sziszeg, amikor veszélyben érzi magát, vagy amikor más keselyűkkel vetekszik egy dög fölött. A mély torokhangokat főleg az éhes fiókák és az udvarló felnőttek hallatják.[4]
Remove ads
Életmódja
A pulykakeselyű pihenés közben nagy csapatokba verődik, de táplálékszerző útjain magányosan repül. Egy-egy pihenőhelyen akár több száz pulykakeselyű is összegyűlhet, melléjük hollókeselyűk is csatlakozhatnak. A pihenőhelyei főleg a levélzet nélküli, elszáradt fákon vannak, azonban az ember által felemelt magas építményekre, tornyokra is rászáll. Habár barlangokban fészkel, ezeket a helyeket kizárólag a szaporodási időszak alatt közelíti meg.[5] Éjszakánként lecsökkenti a testhőmérsékletét 6 fokkal, míg el nem éri a 34 Celsius-fokot; így kissé hipotermiás tünetekkel kel fel.[38]
Amint a hollókeselyűt, a pulykakeselyűt is meg lehet figyelni széttárt szárnyakkal. A széttárt szárnytartásnak több funkciója is lehet, mint például: a Nap által a szárnyak szárítása, a test felmelegítése, valamint a baktériumok „megsütése”. Ilyen módon viselkednek a többi újvilági keselyűk, az óvilági keselyűfajok és a gólyafélék is. Ezt a viselkedést főleg a nedves, esős éjszakák után lehet megfigyelni.[6] Szintén a gólyafélékhez és a többi újvilági keselyűhöz hasonlóan, a szóban forgó madár is gyakorolja az úgynevezett urohidrózist, mely a párolgás hűtő hatását kihasználva a lábra való ürítés útján hűti a testüket.[44] E tevékenység miatt a madár lábán gyakran fehér színű húgysavréteg képződik.[45] A kifejlett egyednek csak kevés természetes ellensége van. Az a kevés ragadozó, mely veszélyeztetheti a felnőttet, fiatalt és fiókát a következő madárfajokból kerül elő: amerikai uhu (Bubo virginianus), rőtfarkú ölyv (Buteo jamaicensis), szirti sas (Aquila chrysaetos) és fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus). A fészekben levő fiókákra és tojásokra a mosómedvefélék (Procyonidae) és az oposszumok (Didelphimorphia) támadhatnak.[6][31][46][47][48] A rókák is el-elkaphatnak egy-egy talajon mozgó felnőtt pulykakeselyűt, azonban a nagyobb veszélyt a fára mászó rókák, az úgynevezett szürke rókák (Urocyon) jelentik, melyek a fészekhez is hozzájutnak.[49] A fészkének védelmében a pulykakeselyű elsődlegesen a bűzlő, visszaöklendezett, részben megemésztett táplálékot használja fel.[5] Ez a hányás az emésztősavaknak köszönhetően, ha a szembe kerül, csípni kezdi azt. Ha egy jóllakott példány veszélyben érzi magát, és a plusz súlytól nem tud felrepülni, akkor a lenyelt táplálék egy részét visszaöklendezheti.[36]
Főleg a különböző füves puszták – prérik, pampák –, sivatagok, félsivatagok, bozótosok, ritkás szubtrópusi erdők és domboldalak lakója.[50] Az ember kezelésébe vett legelőkön és réteken, valamint mocsarakban is fellelhető.[1] Általában kerüli a sűrű erdőket, azonban a fák szomszédsága szűkséges számára a fészkelés miatt.[30]
_(6074193650).jpg)
A pulykakeselyű meglehetősen ügyetlenül mozog a talajon; járása ugróléptekkel történik. A levegőbe való felszállás nehéz számára; ekkor erősen ver a szárnyaival és közben ugrani kezd.[36] De amikor végül felszállt és elérte a megfelelő magasságot, akkor a termikek – felszálló meleg levegőoszlopok – segítségével vitorlázórepülésbe kezd és szárnyaival már csak alig ver. A vitorlázás alatt a szárnyainak végei felfelé emelkednek, sekély V-alakot kölcsönözve; ilyenkor a szürke színű evezőtollai a napsütésben ezüstösnek tűnnek. Hogy benntartsa magát a termikben vagy a megfelelő szélben, vitorlázás közben köröz, vagy ide-oda dől, vagyis mikor jobb szárnya hegye van felül és a bal alul, vagy fordítva.[51]
A fogságban való élettartama még nem ismert teljesen. 2015-ben, két fogságban tartott pulykakeselyűről lehet tudni pontosan, hogy több mint 40 évesek. Az egyiket a minnesotai Minnesota Egyetem campusához tartozó Gabbert Raptor Centerben tartják; hím példány, a neve Nero; biztosan tudják, hogy 1974-ben kelt ki a tojásból.[52] A másik példány egy tojó, mely neme ellenére a Richard nevet kapta; ez a példány is 1974-ben kelt ki a tojásból. Richard-ot a kaliforniai Walnut Creek-ben levő Lindsay Wildlife Museum-ban tartják.[53] A legidősebb meggyűrűzött, vadon élő pulykakeselyű 16 éves volt.[3] Ebből azt lehet következtetni, hogy a vadonban kevesebb mint 16 évet, de a fogságban több mint 30 évet is élhet.[54][55]
Táplálkozása
A levegőben vitorlázva keresi a főleg dögökből álló táplálékát. A dögök lehetnek kisebb emlősök, de akár nagytestű legelőállatok is. A frissebb dögöket kedveli, a bomlásnak indulókat elkerüli. Ritkán, ha dög sincs a közelben, megelégszik a növényi eredetű táplálékkal, mint például a partra vetett algákkal, tökfélékkel, kokuszdióval,[56] egyéb termésekkel, rovarokkal és egyéb gerinctelenekkel.[50] Dél-Amerikában lefényképezték amint a betelepített olajpálma (Elaeis guineensis) termésével táplálkozott.[57][58][59] Az emlősökből álló táplálékát igen ritkán öli meg ő maga.[60] Gyakran látható, amint az utak szélén levő elütött dögökből vagy a folyók, tavak mentén szárazra került halakból táplálkozik.[3] A halat a sekély vízből ki tudja fogni.[5] Mint minden dögevő állat, a pulykakeselyű is fontos része az ökoszisztémának, mivel az elpusztult állatok felfalásával gátat szab a betegségek terjedésének.[61]
Jó szeme mellett, kitűnő szaglása – mely ritkaság a madarak körében – is segíti a dögök megtalálását. A talajhoz közel repülve megérzi a szétbomló dögökből áradó etil-merkaptán nevű gáz szagát.[6] Az agyában a szaglásért felelős agyrész jóval nagyobb, mint más ugyanakkora méretű állatoknál.[6] Ennek a jól kifejlett érzékének köszönhetően ez a keselyűfaj a fák lombkoronái fölött repülve, anélkül, hogy látná a dögöt, pontosan be tudja határolni. Mivel a pulykakeselyű annyira sikeres a dögök felkutatásában, más újvilági keselyűk – melyeknek nincs vagy csak kevésbé fejlett a szagérzékük – gyakran a nyomába szegődnek, ilyen például a királykeselyű, a hollókeselyű, az andoki kondor (Vultur gryphus) és a kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus). A jó szaglásának köszönhetően, a dögökhöz először általában a pulykakeselyű, vagy a két, szintén kiváló szaglással rendelkező rokona, a nagy sárgafejű keselyű és a kis sárgafejű keselyű érkezik meg.[6] Mivel a pulykakeselyű nagyobb, mint a két sárgafejű keselyűfaj, gyakran elriasztja őket a tetem mellől,[61] őt pedig a királykeselyű, illetve a két kondorfaj tessékeli arrább. Ez részben nem is baj, mivel csak a nagyobb újvilági keselyűknek van annyira erős csőrük, hogy fel tudják bontani a nagyobb emlősök kemény bőrét, viszont a legjobb részeket ezek fogyasztják el. A Cathartes-fajok és a hollókeselyűk kénytelenek megelégedni a maradékokkal. E fennállás szerint a nagyobb és a kisebb méretű újvilági keselyűk között kölcsönös függés, azaz egyféle szimbiózis jött létre.[62]
Remove ads
Szaporodása
