M1 Carbine

	M1 Carbine
Típus	Öntöltő karabély
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Tervező	Frederick L. Humeston ; William C. Roemer ; David Marshall Williams
Gyártási darabszám	Több mint 6,5 millió
	Alkalmazás
Használó ország	Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei; Izrael; Norvégia; Dél-Vietnám; Brazília; Dél-Korea
Háborús alkalmazás	második világháború; koreai háború; vietnámi háború; kubai forradalom; szuezi válság; indokínai háború
	Műszaki adatok
Űrméret	7,62 mm
Lőszer	.30 Carbine (7,62 × 33 mm)
Tárkapacitás	15 vagy 30 db
Működési elv	Gázműködtetésű, öntöltő
Tömeg	2,36 (üres tárral) kg
Fegyver hossza	904 mm
Csőhossz	457 mm
Elméleti tűzgyorsaság	750 lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság	45 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	600 m/s
Pontos lőtávolság	274 m
Irányzék típusa	Nyílt
	A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat.

Az M1 Carbine 7,62 mm-es John Garand tervei alapján készült öntöltő karabély. 1941. május 1-jén 9 prototípus érkezett az amerikai hadsereghez. Sajnálatos módon ezekből egyetlen fegyvert sem fogadtak el a tesztek során. David Williams tervei alapján átalakították, és 1941. szeptember 15-én a tesztek újra elkezdődtek.

Gyors adatok

Bezárás

1941. szeptember 30-án a Winchester típust fogadták el, és először 900 000 darabot gyártottak le belőle.

Kevesebb, mint egy év alatt elterjed a seregben. Ahogy az Amerikai Egyesült Államok belépett a második világháborúba, 6 héttel később az M1-t már használták is.

Készült félautomata illetve automata változatban is, a második világháborúban illetve a koreai háborúban is nagy számban használták.

A vietnámi háború idején, a dél-vietnámi csapatok is előszeretettel használták, kis súlya miatt.

A 7,62 mm-es M1-es karabély a puska rövid csövű változata volt, s először a lovasság használta. Az M1-es Garandhoz hasonlóan a karabély is gázműködtetésű, léghűtéses, öntöltő (félautomata) fegyver.

A második világháborút megelőzően az Army Ordnance hadseregellátó különböző fegyvernemektől kapott jelentéseket (gyalogság, tüzérség, páncélos hadosztályok), hogy a teljes méretű M1 Garand nem a legmegfelelőbb volt speciális kiképzésben részesült (ejtőernyősök, tüzérek, aknavetős legénység, rádiókezelők, harckocsizók, utászok, hírszerzők stb.) számára. Az olyan alternatív fegyverek, mint az M1911, a Thompson-géppisztoly, vagy az M1917 revolver (habár kényelmes volt használatuk), túl pontatlanok, vagy túl erősek voltak.

A vonalak mögött landoló német ejtőernyősök is fenyegetést jelentettek: az ellátmányvonalakat és stratégiai pontokat a vonalak mögött gyakran támadtak (Blitzkrieg taktika). Az ezeken a helyeken tevékenykedő amerikai katonákat egy kompakt lőfegyverrel kellett felszerelni. Az Army Ordnance egy karabélyt talált erre a feladatra megfelelőnek, de a fegyver tömegének nem volt szabad többnek lennie, mint 5 font (~2,26 kg). Az új fegyvertől a következőket várták el: kompakt és feleakkora tömegű legyen, mint a Thompson-géppisztoly, 300 yardos (~274,32 méter) legyen pontos lőtávolság, nagyobb legyen a tűzerő és pontosság egy pisztolyhoz képest. Az ejtőernyősök egy még könnyebb és kisebb változatot kaptak: a behajtható váll-támaszos M1A1 karabélyt.

A második világháború alatt

Az első M1-es karabélyokat 1942 közepén szállították le az European Theather of Operations United States Army-nak (az európai csapatokat irányító parancsnokság).

A .30 Carbine lőszertípussal nem egy fő lőfegyverként szándékozták alkalmazni. Mégis, a háború végére elterjedt a tisztek, ejtőernyősök, lőszerhordozók, tüzérek között.^[1]

A Csendes-óceáni hadszíntéren nagy előnyt jelentett a dzsungelekben küzdő katonáknak a fegyver kis mérete, tömege, tűzereje. Egyes katonák és tengerészgyalogosok akik naponta kerültek tűzharcba (különösen azok, akik a Fülöp-szigeteken harcoltak), a fegyvert elégtelen átütőerejűnek találták. Ezt bizonyítja, hogy az ellenséget nem tudta megállítani, néha több találat után sem.^[2]^[3]

Míg a .30 Carbine lőszer nem volt elég kisebb fák és könnyű fedezékek átütésére, addig ez jelentősen nagyobb volt a .45 kaliberű lőszert használó Thompson-géppisztolynak, mind átütésben, mind pontosságban,^[4] bár a .30 kaliberű lőszerből többet lehetett a katonának magával vinnie. John George kézifegyver szakértő jelentése szerint a .30-as lőszer elegendőnek bizonyult a japán acélsisak és testpáncél átütésére.^[5]

Előnyt jelentett a Csendes-óceáni térségben és trópusi éghajlaton, hogy az M1-es karabély lőszere nem rozsdásodott, ahol a .30-06-os kaliberű lőszert tüzelő fegyverek lőszere gyakran rozsdásodott.^[6]

A koreai háborúban

Az M1, M2 és M3 változatait használták a koreai háború alatt.^[7] A karabély a hideg környezetben gyakran elakadt.^[8]^[9] A 8. Hadsereg dokumentumai megjegyezték a fegyver beragadását a hidegben, illetve hogy a fegyver képtelen volt megállítani az Észak-koreai és kínai katonákat, akik közel távon több lövést is kaptak.^[10] Az 1. Tengerészgyalogos Hadosztály is ezeket jelentette, néhány egységnél parancsokat adta arra, hogy csak a fejre célozzanak.^[11]^[12] Az ellenséges katonáknak is szintén ezek voltak a gondjaik a zsákmányolt karabélyokkal.^[13] Amerikai katonák szerint az M1-es karabély a PPS–41-nek volt alárendelve, amiket a kommunista erők használtak.^[14] Egyes katonák szerint a karabély hasznosabb volt 100-150 méteres tűzharcokban, mert a PPS-41 ezen a távon már pontatlan.^[15]

A vietnámi háborúban

A vietnámi háború alatt az M1 és M2 karabélyokat osztották szét a katonák között, főként a különleges erőknél, és a katonai rendészetnél. Az 1960-as évek elején és közepén a karabélyt lassan felváltotta az M16 és M16A1 karabély. Az 1960-as évek végére ki is vonták az M1 karabélyt, mégis Saigon elestéig (1975) használták kisebb mennyiségben. Körülbelül 793,994 M1 és M2 karabélyokat adtak át a dél-vietnámi csapatoknak.

Az M1/M2/M3 karabélyok voltak a legnagyobb számban gyártott fegyverek az amerikai erőknél évtizedekig. A fegyveres erők minden fegyverneme használta.

[1]
Rush, Robert S., GI: The US Infantryman in World War II, Osprey Publishing Ltd. (2003), ISBN 1-84176-739-5, 33. o.
[2]
Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. oldal
[3]
McManus, John C., The Deadly Brotherhood: The American Combat Soldier in World War II, New York: Random House Publishing, ISBN 0-89141-823-7 (1998), 52. o.: Richard Lovett közlegény az U.S. American Hadosztályból megjegyezte: "Nem volt elég nagy az átütőereje. Az ellenséges katonák több lövést is kaptak, de csak jöttek."
[4]
George, John, Shots Fired In Anger, (2nd ed., enlarged), Washington, D.C.: NRA Press, ISBN 0-935998-42-X, 9780935998429 (1981), 394. o.
[5]
George, John, Shots Fired In Anger NRA Press (1981), 450. o.
[6]
Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. o.
[7]
Canfield, Bruce, Arms of the Chosin Few American Rifleman, 2010.
[8]
Dill, James, Winter of the Yalu, Changjin Journal 06.22.00
[9]
Hammel, Eric, Chosin: Heroic Ordeal of the Korean War, Zenith Press, 1st ed., ISBN 978-0-7603-3154-5, ISBN 978-0-7603-3154-5 (2007), 205. o.
[10]
O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story: The Epic Stand of the Marines of George Company, Da Capo Press 1st ed., ISBN 0-306-81801-9, ISBN 978-0-306-81801-1 (2010),
[11]
Clavin, Tom, Last Stand of Fox Company, New York: Atlantic Monthly Press, ISBN 0-87113-993-6, ISBN 978-0-87113-993-1 (2009).
[12]
O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story, 88. o.
[13]
Spurr, Russell, Enter the Dragon: China's Undeclared War Against the U.S. in Korea, 1950-51, New York, NY: Newmarket Press, ISBN 978-1-55704-914-8 (1998), 182. o.
[14]
Halberstam, David (2007). The Coldest Winter. Hyperion Press. 447. o. ISBN 978-1-4013-0052-4.
[15]
Leroy Thompson (2011). The M1 Carbine. Osprey Publishing. 56. o. ISBN 978-1-84908-619-6.

Ez a szócikk részben vagy egészben a M1 carbine című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat.

[1] [1]
Rush, Robert S., GI: The US Infantryman in World War II, Osprey Publishing Ltd. (2003), ISBN 1-84176-739-5, 33. o.

[2] [2]
Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. oldal

[3] [3]
McManus, John C., The Deadly Brotherhood: The American Combat Soldier in World War II, New York: Random House Publishing, ISBN 0-89141-823-7 (1998), 52. o.: Richard Lovett közlegény az U.S. American Hadosztályból megjegyezte: "Nem volt elég nagy az átütőereje. Az ellenséges katonák több lövést is kaptak, de csak jöttek."

[4] [4]
George, John, Shots Fired In Anger, (2nd ed., enlarged), Washington, D.C.: NRA Press, ISBN 0-935998-42-X, 9780935998429 (1981), 394. o.

[5] [5]
George, John, Shots Fired In Anger NRA Press (1981), 450. o.

[6] [6]
Dunlap, Roy, Ordnance Went Up Front, Samworth Press (1948), 297. o.

[7] [7]
Canfield, Bruce, Arms of the Chosin Few American Rifleman, 2010.

[8] [8]
Dill, James, Winter of the Yalu, Changjin Journal 06.22.00

[9] [9]
Hammel, Eric, Chosin: Heroic Ordeal of the Korean War, Zenith Press, 1st ed., ISBN 978-0-7603-3154-5, ISBN 978-0-7603-3154-5 (2007), 205. o.

[10] [10]
O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story: The Epic Stand of the Marines of George Company, Da Capo Press 1st ed., ISBN 0-306-81801-9, ISBN 978-0-306-81801-1 (2010),

[11] [11]
Clavin, Tom, Last Stand of Fox Company, New York: Atlantic Monthly Press, ISBN 0-87113-993-6, ISBN 978-0-87113-993-1 (2009).

[12] [12]
O'Donnell, Patrick, Give Me Tomorrow: The Korean War's Greatest Untold Story, 88. o.

[13] [13]
Spurr, Russell, Enter the Dragon: China's Undeclared War Against the U.S. in Korea, 1950-51, New York, NY: Newmarket Press, ISBN 978-1-55704-914-8 (1998), 182. o.

[14] [14]
Halberstam, David (2007). The Coldest Winter. Hyperion Press. 447. o. ISBN 978-1-4013-0052-4.

[15] [15]
Leroy Thompson (2011). The M1 Carbine. Osprey Publishing. 56. o. ISBN 978-1-84908-619-6.

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

[15]

M1 Carbine


Típus	Öntöltő karabély
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Tervező	Frederick L. Humeston William C. Roemer David Marshall Williams
Gyártási darabszám	Több mint 6,5 millió
Alkalmazás
Használó ország	Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei Izrael Norvégia Dél-Vietnám Brazília Dél-Korea
Háborús alkalmazás	második világháború koreai háború vietnámi háború kubai forradalom szuezi válság indokínai háború
Műszaki adatok
Űrméret	7,62 mm
Lőszer	.30 Carbine (7,62 × 33 mm)
Tárkapacitás	15 vagy 30 db
Működési elv	Gázműködtetésű, öntöltő
Tömeg	2,36 (üres tárral) kg
Fegyver hossza	904 mm
Csőhossz	457 mm
Elméleti tűzgyorsaság	750 lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság	45 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	600 m/s
Pontos lőtávolság	274 m
Irányzék típusa	Nyílt
A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat.

M1 Carbine


Típus	Öntöltő karabély
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Tervező	Frederick L. Humeston William C. Roemer David Marshall Williams
Gyártási darabszám	Több mint 6,5 millió
Alkalmazás
Használó ország	Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei Izrael Norvégia Dél-Vietnám Brazília Dél-Korea
Háborús alkalmazás	második világháború koreai háború vietnámi háború kubai forradalom szuezi válság indokínai háború
Műszaki adatok
Űrméret	7,62 mm
Lőszer	.30 Carbine (7,62 × 33 mm)
Tárkapacitás	15 vagy 30 db
Működési elv	Gázműködtetésű, öntöltő
Tömeg	2,36 (üres tárral) kg
Fegyver hossza	904 mm
Csőhossz	457 mm
Elméleti tűzgyorsaság	750 lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság	45 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség	600 m/s
Pontos lőtávolság	274 m
Irányzék típusa	Nyílt
A Wikimédia Commons tartalmaz M1 Carbine témájú médiaállományokat.