Remove ads
From Wikipedia, the free encyclopedia
A kávéházi cigányzene vagy röviden csak cigányzene, illetve magyar nóta a magyarcigányok által játszott, elsősorban szórakoztató célzatú magyar népies műzene. A cigányzene-magyar nóta elnevezések kettőssége szemléletesen jelzi a műfaj kettős kulturális kötődését. A köztudat sokáig hol a magyar, hol a cigány autentikus népzenével azonosította – helytelenül. A zenetudomány hamar tisztázta a félreértést, ám ekkor – mint számára érdektelen szórakoztató műfaj – ki is került a zenekutatás fókuszából. A műfaj tudományos feldolgozottsága (mind a komolyzenéhez, mind az autentikus népzenéhez viszonyítva) mai napig alacsony szintű.
Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
A kávéházi cigányzenét a cigány népcsoportok közül – egészen a legutóbbi időkig – kizárólag a magyarcigányok művelték, közülük is elsősorban a városiak. A falusi magyar cigányok jellemző foglalkozása volt a mezőgazdaság mellett a kovácsmesterség és a vályogvetés. Közülük is alakultak falusi bandák, ők azonban a helyi igényekhez alkalmazkodva magyar – esetenként román, szerb, cigány, sváb – autentikus népzenét játszottak, illetve játszanak.
A cigányzene a magyar népzenéből táplálkozik. A régi stílus hatása kisebb mértékű, elsősorban a kurucokhoz kapcsolódó költészet és hangszeres zene tartozik ide. A magyar népzene új stílusával lényegesen nagyobb a zenei rokonság, hiszen a két műfaj párhuzamosan, egymással kölcsönhatásban alakul ki. A korabeli európai szalonzene ugyancsak hatott a cigányzene divatos műfajainak kialakulására. A szalonzenék merev hangzásával szemben a cigányzene-magyar nóta erősen improvizatív előadásmódja az autentikus cigány instrumentális és vokális zene öröksége.
A cigányok nem sokkal magyarországi megjelenésük után már a legrangosabb udvarokban muzsikálnak. Bonfinitől tudjuk, hogy nem csak Beatrice királyné, de még az esztergomi érsek udvarában is cigány zenészek játszottak.[1]
A cigányzenészek a további századokban is fontos szerepet töltöttek be az arisztokrácia, valamint az alacsonyabb nemesség köreiben is. A három részre szakadt ország mindhárom területén emlékeznek meg források cigányzenészekről.
A Rákóczi-szabadságharcban a kuruc táborokban nem egy cigányzenekart találni, akik zenéjükkel lelkesítették a csapatokat. Ők – mivel zenészként egyszerűbben mozoghattak ellenséges területeken is – szerepet játszottak az egymástól elszakított csapattestek hadi kommunikációjában, és az ellenséges csapatok kifigyelésében egyaránt.
A cigányzene ma ismert formájának kialakulásának kezdete a 18. század közepére tehető. Az első ismert, mai hangszerfelállású cigányzenekar Czinka Pannáé volt, mely két hegedűsből, bőgősből és cimbalmosból állt. Ma is ez a cigányzenekarok minimálisan kötelező felállása.
A XVIII–XIX. század fordulóján jelentős változások következnek be a magyar társadalomban és kulturális életben. A népzenében és néptáncban a régi stílust fokozatosan felváltja az új stílus; a polgárosodással kapcsolatban növekszik a városok szerepe; megjelenik a nemzeti romantika a kultúra minden területén. A nemzeti érzés alakításában jelentős szerepük volt a cigány muzsikusoknak is, különösen a kuruc költészet ébren tartásában és átörökítésében.
A műfaj igazi fénykora a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tart.
A reformkorban a cigányzenekarokat ott találni mind a nemzeti érzelmű arisztokrácia udvaraiban, a kisnemesi kúriákon és a polgárság által látogatott szalonokban, szórakozóhelyeken. Később a polgárság gazdasági erősödésével, a városi életforma felvirágzásával a kávéházak, vendéglők kötelező személyzetévé válnak.
Az 1848–49-es szabadságharcban a muzsikus cigányok a magyar csapatokban harcolnak. A századok többségének saját cigányzenekara volt, akik természetesen nem csak az ütközetekben vettek részt, hanem zenélni is kötelesek voltak. Ekkor alakult ki a honvéd egyenruhából a cigányzenekarok hagyományos viselete: a zenekar aranysújtásos piros mellényt, a prímás pedig valamivel gazdagabb aranyozású kék mellényt visel. Ez a viselet a mai napig él.
Mint ahogy a Rákóczi-szabadságharc leverése után a Rákóczi-nóta és a kuruc dalok, úgy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után a Kossuth-nóta és az 1848-as honvéd-dalok aktív terjesztői voltak a cigányzenekarok.
A kiegyezéssel járó politikai konszolidáció és az azt követő gazdasági fellendülés hozta meg a cigányzene és a cigányzenekarok igazi fénykorát. Kávéház, vendéglő, főúri szalon nem volt cigányzenekar nélkül. A tehetségesebb cigányzenekarok külföldön turnéznak, rendszeresen játszanak Párizs legelőkelőbb szórakozóhelyein, a Riviéra turistaparadicsomaiban, a kor nevezetes gyógyfürdő központjaiban. Eljutnak a walesi herceg és az orosz cár udvarába is.
Az I. világháború, a trianoni békekötés majd pedig a nagy gazdasági világválság természetesen nem kedvezett a cigányzene műfajának sem, de a műfaj iránt még mindig elegendő igény mutatkozott. Az akkoriban megjelenő dzsessz mellett jórészt ez volt mind a városi, mind a vidéki lakosság szórakoztató zenéje.
A II. világháború után a cigányzenét és a magyar nótát a „letűnt elnyomó osztályhoz” kötötték, és politikailag nemkívánatosnak minősítették. A cigányzenészeket, pedig mint az úri osztály kiszolgálóit minden eszközzel igyekeztek ellehetetleníteni. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a cigány forradalmi részvétele miatt sok cigányzenésznek bevonták a működési engedélyét.
Ugyanakkor az 1952-ben, tehetséges cigány gyerekekből alapított Rajkó Zenekar napjainkig a magyar cigányzene világszerte ismert és elismert színpadi megjelenítője. Farkas Gyula művészeti vezető és Szigeti Pál igazgató célja az volt és ez meg is valósult, hogy a zenész cigány dinasztiák örökségét megfelelő repertoár kialakításával pódiumra emelje.
Magyarországon a cigányzene jelenleg leginkább már csak mint idegenforgalmi látványosság jelenik meg a vendéglátásban. Kivételt képeznek a Rajkó Művészegyüttes turisztikai szempontból értékes, évente 70-80 alkalommal, színházi körülmények között adott zenés-táncos bemutatói a Duna Palotában, és a Hagyományok Házában.
Sok cigányzenész külföldön próbál érvényesülni, országok közt ingázik vagy végleg kitelepül. Más zenészek műfajt váltanak, leginkább a cigány dzsessz és a klasszikus zene felé nyitnak.
A műfaj megújítására tett jelentős kísérlet volt, például 1952-ben a Rajkó Zenekar megalapítása Farkas Gyula zeneszerző, pedagógus, hangszerelő és Szigeti Pál által. A hagyományosan cigányzenekarra írt, ma zenetörténeti ritkaságnak számító Bihari János, Lavotta János, Csermák Antal György, Rózsavölgyi Márk szerzeményeinek előadásán túl Farkas Gyula létrehozott egy olyan repertoárt, amelyben megjelennek a magyar cigányzene ihletésére létrejött klasszikus művek, a népdalok, a népszerű opera-, és operett részletek – nagy létszámú (tizenkét-huszonnégy fő) cigányzenekarra hangszerelve. E repertoárt táncos produkciók is színesítik Rajkó Művészegyüttes. Ezt követte a 100 Tagú Cigányzenekar megalakítása, mely a hagyományos kamara-műfajt szimfonikus zenekari méretben kelti életre.
A cigányzene-magyar nóta hagyományosan a szórakoztatást szolgálja. Szövegei ennek megfelelően elsősorban tréfásak, vidámak, vagy éppen szomorkás-nosztalgikusak. Gyakori témák a boldog vagy be nem teljesedett szerelem, az élet apró örömei, a bor, a tánc, a mulatozás; nosztalgia a fiatalság, szülőfalu, régi szokások után, az idő könyörtelen elmúlásának tudomásulvétele. Ezek mellett azonban – különösen kiélezett történelmi korokban – fontos társadalmi mondanivaló a nemzeti érzés ápolása, esetenként konkrét mozgósítás egy hazafias ügy mellett.
A cigányzene a szórakoztató jellegéből kifolyólag a kávéházakban és vendéglőkben, illetve egyéb szórakoztató helyeken talált otthonra. Itt gyakori jelenség, hogy a zenekar egy asztaltársaságot szórakoztat, az ő pillanatnyi igényeik szerint játszva a repertoárt. A szórakoztatás másik formája a színpadi nótaestek formája. Itt nincs ilyen közvetlen kapcsolat a közönség és előadó között, a műsor egy előre eldöntött koncepció szerint zajlik. Ezeknek modern változatai a rádiós és televíziós nótaműsorok. Harmadik fő formája a szórakoztatásnak a báli vagy lakodalmi muzsikálás, ahol a tánc alá való zenélés kap fő hangsúlyt. A felépítésnek itt is van előzetes koncepciója, azonban létezik egy közvetlen kapcsolat is a szórakozó közönséggel.
Speciális alkalmak voltak régen a verbuválások azaz a toborzások, innen származik a verbunkos elnevezés is. Ilyenkor a sorozó bizottság némi borral és cigányzenekarral járva a falvakat, jó kedvre derítve a legényeket igyekeztek őket katonai szolgálatra csábítani. Az önkéntesek toborzása a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésével szűnt meg 1868-ban.
Mint ahogy azt a cigányzene és magyar nóta elnevezések szemléletesen mutatják, a műfaj egyaránt kötődik a magyar és a cigány kultúrához. Magyar igények szerint, de a cigányok játékstílusa és zenei megközelítése alapján alakul ki. Szemben a flamencóval – ahol bizonyos rivalizálás tapasztalható a cigányok és spanyolok között – a cigányzene esetében egyfajta munkamegosztás alakult ki. A zenészek és a zeneszerzők cigányok, míg a szövegírók és énekes előadók kevés kivételtől eltekintve magyarok.
Hagyományosan egy összeállítás fokozatos tempónövekedéssel áll össze, tehát általában hallgatóval kezdőik, utána csárdás és friss csárdás következik. Megegyezik a magyar népzenében általános táncrenddel. Az andalgó vagy esztamcsárdás általában a hallgató és a csárdás közé ékelődik be. A verbunkost általában külön muzsikálják.
A cigányzenekar alapja egy vonós hármas, melyet hegedű, brácsa, és nagybőgő alkot. Ez a felállás az alap, mivel tartalmaz dallamhangszert (hegedű), akkordhangszert (brácsa) és basszushangszert (nagybőgő) és az két utolsó egyben ritmushangszer is. Ebből kifolyólag mindig a brácsás a bőgős mellett muzsikál. Egy teljes zenekar hét tagú: prímás, tercprímás, brácsás, nagybőgős, cimbalmos, klarinétos és csellista. Kisebb létszám esetén is legalább három vonósból (hegedű, brácsa, nagybőgő) és egy cimbalmosból áll a zenekar. Néhol látni pl. két cimbalmost vagy két nagybőgőst is, de nem az a megszokott felállás és teljesen felesleges a szerepe a duplázott hangszernek (tercprímást kivéve). Sok esetben csak látvány vagy az erősebb hangzás miatt egészítik ki a zenekart, de leggyakrabban több prímás szokott lenni.
Mivel a cimbalom stabil hangszer, ezért köré áll fel a zenekar többi tagja. Általában a cimbalmos bal felén van a brácsás és a nagybőgős, mivel a hangszerek tartásából kifolyólag így a zenekar felé szólalnak meg, jobb felén a klarinétos, csellista és a tercprímás foglal helyet.
Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Prímások
|
Cimbalmosok
|
Klarinétosok
|
Csellisták
|
Brácsások
|
Nagybőgősök
|
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.