Indoeurópai nyelvcsalád

Az indoeurópai nyelvcsalád (elavult elnevezéssel indogermán nyelvcsalád) a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja. Közel 150 nyelvből áll, amelyet kb. 3 milliárd ember beszél a Földön; tagjai valamilyen formában az egész világon megtalálhatóak. Ha csak az Európából kiinduló gyarmatosítók saját nyelveit tekintjük alapnak, akkor is elmondhatjuk, hogy manapság ezek a nyelvek az adott, egykori gyarmatokon vagy hivatalossá váltak, vagy pedig valamilyen összekötő szerepet töltenek be a helyi beszélt nyelvek között (például Afrika – francia és angol; India, Pakisztán – angol; Mexikó, Közép- és Dél-Amerika – spanyol; stb.)

Indoeurópai nyelvcsalád
Alkotó	William Jones
Terület	Anyanyelvként: Európa, Ázsia, Amerika, Ausztrália és Új-Zéland. Második vagy közvetítőnyelvként minden földrészen megtalálható.
Beszélők száma	~ 3 milliárd fő
Ágak	indoiráni nyelvek szláv nyelvek balti nyelvek italikus nyelvek kelta nyelvek germán nyelvek anatóliai nyelvek † albán nyelv görög nyelv örmény nyelv tokhár nyelv † ókori balkáni nyelvek †
Írásrendszer	latin, görög, cirill, arab, dévanágari, örmény stb.
Az indoeurópai nyelvcsalád földrajzi elterjedtsége   többségi ie. nyelv (anyanyelvként beszélik)   hivatalos kisebbségi ie. nyelv (a lakosság második nyelve, melyet a hivatalos érintkezésben használ)
A Wikimédia Commons tartalmaz Indoeurópai nyelvcsalád témájú médiaállományokat.

Indoeurópai nyelvcsalád

Az indoeurópai nyelvek kutatásának úttörője Sir Williams Jones jogász volt, aki fellelte a hasonlóságokat a latin, a görög, a szanszkrit és a perzsa nyelvek között. Később a szisztematikus összehasonlítást Franz Bopp kiterjesztette a németre és más nyelvekre is. A 19. század folyamán e kutatásokból alakult ki az „indogermán nyelvek” fogalma, amellyel akkoriban elsősorban a németnek a többi nyelvvel való rokonságát akarták kihangsúlyozni, és a német kultúrprioritást bizonyítani. További nyelvek vizsgálata során a nyelvcsalád elnevezése indoeurópaira változott.

Felosztása

Az indoeurópai nyelvcsalád számos alcsoportra osztható. Listájuk a legkorábbi nyelvemlékük szerinti időrendben:

Csoport	Nyelvek	Első dokumentumok kora	Megjegyzés
– anatóliai nyelvek	hettita, palái, lüd	I. e. 20. század	utód nélkül kihaltak
– luvi nyelvek	luvi, lük, kár, szidéi, piszidiai
– indoiráni nyelvek
– indoárja nyelvek	szanszkrit stb.	i. e. 20. század
– iráni nyelvek	aveszta, perzsa stb.	i. e. 10. század
– dárd nyelvek
– nurisztáni nyelvek
– görög nyelv		a mükénéi formában i. e. 13. század
– italikus nyelvek
– latin nyelv		i. e. 6. század
– újlatin nyelvek	francia, olasz, portugál, román, spanyol stb.	9. század	Kb. a 7–9. század között alakultak ki a latin köznyelvi változataiból
– ókelta nyelvek	gall, keltibér, leponti, galata	i. e. 6. század	utód nélkül kihaltak
– kelta nyelvek	ír, skót gael, manx, korni, walesi, breton stb.	4. század
– germán nyelvek	német, angol, svéd, norvég, dán, holland, jiddis, luxemburgi, gót stb.	2. század (rúnaírás)
– örmény nyelv		5. század
– tokhár nyelv		6. század	Belső-Ázsiában beszélték, az indoeurópai nyelvek legkeletibb tagja
– balti-szláv nyelvek
– szláv nyelvek	orosz, ukrán, lengyel, szlovák, cseh, szlovén stb.	9. század
– balti nyelvek	lett, litván stb.	14. század	alaktanilag sok ősi indoeurópai alapnyelvi jellemzőt őriztek meg
– albán nyelv		15. század	talán rokona az illír nyelvnek
A fenti csoportok tagjain kívül még számos kihalt és kevésbé ismert, írásos emlékekkel nem vagy alig rendelkező indoeurópai nyelv létezett. Közülük néhány:
– phrügiai nyelv	Phrügia nyelve, talán közelebbi rokona a görögnek vagy az örménynek
– trák nyelv	talán közelebbi rokona a dáknak
– dák nyelv	talán közelebbi rokona a tráknak vagy az albánnak, esetleg mindkettőnek
– makedón nyelv	talán közelebbről rokon a göröggel; nem ugyanaz, mint a macedón nyelv!
– illír nyelv	talán közelebbi kapcsolatban áll az albánnal
– messzáp nyelv	valószínűleg az illír nyelvvel egy csoportba tartozik
Ahhoz sem férhet kétség, hogy a felsorolt nyelveken kívül még számos olyan indoeurópai nyelv volt egykoron, aminek emléke dokumentálatlan mivolta miatt nem maradt az utókorra.

