From Wikipedia, the free encyclopedia
A csoport-pszichoterápia, más néven csoportterápia a pszichoterápia egy olyan formája, amely során egy vagy akár több terapeuta a páciensek egy kisebb csoportját együtt egy csoportként kezeli. A kifejezés jogosan utalhat pszichoterápia bármely csoportosan megtartott formáira, mint a kognitív viselkedési terápia vagy az interperszonális terápia, de általában alkalmazott pszichodinamikus terápia keretében is, ahol a csoport környezetét és a csoport folyamatait használják a csoporton belüli interperszonális kapcsolatok mechanizmusainak változásainak feltárására, felderítésére és vizsgálatára. A csoport-pszichoterápia tágabb értelemben vett fogalma magába foglalhat bármilyen segítő folyamatot, amely csoportban zajlik, beleértve a támogató csoportokat, készségfejlesztő csoportokat (mint pl. a dühkezelés, másokkal törődés, relaxációs gyakorlatok vagy szociális készségek fejlesztése) valamint a pszichonevelési csoportokat. Az egyes csoportok (pszichodinamikus, cselekvő, támogató, problémamegoldó és pszichonevelési csoport) közötti különbséget Montgomery (2002)[1] tárgyalja. A csoportos terápia egyéb, speciális formái a nem-verbális kifejező terápiák, mint a tánc, zene illetve a TaKeTiNa ritmus folyamat terápia.
A csoportos pszichoterápia alapítói az Egyesült Államokban Joseph H. Pratt, Tringant Burrow és Paul Schilder voltak. Mindhárman a keleti parton munkálkodtak a 20. század első felében. A második világháború után a terápiás módszert Jacob L. Moreno, Samuel Slavson, Hyman Spotnitz, Irvin Yalom és Lou Ormont fejlesztette tovább. Yalom csoportterápia szemlélete a „The Theory and Practice of Group Psychotherapy”[2] [A csoportos pszichoterápia elmélete és gyakorlata] című művén keresztül nemcsak az Egyesült Államokra, hanem az egész világra nagy hatást gyakorolt. Moreno a csoportos terápia egy speciális, erősen strukturált formáját fejlesztette ki, ami pszichodráma néven vált ismertté.
Az Egyesült Királyságban a csoportos pszichoterápia fejlődése kezdetben ettől függetlenül zajlott S. H. Foulkes és Wilfred Bion munkássága folytán. Foulkes és Bion a második világháborúban szerzett neurózis kezeléséhez alkalmazták a csoportterápiát.[3] Pszichoanalitikusként beépítették a pszichoanalízist a csoportterápiába annak felismerésével, hogy a transzfer nemcsak a csoporttagok és a terapeuta, hanem a csoport egyes tagjai között is létrejöhet. Emellett a pszichoanalízis tudattalanról alkotott fogalma is bővült a csoport-tudattalan fogalmával, felismerve azt a tényt, hogy az egyes csoporttagok tudattalan folyamatai eljátszhatóak a csoportfoglalkozásokon végzett irracionális gyakorlatok segítségével. Foulkes megalkotta a csoportanalízis modelljét, valamint megalapította a Csoportanalízis Intézetet, míg Bion a Tavistock Klinika csoportterápiájának fejlődésére volt nagy hatással. Yalom kritizálta Bion szakmai szemléletét,[4] mert elméletében a csoportfolyamatokat kizárólag egységként szemléli, így elméletének középpontjában kizárólag a csoportfolyamatok vizsgálata áll, kizárva ezzel az egyes csoporttagok egyéni eredményeinek feltárását. Ennek ellenére a csoport védelmi mechanizmusának felismerése az alapfeltevési csoportban igen elterjedt.[5][6]
Bion szemlélete hasonló a szociális terápiához, amelyet először az Egyesült Államokban az 1970-es évek végén Lois Holzman és Fred Newman fejlesztett ki. Csoportterápiájukban orvosok kapcsolódnak a csoporthoz, de nem mint egyének, mint a fejlődés alapvető részei. A csoport feladata, hogy csoporttá váljék ahelyett, hogy problémák megoldására vagy az egyén rögzítésére koncentrálna.
