francia író From Wikipedia, the free encyclopedia
Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre (Le Havre, 1737. január 19. – Éragny, 1814. január 21.) francia mérnök, botanikus, író. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Bernardin”.
| Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre | |
.jpg) | |
| Született | 1737. január 19.[1][2][3][4][5] Le Havre |
| Elhunyt | 1814. január 21. (77 évesen)[1][3][2][4][6] Éragny |
| Állampolgársága | francia |
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Sírhelye | Père-Lachaise temető (11)[7][8] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Álmodozó, nyugtalan, kalandokra vágyó gyermek volt. Defoe Robinson Crusoe-regényének hatása alatt tizenkét éves korában rávette nagybátyját, egy kereskedelmi hajó kapitányát, hogy vigye magával Martinique-ra. Később a caeni jezsuita kollégiumban tanult, hogy misszionárius lehessen, apja kívánságára azonban 1757-ben a roueni mérnöki iskola hallgatója lett. 1761-ben a törökök által fenyegetett Máltára küldték hadmérnöki munkára, ám a törökök támadása elmaradt. Ezután külföldön próbált szerencsét: Amszterdamban hírlapírással foglalkozott, azután Szentpétervárra ment, ahol II. Katalin orosz cárnő tiszti rangot és Finnországban mérnöki állást biztosított számára. 1766-ban lengyelországi szolgálatba állt, de onnan, majd Drezdából is szerelmi ügyei miatt távoznia kellett. Miután visszatért Párizsba, útiélményeinek leírásába kezdett, majd három évet egy expedíció tagjaként Mauritiuson töltött. Ismét visszatért Párizsba, de az irodalmi szalonokban nem találta helyét, csak Rousseau-val kötött barátságot. 1792-ben feleségül vett egy fiatal lányt, akinek halála (1800) után ismét fiatal lánnyal lépett házasságra. Közben egy botanikus kert igazgatójává nevezték ki, azután az Ecole normale-on az erkölcstan előadója lett. Napóleon nagyra becsülte és segítette.
1773-ban megjelent Voyage à l'Îlе de France című munkája, melyet természet iránti szeretete és a kifejezés egyszerűsége jellemez. Erre a költői stílusban megírt Études sur la nature című filozófiai jellegű könyv következett, melynek negyedik kötete a szerző mesterművét, a Paul et Virginie (Paul és Virginie) néven világhírűvé lett idillt tartalmazta. La chaumière indienne című kisregénye és Le café de Surate című műve voltaképpen finom szatírák. Les Vœux d’un solitaire című írásában a forradalom szükségességét fejtegette.
Személyét Szerb Antal nem túl kedvező színben tüntette fel („természettudós tudományos készültség nélkül)”, de kisregényét lelkesen méltatta: „A Paul et Virginie a rousseau-i életérzés legtisztább epikus kifejezése, egy nagy történelmi korszak lelkesedett érte és reprezentatív regényének érezte. Pál és Virginia teljes ártatlanságban nő fel egy tropikus szigeten, boldogan, mint Rousseau természetes emberei. Idilljüknek az vet véget, hogy Virginia kénytelen Párizsba utazni, megismerni a társadalmat. A könyv nagy újsága a környezet: a történet a buja délszaki természet ölén játszódik le és divatba hozza az egzotizmust.”
A kisregényt sok nyelven kiadták, operává is többször feldolgozták. Magyarra először Ács Zsigmond fordította (Pest, 1855).
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