A nyelvcsalád gondolatának kialakulása

A ma indoeurópainak nevezett nyelvek közül néhány rokonságát először a holland nyelvész, Marcus Zuerius van Boxhorn vetette föl 1647-ben. Felismerte a köztük rejlő hasonlóságokat, és feltételezte egy olyan primitív egykori közös nyelv létét, amit ő „szkítának” nevezett el. Az elméleti nyelvcsaládja eleinte a hollandot, a görögöt, a latint, a perzsát és a németet tartalmazta, majd később a szláv, kelta és balti nyelveket is hozzáadta a csoporthoz. Van Boxhorn vélekedése azonban nem vált széles körben ismertté, és nem vonzott maga után semmiféle kutatómunkát sem.

Az elmélet ismételten csak több, mint 100 évvel később, 1786-ban jelent meg újra, ezúttal Sir William Jones munkásságában. Jones az ő idejében ismert négy legrégebbi nyelv (a görög, a latin, a szanszkrit és a perzsa) hasonlóságait mutatta fel érvként. ^[1] Néhány további régi írásbeliséggel rendelkező nyelvvel egyetemben ezeknek a nyelveknek a rokonsága mellett Franz Bopp is kiállt szakszerű és tudatos kutatómunkájával. Bopp Összehasonlító nyelvtanának 1833 és 1852 között történt megjelenése az indoeurópai nyelvészet történetének kiindulópontja. Ő azonban bizonytalan volt még abban, hogy az indoeurópai nyelvek őse a szanszkrit, vagy pedig mindezeknek van egy közös őse. Ezután még évtizedekig szanszkritcentrikus maradt az indoeurópai nyelvek kutatása. ^[2] August Schleicher (1821–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE nyelvi alapgyököket állapított meg. ^[3]

Keleti és nyugati indoeurópai nyelvek

Az indoeurópai nyelvcsalád ágai

  Albán

  Örmény

  Balti-szláv – balti

  Balti-szláv – szláv

  Kelta

  Germán

  Görög

  Indoiráni

  Újlatin

  Nem indoeurópai nyelv

Az indoeurópai nyelvek hangtani tulajdonságaik alapján két nagy csoportra oszthatók: keletire és nyugatira. E felosztásban az egyik legjellemzőbb meghatározó tényező az ősindoeurópai szókezdő k-, g-, kw-, gw- hangok alakulása. Míg a nyugati nyelvekben (kelta, itáliai, germán) e hangok képzési helye veláris maradt, addig a keleti nyelvekben (indoiráni, balti-szláv és örmény) ezek a hangok palatalizálódtak, majd elöl képzett réshangokká vagy zár-réshangokká váltak (c, cs, dzs, s, sz). (Szokták ez alapján a nyelvcsalád két ágát szatem, illetve kentum nyelveknek is nevezni a „száz” jelentésű szó szanszkrit, illetve ólatin kiejtése alapján.) A két ág között átmenetet képez az albán és a görög nyelv, melyek keleti és nyugati hangtani tulajdonságokat is mutatnak.

E felosztás a ma beszélt modern indoeurópai nyelvekből vett példákkal is könnyen igazolható a legősibb szavak, például a számnevek alapján. Vegyük példaként a „4” számnevet, melynek ősindoeurópai rekonstruált alakja *kwetwores.

• nyugati indoeurópai nyelveken:
  • latin: quattuor [kw-]
  • spanyol: cuatro [kw-]
  • ír: cethair [k-]
  • albán: katër [k-]
• görög: tettara
• keleti indoeurópai nyelveken:
  • szanszkrit: catur [cs-]
  • perzsa: câr [cs-]
  • orosz: csjetirje
  • örmény: csorsz

A rekonstruált indoeurópai alapnyelv

Bővebben: Indoeurópai alapnyelv

A ma beszélt, valamint írásos emlékekből ránk maradt indoeurópai nyelvek alapján megpróbálták rekonstruálni az indoeurópai alapnyelvet (más néven: indoeurópai ősnyelv vagy protoindoeurópai; angol nyelvű irodalomban sokszor PIE-nek rövidítve), főleg a legősibb alapszókincsből származó szótöveket. Az indoeurópai alapnyelv egy feltételezett nyelv, amely i. e. 5000 körül kezdhetett nyelvjárásokra bomlani. Máig nem tudni, hogy pontosan hol beszélhették, és egyáltalán egységes volt-e.

Ma is beszélnek olyan nyelveket, amelyek az indoeurópai alapnyelv egyenes ági közvetlen leszármazottjai, vagyis történetük során teljesen elszigetelten fejlődtek, és nem a már felbomlott alapnyelv valamely későbbi nyelvjárásából (például óitáliai, ógermán, őskelta, ősszláv stb.) alakultak ki. Ilyenek a görög, az albán (amely egyes nyelvészek szerint a görögnél is idősebb), és az örmény nyelv – bár kezdetben a görög sem volt egységes, az indoiráni nyelvekkel közeli rokonságban álló örményt pedig erős idegen (kaukázusi) hatás érte, ami miatt hangrendszerében meglehetősen eltávolodott az indoeurópai nyelvektől.

A rekonstruált ősindoeurópai számnevek 1-től 10-ig: *oinos, *duwo, *treyes, *kwetwores, *penkwe, *sweks, *septm, *oktō, *newn, *dekm; 100: *dkmtom (< *dekm-tom) > *kmtom.