Yalom „A csoport-pszichoterápia elmélete és gyakorlata” című rendszerező művében összefoglalja a különböző csoportmódszerekben egységesen rejlő terápiás elemeket (eredeti nevén gyógyulási tényezők, művének 5. kiadásában már terápiás tényezőknek nevezi).[7] Ezek a tényezők a csoportterápia használói között végzett önmagukat feltáró kutatásból származnak.[8][9]
A csoportterápia részét képezheti a pszichiátriai betegek terápiájának[11][12] illetve az ambuláns pszichiátriai részleg kórházi ápolásának (más néven napi kórházi kezelésnek).[13] A klasszikus beszélő terápián felül a csoportos terápia intézményi keretek között kifejező terápiákat is magában foglalhat, mint például a dráma terápia, pszichodráma, művészeti terápia illetve nem-verbális terápiás módszerek, mint például a zeneterápia. A csoportos pszichoterápia a gyógyászati közösség miliőterápiájának kulcselme. A teljes környezet vagy miliő a terápia közvetítő közegének tekinthető, minden interakció és tevékenység potenciálisan a terápia része, így alávethetőek a feltárásnak és értelmezésnek, valamint megvizsgálhatóak napi vagy heti közösségi találkozókon.[14]
A csoportterápia egy formája hatásosnak bizonyult az elmebeteg serdülők valamint a felépülő szenvedélybetegek között.[15] A projektív csoportterápia egy külső szöveget (mint például egy novella) vagy mozgó képeket használ, hogy egy tartós illúziót keltsen a korábbi társaságra vonatkozólag és biztonságos fókuszt nyújtson a későbbiekben az elnyomott és elfojtott érzelmek vagy gondolatok számára. Betegcsoportok közösen elolvasnak egy novellát vagy megnéznek egy filmet. Ezután közösen megvitatják a cselekményt, a szereplők motivációit és a szerző motivációját. Filmek esetében a filmzenét, filmművészetet valamint a film hátterét is megvitatják, feldolgozzák. A terapeuta vezetése alatt kikerülik a védelmi mechanizmusokat jelzések és a szemiotikai eljárások alkalmazásával. A hangsúly továbbra is inkább a szövegen marad, mintsem személyes kérdéseken.[16]
A csoportterápiát ma már gyakran magánpraxisokban is alkalmazzák (Gardenswartz, 2009, Los Angeles, CA).
Egyértelmű bizonyíték van a csoportos pszichoterápia a depresszió kezelésére gyakorolt hatásáról: amely a meta-analízis 48 tanulmánya kimutatott egy olyan teljeskörű, 1.03-as fokú hatást, amely klinikai szempontból kiemelkedő.[17] Hasonló az arány felnőtt szexuális visszaélés áldozatainak csoportjában végzett öt vizsgálat meta-analízise esetén, amely közepesen erős hatást mutatott,[18] illetve bizonyított a csoportterápia hatékonysága a háborús veteránok tartós traumás stressz kezelésénél is.[19] Kevésbé bizonyított a hatás olyan páciensek esetén, akik borderline személyiségzavarban szenvednek, néhány vizsgálat csak kis, illetve közepes hatást mutat.[20] A szerzők ezt azzal magyarázták, hogy a szegényesebb eredmények tükrözhetik egyes betegek számára további segítség szükségességét a csoportterápián felül. Ezt a magyarázatot támasztják alá a mentalizáción alapuló kezelés használatának lenyűgöző eredményei, az a modell, amely kombinálja a dinamikus csoportos pszichoterápiát az egyéni pszichoterápiával, illetve eseti kezeléssel.[21] A legtöbb eredmény diagnosztikailag homogén csoportok, időben korlátozott terápiája kapcsán mutatható fel. Azonban a hosszú távú intenzív interakciós csoportos pszichoterápia[22] feltételei egyrészt az eltérő és diagnosztikailag heterogén csoporttagok, másrészt pedig nyílt végű időarány a terápiára. A jó eredmények szintén igazolták a csoportterápia e formáját.[23] Bizonyított, hogy a csoportterápia ugyanolyan vagy még hatékonyabb, mint az egyéni terápia felnőttek esetén (Gardenswartz, 2009, Los Angeles, CA). Klinikailag esetek azt mutatják, hogy a kétterápiás módszer (egyéni és csoportterápia) kombinációja a leghasznosabb az ilyen kliensek számára (ún. „multiplikatív” hatás).
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.