olasz orvos, természettudós, biológus és költő From Wikipedia, the free encyclopedia
Francesco Redi (Pisa, 1626. február 18. – Arezzo, 1697. március 1.) olasz orvos, természettudós, biológus és költő.[1] Őt tartják "a kísérletes biológia megalapítójának",[2][3] és "a modern parazitológia atyjának".[4][5] Ő volt az első, aki kétségbevonta az élet spontán keletkezésének elméletét és kimutatta, hogy a légylárvák csak a legyek petéiből jöhetnek létre.[6][7]
| Francesco Redi | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1626. február 18. Pisa |
| Elhunyt | 1697. március 1. (69 évesen) Arezzo |
| Ismeretes mint | az élet spontán keletkezésének megcáfolója |
| Iskolái | Pisai Egyetem |
| Pályafutása | |
| Szakterület | orvostudomány, parazitológia, entomológia, nyelvészet |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Francesco Redi témájú médiaállományokat. | |
Francesco Redi 1626. február 18-án született Gregorio Redi és felesége, Cecilia de Ghinci gyermekeként a Toszkánai Nagyhercegséghez tartozó Arezzóban. Apja neves orvos volt Firenzében. A jezsuitáknál nevelkedett, majd a Pisai Egyetemre járt, ahol 1647-ben, 21 évesen szerzett orvostudományi és filozófiai diplomát.[4] Miután körbeutazta az itáliai városokat (Róma, Nápoly, Bologna, Padova, Velence), Firenzében telepedett meg. Sikeres orvosi pályát futott be, tagja volt a Collegio Medico-nak, kinevezték a nagyhercegi udvar első orvosává és a hercegi gyógyszertár szuperintendánsává. Ő volt II. Ferdinando de' Medici és utódja, III. Cosimo de' Medici nagyhercegek személyi orvosa. Kutatásai elismeréseképpen tagjai közé választotta az Accademia dei Lincei és az Accademia del Cimento.[8]
Álmában halt 1697. március 1-én Pisában. Arezzóban temették el.[9][10]
Redi 1664-ben írta első jelentős művét barátjának, Lorenzo Magalottinak (aki az Accademia del Cimento titkára volt), aminek címe Osservazioni intorno alle vipere ("Megfigyelések a viperákról") volt. Ebben a munkájában kezdte el megkérdőjelezni az általánosan elfogadott hiedelmeket, miszerint a viperák megisszák a bort és összetörik a poharat, mérgük lenyelve is halálos, az elpusztult vipera fejével gyógyítani lehet a marását vagy hogy mérge az epehólyagjában termelődik. Kísérletsorozattal bizonyította be, hogy a méreg sárga folyadék formájában van jelen a méregfogban és csak akkor ártalmas, ha bekerül a véráramba.[8][11] Kimutatta, hogy a végtagokon a marás fölött erős szorítókötéssel meg lehet akadályozni, hogy a méreg a szív felé jusson. Munkájával vette kezdetét a kísérletes toxikológia.[12][13]
Redi leginkább az 1668-ban publikált Esperienze intorno alla generazione degl'insetti (A rovarok keletkezését illető kísérletek) c. művében leírt kísérletekről ismert. Ezt tartják fő művének, amely mérföldkövet jelent a modern természettudomány történetében. Ebben megcáfolja az élet spontán keletkezésének elméletét, amely Arisztotelész óta általánosan elfogadott volt. Eszerint a megfelelő körülmények között a kisebb élőlények a semmiből, maguktól jönnek létre, pl. lárvák a romlott húsban, egerek a Nílus iszapjában vagy bolhák a porban.[6]
Redi vett hat edényt és két csoportra osztotta őket. Valamennyibe különböző romlandó dolgokat (hal, nyers hús) tett, de az egyik csoportban finom gézzel fedte be az edények száját, a másikban pedig nyitva hagyta. Néhány nap elteltével lárvák jelentek meg a nyitott szájú edényekbe tett élelmiszeren, míg a lefedett szájúakban nem. Egy másik kísérletben három edénybe tett húst: egyet parafadugóval, a másikat gézzel zárta le, míg a harmadik nyitott maradt. A legyek csak a harmadikba jutottak be, így csak ott jelentek meg lárvák, de Redi ezzel a kísérlettel azt is bebizonyította, hogy az életcsírák nem a levegővel terjednek. Apró lárvák megjelentek a géz felszínén is, de hamarosan elpusztultak.[14][15]
További kísérleteiben Redi megfigyelte, hogy a lárvák idővel bebábozódnak, amiből legyek kelnek ki. Amikor elpusztított legyeket vagy lárvákat tett a lezárt edénybe a hús mellé, nem látott újabb lárvákat, de amikor élő legyeket használt a kísérlethez, akkor már igen. Ismerve az olyan merész gondolkodók sorsát, mint Giordano Bruno vagy Galileo Galilei, Redi óvatosan fogalmazta meg a bevett elképzeléseket megdöntő eredményeit és mindig bibliai passzusokra hivatkozott, amikor kijelentette, hogy omne vivum ex vivo ("Minden élő élőtől ered"; másik változata az omne vivum ex ovo, "minden élő tojásból ered").[4][16]
Az Esperienze intorno alla generazione degl'insetti-ben elsőként írt le tudományos igénnyel olyan parazitákat, mint a kullancsok, ő ábrázolta először a szarvasfélék orrüregében élősködő őzbagócs lárváit, valamint a birkák májában élő májmételyt. 1684-ben megjelent következő összefoglaló műve (Osservazioni intorno agli animali viventi che si trovano negli animali viventi -"Megfigyelések élő állatokban lévő élő állatokról") több mint 180 parazita leírását és ábráját tartalmazza. Különbséget tett a földigiliszták és az ember bélrendszerében is élősködő orsóféreg között. Kimutatta, hogy a rühösséget egy apró rovar okozza, amely a bőr alá rakja le a petéit. Az élősködők elleni szerek kipróbálásakor bevezette a mai orvostudományi kísérleteknél már alapvetőnek tartott kontrollcsoportot.[2][4][17] Legfontosabb megfigyelései közé tartozik, hogy a paraziták új generációja nem magától terem, hanem az előző generáció által lerakott petékből fejlődnek ki.[18]
Redi verseket is írt; legismertebb műve az 1685-ben kiadott Bacco in Toscana ("Bacchus Toszkánában") dithürambosz. A toszkán borokat dicsérő költeményét ma is olvassák Olaszországban.[8] Tagja volt az Accademia dell'Arcadia és az Accademia della Crusca irodalmi társaságoknak.[9] Propagálta a toszkán nyelv használatát és támogatta egy szótár elkészítését. Egyéb irodalmi művei közé tartoznak Levelei és az Arianna Inferma.[8]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
