Juszra Márdini

szír származású úszó, olimpikon, nagykövet From Wikipedia, the free encyclopedia

Juszra Márdini
Remove ads

Juszra Márdini (arabul: يسرى مارديني, az európai sajtóban legtöbbször Yusra Mardini) (Damaszkusz, 1998. március 5.[2] –) szír származású úszó, jelenleg Berlinben, Németországban él.

Gyors adatok

A 10 főből álló menekültek olimpiai csapatának tagjaként 2016-ban részt vett a XXXI. nyári olimpiai játékokon Rio de Janeiróban.[3] 2021-ben ismét tagja volt a menekültek csapatának, illetve ő volt a zászlóvivő is.[4]

2017. április 27 óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa által kinevezett Jószolgálati Nagykövet.[5]

Remove ads

Korai évek

Damaszkuszban, keresztény szír családba született.[6] Apja úszóedző volt, aki hároméves korától edzette őt[7] és Sarah-t, aki szintén versenyszerűen úszott.[8] A fiatal úszónő Damaszkuszban, Szíriában nőtt fel, ahol a Szíriai Olimpiai Bizottság támogatásával edzett és versenyzett,[9][10] az akkor már háború sújtotta övezetben, gyakran lebombázott uszodákban, nehéz körülmények között.[11] 2012-ben Szíria képviseletében vett részt a rövidpályás úszó világbajnokságon Törökországban.[10]

2015-ben a fokozódó szíriai konfliktus miatt Sarah-val, a testvérével elhagyta Damaszkuszt[12] és Libanonon, majd Törökországon keresztül a tengeren át érték el Görögországot.[12] A testvérek Törökország partjainál, Izmirben motorcsónakba szálltak, azonban az emberekkel tömött járművel nem sokkal később problémák adódtak, ezért Juszra, Sarah és egy másik úszni tudó társuk a vízbe ugrottak, hogy partra vontassák a motorcsónakot, ezzel megmentve a csónakban utazó 20 ember életét.[11][13]

A testvérpár Leszbosz szigetéről Macedónián, Szerbián majd Magyarországon keresztül érte el Németországot, ahol azóta élnek.[12][14]

Remove ads

Sportpályafutása

A 2012-es rövid pályás úszó-világbajnokságon Isztambulban Szíriát képviselte 200 m vegyes, 200 m gyors és 400 m gyors versenyszámokban.

Thumb

2015 óta a berlini Wasserfreunde Spandau 04 úszócsapatának tagja.

A 2016. évi nyári olimpiai játékokon Rio de Janeiróban a menekültek olimpiai csapatát képviselve vett részt:[11] 200 m gyors és 100 m pillangó versenyszámokban,[15][16][17] utóbbiban előfutamot nyert.[9][12][18]

2017-ben részt vesz a Magyarországon rendezett úszó világbajnokságon: 100 m pillangó és 200 m gyors versenyszámokban.[19]

Remove ads

Médiaszereplések

A riói olimpia ideje alatt az M4 Sport magyar közszolgálati csatornát, és ifj. Knézy Jenő kommentátort számos helyről kritika érte Márdini miatt. Knézy a 100 m pillangó elődöntőjének közvetítése során nem konferálta be az úszónőt és a csapatát, illetve az élő adás során nem említette meg a lány előfutam győzelmét. A kritikák szerint Knézy a kormány migránsellenes kampánya miatt, szándékosan hagyta ki az úszónőt,[20] míg a kommentátor tagadva a vádakat azzal magyarázta az esetet, hogy a futam nem volt különösebben érdekes szakmailag, illetve az élő közvetítés során technikai problémák adódtak, és emiatt nem látta a képernyőket, és nem tudott beszámolni az úszónő győzelméről.[21]

2017-ben életrajzi könyvet írt a Németországba való meneküléséről és az olimpián való részvételéről Pillangó címmel.

Megjelenése a kultúrában

2017 márciusában Stephen Daldry, angol rendező és producer[22] bejelentette, hogy az úszónő életéről, és menekülésének történetéről filmet forgat, ami 2019-ben kerülhet a mozikba.[13][23]

Sally El-Hosaini A Mardini nővérek (2022) címmel rendezett filmet Juszra és testvére történetéről.

Jegyzetek

Források

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads