Janko Alexy

Janko Alexy (Liptószentmiklós, 1894. január 25. – Pozsony, 1970. szeptember 22.) szlovák festő, író és publicista. Martin Benka és Ľudovít Fulla mellett a modern szlovák festészet vezéralakja.

Emléktábla a pozsonyi várban

Janko Alexy
Született	1894. január 25.[1][2][3] Liptószentmiklós[3]
Elhunyt	1970. szeptember 22. (76 évesen)[1][3] Pozsony[4][3]
Foglalkozása	író festőművész neveléstudós
Iskolái	Prágai Képzőművészeti Akadémia (1919–1925)
Kitüntetései	Csehszlovákia Érdemes Művésze díj (1954)[5] Nemzet Művésze (1964. január 24.)[5][6]
Sírhelye	Csalogányvölgyi temető[4]
Janko Alexy aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Janko Alexy témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Élete

Ötödik gyermekként született egy asztalosmester családjában. Tanulmányait Liptószentmiklóson és a losonci gimnáziumban végezte. A középiskola elvégzése után gyakornok volt egy gyógyszertárban. Az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia katonájaként az olasz fronton harcolt. 1919 és 1925 között a Prágai Képzőművészeti Akadémián tanult Vlaho Bukovac és Max Švabinský mellett. 1920-ban hathónapos párizsi tanulmányúton vett részt. 1924-től 1929-ig egy pozsonyi gimnáziumban tanított művészetet és rajzot. 1927-től kizárólag a művészeti tevékenységnek szentelte magát. 1932 és 1937 között Pöstyénben élt, majd 1937-től ismét Pozsonyban. Hozzájárult a pozsonyi vár állagmegóvásához.

Munkássága

Festészet

Ďurica, Alexy munkája (Pozsony, 1957)

Alexy nemcsak a modern szlovák festészet egyik megalapítója volt, hanem nagyon aktívan részt vett a szlovák kulturális eseményekben is. Széleskörű munkássága mintegy 1300 olajmunkát, pasztellt és rajzot foglal magában, melyeket a szlovák népi kultúra, a szlovák népmítoszok és a szlovák vidék szépsége ihlette. Juraj Jánošík és csoportjának témája nagyon fontos volt a számára. Figyelmet szentelt az ólomüvegnek és a kárpitoknak is.

Hetvenedik születésnapján, 1964-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

Irodalom

Irodalmi tevékenysége nem volt számára elsődleges, de ennek ellenére következetes és jelentős volt – több mint 20 könyve jelent meg. Gejza Vámossal együtt kiadta a Svojeť című irodalmi és művészeti folyóiratot, amelyet 1922-ben alapítottak. Prózai műveinek fő jellemzője az önéletrajziság, a gyermekkori és tanulmányi élmények közvetlensége, de a karakterek és a pozsonyi művészi környezet hangulata is. Műveinek életoptimizmusát szlovákiai utazásainak élményeivel igyekezett alátámasztani.

Sírja a pozsonyi Csalogányvölgyi temetőben

Irodalmi művei

• 1924 – Jarmilka (elbeszélések)
• 1928 – Grétka (elbeszélések)
• 1930 – Húsvét (elbeszélések)
• 1932 – Egy laza halmon (elbeszélések)
• 1935 – Hurrá (2 kötetes regény)
• 1936 – Már talpon van egy ember (regény)
• 1940 – Az aranyfenék
• 1942 – Ég a ház (családregény)
• 1946 – Az elfeledett világ
• 1948 – Szlovák művészek sorsai
• 1949 – Klopačka professzor (regény)
• 1956 – Az élet nem vicc
• 1956 – Ondrejko
• 1957 – A gyümölcs beérik
• 1970 – Ott elevenedik meg a dicsőség (emlék-dokumentumfilm a pozsonyi vár újjáépítéséről)