Korányi Sándor

(1866-1944) magyar orvos, egyetemi tanár, az MTA tagja From Wikipedia, the free encyclopedia

Korányi Sándor

Báró tolcsvai Korányi Sándor (Pest, 1866. június 18. – Budapest, 1944. április 12.) orvos, egyetemi tanár, az MTA tagja, Korányi Frigyes belgyógyász-professzor fia, szakíró, felsőházi tag.

Gyors adatok
Korányi Sándor
Thumb
Született1866. június 18.
Pest
Elhunyt1944. április 12. (77 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiKorányi Frigyes
Foglalkozásaorvos,
egyetemi tanár,
szakíró
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1888, orvostudomány)
Kitüntetéseidoctor honoris causa from the University of Lyon (1932)[1]
SírhelyeFiumei úti sírkert (Árkád, jobb, 45. sz.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Korányi Sándor témájú médiaállományokat.
Bezárás
Thumb
Korányi Sándor emléktáblája egykori lakhelyén (V. ker., Váci u. 42)

Életpályája

Tanulmányait Budapesten végezte. Több ízben hosszabb ideig tartózkodott külföldön, ahol különösen élet- és kórtani vizsgálatokkal foglalkozott. 1889-tőlt apja klinikáján működött. 1891–1892-ben egy évig helyettes tanárként élettant adott elő az állatorvosi akadémián. 1893-ban az idegkórtan egyetemi magántanárává habilitálták. 1895-ben az I. belgyógyászati klinikán adjunktussá nevezték ki, majd a Stefánia gyermekkórházban az idegbetegek rendelő orvosa lett. 1895-tőt az István Kórházban belgyógyász főorvos. 1893–94-ben az ideggyógyászat magántanára a budapesti egyetemen. 1900-tól rendkívüli tanár, 1907-től a belgyógyászati diagnosztika, az 1908–09. tanévtől pedig a belorvostan tanára. 1927-től a budapesti egyetem orvoskara képviseletében felsőházi tag. A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi egyetemek doktora. Az Academia Leopoldina tiszteletbeli tagja. 1936-ban klinikáját feloszlatták és nyugdíjazták. 1930-ban Magyar Corvin-lánc kitüntetést, 1937-ben Kaczvinszky János-plakettet[2] kapott.

Vezető belgyógyászok kerültek ki iskolájából.

Szakíróként

Korányi a modern veseélettan és vesekórtan nemzetközileg elismert egyik megalapítója; a veseelégtelenség fogalmát ő határozta meg elsőként, és vezette be az annak megállapítására alkalmas vizsgáló eljárást, a vér és a vizelet fagyáspontcsökkenésének mérését. Ezzel megszilárdította a funkcionális szemléletet. Egyike az elsőknek, akik fizikai-kémiai módszereket alkalmaztak az orvostanban. [3]

A vesebetegségek gyógyítása terén is alapvető tevékenységet végzett. Kutatásai nagymértékben tisztázták a vizenyő keletkezésének mechanizmusát is. Élettani kutatásai is nemzetközi jelentőségűek.

Tisztázta, hogy az ún. „hegyi” v. „magassági” betegségben az oxigén részleges koncentrációjának csökkenése okozza a vörös vérsejtek szaporulatát, ami oxigéntömlővel elhárítható.

Megállapította, hogy a leukémia gyógyítására a benzol hatásos szer.

Az öregedés lényegére vonatkozó megállapításai még jelenleg is időszerűek.

Fontos vizsgálatokat végzett a fertőző betegségek gyógyítására vonatkozóan, így a tuberkulózis kérdésében is.

Igen jelentősek szemléleti művei, minden misztikum és szektarianizmus, így a „neohippokratizmusnak” nevezett irányzat és az újfajta homeopátia, ill. az ún. „természetes gyógymód” ellen is határozott állást foglalt. A szigorú kauzalitás híve volt.

Szociális felfogását jellemzi, hogy a tuberkulózis nagy megbetegedési arányszámát a lakosság akkori rossz életviszonyaival magyarázta.

Számos bel- és külföldi folyóiratban publikált. A központi idegrendszer típicus diagnosztikája és Az ideggyógyászat alapvonalai című tankönyvek szerzője; a Bókay, Kétli és Korányi F. szerkesztésében megjelenő Belgyógyászat kézikönyvének, a Magyar Orvosi Archivumnak, az Orvosi Hetilapnak és A Pallas nagy lexikonának munkatársa.

Főbb művei

  • Vizsgálatok a vizeletelválasztó rendszer működésére vonatkozóan ép és kóros viszonyok között (Magy. Orv. Archívum, 1894)
  • Beiträge zur Theorie und Therapie der Niereninsuffizienz (Berliner klinische Wochenschrift, 1899)
  • Die wissenschaftlichen Grundlagen der Kryoskopie in ihrer klinischen Anwendung (Berlin, 1904)
  • Physikalische Chemie und Medizin (Richter P. F. társszerzővel, I–II. Leipzig, 1907–08)
  • Belorvostani előadások (Budapest, 1911)
  • A leukaemia kezelése benzollal (Orv. Hetit. 1912)
  • Functionelle Pathologie und Therapie der Nierenkrankheiten (Berlin, 1929; ua. magyarul: Budapest, 1930)
  • Élettan és orvosi tudomány (Orvosképzés, 1932)
  • Az öregedésről (Orvosképzés, 1937).

Tagságai

A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi egyetem doktora, a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.[4] 1935-től az MTA tiszteleti, majd 1937-től igazgató tagja.

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek

További információk

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.