III. Pleuratosz (ógörög Πλευρᾶτος, latin Pleuratus) az ókori Illír Királyság ardiata uralkodója volt megközelítőleg i. e. 212 és 205 között apja, Szkerdilaidasz társuralkodójaként, majd azt követően egyedüli királyként. Apjával együtt a rómaiak oldalán részt vett az első római–makedón háborúban (i. e. 214–205), majd Rómát támogatta a második makedón háború éveiben (i. e. 200–197) is. E háborúk eredményeként, valamint feltétlen Róma-hűségének köszönhetően az Illír Királyság uralkodása alatt érte el legnagyobb kiterjedését: országa a dalmaták szállásterületétől egészen Lünkésztisz vidékéig húzódott. A történeti források i. e. 189-ben említik utoljára mint az illírek királyát, i. e. 181-ben már fia, Genthiosz uralkodott az illíreken.
A történeti források i. e. 220-ban említik első ízben Pleuratosz nevét, amikor apja, Szkerdilaidasz közbenjárására nőül vette Amünandrosz athaman király Eurüdiké nevű leányát. Frigyükből született Genthiosz – III. Pleuratosz utódja a trónon, az Illír Királyság utolsó uralkodója Illíria i. e. 168-as római meghódítása előtt –, valamint a testvérgyilkosság áldozatává lett Platór.[1] A házasság időpontjából kiindulva Neritan Ceka albán ókortörténész Pleuratosz születésének időpontját i. e. 250 körülre tette.[2] Szkerdilaidasz és fia ezekben az években makedón zsoldban részt vett a szövetséges háborúban, s i. e. 219-ben maga Pleuratosz négyszáz harcosa élén Kréta szigetén hadakozott.[3] Szkerdilaidasz feltehetőleg i. e. 217-ben lett Pinnész utódaként az Illír Királyság uralkodója, de az évtized közepétől kibontakozó első római–makedón háború elején V. Philipposz makedón király Illíria nagy részét fennhatósága alá vonta.[4]
Az első római–makedón háború
Pleuratosz, a „trák király”
Titus Livius történeti munkájában felsorolja azokat a dinasztákat, akikhez i. e. 212/211-ben Róma és az Aitól Szövetség segítségért fordult a makedónok ellen folytatott harcban. Az eredeti latin nyelvű szöveg így szól: „[…] eodem iure amicitiae Elei Lacedaemoniique et Attalus et Pleuratus et Scerdilaedus essent, Asiae Attalus, hi Thracum et Illyriorum reges.” Muraközy Gyula magyar fordításában: „[…] baráti szerződést kötnek az elis- és lacedaemoniabeliekkel, Attalusszal, Pleuratusszal és Scerdilaedusszal (Attalus Asia, e két utóbbi pedig a thrákok és illyrek királya volt).”[5] Ezekben az években IV. Szeuthész uralkodott a trákok felett, és egyetlen más forrás sem említi, hogy az illírek közül kerültek volna ki trák királyok. Fanula Papazoglu illirológus éppen ezért úgy vélte, hogy a korábbi, mára ismeretlen forrásokból dolgozó Titus Livius nem lehetett tisztában a társuralkodás intézményével, megzavarhatta a reges Illyriorum (’illírek királyai’) többes száma, és maga egészítette ki a szöveget a hi Thracum kitétellel.[6] Egyes forrásokban azonban azóta is trák királyként említik Pleuratoszt.[7]
Titus Livius történeti munkájában felsorolja azokat a dinasztákat, akikhez i. e. 212/211-ben Róma és az Aitól Szövetség segítségért fordult a makedónok ellen folytatott harcban. Az eredeti latin nyelvű szöveg így szól: „[…] eodem iure amicitiae Elei Lacedaemoniique et Attalus et Pleuratus et Scerdilaedus essent, Asiae Attalus, hi Thracum et Illyriorum reges.” Muraközy Gyula magyar fordításában: „[…] baráti szerződést kötnek az elis- és lacedaemoniabeliekkel, Attalusszal, Pleuratusszal és Scerdilaedusszal (Attalus Asia, e két utóbbi pedig a thrákok és illyrek királya volt).”[5] Ezekben az években IV. Szeuthész uralkodott a trákok felett, és egyetlen más forrás sem említi, hogy az illírek közül kerültek volna ki trák királyok. Fanula Papazoglu illirológus éppen ezért úgy vélte, hogy a korábbi, mára ismeretlen forrásokból dolgozó Titus Livius nem lehetett tisztában a társuralkodás intézményével, megzavarhatta a reges Illyriorum (’illírek királyai’) többes száma, és maga egészítette ki a szöveget a hi Thracum kitétellel.[6] Egyes forrásokban azonban azóta is trák királyként említik Pleuratoszt.[7]
Titus Livius történeti munkája i. e. 212/211 kapcsán említi első ízben Szkerdilaidaszt és Pleuratoszt illír királyokként. Ebből a történészek arra következtetnek, hogy legkésőbb i. e. 212-től apa és fia Illíria társuralkodói voltak.[8] Az említett forráshely szerint a római hadsereget irányító Marcus Valerius Laevinus és az Aitól Szövetség abban egyeztek meg, hogy más dinaszták mellett az illírek királyait is a Makedónia elleni háborúhoz való csatlakozásra buzdítják.[9] Az elkövetkező időszakban V. Philipposz többször is illír területekre támadt, és i. e. 210-ig a római protektorátus alatt álló Órikosz és Apollónia térségéig nyomult előre.[10] Ekkor azonban fordulat állt be az illírek hadi szerencséjében: i. e. 209-re visszafoglalták Parthiniát és Dasszarétiát, ismét kezükre került Lükhnisz városa, valamint visszanyerték székvárosukat, az Adria-parti Lisszoszt.[11] Miután V. Philipposzt a peloponnészoszi hadszíntéren folyó harcok kötötték le, az illír királyok i. e. 209–208-ban Dasszarétia területéről további támadásokat indítottak Makedónia ellen, míg ezzel összehangolva a dardánok észak felől egészen Argosz városáig elfoglalták Oresztiszt.[12] Az erőre kapott makedónok i. e. 206-ban még egyszer végigdúlták az illír vidékeket egészen Apollóniáig,[13] de a rákövetkező évben elfogadták a rómaiak békefeltételeit.
A háborút lezáró phoinikéi békekötésen az illíreket már csak III. Pleuratosz képviselte, feltehető tehát, hogy apja, Szkerdilaidasz valamikor i. e. 208 és 205 között meghalt.[14] A phoinikéi béke rendelkezései értelmében az i. e. 228 óta római protektorátus alatt álló Atintanisz makedón kézen maradt, Róma pedig kiterjesztette protektorátusát a szintén illír területeken fekvő Parthinia vidékére, továbbá Dimalé, Bargullum és Eugenum városaira. Titus Liviusnak a háború lezárásáról szóló beszámolója a római–makedón erőviszonyok alakulását hangsúlyozta, és nem szentelt figyelmet arra, hogy az illírek mely területeket nyerték el a háború után.[15]
A második római–makedón háború
A phoinikéi béke azonban csak rövid tűzszünet volt. A rómaiak erőforrásait ismét a punok elleni háború foglalta le, a makedónok pedig aitól és dardán területek meghódítása, Dasszarétia és Parthinia elfoglalása után Kis-Ázsia felé fordították figyelmüket. Körvonalazódott a hellén világ népeinek – pergamoniak, rodosziak, athéniak, aitólok és akhájok – makedónellenes koalíciója, amely i. e. 201-ben megindította a háborút V. Philipposz makedón király ellen. Ehhez az összefogáshoz idővel csatlakozott Róma is, és i. e. 200-ban kezdetét vette a második római–makedón háború.[16] I. e. 200 szeptember közepén Sulpicius Galba consul két római légió élén kihajózott Brundisiumból, és a szárazföldi csapatokkal az illíriai Apollónia mellett vert tábort. Itt kereste fel a római consult i. e. 199 végén az illír III. Pleuratosz, apósa, az athaman Amünandrosz és a dardán Baton király, hogy katonai szolgálataikat felajánlják Rómának.[17] Titus Livius históriája szerint Sulpicius Galba kapott az ajánlaton, és abban egyeztek meg, hogy a harcok megindulása után az illírek északnyugat, a dardánok pedig észak felől támadják Makedóniát.[18] A következő év, i. e. 199 tavaszán meg is indult a hadjárat, amelynek során a római hadsereg meghódította Dasszarétiát, majd a makedóniai Eordaia és Elimeia régióinak elfoglalása után szembekerült a makedón sereggel.[19] Az ilyenformán őrizetlenül hagyott pelagóniai hágókon keresztül III. Pleuratosz illírjei és Baton dardánjai Makedóniára zúdultak, és különösen a dardánok okoztak nagy veszteségeket.[20] A történeti források ezt követően nem említik III. Pleuratosz és az illírek részvételét a hadjáratban, a háborút eldöntő i. e. 197. júniusi künoszkephalai csatában sem vettek részt, csupán V. Philipposz seregében harcolt háromezer illír zsoldos.[21]
III. Pleuratosz viszonylagos passzivitása dacára az Illír Királyság mégis jelentősen megerősödve került ki a katonai konfliktusból.[22] A római szenátus i. e. 196-ban kihirdetett békefeltételei szerint a makedónoknak ki kellett vonulniuk a megszállásuk alatt álló hellén és illír területekről.[23] Az illírek a béke egyik fő kedvezményezettjei lettek: uralmuk alá került a parthinok koinonja (városszövetsége), Dasszarétia északi része Lükhnisszel együtt, sőt, megkapták a lünkésztiszi területeket, a peneszták koinonját és székvárosát, Hüszkanát is. Ez utóbbi jelentősége abban állt, hogy az i. e. 358-ban, Bardülisz király uralkodása alatt makedón megszállás alá kerülő terület másfél évszázad elteltével került vissza illír fennhatóság alá.[24] Mindez nem annyira a rómaiak nagylelkűségét, mint pragmatizmusát bizonyította: az északi ardiata területektől a parthinok lakta Genuszosz völgyén keresztül a Lünkésztiszi-tavak vidékéig húzódó Illír Királyság a római protektorátus és a makedón területek közötti ütközőzóna szerepét töltötte be.[25]
A makedón háborúk után
Mindezek alapján Szkerdilaidasz Róma-barát politikájának továbbvitele messzemenően kifizetődőnek bizonyult III. Pleuratosz számára. A megelőző évtizedekben az első és a második római–illír háború jelentősen megtépázta az ardiata uralkodóház tekintélyét, a Makedónia ellen folytatott két háború pedig a területi veszteségek mellett visszavetette az ország gazdaságát is.[26] A háborúk után ugyan visszanyerték rég elveszített dél-illíriai területeiket, jóllehet, a parthinok, büllionok és más déli törzsek némileg a királyi hatalomtól függetlenedve, koinonokba szerveződve, saját pénzt verve élték az életüket. Másfelől ezeken a déli, a római–epiruszi–makedón hármashatár közé ékelődő, a különféle hadseregek felvonulási területéül szolgáló vidékeken a stabil kormányzást meglehetősen nehéz volt biztosítani.[27] III. Pleuratosz hatalma így inkább a visszanyert székváros, Lisszosz és az attól északra fekvő Szkodra környékén összpontosult. Birodalmának határait északi irányban tolta ki, uralkodása alatt meghódította Pharosz szigetét, a dalmaták és a daorszok szállásterületeit, és közvetlen kapcsolatba került Issza, Tragürionés Epetion görög gyarmatvárosaival.[28] Tagadhatatlan, hogy III. Pleuratosz Rómához való feltétlen hűsége felvirágoztatta Illíriát. A régészet- és történettudomány eredményei tükrében uralkodása a háborúk megtépázta Illíriában a nyugodt építkezés időszaka volt: az i. e. 2. század elején székvárosa, Lisszosz számottevő fejlesztések és építkezések helyszíne volt, felújíttatta a Genuszosz-völgy parthiniai erődítéseit stb.[29]
Ami mármost az ardiata uralkodóház megtépázott tekintélyének helyreállítását illeti, a korabeli közvélemény ellentmondásosan viszonyult a sosem látott kiterjedésű Illír Királyság uralkodójának személyéhez. Maga Polübiosz is felrótta neki történeti munkájában, hogy úgy lett Illíria egyik legnagyobb uralkodójává, hogy azért cserébe semmit sem tett.[30] II. Eumenész pergamoni királynak ismert az a maliciózus megjegyzése, amely szerint Pleuratosz semmi mást nem tesz, csak ül tétlenül, és egy hatalmas ország uralkodójaként minden gondja csupán annyi, hogy adott szavát megtartva a legkisebb gondot se okozza a protektora szerepében tetszelgő Rómának.[31] A második római–illír háború időszakából valóban csak az i. e. 199. évi Makedónia elleni támadása ismert, s az uralkodása hátra lévő éveiben a régióban dúló háborúkból is csak annyiban vette ki a részét, hogy i. e. 194-ben, 192-ben és 190-ben átengedte területén a háborúba induló római alakulatokat.[32] Egyetlen kivételt ez alól az i. e. 189-es év jelentett, amikor Róma az aitólok és az – apósa, Amünandrosz által vezetett – athamanok ellen viselt hadat. III. Pleuratosz a családi köteléket és a több évtizedes illír–athaman szövetséget felrúgva Róma mellé állt, és hatvan lemboszával az aitóliai partokat dúlta.[33]
Ez az i. e. 189-es esemény egyúttal az utolsó, amelynek kapcsán III. Pleuratoszt az antik szerzők említik. Nyolc évvel később, i. e. 181-ben már fia, Genthiosz volt az Illír Királyság uralkodója, a legbiztonságosabb tehát e két évszám közé tenni III. Pleuratosz halálát és uralkodásának végét.[34] Némely forrás ettől függetlenül határozottan i. e. 181-ben jelöli meg Genthiosz utódlását,[35] de az i. e. 180-as év említése is előfordul a történeti munkákban.[36]
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
