Palesztina egyik területe From Wikipedia, the free encyclopedia
A Gázai övezet (arab: قِطَاعُ غَزَّةَ Kiṭāʿ Ġazza) Palesztina része, a Földközi-tenger keleti medencéjének keleti partjai mentén, a Levante térségében fekszik. Délnyugat felől egy kis szakaszon Egyiptommal határos, délkelet és északkelet felől pedig Izraellel. Ciszjordánia mellett Palesztina egyik területe.
| Gázai övezet | |||
| |||
| Egyéb nevei | قطاع غزة Qiṭāʿ Ġazza / Kitá Gazza רצועת עזה Retzu'at 'Azza | ||
| Ország |
| ||
| Központ | Gáza | ||
| Pénznem | izraeli új sékel (NIS) = 100 Agorot | ||
| Népesség | |||
| Népesség | 2 098 389 fő (2023)[1] | ||
| Népsűrűség | kb. 6500 fő/km² | ||
| Nyelv | arab | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 365 km² | ||
| Időzóna | UTC +2 (NYISZ: UTC +3) | ||
| Térkép | |||
 | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gázai övezet témájú médiaállományokat. | |||
1967-ben Izrael megtámadta arab szomszédait és a hatnapos háború során elfoglalta Gázát és Ciszjordániát. E területeket jelenleg is illegális katonai megszállása alatt tartja,[2] azok a nemzetközi jog szerint a palesztin állam részét képezik.
Az övezet 41 kilométer hosszú, szélessége 6 és 12 kilométer között változik, így Budapestnél jóval kisebb területen él több, mint kétmillió ember. Az övezet nem szuverén állam, hanem az ún. Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alá tartozó terület. 1993-ban az oslói elvi megállapodás alapján indult meg a palesztin önkormányzatiság, az önálló palesztin állam kialakításának folyamata.[3][4] E folyamat azonban a kétezres évek elejére kudarcba fulladt.
A 2007-es gázai csata nyomán a Hamász a Palesztin Nemzeti Hatóságot kiszorította a hatalomból, és de facto ellenőrzi az övezet területét, amely izraeli és egyiptomi blokád alatt áll. A terület Izraeltől függ a vezetékes víz, az áram, a távközlés és egyéb közművek tekintetében is.[5][6]
A terület nevét legnagyobb településéről, egyúttal székhelyéről, Gázáról (másképpen Gázaváros) kapta. A város egyike a legrégebbi folyamatosan lakott településeknek.
A terület már ősidők óta lakott,[7] a kora ókortól kezdve több régészeti lelőhely ismert az övezetben.
A terület és tágabb környezete az ókori Egyiptom XIX. dinasztiája idején a Hettita Birodalom, Babilónia és az Egyiptomi birodalom közti határterületként többnyire egyiptomi fennhatóság alatt állt, Kánaán országaként utaltak rá. Babiloni szövegekben a Kánaánnak megfelelő szó Kinahhu-nak hangzik, s ez jelentette eredetileg a piros bíbort, amelyet a tengerből halászott bíborcsigából nyertek. A Kánaán jelentése hogy „Bíbor ország”, ugyanaz, mint a görög Fönícia névé.
A kádesi csata után, II. Ramszesz és a hettiták közötti békeszerződés értelmében a felek kölcsönösen elismerték a határokat.
Merenptah fáraó még sikerrel védi a területet a tengeri népek támadása ellen (i. e. 1208). Az erről szóló leírásban, a Merenptah-sztélében említik először az izraeli népet, ez az Izrael név első írásos emléke, egyúttal Izrael egyetlen említése régi egyiptomi szövegekben. „Kánaán népe nyomorult fogoly, Askelon meghódítva, Gezert elfoglaltam, Janoám elpusztult, Izrael puszta, magva nincs többé.” A szöveg rövidsége miatt nem vonhatók le messzemenő következtetések, megállapítások, de míg a többi név után az országot jelentő determinatívum áll, Izraelé után a népet jelentő, ami arra utal, ebben az időben nem országként, hanem népként (esetleg nomádokként), állandó városállam nélküli csoportként tekintettek rájuk.[8]
III. Ramszesz idejében a tengeri népek elsöprik a Hettita Birodalmat, megszerzik a tengerparti területeket, de a Nílus deltáját és az Egyiptomi Birodalmat III. Ramszesz egy elkeseredett csatában megvédi a tengeri népek támadásával szemben (i. e. 1174 vagy 1178). E tengeri népek egyikét magyarul filiszteusoknak nevezik. E nép nevéből származik a mai palesztin népnév és Palesztina elnevezése is.
