Ferrari 126C

A Ferrari 126C egy Formula-1-es versenyautó, amellyel a Scuderia Ferrari versenyzett először az 1981-es Formula-1 világbajnokság során, majd különféle átalakított változataival egészen 1984-ig. Az autó sikeres konstrukció volt, kétszer megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet.

Ferrari 126C Ferrari 126C2 Ferrari 126C2B Ferrari 126 C3 Ferrari 126C4
Gyártási adatok
Versenysorozat	Formula–1
Gyártó	Scuderia Ferrari
Előző	Ferrari 312T
Következő	Ferrari 156/85
Műszaki adatok
Vázszerkezet	Szénszálas-alumínium kompozit monocoque
Első felfüggesztés	Dupla keresztlengőkaros, torziós karok
Hátsó felfüggesztés	Dupla keresztlengőkaros
Motor	Ferrari Tipo 021/031 1,5L V6 turbó
Váltó	Ferrari 6 sebességes manuális
Üzemanyag	Agip
Gumik	Michelin Goodyear
Versenyeredmények
Csapat(ok)	Scuderia Ferrari
Pilóták	27. Gilles Villeneuve 27. Patrick Tambay 27. Michele Alboreto 28. Didier Pironi 28. Mario Andretti 28. René Arnoux
Első verseny	1981-es Formula-1 nyugat-amerikai nagydíj
Utolsó verseny	1984-es Formula–1 portugál nagydíj
Futott versenyek	62
Győzelmek	10
Dobogós helyezések	34
Edzéselsőségek	10
Leggyorsabb körök	12

Fejlesztése

126C (1981)

Az új autó létrejöttének célja az volt, hogy leváltsa az évek óta használt, és az előző évben katasztrofális teljesítményt nyújtó 312T típust. A kasztni nagyon hasonlított az 1980-as 312T5-ösre, a kisebb és keskenyebb V6-os turbómotorhoz és a szívóhatáshoz (ground effect) szükséges átalakításokkal. A Ferrari a motorban kezdetben turbó helyett Comprex rendszerrel kísérletezett, aminek megvolt az az előnye, hogy hasonlóan lehetett vezetni, mint egy szívómotoros autót (nem jelentkezett a turbómotorokra jellemző késleltetett teljesítményleadás). Jelentős gondot okozott azonban, hogy a rendszer elég magasan kinyúlt a motorból, és folyamatosan igényelte a friss levegő és a kipufogógáz elegyét. Éppen emiatt végül letettek a használatáról, és a hagyományos turbó mellett döntöttek.

1979 decemberében Enzo Ferrari leigazolta Nicola Materazzit, aki járatos volt a turbómotorok tervezésében. Akkoriban a Formula-1-ben a Renault volt az, amely rengeteget kísérletezett a turbóval, több-kevesebb sikerrel. Materazzi látta a Comprex rendszer előnyeit és hátrányait is, és először úgy tervezte meg a motort, hogy két kisebb Comprex rendszert épített volna bele, hidraulikus kuplunggal vezérelve. Végül az egyszerűbb kivitelezhetőség miatt maradt a turbónál. Az új autó a 126CK megnevezést kapta ekkor.

Első bevetésére az 1980-as olasz nagydíjon került sor, ahol kiderült, hogy sokkal jobb, mint a 312T5-ös. Gilles Villeneuve egyedül a vezethetőségre panaszkodott. Ebből kifolyólag igazán a gyors pályák feküdtek neki, amik kevésbé voltak technikásak. Az autó az 1981-es világbajnokság során versenyzett, korai megbízhatósági problémái miatt Villeneuve érdemben nem volt harcban a világbajnoki címért, de kétszer tudott futamot is nyerni.

Didier Pironi volt a másik pilóta, ő, és Harvey Postlethwaite mérnök azon az állásponton voltak, hogy a nehéz vezethetőséget a rossz aerodinamika okozta, ami miatt csekély volt a leszorítóerő. Nem segített sokat az abban az évben szinte minden csapat által használt, a teljesítmény növelése érdekében bevetett kemény felfüggesztés sem. Emiatt a kanyarokban az autó hajlamos volt megcsúszni, még mielőtt a szívóhatás az aszfalthoz tapasztotta volna az autót, káros oldalerőkkel hatva a pilótákra, és a gumikat is jobban koptatva. A motor esetében is fennállt az alapvető hiba: a késleltetett, majd hirtelen felszaladó turbóhatás, hiába volt abban az évben a legerősebb a Ferrari motorja, ezt nem igazán tudták kihasználni.

126C2 (1982)

A következő szezonra jelentős mértékben áttervezték az autót. Átépítették és megbízhatóbbá tették a turbómotort, a kasztnit pedig teljesen átalakították. Ennek eredményeként jött létre a Ferrari első szénszálas-alumínium kompozit monocoque kasztnija, mellyel az általában mindig is külön utakon járó Ferrari sokat átvett brit riválisaitól. A 126C2 már jóval könnyebben kezelhető volt, egyedüli hátránya a nagyobb tömegből adódó lassabb kanyarsebesség volt. Villeneuve és Pironi a szezon eleji teszteken a leggyorsabbak voltak, és bizakodva vághattak neki az új idénynek – még úgy is, hogy Pironi hatalmas balesetet szenvedett a Paul Ricard versenypályán történő teszt során, amit csak csodával határos módon úszott meg élve.

