Henri Becquerel

Antoine Henri Becquerel (ejtsd: antoán anri bekerel) (Párizs, Franciaország, 1852. december 15. – Le Croisic, Bretagne, Franciaország, 1908. augusztus 25.) francia fizikus. Becquerel 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Pierre és Marie Curie-vel a radioaktivitás felfedezéséért.^[1] Egyike azon 72 tudósnak, akiknek neve szerepel az Eiffel-torony oldalán.

Antoine Henri Becquerel
Nadar felvétele
Életrajzi adatok
Született	1852. december 15. Párizs, Franciaország
Elhunyt	1908. augusztus 25. (55 évesen) Le Croisic, Bretagne, Franciaország
Sírhely	manoir de Pen Castel
Ismeretes mint	A radioaktivitás felfedezője
Nemzetiség	francia
Állampolgárság	francia
Házastárs	Louise Désirée Lorieux
Szülei	Alexandre Edmond Becquerel
Gyermekek	Jean Becquerel (1878–1953)
Iskolái	Lycée Louis-le-Grand École polytechnique École nationale des ponts et chaussées
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Műszaki Egyetem Természettudományi Múzeum
Pályafutása
Szakterület	fizika, kémia
Kutatási terület	foszforeszkálás, fluoreszkálás
Tudományos fokozat	BSc (1877) a tudományok doktora (1888)
Munkahelyek
Muséum national d'histoire naturelle	professzor (1892–)
Műszaki Egyetem	tanár (1876–1895) / professzor (1895–)
Más munkahelyek	Híd- és útügyi minisztérium főmérnöke (1894–)
Szakmai kitüntetések
Rumford-érem (1900) Helmholtz-érem (1901) fizikai Nobel-díj (1903) Barnard-érem (1905)
Akadémiai tagság	Francia Természettudományi Akadémia (1889) Royal Society (1908)
Hatással voltak rá	Wilhelm Conrad Röntgen
Hatással volt	Marie Curie Pierre Curie
Antoine Henri Becquerel aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Antoine Henri Becquerel témájú médiaállományokat.

Élete

Párizsban született. Apja, illetve nagyapja is fizikus volt, sőt, mindketten vezették is a párizsi Természettudományi Múzeum fizika tanszékét,^[2] majd fia, Jean is az lett. Az École polytechnique-en tanult általános tudományokat, majd az École nationale des ponts et chaussées-én szerzett mérnöki diplomát.

1890-ben vette el feleségül Louise Désirée Lorieux-t. 1878-ban született fiuk, Jean.

Munkássága

Kezdetben főleg a poláros fény tulajdonságait vizsgálta:

• a polarizációs sík elfordulását mágneses térben,
• a Zeeman-effektust stb.

Viszonylag sokat foglalkozott kristályok abszorpciós színképeivel.

A radioaktivitás felfedezése

Miután 1896 elején Wilhelm Conrad Röntgen publikálta első cikkét a később róla elnevezett sugárzásról és annak fluoreszkálást kiváltó hatásáról, a világ minden pontján számos fizikusban merült fel a kérdés, hogy a napsugárzás hatására természetes körülmények között világító anyagok is kibocsátanak-e egyúttal efféle sugarakat – nagy erővel kezdték meg a foszforeszkálás kutatását. Becquerel először azt vizsgálta meg, hogyan reagálnak a gyűjteményében meglévő ásványok a napfényre. Megállapította, hogy a kálium-uranil-diszulfát – K₂(UO₂)(SO₄)₂ – a napsütés hatására nemcsak foszforeszkál, de még a két réteg fekete papírba csomagolt fotólemezt is elszürkíti.

A jelenség további vizsgálatához meg kellett várnia, hogy újra kisüssön a nap. 1896 február végén előkészítette, kétszeresen becsomagolta a fényképlemezt, lenyomtatta a papírt egy rézből készült kereszttel, a tetejére helyezte a kristályokat tartalmazó tálat, majd az egészet betette a szekrénybe, és várta a napos időt, ami azonban csak nem akart eljönni. Afféle unaloműzésként előhívta az "üres" fényképlemezt, és óriási megdöbbenéssel vette észre, hogy azon tisztán kirajzolódik a kereszt. Gyorsan kiderült, hogy az újfajta sugárzásnak – amit a fémkereszt leárnyékolt, a papír pedig nem – nincs köze a foszforeszkáláshoz, mivel a sugárzás előzetes megvilágítás nélkül származott az uránból.^[3]

Az újonnan felfedezett sugárzás (amit eleinte Becquerel-sugárzásnak neveztek) magyarázata komoly probléma elé állította a fizikusokat, mivel sejtelmük sem volt róla, hogy miből származik, látszólag megsértve az energia megmaradásának elvét. Maga Becquerel még 1896-ban, a Comptes Rendus folyóiratban ezt a következőképp fogalmazta meg:

„… még senki sem tudott rájönni, hogy az uránon belülről pontosan honnan ered ez az energia, amelyet ez az anyag ilyen állhatatosan kisugároz”.

A radioaktivitással kapcsolatos kutatómunkát a Curie-házaspár folytatta. Becquerel 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Pierre és Marie Curie-vel a radioaktivitás felfedezéséért.^[4]

Becquerel 1900-ban elsőként ismerte fel, hogy a béta-részecskék elektromos töltése és tömege is ugyanakkora, mint a katódsugarak részecskéié, sebességük pedig a fényéhez közeli.^[5]

Emlékezete

• Róla nevezték el a radioaktivitás SI származtatott egységét.
• Nevét a Holdon és a Marson is őrzi egy-egy kráter (Becquerel-kráter).
• A becqerelite egy urántartalmú ásvány. Kémiai képlete: Ca(UO₂)₆O₄(OH)₆·8(H₂O)
• Becquerel-jelenségnek (Becquerel-effektusnak) két dolgot is neveznek, ezeket azonban nem Henri Becquerelről, hanem apjáról, illetve nagyapjáról nevezték el.
• Becquerel-sugárzásnak a radioaktivitást nevezték a kezdeti időkben, amikor annak fajtáit még nem különböztették meg.

Jegyzetek

1. The Nobel Prize in Physics 1903. nobelprize.org. (Hozzáférés: 2017. március 19.)
2. Richard Rhodes, 1986: Az atombomba története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013. ISBN 978-963-530-959-7 p. 50.
3. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, p. 68. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
4. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, p. 68–69. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
5. Ernest Rutherford - Nobel Lecture

Források

• Novum általános képes enciklopédia. 1. kötet; Tudomány és technológia, Művészet és kultúra, Kontinensek. (Főszerk. James Hughes. Szerk. Gyenge László · Gellér Tibor · Kovács Mária) Szeged, cop. 2003. ISBN 963-9334-44-8
• Henri Becquerel a Nobelprize.org hivatalos oldalán
• Révai nagy lexikona III. kötet (Béke–Brutto). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1911. 756. o.
• Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 437. o. ISBN 963-05-6821-7

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Henri Becquerel című spanyol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• B. L. Jacot–D. M. B. Collier: Marconi, az éter varázslója / Zakariás János: A magyar rádió fejlődésének története; Singer-Wolfner, Bp., 1940 k.

• Fizikaportál
• Franciaország-portál
• Kémiaportál