A Földközi-tenger partvidékén i. e. 1200 körül letelepedő filiszteusok számos kisebb-nagyobb települést, köztük öt jelentős várost emeltek. Ez az öt város, Gáza, Askelón, Asdód, Ekron és Gát pentapoliszt, azaz az öt városból és birtokaikból álló kereskedelmi és védelmi szövetséget alkotott. Róluk és cselekedeteikről a Biblia számos helyen, többek közt a Bírák könyve 3. fejezetében és Sámuel első könyvének 4. fejezetében is megemlékezik. E korban kezdődött a területért folytatott több évszázados izraeli-filiszteus és judeai-filiszteus háborúskodás.
A vaskorban az izraeliták a tágabb területen két királyságot alapítottak, az északi Izraeli Királyságot és a déli Júdai Királyságot. Az Izraeli Királyságot az Újasszír Birodalom hódította meg i. e. 722-ben. Szamária elfoglalása után a lakosság egy jelentős részét II. Sarrukín asszír király áttelepítette birodalma más területeire. A Júdai Királyság előbb az Újasszír birodalom, majd annak bukása után az Újbabiloni Birodalom kliensállama lett. A Babilon elleni lázadás nyomán II. Nabú-kudurri-uszur i. e. 587-ben megostromolta Jeruzsálemet, lerombolta a várost és elpusztította a Júdai Királyságot.
A makedón király, Nagy Sándor i. e. 332-ben hódította meg a területet Gáza ostroma után. A terület fölött Sándor halála után évszázadokig a vezérei alapította uralkodócsaládok, a Ptolemaida-dinasztia és a Szeleukida-dinasztia uralkodtak, gyorsan hellenizálódott.
Hadrianus császár, az utolsó zsidó nemzeti szabadságharc, a Bar Kohba felkelés leverését követően (i. sz. 135), Júdea tartományt és a környező területeket Szíria Palesztina néven szervezte újjá, a zsidóknak pedig megtiltotta a jeruzsálemi letelepedést. Al-Quds város (Jeruzsálem) a császár családi nevéről az Aelia Capitolina (isteni Aelius) nevet kapta.[9] A terület eztán évszázadokig viselte a Palesztina nevet, Róma, illetve a Bizánci Birodalom uralma alatt állt egészen az iszlám hódításokig. A zsidó vallás a Római és Bizánci Birodalom területén is a bevett vallások közé tartozott, így követői szabadon gyakorolhatták vallásukat.
Ebben a korszakban Gáza virágzó kikötő és kereskedelmi központ volt.
Palesztina Jeruzsálem ostroma után, 637-ben került a Rásidún kalifák uralma alá és vált az iszlám világ részévé. Gázát is ebben az évben foglalta el Amr ibn al-Ász. A muszlimok a zsidókat és keresztényeket egyaránt a könyv népeinek tekintették, akik így megtarthatták vallásukat, saját közösségük ügyeit pedig saját törvényeik szerint intézhették (dzimma).
Az első keresztes háború során az Európából indult keresztény hadak 1099-ben elfoglalták Jeruzsálemet. A Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát a keresztesek Askelónnál megverték. 1100-tól Palesztina területének jórésze a katolikus keresztény Jeruzsálemi Királyság birtoka. A keresztesek 1100-ban foglalták el Gázát. A keresztes hadjáratok során Palesztina 1099 és 1187 között keresztény kézen volt, majd Szaladin hadjáratai nyomán ismét visszakerült a muszlim uralkodókhoz.
1293-ban I. An-Nászir Muhammad egyiptomi szultán megalakította a Gázai Kormányzóságot, melynek Gáza városa lett a fővárosa.
