Növényzet vertikális zonalitása

A növényzet vertikális zonalitása egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben alakul ki a domborzat, azaz a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására.

A hegységek éghajlata

A hegységekben az éghajlat a tengerszint feletti magassággal változik. Felfelé haladva:

• csökken a hőmérséklet (100 m-ként 0,5 °C-kal);
• csökken a légnyomás, tehát a levegő oxigén- és széndioxid-tartalma.
• nő a csapadék mennyisége.

Fenti tényezők hatására a növénytársulások és a hozzájuk tartozó talajok emeletes övekbe rendeződnek. Ennek megfelelően változik a felszínformálás jellege, a felszín formakincse is.

A vertikális övezetesség általános jellemzői

Az eltérő földrajzi szélességeken a függőleges övek határai különböző magasságokban vannak. A magassági övek helyzetét befolyásolják további tényezők is. Ezek közül a fontosabbak:

• az úgynevezett égtáji kitettség,
• a hegyvonulat csapásiránya,
• a csapadék mennyisége és az
• emberi tevékenység.

Ezek közül legfontosabb az „égtáji kitettség”, ami azt jelenti, hogy az egyes hegységek Egyenlítő felé néző (az északi féltekén: déli) oldalain ezek a határok magasabban vannak, mint a sarkvidékek felé néző (az északi féltekén: északi) oldalaikon.

Minél alacsonyabb földrajzi szélességen fekszik és minél magasabb egy hegység, annál teljesebb a függőleges övek száma. A legtöbb magassági öv tehát a trópusi, magashegységekben alakult ki:

• Dél-Amerikában ilyen az Andok (Északi része);
• Afrikában a Kilimandzsáró és a Ruwenzori.

Azt, hogy az egyes övekben milyen konkrét növénytársulások uralkodnak, alapvetően az adott hegység növényföldrajzi helyzete határozza meg, az egyes növényzeti öveket elválasztó határvonalak között azonban van néhány általános jellegű: olyan, amely a növényföldrajzi helyzettől függetlenül kialakul. Ezek a határvonalak a növényzet vízszintes (földrajzi helyzet szerinti) tagolódásában is könnyen meghatározhatóak:

• az erdőhatár, tehát a zárt erdők felső határa,
• a fahatár: a szórványosan álló fák határa,
• a fagyhatár, ami fölött télen időnként fagy (ennek csak a trópusokon van jelentősége; a mérsékelt és a hideg égövben minden az egész hegység a fagyhatár fölött van) és
• a hóhatár: az örök hó határa.

A nedvesebb éghajlatú hegyvidékeken, ahol az év nagy részében összefüggő rétegfelhőzet alakul ki, fontos növényföldrajzi határvonal a felhőszint, azaz a rétegfelhőzet alja.

Ismertebb hegyvidékek növényzeti övei

Európai hegyvidékek

Az egyes övek fölső határa után szereplő hozzávetőleges magasságok közöl a kisebbik szám a sark felé néző, a nagyobbik az Egyenlítő felé néző oldalt jellemzi.

Közép-Európa magashegységeinek függőleges növényzeti övei

• erdős sztyepp (200–400 m-ig)
• tölgyes (400–600 m-ig)
• gyertyános–tölgyes (600–800 m-ig)
• bükkös (1000–1200 m-ig)
• fenyvesek (1200–1400 m-ig)
• törpefenyves (1600–1800 m-ig)
• havasi rét (> 1800 m)

Az Alpok függőleges növényzeti övei és talajai

• mezőgazdaságilag művelt területek (szántó, rét) — mezőségi talaj
• tölgyes — barna erdőtalaj
• bükkös — agyagbemosódásos barna erdőtalaj
• fenyvesek — szürke erdőtalaj
• törpefenyves — hegyi podzol
• havasi rét, legelő — hegyi réti talaj
• sziklahavas — hegyi tundra talaj
• örök hó

Trópusi hegyvidékek

paramo-növényzet

A paramo-növényzet elterjedése Dél-Amerikában

A trópusi magashegységeken általában a következő növényzeti övek különíthetők el:

• trópusi esőerdő (600–900 m-ig — 24–28 °C, 2000–7000 mm éves csapadék)
• örökzöld erdő (1500–1800 m-ig — 16–24 °C, 1000–2000 mm éves csapadék)
• lombhullató és tűlevelű erdő (2800–3000 m-ig — 10–16 °C, < 1000 mm éves csapadék)
• alhavasi gyep (3500–3600 m-ig — < 10 °C, < 1000 mm éves csapadék)
• szúrós fűfélék (4200–4300 m-ig — < 10 °C, < 1000 mm éves csapadék)
• örök hó és fagy > 4300 m — < 0 °C, < 1000 mm éves csapadék)

Ezen belül jelentős különbségek, helyi sajátosságok fejlődtek ki.

Az Andok északi részének (Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Közép-Amerika egyes országai) függőleges növényzeti övei

• tierra caliente — örökzöld trópusi esőerdő (< 1000 m — 22–28 °C, csekély évi hőingás)
• tierra templada — örökzöld erdő (1000–2400 m között, a felhőszint kb. 2000 m-en — 16–22 °C, a hőingás nagyobb, a csapadék a felhőszintig nő, utána csökken). Jellemző fajok: Podocarpus spp., páfrányfák (Cyatheales), babérfélék (Lauraceae), teafélék (Theaceae), páfrányok (Pterophyta), korpafüvek (Lycopodiophyta).
  • hegyi esőerdő — a felhőszintig;
  • trópusi köderdő (felhőerdő, mohaerdő) — a felhőszint fölött; felső határa a fagyhatár (ami a meleg és a „hideg trópus” határvonala)
• tierra fria (hideg öv) — a fagyhatártól 3800–4200 m-ig (az erdőhatáriɡ) — az éves középhőmérséklet (6)–10–16 °C, a csapadék < 1000 mm

— a xerofil tűlevelű erdőtársulást a Podocarpus, tűnyalábos fenyő (Pinus), jegenyefenyő (Abies), hanga (Erica), boróka (Juniperus) fajok uralják; az epifitonok száma csökken, a mohákat és páfrányokat felváltják a zuzmók

• tierra helada (faɡyos terület) — 4200–4800 m-ig (a hóhatárig) — az éves középhőmérséklet: 0–6 °C, a csapadék < 1000 mm

— jelentős fagyváltozékonyság úgynevezett napszakos jellegű (nappal nyári, éjjel téli) éghajlattal

• • a nedvesebb területeken paramo-növényzet (a spanyol eredetiben páramo; havasi törpecserjés)^[1] törzsszukkulens üstökösfákkal: Espeletia, Culticium, Puya fajokkal
  • a szárazabb területeken: punanövényzet (Puna-formáció, havasi rét) — üstökösfák nélkül, a szárazságot és a fagyot tűrő gyepekkel (csenkesz, árvalányhaj stb.), őszirózsafélék (Asteraceae) és/vagy orbáncfű (Hypericum) törpecserjéivel, az Andokban gömbkaktuszokkal (pl. Tephrocactus spp.)
• a hóhatár alatt (a szubnivális régióban) helyezkedik el a párnanövényzet öve — ebben virágos növények (pl. Azorella és Plantago spp.) a mohapárnákhoz hasonló alakba tömörülnek. Növekedésük nagyon lassú, mindössze évi néhány mm. Az itteni gömbcserjék növekedését segíti a saját elhalt, elhullt maradványaikból képződő nyershumusz;^[2]
• tierra nevada (örök hó és fagy) > 4200–4800 m — < 0 °C, < 1000 mm éves csapadék)

A Ruwenzori–Virunga–Kahuzi csoport növényzeti övei

Az afrikai paramo-növényzet alapvetően különbözik a dél-amerikaitól. A dél-amerikai üstökösfák ugyanis egyszikűek, az afrikaiak pedig kétszikűek; bennük az aggófűfélék (Senecioneae — Dedrosenecio) és a lobélia (Lobelia )-fajok dominálnak.

Jegyzetek

1. Vojnits András: A hegyek és az erdők születése. Kossuth Kiadó, 2012. ISBN 978-963-09-7247-5
2. TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei: Botanika III.

Források

• Függőleges övezetesség. A hegyvidékek élővilága^{[halott link]}