belga festő From Wikipedia, the free encyclopedia
James Ensor (Oostende, 1860. április 13. – Oestende, 1949. november 19.) belga expresszionista festő.
James Ensor | |
Henry de Groux festménye (1907) | |
Született | James Sidney Edouard Ensor 1860. április 13.[1][2][3][4][5] Oostende[6][7][8][9] |
Elhunyt | 1949. november 19. (89 évesen)[1][7][2][3][4] Oostende[10][7][8][9] |
Állampolgársága | belga[11][12] |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Académie royale des Beaux-Arts |
Kitüntetései | Commander of the Order of Leopold |
A Wikimédia Commons tartalmaz James Ensor témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szülei emléktárgy-üzletet vezettek, a boltban maszkokat is árultak. Ezek nagy hatással voltak későbbi munkásságára. Hosszú életének nagy részét Oostendében élte le, teljes magányosságban.
Kifejezetten realista, sőt impresszionista eszközökkel ábrázolt félelmetes maskarákat, fantomokkal benépesített fantasztikus világokat. Visszahúzódó, az emberekkel és a világgal kapcsolatot nem találó művész volt, képtelen a valósággal való szembesülésre. Műveiben ennek ellentétét, a szorongás belső világát kelti életre hallucinációs látomásaiban. E világot csontvázak, álarcok, farkasok népesítik be, s gyógyíthatatlanul rányomja bélyegét a pusztulás és a halál. Ensor nem törekedett különösebben arra, hogy festményei expresszívek legyenek, éppen ellenkezőleg: belebonyolódott lidérces álmaiba, amelyek közvetlenül legbenső lelkivilágát tükrözték. Ez az önmagát a sorsnak teljesen kiszolgáltató attitűd Ensort Van Gogh és Munch rokonává avatja.
A misztikus expresszionizmus teljesen egyéni változatát fejlesztette ki. Ensor sajátos nyelve igen hamar kialakult, ugyanakkor hagyományos csendéletei, enteriőrjei, zsánerképei is a kezdet kezdetétől telítődnek a festő furcsa világának (különös tündér- és szörnyvilág) sugárzásával. Nem különíthetjük tehát el az életművet a kezdeti realista, majd az ettől elrugaszkodó expresszionista-szürrealista szakaszra. A groteszk iránti hajlam mindvégig ott kísért az érett alkotásokon. Realista irányból indult (Gustave Courbet hatása Belgiumban 1850-80 között szinte korlátlan volt) és fűtötte a társadalmi elégedetlenség.
Ha 1879 és 1880 között készített rajzait nézzük, a korai Van Gogh műveihez viszonyítva többet fedezhetünk fel egyszerű hasonlóságnál. 10 éven át festette Oostende legegyszerűbb embereit (halászokat, bányászokat, mosónőket, utcai árusokat). Ez az a korszak, amelyben kapcsolatba kerül a költő Émile Verhaerennel. Az ő hatására csatlakozik egy szocialista jellegű irányzathoz, ami nem tart sokáig. Hamarosan az egyéni lázadás állásait foglalja el. Ebből a szempontból Ensor egyike az első művészeknek, aki a 19. századi utópisztikus vagy humanitárius szocialista nézeteiből az értelmiségi anarchizmus tételeihez jut el. „Fel kell lázadnunk a közösségek ellen! Rejtezve kell élni, hogy művészek lehessünk.” – írta Ensor. Ebbe a megvető magányosságba zárkózik. Házában kritikus, józan, csúfondáros magányosságot alakított ki, s ebből nem is lép ki többé, még a második világháború alatt sem.
Ensor inkább moralista, mint prédikátor. Maró, csípős, patetikus, és gúnyoros hangulatai egyidejűleg öltenek álarcos vagy halálfejes, groteszken fantasztikus formát, melyben tollal és színes rongyokkal díszesen felszerszámozott csontvázak járják táncukat. Néha előtör a vásznakról a kedvtelés a borzalomban, néha viszont egy nagy népi búcsú hangulatát érezni. Világa csupa célzásra, allegóriára, jelképre épített világ, az ellentmondások és képtelenségek kavargása, melyet hol fájdalmas vidámság, hol pedig látomásos absztrakciók fognak össze. Ensor ezekkel a vásznakkal népesítette be önkéntese magányosságát és mondott ellent az uralkodó nyárspolgáriságnak. A magányosság mintha csak tragikus és elevenítő oxigén lett volna számára.
Ensor felfedezte a szín olyan törvényeit, melyeket a művészek Párizsban a tudományból eredeztettek: anélkül, hogy a francia fővárossal kapcsolatot tartott volna, az impresszionizmus legfejlettebb elveihez érkezett. De hiába lépett egy sötét korszakból egy világosba, nem nevezhetjük impresszionistának. „Undorodom a fény szétbontásától, ez megöli az érzelmet és a friss egyéni látást. Elítélek minden módszert, minden mértéket vagy erőszakolt tanítást. Minden művészeti szabály, kánon a halált okádja. Az ész a művészet ellensége.” – írta Ensor. Hiába látta Seurat, vagy Monet és Renoir néhány alkotását, egyik sem hatott rá. A fény, a világos festészet problémája nem tőlük jutott el Ensor-hoz, hanem Turnertől.
A kísértetek és a jelmezek táncművészetéből a természet, elsősorban a tenger felfedezésére indul. Tengeri képei, az alacsony partok feletti magas egek ellenére Ensor alapvető jellegzetessége továbbra is megmarad: heves irónia, gáncsoló csontvázak és ördögök tömege. Látásmódja olyan, amilyen korábban nem volt, démoni, nyugtalan.
A festészet mellett zeneszerzéssel és írással is foglalkozott.
Az érett Ensor egyik, korán megtalált alapmotívuma a maszkák és csontvázak. Rengeteget festett ezekből a különös lényekből, akik szabadon élik a maguk sajátos, öntörvényű életét. Csontvázai sós heringet rángatnak egymás szájából (1891), máskor akasztott emberért folyik köztük az ádáz küzdelem.
Ensor szívesen játszik a kontúrvonal lehetőségeivel, másik nagy játszótere a fény.
Ensor realista művei túlmutatnak a realizmuson, hiszen csendéletein kagylók sugároznak rózsaszín-kék gyöngyházfénnyel, állati tetemek nyúlnak el a rongybabamaszkák petyhüdtségével, s virágok hervadoznak – haldokolnak kényes tündérszárukon.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.