1516-tól Palesztina, így Gáza is az Oszmán Birodalom része volt. Az oszmánok a muszlim dzimma hagyományát követve meglehetős türelemmel bántak nem muszlim alattvalóikkal. Az oszmán közigazgatásban a vallási felekezetek autonómiát élveztek, belügyeiket saját szokásaik és törvényeik szerint maguk intézhették (millet-rendszer).
Az első világháború után az antant hatalmai felosztották maguk közt az Oszmán Birodalom területeit. A Levante területe mandátumként került francia és brit fennhatóság alá. Ezt a fennhatóságot a világháború után létrehozott Népszövetség törvényesítette a mandátumrendszer keretében. A népszövetségi mandátumok rendszerét az 1919. június 28-án hatályba lépett Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányának 22. cikkelye hozta létre. Így került a terület brit fennhatóság alá, Brit Palesztin Mandátum néven. A brit igazgatás 1920 júliusában kezdődött, a mandátum pedig 1923. szeptember 29-től volt hatályos.
Az I. világháború vége és 1947 között brit mandátumterület, tulajdonképp gyarmat volt. Miután 1917-ben a britek a Balfour-nyilatkozatban ígéretet tettek a cionista zsidó szervezeteknek egy zsidó nemzetállam létrehozására a Palesztin mandátum területén, a világháború után megindult azsidók cionista mozgalom szervezte betelepülése, amit a zsidók hazatérésnek (alija) neveztek.
A zsidó bevándorlás gyorsan komoly feszültségekhez vezetett. E feszültségek első látványos kirobbanása volt a Burák felkelés 1929 nyarán. A zavargások és harcok során elpusztult Gáza zsidónegyede. A '30-as és '40-es évekre állandósult a feszült, polgárháborúhoz közeli helyzet palesztin arabok és zsidók közt egész Palesztinában.
._Future_government_of_Palestine_Annex_A_Plan_of_Partition_with_Economic_Union.gif)
A második világháború után a britek visszaadták a mandátumot az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a kezelhetetlen politikai helyzetre hivatkozva. A konfliktus rendezésének szándékával 1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlése Palesztinát zsidó és palesztin államra osztotta. Bár a számukra rendkívül előnytelen tervet az arabok elutasították, a cionista zsidó szervezetek 1948. május 14-én egyoldalúan kikiáltották Izrael állam megalakulását. Ez a lépés az eddigi izraeli-palesztin polgárháború kiszélesedéséhez, az 1948-as arab-izraeli háború kitöréséhez vezetett. A polgárháború és az arab-izraeli háború eseményei az arab lakosság tömeges meneküléséhez vezettek. A menekülők egy jelentős része az Egyiptom által elfoglalt Gázai övezetben lelt menedékre. Az övezetnek a menekültek érkezése előtt körülbelül 80000 lakója volt, ami hetek alatt 280000 főre duzzadt. Az érkezők nagy része az UNRWA által létrehozott menekülttáborokban lelt otthonra.
Az 1948-as arab-izraeli háború tűzszünettel zárult.
Izrael a britekkel és franciákkal karöltve megtámadta Egyiptomot, miután a három ország képviselői 1956. október 24-én Sèvres-ben aláírták az erről szóló Sèvres-i protokollt. A protokoll értelmében, ha a terv sikerrel jár, Izrael megszállja és annektálja a Gázai övezetet és a Sínai-félszigetet. A Szuezi válság néven elhíresült akcióban az izraeli csapatok 1956. október 29-én lépték át az egyiptomi határt.
1956. november 3-án és 12-én az izraeli hadsereg katonái 200~300 palesztint mészároltak le Hán Júnisz és Rafah menekülttáboraiban.[10] Végül az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nyomására Izrael kénytelen volt kivonulni az általa megszállt területekről.
1967-ben Izrael megtámadta arab szomszédait és a hatnapos háború során elfoglalta Gázát és Ciszjordániát. E területeket jelenleg is katonai megszállása alatt tartja.[11] A megszállt területeken az 1970-es évek elejétől kezdve Izrael zsidó telepeket létesít, melyeket az ENSZ illegálisnak ítél. A Gázai övezetben 21 zsidó telep létesült, közelítőleg nyolcezer lakossal. Ezek a telepek foglalták el az övezet területének 18 százalékát, míg a milliós palesztin lakosság a fennmaradó területre szorult. A Gázai övezet életét az izraeli hadsereg ellenőrizte és irányította.
A Gázai övezetben kezdődött az első intifáda, miután 1987. december 7-én egy izraeli katonai tehergépkocsi összeütközött egy palesztin személygépkocsival, megölve négy palesztint. A tüntetések és megmozdulások hamarosan átterjedtek Jeruzsálemre és Ciszjordániára is. A hat évig tartó harcokban 1087 palesztint, köztük 240 gyermeket, 100 izraeli civilt és 60 izraeli katonát öltek meg a megszállt palesztin területeken.[12] Az intifáda kitörése nyomán alakította Ahmed Jászín 1987 végén a Hamász-t.
Az intifáda jelentős társadalmi és gazdasági terheket rótt Izraelre, így az izraeli kormány végül tárgyalóasztalhoz kényszerült, hogy az izraeli-palesztin viszonyt rendezze. A tárgyalások eredményeként 1993-ban született oslói megállapodások elhozták az intifáda végét. A megindult békefolyamat azonban az ezredfordulóra kudarcba fulladt, mivel nem szélesedett a palesztin önrendelkezés, nem jött létre a az önálló és életképes palesztin állam, sőt, tovább folyt a törvénytelen zsidó telepek építése a megszállt palesztin területeken.
Izrael az 1970-es évek elején kezdett határkerítést építeni a Gázai övezet köré, amelyet az idők folyamán folyamatosan erősített, továbbfejlesztett. Az övezetnek hét átkelőhelye van, azonban ezek nem, vagy csak időszakosan üzemelnek.
2000 szeptemberében kezdődött a második intifáda. A 2005-ig tartó összecsapásokban, illetve a palesztin gerillák által elkövetett öngyilkos merényletekben közelítőleg 3000 palesztin, 1000 izraeli és néhány külföldi állampolgár is életét vesztette.
Az intifáda Izraelnek súlyos társadalmi és gazdasági gondokat okozott, így az izraeli kormány, élén Aríél Sárón miniszterelnökkel a Gázai övezet feladása mellett döntött, mert a 21 zsidó telep és azok néhány ezer lakója biztonságának fenntartása aránytalanul magas költséggel járt, a Gázai övezet hivatalos annektálása pedig a több, mint kétmillió palesztin izraeli állampolgárrá válását, ezzel az izraeli nemzetiségi arányok felborulását jelentette volna.[13] A Knesszet 2005. február 16-án hagyta jóvá a tervet. Bár a zsidó telepeket felszámolták, az izraeli hadsereg pedig elhagyta a Gázai övezet területét, annak határait, felségvizeit és légterét máig is teljes ellenőrzése alatt tartja, és Izrael fenntartotta magának a jogot, hogy hadereje bármikor behatolhasson az övezet területére.[14] A határzár gázai övezeti oldalán az izraeliek széles biztonsági sávot jelöltek ki, ahová a palesztinok nem léphetnek be, ezzel megfosztva az övezet lakóit földjeik használatának jogától.
Miután a Hamász nagy meglepetésre megnyerte a nemzetközi ellenőrök által is tisztának tartott 2006-os palesztin törvényhatósági választásokat[15] a Fatah nem volt hajlandó együttműködni vele, ami palesztin belharcokhoz vezetett. Izrael a 2006-os választások óta tartja katonai zárlat alatt a Gázai övezet szárazföldi és tengeri határát, valamint légterét.[16] A zárlat fenntartását Egyiptom is segíti, a Gázai övezet-Egyiptom határ lezárásával, amire az Izraellel kötött megállapodásai kötelezik. A Hamász 2007 óta irányítja egyedül a Gázai övezetet.
Az intifáda vége óta több háború és fegyveres összecsapás is zajlott Izrael és a Gázai övezet közt. Ilyen volt a 2008–2009-es Izrael–Hamász-konfliktus, a Felhőoszlop hadművelet, az „Erős szikla” hadművelet.
