kínai város From Wikipedia, the free encyclopedia
Hangcsou (; korábbi romanizált átírás szerint Hangchow, IPA: [xɑŋ˧˥ t͡ʂoʊ̯˥˥], ⓘ) Csöcsiang () tartomány fővárosa és legnagyobb városa, közigazgatásilag szubtartományi szintű város[2] a Jangce deltájában, Kelet-Kínában.[3] A Sanghaj () és Ningpo () városait elválasztó Hangcsoui-öböl () partján terül el. A város közüli agglomeráció a negyedik legnagyobb Kínában,[4] a 2010. évi népszámlálás szerint 21,1 millió lakossal 34585 négyzetkilométeres területen. A szűkebben vett város lakossága 2015-ben 9 millió fő volt.[5] A város gazdaságának húzóereje a technológiai és elektronikus kereskedelmi ágazat, itt van az Alibaba konszern székhelye. 2016-ban itt rendezték meg a G20 országok 11. csúcstalálkozóját.[6]
| Hangcsou () (杭州) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Kína |
| Tartomány | Csöcsiang |
| Rang | Szubtartományi szintű város |
| Polgármester | Cai Qi (蔡奇) |
| Irányítószám | 310000 |
| Körzethívószám | 0571 |
| Rendszámok betűjelei | 浙A |
| Testvérvárosok | Lista
|
| Népesség | |
| Teljes népesség | 11 936 010 fő (2020)[1] |
| Bruttó hazai termék | 509,9 milliárd ¥ (2009) |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 19 m |
| Terület | 16 853,57 km² |
| Időzóna | UTC+8 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 30° 15′ 00″, k. h. 120° 10′ 03″ | |
| Hangcsou () weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hangcsou () témájú médiaállományokat. | |
Hangcsou () az elmúlt ezer év nagy részében Kína egyik leghíresebb és legvirágzóbb városa volt. A Déli Szung-dinasztia () idején, 1123–1276 között a főváros szerepét töltötte be, ezért Kína történelmi fővárosai közé számít. Akkoriban a világ legnagyobb városa volt. Hangcsou () nevezetes tájképi szépségeiről is, leghíresebb látványossága a Nyugati-tó (Xī Hú, 西湖).
2015 szeptemberében a város elnyerte a 2022-es Ázsia-játékok rendezésének jogát. Ez lesz a harmadik város, amelyben ezt a jelentős sporteseményt megrendezik, Peking (1990) és Kanton (2010) után.[7]
A híres neolitikus Hemudu kultúra területe a várostól mintegy 100 km-re délkeletre helyezkedett el, a mai Jüjao () város területén. Délkelet-Kínában ezen a környéken termesztettek először rizst, mintegy 7000 évvel ezelőtt. Hangcsou () közvetlen környéke is lakott volt már 5000 évvel ezelőtt. Itt virágzott a jade-faragványairól híressé vált Liangzhu kultúra, amelyet a közeli hasonnevű kisvárosról neveztek el, ahol az első leleteket találták. Az i. e. 1. évezredben a környéken még a nem kínai etnikumú jüe () nép vagy népek éltek, mint a Jangcétól délre fekvő mai Dél-Kína és Észak-Vietnám területén általában. Ezek később túlnyomórészt asszimilálódtak, de önálló nyelvük maradványai hozzájárultak a mai dél-kínai nyelvjárások sokszínűségéhez.[8][9]
Magát Hangcsou () városát 2200 évvel ezelőtt, a Csin-dinasztia (i. e. 221–i. e. 207) () idején alapították, de a városfalat csak 591-ben, a Szuj-dinasztia () (581-618) idején emelték. A város nevének második eleme, a 州 (csou ()) írásjel közigazgatási területi egységet, illetve az annak központját adó várost is jelöli. (Hasonló a helyzet Kanton kínai nevével: Kuangcsou (), illetve Fucsou () esetében is.) Hangcsou () ezt a nevet 589-ben kapta, amikor Hang körzet székvárosa lett, és ezzel együtt engedélyt kapott arra, hogy fallal vehesse körül a települést, ami 591-re készült el. A város a kínai Nagy-csatorna déli végpontjánál fekszik. A csatorna északi vége Pekingnél van. A korabeli gazdaság számára rendkívül fontos vízi utat több évszázadon át építették, de már 609-re elérte teljes hosszát.[10]
A Tang-dinasztia idején, a 820-as években Po Csü-ji () költő volt a kormányzója. Ő építtetett a Nyugati-tavon át egy töltést, ami fűzfákkal szegélyezve kellemes sétaútként is szolgált. A ma is meglévő építmény a költő nevét viseli.
Hangcsou () volt a fővárosa a kis Vujüe () királyságnak 907 és 978 között, az öt dinasztia és a tíz királyság korában. Akkoriban Hszifu () volt a neve, és a 10. században Dél-Kínának nemcsak egyik igazgatási, hanem kulturális központja is volt Nanking () és Csengtu () mellett. Vujüe () uralkodói támogatták a művészeteket, különösen a buddhista templomok építését és díszítését. Korának egyik kozmopolita központja volt, kulturális és diplomáciai kapcsolatai nem korlátozódtak a több kínai államra, hanem elértek Japánig, Koreáig és a kitajok államáig.
1089-ben, amikor Szu Si () (Szu Tung-po ()), a költő volt a város kormányzója, Po Csü-ji ()-re is emlékezve ő is építtetett egy töltést a Nyugati-tavon át, de háromszor olyan hosszút és szélesebbet. Ő is ültettetett fűzfákat a töltés szélére. Az erre a célra kirendelt 200.000 munkás a 2,8 km hosszú, a tó üledékéből emelt gáton utat is épített. Feljegyezték, hogy Csien-lung kínai császár (), a Csing-dinasztia () egyik uralkodója különösen szépnek találta ezt az utat tavasszal, a kora reggeli órákban. A tó különben egy tengeri lagúnából alakult ki, a Jangcénak a környéket feltöltő munkája révén. Emberi beavatkozás nélkül már régen elmocsarasodott, utána pedig kiszáradt volna. Csak a folyamatos kotrás tartja meg tónak.
A Tang-dinasztia bukása után következő „öt dinasztia és tíz királyság korszakában” a város először kapott fővárosi rangot, a Vujüe () királyság székvárosa volt 907 és 978 között Hszifu () néven. Ezért is szerepel Hangcsou () hagyományosan a „hét kínai ősi főváros” listájában. (Ennél jóval több kínai városnak volt fővárosi rangja a történelem során.) Közigazgatási szerepén túlmenően a 10. században Dél-Kína egyik fontos kulturális központja is volt Nanking () és Csengtu () mellett.[11] A Vujüe () királyság uralkodói híres patrónusai voltak a művészeteknek, különösen támogatták a buddhista templomépítészetet. Hangcsou () ebben az időben kozmopolita várossá vált, tudósokat és művészeket vonzott más kínai államok mellett Japánból és Koreából, valamint a kitajok által létrehozott Liao-dinasztia mandzsúriai államából is.
Miután a dzsürcsik, illetve az általuk létrehozott Csin-dinasztia (1115–1234) () Észak-Kínában győzelmet aratott felettük, a Szung-dinasztia () következő uralkodója Hangcsou ()t választotta fővárosul 1123-ban.[12] A város, amely a Lin'an (臨安) (magyarul „átmeneti nyugalom” – a név találónak bizonyult) nevet kapta, egészen az 1276-os mongol invázióig főváros maradt. Egyaránt a központja volt a császári közigazgatásnak, a kereskedelemnek és a kultúrának, általában a korabeli kínai civilizációnak is, hiszen az ország északi részét egy más etnikum tartotta hatalma alatt.
Számos filozófus, politikus, irodalmár, köztük a kor leghíresebb kínai költői, mint Szu Si () (苏轼), Lü Ju () (陆游), és Hszin Csicsi () (辛弃疾) éltek és alkottak itt. Hangcsou a szülőhelye és végső nyughelye Sen Kuo ()nak, a híres polihisztor tudósnak is. (i. sz. 1031-1095), sírja a város Jühang () kerületében található.
A Déli Szung () virágzása idején a gazdasági fellendülés, az északi menekültek beáramlása, a hivatalok és a katonai létesítmények szaporodása nagyarányú népességnövekedéshez vezetett. A város jóval túlterjedt 9. századi védművein. 1270-ből származó hivatalos népszámlálási adatok szerint a városban 186.330 család élt; ez az adat azonban valószínűleg nem vette számba a katonákat, illetve a lakhatási engedély nélkül ott-tartózkodóakat. Mértékadó modern becslések egy és két millió közé teszik a tényleges lakosok számát a 13. században. Nagy valószínűséggel Hangcsou () volt a világ legnépesebb városa 1180. és 1315. valamint 1348 és 1358. között.[13][14]
A velencei Marco Polo a 13. század végén jutott el Hangcsou ()ba. Beszámolójában a várost „minden kétségen felül a világ legkifinomultabb és legnemesebb városának” nevezi. Feljegyzéseiben a város nevét Kinsay (vagy Kinsai) formában adja meg, ami kínai nyelven egyszerűen fővárost jelentett. (Marco Polo a perzsák által használt változatban alkalmazta ezt a szót.) A korabeli gyakorlatnak megfelelően azonban túlzások is voltak könyvében, hiszen száz mérföld átmérőjűnek írta le a várost és 12.000 kőhidat említett.