A költési időszaka a szélességi köröktől függően változó.[63] Az Amerikai Egyesült Államok déli felén márciusban kezdődik, de a csúcs – amikor a legtöbb pár egyszerre költ – áprilisban és májusban van; a lemaradottak júniusban is rakhatnak fészket.[64] Az északabbra levő szélességi körökön a költési időszak később kezdődik, és akár augusztusban is folytatódhat.[65] Az udvarlási szertartáshoz a madarak kiválasztanak egy helyet, ahol részben széttárt szárnyakkal és ugróléptekkel, néhány példány körbejár. A levegőben az egyik madár megközelíti a másikat és repülési mutatványokat, illetve bukásokat mutat be.[50]
A fészek a sziklaperemére, barlangba, sziklamélyedésbe, üregbe, faodúba vagy a sűrű cserjésbe épülhet. A fészek gyakran csak néhány gallyból áll, egyes példányok nem is építenek fészket, hanem a kopár talajra tojnak. A fészekalja általában 2 tojásból áll, néha egy is lehet, ritkábban három. A tojások krémszínűek, vastagabb végükön barna vagy levendulakék pontozással.[50] A tojásokon mindkét szülő kotlik, a kotlás általában 30-40 napig tart. Kikelésükkor a fiókák magatehetetlenek, szüleik gondoskodására és oltalmára vannak utalva. 10-11 hétig a fiókákat mindkét szülő eteti, visszaöklendezett, félig megemésztett táplálékkal. Ha a felnőtt veszélyben érzi magát kotlás közben, elrepül, lehányja az ellenségét vagy halottnak tetteti magát.[5] Ha a fiókák érzik magukat veszélyben, akkor sziszegnek vagy amint szüleik, ők is az ellenség felé öklendeznek.[50] A fiókák 9-10 hetesen tollasodnak meg, azonban a család együtt marad egészen őszig.[50]
Remove ads
A pulykakeselyű és az ember
A szarvasmarhatenyésztők a pulykakeselyűt gyakran a lépfene, más néven anthrax és a sertéspestis terjesztésével vádolják; szerintük, mivel ez a dögevőmadár az ilyen betegségek által elpusztult állatok tetemeit is elfogyasztja, a csőrén és a lábain jelen vannak ezek a kórokozók.[66] Valójában a sertéspestis kórokozója elpusztul, amint bekerül a pulykakeselyű emésztőrendszerébe.[36] A farmerek azért sem kedvelik, mivel hasonlít a hollókeselyűre, amely keselyűfajról tudott, hogy ha alkalma adódik, rátámad és megöli az újszülött borjakat. A szóban forgó keselyű nem csinál ilyet, viszont részt vesz a lakmározásban, miután a borjú elpusztult. Ebből, tévesen a farmer arra következtet, hogy a pulykakeselyű ölte meg a jószágát és veszélyt jelent a többiekre is.[67] A pulykakeselyű és más újvilági keselyű felhalmozódott ürüléke elpusztítja a fákat és a többi növényzetet.[68] Az 1918-ban, USA-ban létrehozott, vándormadarakról szóló szerződés (Migratory Bird Treaty Act of 1918) szerint ez a madárfaj védelmet élvez és csak akkor tartható fogságban, ha meg van sebesülve vagy már nem alkalmas a vadonban levő élethez.[69] Fogságban friss hússal is etethető, a fiatalok pukkadásig tömhetik magukat, ha alkalmuk adódik, emiatt figyelni kell az etetésükkel.[36]
Az összes Cathartes-faj részesül az 1918-ban, USA-ban létrehozott, vándormadarakról szóló szerződésben lekötött védelemben.[7] Továbbá Kanada (Convention for the Protection of Migratory Birds in Canada)[70] és Mexikó (Convention for the Protection of Migratory Birds and Game Mammals in Mexico) is átvették ezt a védelemről szóló szerződést és beiktatták a saját állatvédelmi törvényeikbe.[70] Az USA-ban törvénytelen befogni, megölni vagy engedély nélkül tartani pulykakeselyűt. A törvényszegők 15 ezer amerikai dolláros bírságot kell kifizessenek, továbbá 6 hónapos börtön is járhat.[69] A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajként tartja nyilván. Az előfordulási területe nagy és az állományok stabilak; a felmérések szerint az elkövetkezendő 10 évben, azaz a pulykakeselyű szinten három nemzedéken keresztül, nem fog az állomány 30%-kal csökkenni, vagyis nem éri el a mérsékelten fenyegetett faj státuszt.[1]
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads