francia politikus From Wikipedia, the free encyclopedia
Jules François Ferry (Saint-Dié-des-Vosges, 1832. április 5. – Párizs, 1893. március 17.) francia politikus, ügyvéd, újságíró, a Harmadik Köztársaság 12. és 17. miniszterelnöke. A francia gyarmatosítás, az imperializmus elkötelezett híve és ideológusa.
| Jules Ferry | |
 | |
| Franciaország miniszterelnöke, közoktatási és kulturális minisztere | |
| Hivatali idő 1880. szeptember 23. – 1881. november 10. | |
| Előd | Charles de Freycinet |
| Utód | Léon Gambetta |
| Franciaország miniszterelnöke. | |
| Hivatali idő 1883. február 21. – 1885. március 30. | |
| közoktatási és kulturális miniszter | |
| Hivatali idő 1879. február 4. – 1881. november 10. | |
| Hivatali idő 1882. január 30. – 1882. július 29. | |
| Hivatali idő 1883. február 21. – 1883. november 20. | |
| Katonai pályafutása | |
| Csatái | porosz–francia háború |
| Született | 1832. április 5. Saint-Dié-des-Vosges |
| Elhunyt | 1893. március 17. (60 évesen) Párizs |
| Sírhely | Right Bank Cemetery, Saint-Dié-des-Vosges |
| Párt | mérsékelt köztársaságpárti |
| Szülei | Charles-Édouard Ferry |
| Házastársa | Eugénie Risler (1875. október 23. – ) |
| Foglalkozás | jogász |
| Iskolái |
|
| Halál oka | szívinfarktus |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Ferry témájú médiaállományokat. | |
.jpg)
Apja ügyvéd volt, és ő is jogot tanult Párizsban. Bírósági ügyvéd lett, de hamarosan az újságírás felé fordult. A La Presse-ben és a Le Temps-ban írt cikkeivel vált ismertté. Amikor a Le Temps szerkesztője lett, cikksorozatban bírálta a párizsi városigazgatást, amelynek élén Seine megye prefektusa, Georges Eugène Haussmann állt.
1865-től a prefektusok hatalma ellen, és a francia települések, városok nagyobb önállóságáért kampányolt. A települések szabadságát pártoló gondolatait Lausanne-ban is kifejtette a Béke és szabadság nemzetközi ligájának kongresszusán 1869-ben. Szintén abban az évben Seine megye egyik képviselője lett a törvényhozó testületben, ahol a baloldalon ülésezett. Más ellenzéki vezetőkhöz csatlakozva támadta III. Napóleon politikáját. Több képviselővel együtt azt kérte, hogy oszlassák fel a törvényhozó testületet, mert már nem képviseli az ország lakosságának többségét. Emiatt heves személyes vitája támadt Émile Ollivier-vel.
Ellenezte a Poroszország elleni hadüzenetet, és hiába követelte a fegyvergyártásra vonatkozó 1834-es törvény eltörlését. 1870. augusztus 4-én, amikor a wörthi vesztes csata híre eljutott Párizsba, és az emberek tömegesen özönlöttek a Bourbon-palota elé, Ferry arra szólította fel az egybegyűlteket a Concorde híddal szemben egy teraszról, hogy maradjanak a törvényesség határain belül. A november 15-én lemondott Étienne Arago helyett Párizs polgármesterévé nevezték ki.
1871. február 8-án Vosges megye nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Kilépett a nemzetvédelmi kormányból, de még május 18-ig ellátta polgármesteri teendőit.
A kommün megalakulásakor azonnal elhagyta a párizsi Városházát, és Versailles-ban csatlakozott az oda menekült kormányhoz.
Franciaország pozíciója meggyengült a vesztes porosz–francia háború után. A laurioni ezüstbányák kitermelési koncessziójával kapcsolatos problémák miatt Athénba küldték. Hazatért, amikor Adolphe Thiers megbukott, és a nemzetgyűlésben a baloldali republikánusok elnöke lett.
1875. július 8-án az Alsace-Lorraine szabadkőműves páholy tagja lett.[2]
Patrice de Mac-Mahon lemondása után az új elnök, Jules Grévy Ferryre bízta 1879. február 4-én a közoktatási és kulturális tárcát. A francia kormány Ferry sürgetésére engedélyezte Pierre Savorgnan de Brazza második misszióját 1879-ben, amelyet a Francia Földrajzi Társaság, a Haditengerészeti és Külügyminisztérium finanszírozott. Savorgnan de Brazza eljutott a Congo folyóig, és Franciaország kiterjesztette védnökségét a Francia Kongóra.[3] 1880. szeptember 23-án kormányfő lett. Óriási önbizalma ellenére vonakodva fogadta el a megbízatást, és végig mérsékelt és megalkuvó politikát folytatott. Kijelentette a francia szenátusban, hogy „Franciaország ne csak a szabadság hazája legyen, hanem jelentős és nagy ország is, amely Európa sorsát befolyásolja...és eljuttatja nyelvét, szokásait, zászlaját, fegyvereit, géniuszát – lehetőség szerint – bárhová a világba…”. Ezzel az eszménnyel igazolta Ferry a gyarmatosítás kiterjesztését.[4] 1881-ben, a parlament jóváhagyása után katonai büntető expedíciót indított Tunéziába, a Krumíriában élő harcias berberek ellen. Május 10-én a bardói szerződéssel Tunézia francia protektorátus (védnökség) alá került.[3]
Léon Gambetta után Charles de Freycinet alakított kormányt, és Ferry vette át az oktatási és kulturális minisztériumot. Az oktatás reformjával foglalkozott, és sikeresen megvédte a szenátus előtt az ingyenes és kötelező elemi oktatásról szóló törvénytervezetét, amit az 1882. március 28-án elfogadtak. Bevezették a világi oktatást, amelyben a leányok és fiúk 6 évestől 13 éves korig részesültek. A vallásos nevelést erkölcsi és polgári nevelés váltotta fel. A oktatási törvény megerősítette az állam semlegességét a vallás kérdésében, és szétválasztotta a köz- és magánszférát. Az igazolatlan és ismétlődő hiányzásokat büntették. Lehetővé vált, hogy a gyerekeket magánintézményekben, illetve otthon taníttassák.
1883. február 22-én Grévy elnök másodszorra is megbízta kormányalakítással. Novemberben a külügyekért is felelős lett, de a francia hadsereg tonkini veresége után 1885 március 30-án kénytelen volt benyújtani lemondását.[5]
1891-ben a szenátus tagja, majd 1893-ban elnöke. Kétszer követtek el ellene merényletet, 1883-ban és 1885-ben. Golyóval a mellkasában élt tovább, halálát szívinfarktus okozta.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