Ibn Battúta, a híres 14. századi marokkói arab utazó is eljutott a városba és arról azt írta, hogy a legnagyobb város, amit valaha is látott.
A faházakkal sűrűn beépített település gyakran vált tűzvészek áldozatává. Kisebb tüzek minden évben pusztítottak, de a feljegyzések szerint 1132, 1137, 1208, 1229, 1237, és 1275 években különös nagy volt a veszteség. 1237-ben 30.000 (köztük sok emeletes) épület pusztult el. A kormányzat részletes tűzvédelmi terv kidolgozásával vette fel a harcot e csapások ellen, 3000 katona állandó feladata lett a tűzvédelem.
Hangcsou ()t 1276-ban foglalták el Kubiláj kán mongol csapatai, három évvel a Szung () birodalom teljes összeomlása előtt.[15] A mongolok által alapított új Jüan-dinasztia () áthelyezte a fővárost Pekingbe, aminek neve akkor Dadu volt, illetve Marco Polónál Cambuluc néven szerepel.
Hangcsou () a Ming-dinasztia idejének derekáig fontos kikötő város maradt, de később, a kikötő feltöltődése miatt, háttérbe szorult.
A 16. és a 17. században a város a kínai zsidóság fontos centruma volt.
A Tajping-felkelés idején a lázadók 1856-ban és 1860-ban is elfoglalták a várost és nagy rombolásokat okoztak.
A Kínai Köztársaság idején a város 1928 és 1949 között a Kuomintang-kormány ellenőrzése alatt volt. 1949. május 3-án lépett a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a város területére és helyezte azt kommunista fennhatóság alá.
Teng Hsziao-ping () 1978-ban kezdődött reformpolitikája nyomán Hangcsou () kamatoztatni tudta kedvező fekvését a Jangce torkolatvidékén, gyors fejlődésnek indult és a 2000-es évek Kínájának egyik virágzó városa lett.
| 2020 | 11 936 010 |
Hangcsou () Kelet-Kínában, Csöcsiang () tartomány északi részén helyezkedik el, a Jangce folyó alsó szakaszánál elterülő síkságon, a Nagy-csatorna déli végénél. A tartományon belül Hangcsou () körzete nyugaton Anhuj () tartomány hegyes vidékével határos, keleten pedig a Hangcsou ()-öböl menti síkságra terjed ki. A város központja a Nyugati-tó keleti és északi partján épült ki, a Csientang () folyótól északra.
Éghajlata szubtrópusi monszun jellegű, négy jól megkülönböztethető évszakkal, jellemzően hosszú, esős nyarakkal és rövid, száraz telekkel (időnként havazás is előfordul). Az éves átlaghőmérséklet 17 °C, az évi csapadék átlagos mennyisége 1450 mm. A nyári monszun esői májusban érkeznek meg. Augusztusban tájfunok is lehetségesek, de inkább csak mellékhatásaik – viharos szél és sok csapadék – érik el a várost.[16]
| Hónap | Jan. | Feb. | Már. | Ápr. | Máj. | Jún. | Júl. | Aug. | Szep. | Okt. | Nov. | Dec. | Év |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Átlagos max. hőmérséklet (°C) | 8,0 | 9,0 | 13,7 | 20,2 | 25,1 | 28,4 | 33,1 | 32,6 | 27,4 | 22,4 | 16,9 | 10,8 | 20,7 |
| Átlagos min. hőmérséklet (°C) | 1,0 | 2,0 | 6,0 | 11,8 | 16,8 | 21,0 | 24,9 | 24,5 | 20,3 | 14,5 | 8,7 | 2,9 | 12,9 |
| Átl. csapadékmennyiség (mm) | 59 | 88 | 115 | 130 | 159 | 185 | 129 | 145 | 171 | 89 | 58 | 48 | 1376 |
| Forrás: Világmeteorológia | |||||||||||||
Hangcsou () közigazgatásilag nyolc városi körzetből (区 qu), , két járásból (县 xian) és 3 járási jogú városból (市 shi) áll. Ezek a következők:
Városi körzetek:
Járások:
Járási jogú városok:
| Térkép | Körzetek | kínai írással |
|---|---|---|
 | ||
| Városi körzetek | ||
| ■ Kungsu () | 拱墅区 | |
| ■ Hsziacseng () | 下城区 | |
| ■ Sangcseng () | 上城区 | |
| ■ Csiangkan () | 江干区 | |
| ■ Hszihu () | 西湖区 | |
| ■ Pincsiang () | 滨江区 | |
| ■ Jühang () | 余杭区 | |
| ■ Hsziaosan () | 萧山区 | |
| Járási jogú városok | ||
| ■ Linan () | 临安市 | |
| ■ Fujang (), Csöcsiang () | 富阳市 | |
| ■ Csientö () | 建德市 | |
| Járások | ||
| ■ Tunglu () | 桐庐县 | |
| ■ Csunan () | 淳安县 | |
Hangcsou () 1992-től nagy gazdasági növekedésnek indult. A hagyományosan fejlett könnyű- és textilipari ágazatok mellett a kínai partvidék fontos feldolgozóipari bázisává és szállítási csomópontjává fejlődött.[17]
2001 és 2008 között a város több mint megháromszorozta gazdasági termelési értékét. Az egy főre jutó GDP a városban 3025 USD-ről 10 968-ra nőtt.[17]
Az újonnan fejlődő iparágak között van a gyógyszergyártás, az informatika, a nehézgépgyártás, gépkocsialkatrész-gyártás, elektronika, telekommunikáció, élelmiszer-feldolgozás.[18]
A gazdasági fejlődés felgyorsulásában nagy szerepet játszottak a központi állami döntés alapján létrehozott gazdasági fejlesztési övezetek. (A körzetek nevét a kínaiak által használt angol formában közöljük.)
Ezt az övezetet 1993-ban hozták létre 104,7 km²-en Csöcsiang tartomány keleti részén, alig félórás autóútra Sanghajtól, Szucsoutól és Ningpótól. Az ösztönzött iparágak az elektronikus információs technika, az orvosbiológia, a gépgyártás és az élelmiszer-feldolgozás voltak.[19]
Az exportra termelő feldolgozóipari övezetet 2000 áprilisában hozták létre, 2,92 km²-en a repülőtér (Hangzhou Xiaoshan International Airport) és a kikötő közelében.[20]
A Hi-Tech Zone-t 1991 márciusában alapították, fő részei a Zhijiang Sci-Tech Industrial Park és a Xiasha Sci-Tech Industrial Park.[21]
Hangcsou () repülőtere a Hangcsou Hsziaosan nemzetközi repülőtér, amelynek amellett, hogy a hazai repülőtér-hálózat fontos része, sok nemzetközi kapcsolata is van. Közvetlen járatokat üzemeltet Amszterdamba, Japánba, Koreába, Malajziába és Szingapúrba.
A város központi vasútállomása a Hangcsou pályaudvar, amit röviden „városi állomásnak” (城站) neveznek. Innen közvetlen vonatok indulnak sok kínai nagyvárosba. Sanghaj a Sanghaj–Hangcsou nagysebességű vasútvonalon 2010 óta 45 perc alatt érhető el a korábbi 78 perces menetidő helyett.[22] Emiatt a sokáig vitatott Sanghaj–Hangcsou maglev vasút megépítése feleslegessé vált.
A város fontos csomópontja helyi és távolsági buszjáratoknak. A városi tömegközlekedés főleg a busz- és trolibuszjáratok sűrű hálózatából áll. Mint minden kínai városban, rengeteg a kerékpár és a robogó a forgalomban és a kerékpárutakon. Jól kiépített kerékpárkölcsönző rendszer is működik.
A 2000-es években modernizált taxiközlekedés, Hyundai és Volkswagen Passat gépkocsikkal, a legjobbak közé tartozik az országban.
A városban metró is működik.
Hangcsou () híres történelmi emlékhelyeiről és természeti szépségeiről. Kína tíz legszebb városa között tartják számon.[23] Az utóbbi évtizedek nagyarányú urbanizációs fejlődése ellenére sikerült megőriznie értékeit. Az idegenforgalom ma a város gazdaságának fontos ágazata.[24] A Sanghajba érkező turistacsoportok túlnyomó része Hangcsou ()ba (és Szucsouba) is ellátogat.
Hangcsou () egyik legnépszerűbb látványossága a 6 km²-es (600 hektáros) Nyugati-tó. Környékén találhatók a város legfontosabb történelmi emlékei és látnivalói, pagodák, kulturális emlékek, dombok, kilátóhelyek összesen mintegy 50 km²-es területen. A tavon két töltésút vezet át.[23]
.jpg)
,_Hangzhou(2568).jpg)
Hangcsou () és a környező területek lakosai a vu nyelvet beszélik, de ennek is különböző változatai élnek a különböző régiókban. Emellett sokan a mandarin nyelvet is beszélik.
A tea fontos része a helyi kultúrának. A környékről származik a zöld tea egyik nemes változata, a Longjing tea. Az egyik legjobbnak tartott változatát, a Xi Hu Long Jing teát Hangcsou ()ban, Xi Hu körzetben termelik, innen kapta a nevét.[25] Hangcsou () hagyományos kézműipara ugyancsak ismert selyméről, esernyőiről és legyezőiről.
A Hangcsou ()i konyhaművészet a csöcsiangi konyha, a nyolc különböző híres kínai konyha egyikének a képviselője.
Hangcsou () testvérvárosai
(zárójelben a kapcsolat létrejöttének éve):
|
|
|
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
