Hahn István

Hahn István (Budapest, 1913. március 28. – Budapest, 1984. július 26.)^[1] magyar ókortörténész, rabbi, az ELTE BTK Történeti Intézet egykori egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (1982).

Hahn István
Életrajzi adatok
Született	1913. március 28. Budapest
Elhunyt	1984. július 26. (71 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Ismeretes mint	történész egyetemi oktató rabbi ókortudós
Nemzetiség	magyar
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem
Pályafutása
Szakterület	történettudomány
Jelentős munkái	Az időszámítás története, Istenek és népek
Szakmai kitüntetések
Akadémiai Díj (1970) Apáczai Csere János-díj (1974)
A Wikimédia Commons tartalmaz Hahn István témájú médiaállományokat.

Életpályája, munkássága

Zsidó családban, Hahn Dezső (1878–1940) és Herczogh Irma (1877–1948) orvosszülők gyermekeként született.^[2] 1935-ben Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin-görög-történelem szakos középiskolai tanári és bölcsészdoktori oklevelet, 1937-ben az Országos Rabbiképző Intézetben rabbioklevelet szerzett. 1953-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem esti tagozatán elvégezte az orosz szakot. 1937-től 1942-ig a Pesti Izraelita Hitközség oktatási osztályán beosztott tanár. 1942-től az Országos Rabbiképző Intézet Gimnáziumának tanára, 1948-tól a budapesti VIII. ker. Állami Goldziher Ignác Gimnázium megbízott igazgatója. 1949-től 1951-ig a VIII. kerületi Állami Fazekas Gimnázium igazgatóhelyettese. 1951-től a Zalka Máté Szakérettségis Kollégium tanára. 1952–55-ben a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola adjunktusa, majd docense. 1955–57-ben az Egri Pedagógiai Főiskola Történelem Tanszékének vezetője.

1957-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem görög–római történeti tanszékén adjunktus, 1959-től docens, 1963-tól tanszékvezető egyetemi tanár 1983. évi nyugdíjazásáig.^[3] Ezzel egy időben 1959–1962 között félállásban vezette a szegedi JATE Ókortörténeti Tanszékét és oktatta az ókori kelet, Hellász és a Római Birodalom történetét. Szoros szakmai kapcsolatot tartott Horváth István Károllyal, aki mint a szegedi JATE Klasszika-Filológiai Tanszékének adjunktusa görög–római irodalmat oktatott. Feltehetően a vallási néprajz tárgyában Bálint Sándorral is voltak szakmai megbeszélései. 1958-ban a történelemtudomány kandidátusa, 1962-ben pedig akadémiai doktora lett. Docensi kinevezést 1959. szeptember 1-jén, egyetemi tanári kinevezést pedig 1962. február 1-jén kapott. 1979-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1982-ben rendes tagjának.

Az ókori kelet és görög–római történelem és vallástörténet számos területével, köztük az ókori városi kultúra, azaz poliszok, az ókori hadtudomány, a mükénéi és a homéroszi kor, az athéni demokrácia, azaz Periklész kora, a görög és római mitológiával is foglalkozott. Bemutatta az ókori birodalmakat a születésüktől a bukásukig; munkáiban szívesen idézett ókori történetírókat, a görög Hérodotoszt és Thuküdidészt vagy a római Appianoszt; a klasszikus ókortörténet számos vonatkozásban került általa új megvilágításba. Kutatói és oktatói portréjának fő jellemzői: széles körű nyelvismeret (huszonhat nyelven olvasott, és ezek közül sok nyelven írt és beszélt is^[4]), kiváló memória, lényegkidomborító képesség, szemléletes előadásmód és nagy munkabírás.^[5] A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.^[6]

Róma, Diana istennő temploma

Magánélete

Házastársa Kálmán Ödön rabbi és Strasser Margit lánya, Kálmán Judit volt.^[7]

Főbb munkái

• Majmuni - Szemelvények (Budapest, 1935);
• A világteremtés az iszlám legendáiban (Budapest, 1935);
• A felavatott ifjú könyve (Fisch Adolffal, Budapest, 1938);
• Zsidó ünnepek és népszokások (Budapest, 1940, 1995, 1997, 2004);
• A fény ünnepe (Chanukka) (Budapest, 1941);
• A zsidó nép története a babiloni fogságtól napjainkig (Budapest, 1947, 1995, 1996, 1998, 2004);
• Történelem. A középiskolai általános továbbképzés és oktatókáderképzés tananyaga. Ősközösség, ókor, korai középkor (Budapest, 1953);
• Az időszámítás története (Budapest, 1960);
• Az ókor története (Az idő sodrában, I. Budapest, 1967);
• Istenek és népek (Budapest, 1968; 2. átdolgozott, bővített kiadás, Budapest, 1980; németül is: Götter und Völker, Budapest, 1977);
• Karthago (Máté Györggyel, Budapest, 1972);
• Világtörténet képekben (I., Kulcsár Zsuzsannával és Szabó Miklóssal, Budapest, 1972);
• Róma istenei (összeáll., bev., jegyz., Budapest, 1975);
• Oikumené Studia ad historiam antiquam classicam et orientalem spectantia. 1-4. köt. szerk. Hahn István, Kákosy László. (Budapest, 1976, 1978, 1982, 1983)
• Hitvilág és történelem. Tanulmányok az ókori vallások köréből (Budapest, 1982);
• Világtörténet évszámokban 1789-ig/ összeáll. Engel Pál, lektorálta Hahn István, Hanák Péter, Komoróczy Géza (Budapest, 1982). ISBN 9632810546
• Naptári rendszerek és az időszámítás (Budapest, 1983; 1998);
• Álomfejtés és társadalmi valóság. Artemidorus Daldianus mint társadalomtörténeti forrás (Budapest, 1985).
• A próféták forradalma (Budapest, 1998) ISBN 9638569786
• Keresztények, zsidók az ókori Rómában (História, 2004/5. sz.)

Szervezeti tagság

Urnafülkéje a Farkasréti temetőben

• Ókortörténeti Bizottság elnöke
• Az Ókortudományi Társaság társelnöke (1979-től)

Díjak

• Akadémiai Díj (1970)
• Apáczai Csere János-díj (1974)
• Munka Érdemrend arany fokozata (1970; 1983)

Emlékezete

2008-ban Hahn István emlékére volt tanszéke, az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszék és a Non Omnis Moriar Alapítvány tudományos elismerést alapított az egykori professzor szakterületein jelentős életművet létrehozott tudósok elismerésére.

2013. március 22–23-án Hahn István születésének 100. évfordulója tiszteletére az ELTE BTK, az MTA II. osztálya és a Non Omnis Moriar Alapítvány vallástörténeti konferenciát szervezett.^[8]

Nevét viseli az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének szemináriumi terme.