2018. március 30. és 2019. december 27. közt zajlott a Visszatérés nagy menete elnevezésű, nagy nemzetközi figyelmet kapott palesztin tüntetéssorozat a Gázai övezetben, a Gáza–Izrael műszaki határzár gázai oldalán. A tüntetők azt követelték, hogy a palesztin menekültek az ENSZ vonatkozó határozatainak megfelelően visszatérhessenek azokra a jelenleg Izraelhez tartozó településekre és földekre, ahonnan 1948 óta elmenekülni kényszerültek. Tiltakoztak továbbá Izrael akkor már több, mint egy évtizede, a 2006-os palesztin választások óta tartó, a Gázai övezet szárazföldi és tengeri határát, valamint légterét sújtó katonai zárlata miatt, továbbá azért, mert Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és oda költöztette országa nagykövetségét.
A megmozdulássorozat polgári kezdeményezésként indult, de mind a Hamász, mind a többi palesztin ellenállási szervezet beállt a kezdeményezés mögé. A tüntetések során az izraeli fegyveres erők 223 tüntetőt öltek meg, köztük 46 kiskorút, több, mint 8000 tüntetőt pedig megsebesítettek. [17][18]
A 2023-as Izrael–Hamász-háború 2023. október 7-én kezdődött. Ezen a napon a Gázai övezetben működő palesztin fegyveres ellenállási szervezetek a Hamász vezetésével váratlan, nagyszabású rajtaütést indítottak izraeli célpontok ellen. Ennek keretében a palesztinok körülbelül 3000 kezdetleges, házi készítésű rakétát lőttek ki Izraelre, palesztin harcosok áttörték az Izrael által a Gázai övezet köré épített műszaki zárat (hét méter magas kerítés, kamerák, érzékelők, önműködő gépfegyverek és őrtornyok kiterjedt rendszerét), laktanyákat, támaszpontokat támadtak meg, zsidó telepekre és településekre hatoltak be és számos foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe vittek. A palesztinok támadásukat al-Aksza áradás műveletnek[19] (arabul: عملية طوفان الأقصى) nevezték.
A palesztin támadás váratlanul és felkészületlenül érte az izraeli hatóságokat és rendvédelmi szerveket. Joáv Gallant védelmi miniszter széleskörű tartalékos mozgósítást rendelt el, és rendkívüli helyzetet hirdetett a Gázai övezet határtól számított 80 kilométer sugarú körzetben. A támadás kezdete után egy órával a hadsereg szóvivője felszólította a déli és középső területek lakóit, hogy tartózkodjanak védett helyek közelében, a Gázai övezet környékén pedig védett helyen. A támadás kezdete után két órával az IDF bombázni kezdte a a Gázai övezetet.[20][21]
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter október kilencedikén elrendelte a Gázai övezet teljes zárlatát. Kijelentette, hogy: „Nem lesz villanyáram, sem élelem, sem víz, sem üzemanyag, mindent elzárunk. Emberállatok ellen harcolunk, és ennek megfelelően cselekszünk.”[22][23]
A 2023. szeptemberében kezdődött háború jelenleg (2024 októbere) is tart. Az izraeli-palesztin konfliktus hosszú történetében ez a háború a legvéresebb a palesztinok számára;[24] 2024. szeptember 29-ig a harcok a Gázai övezetben 41615, Ciszjordániában 719 életet követeltek, köztük legalább 11515 gyermekét és 14224 nőét. [25] Az izraeli hatóságok közlése szerint a harcokban 2024 októberéig közelítőleg 830 izraeli és külföldi polgári személy és 728 izraeli katona vesztette életét.[26][27]
A terület fejlesztéséért szomszédai és a nemzetközi közösségek (ENSZ, Arab Liga, Európai Unió) is pénzügyi erőfeszítéseket tesznek. Körülbelül 1,4 millió palesztin lakja a térséget. Részben a blokád miatt azonban a munkanélküliség 70-80% körüli, és a nagy népsűrűség tovább rontja az övezet élhetőségét.[28]
| Lakosok száma | 1 918 221 | 2 375 259 | 2 098 389 |
| 2020 | 2022 | 2023 |
A lakosságának több mint 99 százalékát a szunnita muszlimok teszik ki, míg a csekély maradékot az arab keresztények adják.[29]
 |  |
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