A szezont ennek ellenére nem kezdték túl jól, pont nélkül zárták a nyitó dél-afrikai nagydíjat. Long Beach-en egy szokatlan hátsó szárnnyal jelentek meg: lényegében két kicsi, a szabályoknak megfelelően pont a minimális méretű szárnyat raktak fel egymás mellé úgy, hogy azokat középen rögzítette a kasztnihoz egy elem. Így lényegében a két kis szárny egyetlen nagy duplaszárnyat adott ki. A Ferrari részéről ez egy üzenet volt, ugyanis az előző futamon a Williams csapatát érték tetten trükközésen a vízhűtésű fékjeikkel, azonkívül javában zajlott a FISA-FOCA háború, a csapat pedig így mutatta meg, hogy a szabályokat milyen egyszerű kijátszani. Villeneuve-öt mindenesetre diszkvalifikálták, pedig harmadik helyen ért célba (Pironit csak azért nem, mert kiesett). Ezt követően San Marinóban a Ferrari kettős győzelmet aratott, amely mégis botrányos volt: Villeneuve megvádolta Pironit, hogy azzal, hogy nem engedte őt nyerni, megszegte a csapatutasítást. Kettejük közt megromlott a viszony, amit már helyrehozni sem volt lehetőség: a következő versenyen Villeneuve horrorisztikus balesetet követően szörnyethalt, így Pironi lett a csapat egyes számú pilótája. Csakhogy Németországban Pironi is óriási balesetet szenvedett, aminek következtében fel kellett hagynia a versenyzéssel. A Ferrari azonban még így is képes volt megnyerni a konstruktőri bajnoki címet.

Az autó az idény során folyamatosan fejleszés alatt állt, új szárnyakat és átdolgozott kasztnit kapott, a motor teljesítményét pedig megnövelték. Hogy növeljék a leszorítóerőt, transzverzálisról longitudinálisra cserélték a váltót is.

126C2B és 126C3 (1983)

1983-ban a padlólemezeknek tökéletesen síknak kellett lenniük, ezt írta elő a szabálykönyv a szívóhatás csökkentése érdekében. Kezdetben a Ferrari az előző évi autó átépítésével kísérletezett, ez volt a 126C2B modell. Az évet ezzel az autóval kezdték meg. Hogy az elvesztett leszorítóerőt pótolják, egy túlméretezett hátsó szárnyat kezdtek el használni, és a motorerőt is megnövelték, kb. 800 lóerőre.

A brit nagydíjtól kezdve a 126C3-mal versenyeztek, az utána következő német nagydíjat Arnoux meg is nyerte. Megtartva a túlméretes hátsó szárnyat a csapat még három győzelmet szerzett, és mind René Arnoux, mind csapattársa, Patrick Tambay harcban voltak a világbajnoki címért, amit csak megbízhatósági gondok miatt vesztettek el. A csapat mindazonáltal ebben az évben is konstruktőri bajnok lett.

126C4 (1984)

A McLaren ebben az évben mutatta be az MP4/2 jelzésű, rendkívül sikeres versenyautóját, ami sokkal jobb volt, mint a Ferrari, és dominálta az évet. Mindössze egyetlen győzelmet arattak, mégpedig Belgiumban, ahol Michele Alboreto szintén első győzelmét aratta a csapattal. Ugyanezen a futamon szerezték egyetlen pole pozíciójukat. A Ferrari végül konstruktőri második lett.

Habár a Ferrari-motor körülbelül 850 lóerő leadására volt képes, s így a legerősebb BMW- és Renault-motorokkal volt egálban, az autó kevés leszorítóerőt tudott produkálni, ami miatt kicsi volt a tapadása. Tapadást pedig csak a szárnybeállítások megváltoztatásával tudtak nyerni, ami pedig sebességcsökkenéssel járt, és mellékhatásként növelte az üzemanyagfogyasztást is.

Galéria

• 
  126CK
• 
  126C2
• 
  126C2B
• 
  126C3
• 
  126C4
• 
  Ferrari 021 motor

Eredmények

(félkövér jelöli a pole pozíciót, dőlt betű a leggyorsabb kört)

Év	Kasztni	Motor	Gumik	Pilóták	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10	11	12	13	14	15	16	Pontok	Helyezés
1981	126CK	Ferrari 021	M		USW	BRA	ARG	SMR	BEL	MON	ESP	FRA	GBR	GER	AUT	NED	ITA	CAN	CPL		34	5.
				Gilles Villeneuve	KI	KI	KI	7	4	1	1	KI	KI	10	KI	KI	KI	3	DSQ
				Didier Pironi	KI	KI	KI	5	8	4	15	5	KI	KI	9	KI	5	KI	9
1982	126C2	Ferrari 031	G		RSA	BRA	USW	SMR	BEL	MON	DET	CAN	NED	GBR	FRA	GER	AUT	SUI	ITA	CPL	74	1.
				Gilles Villeneuve	KI	KI	DSQ	2	NI
				Didier Pironi	18	6	KI	1	NI	2	3	9	1	2	3	NI
				Patrick Tambay									8	3	4	1	4	NI	2	NI
				Mario Andretti															3	KI
1983	126C2B 126C3	Ferrari 031	G		BRA	USW	FRA	SMR	MON	BEL	DET	CAN	GBR	GER	AUT	NED	ITA	EUR	RSA		89	1.
				Patrick Tambay	5	KI	4	1	4	2	KI	3	3	KI	KI	2	4	KI	KI
				René Arnoux	10	3	7	3	KI	KI	KI	1	5	1	2	1	2	9	KI
1984	126C4	Ferrari 031	G		BRA	RSA	BEL	SMR	FRA	MON	CAN	DET	DAL	GBR	GER	AUT	NED	ITA	EUR	POR	57.5	2.
				René Arnoux	KI	KI	3	2	4	3	5	KI	2	6	6	7	11	KI	5	9
				Michele Alboreto	KI	11	1	KI	KI	6	KI	KI	KI	5	KI	3	KI	2	2	4

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Ferrari 126C című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Formula–1-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap