Nagy Balázs Krisztián (Budapest, 1977. november 11. –) magyar zenész, dalszövegíró, dalszerző.

Gyors adatok
Nagy Balázs Krisztián
Életrajzi adatok
Született1977. november 11. (46 éves)
Budapest
Pályafutás
Műfajokalternatív rock, világzene, pop, rock
Kapcsolódó előadó(k)Negyvenkettő (1996–)
Trafik (2003–2010))
Vörösfenyő (2010–)
Cabaret Medrano (2013– gitár)
Indigó Utca (2017–2019)
Hangszerének, gitár
Tevékenység
Együttesének weboldala
Sablon Wikidata Segítség
Bezárás

Életpálya

14 éves kora körül kezdett el gitározni és ekkortájt álltak össze gyermekvasutas barátaival feldolgozásokat és saját dalokat előadni Plágium néven. Első koncertjét 1998. február 13-án adja a Józsefvárosi Klubban a több névváltozaton átesett, de hamarosan Negyvenkettőre keresztelt zenekar első felállásával. Az együttes ezután többféle felállásban koncertezett, majd 2017-ben adta ki első kislemezét a Semmi című dallal.

A Negyvenkettő életében a 2005-ös fesztiválszezon után hosszabb szünet következett, ekkortájt az R. Nagy Csilla vezette Trafik zenekarban gitározott, majd 2010-ben megalapította Vörösfenyő nevű kísérleti akusztikus formációját.[1] Az új zenekar a gitár mellett először két fúvóssal és egy ütőssel működött, majd a gitár, hegedű, cajon lett a végleges fölállás.

2013-tól a Cabaret Medranóban is gitározik.[2] 2017 tavaszától 2019 nyaráig Kovács (Indigó) Pista zenekarában, az Indigó Utcában volt szólógitáros.[3]

A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel is foglalkozik. Több csoportos kiállításon voltak láthatóak concept art művei.[4]

Zenekarok

  • Negyvenkettő (1996– gitár, ének)
  • Trafik (2003–2010 gitár, vokál)
  • Vörösfenyő (2010– gitár, ének)
  • Cabaret Medrano (2013– gitár)
  • Indigó Utca (2017–2019 gitár)

Diszkográfia

  • Gárdonyi, a költő (válogatáslemez, 2 Vörösfenyő dal: gitár, ének – 2013)[5]
  • Malacka és a Tahó: Malachúsz (Ha felmegyünk az űrbe: ének – 2016)[6]
  • Negyvenkettő: Járat a Holdra (EP: gitárok, ének, basszusgitár – 2018)[7]
  • Indigó Utca: Labirintus (kislemez: gitár – 2019)[8]
  • Trafik: Délkelet (kislemez: gitárok, vokál – 2020)[9]
  • Negyvenkettő: Félkész dal (kislemez: gitárok – 2021)[10]
  • Negyvenkettő: Másodosztály (kislemez: gitárok, ének – 2022)[11]
  • Cabaret Medrano: Hőség a gangon (kislemez: gitár – 2024)[12]

Egyéb szereplései, funkciói

1989-ben tagja volt a Magyar Televízió Kölyökidő című népszerű ifjúsági sorozata kezdőcsapatának.[13]
2002-től szerkesztője majd főszerkesztője volt a Kaleidoskop.hu online kulturális magazinnak,[14] valamint az újság rádiós verziójának a Civil Rádióban.

Jegyzetek

További információk

Wikiwand in your browser!

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.

Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.