(1912–1988) író, újságíró From Wikipedia, the free encyclopedia
Boldizsár Iván, született Bettelheim Iván, 1934-től Boldizsár Iván (Budapest, Erzsébetváros, 1912. november 30.[5] – Budapest, 1988. december 22.) Kossuth- és József Attila-díjas, valamint Állami Díjas magyar író, újságíró, politikus. Fia Boldizsár Gábor tanár, köztisztviselő és Boldizsár Miklós drámaíró, lánya Boldizsár Anna, menye Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas énekesnő.
| Boldizsár Iván | |
 | |
| Az 1974-es Körkép antológiában megjelent portréja | |
| Született | Bethlen Iván 1912. október 30.[1][2] Budapest[3] |
| Elhunyt | 1988. december 22. (76 évesen)[1][2] Budapest[3] |
| Állampolgársága | magyar |
| Gyermekei | Boldizsár Miklós |
| Szülei | Bethlen Oszkár |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Farkasréti temető (22/1-1-62) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Boldizsár Iván témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Forrásértékű történelmi és kulturális újságokat, folyóiratokat szerkesztett. A Dániáról szóló 1940-ben megjelent faluszociológiai könyve híressé vált.
Bethlen Oszkár (1876–1943) újságíró, lapszerkesztő és László Aranka (1881–1959) gyermekeként született.[6] Szülei 1919-ben elváltak, s apja ugyanebben az évben ismét megnősült.[7] Fiatalon részt vett a Nyugat harmadik nemzedéke lapalapítási kísérleteiben. Bethlen Iván néven versei jelentek meg, ám egyre intenzívebben érdeklődött a társadalmi kérdések iránt, így hamar eltávolodott nemzedéktársai esztétikai elveitől.
Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti és orvostudományi fakultásain folytatott. Munkásságát falukutatással kezdte, majd újságírónak szegődött. 1932-től a Névtelen Jegyző, majd az Új Nemzedék, s a Nemzeti Újság munkatársaként működött. 1934-ben családnevét Boldizsárra változtatta, egyes források szerint Bethlen István miniszterelnökkel szembeni ellenérzése jeleként, más források szerint[8] Bethlen István kérelmére. 1936–1938-ban szerkesztette a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei sorozatot, melynek keretében Kovács Imre (1913–1980) politikai, Szabó Zoltán (1912–1984) szociográfiai, néprajzi jellegű kötetei jelentek meg. 1938-tól szerkesztő volt a Pester Lloydnál.
1940-ben (a második bécsi döntés idején) gyors póttartalékosi kiképzés után tizedesként alakulatában előbb az erdélyi bevonulásban vett részt. 1942-ben a Magyar 2. hadsereggel vonult a Don-kanyarhoz. Harcoló alakulatban nem vett részt, a doni frontvonalban harcoló magyar csapatok mögött 8 km-re, az ellátó osztály (élelmiszer, ruházati) raktárát felügyelte őrmester („hadapród”) beosztásban. Ennek köszönhetően alakulatából a harcolók súlyos emberáldozataihoz képest sokkal többen (10 emberből 8) túlélték a doni harcokat és visszavonulást, melynek nagy részét ellátós tisztként gépkocsival tette meg. A visszavonulás során – saját visszaemlékezése szerint − egy égő katonai kórházból társaival 27 magyar sebesültet mentett ki. A visszavonulás vége felé flekktífuszban megbetegedett, előbb helyben, katonai kórházban kezelték, majd tiszti vonattal szállították egy magyarországi kórházba (Esztergom) lábadozni. Alakulatához történő visszabocsátását meg nem várva megszökött a kórházból a további katonai szolgálat elől, Budapesten félillegalitásban, bujkálva várta be a szovjet csapatok megérkezését,[9] bízva baloldali kapcsolataiban. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága nevű szervezetben is részt vett, amelynek egyik gyűlésén 1944. november 22-én tartóztatta le a Nemzeti Számonkérés Szervezete Katonai alosztálya többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Kiss János altábornaggyal és Tartsay Vilmossal együtt.
Magyarországon 1945-től az ország tényleges politikai irányítását azonnal a szovjet megszálló erők vették a kezükbe, a velük kollaboráló magyar kommunistákat fokozatosan helyzetbe hozták a hatalomban, a kezdetben koalíciós partnerként működni engedett Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt gyors visszaszorítása mellett. Boldizsár Iván, a háború előtti baloldali, paraszt- és szegénypárti közírói munkásságának és kapcsolatainak köszönhetően gyorsan utat talált a szovjetek által kontrollált új „baloldali” hatalmi elitbe.
Az 1945–48-as „koalíciós években” a Nemzeti Parasztpárt képviselőjeként kezdte, ám a gyakorlatban jól együttműködőnek bizonyult az oroszok védelmét maguk mögött tudó kommunistákkal. Olyannyira, hogy az 1946-os, a világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon „baloldali újságíróként” a magyar kormányküldöttség propagandaszolgálatának vezetője volt, mint a Nemzeti Parasztpárt képviselője. Egyes források szerint valójában a kommunisták beépített bizalmasa volt, aki a szovjetek informátoraként naponta jelentett a párizsi szovjet nagykövetségen a magyar küldöttség belső információiról.[10] A küldöttségnek tagjai voltak ugyan parasztpárti és kisgazdapárti képviselők is (vezetője az akkori miniszterelnök, Nagy Ferenc), a gyakorlati vezetés azonban már ekkor a szovjet tárgyalófél kádereinek számító kommunisták és bizalmasaik (pl. Gerő Ernő) kezében volt, akik külön háttéregyeztetéseket folytattak a szovjet döntéshozókkal.
A kitelepítések idején, 1951-ben a kitelepített Kornis Gyula filozófus budai villájába költözhetett, ami a kommunista hatalommal való bizalmi együttműködését jelzi.[11] 1947-től külügyi államtitkárként tevékenykedett, és innentől az 50-es évek rákosista diktatúráját vezető elit tagja. Az 50-es években részt vett a személyi kultusz propagandájában a Magyar Nemzet szerkesztőjeként és újságíróként Rákosit és a személyi kultuszt támogató cikkeket írt.
A Sztálin halála után, 1953-tól felerősödő reformista hullám a magyar vezetésben is összezilálta az erőviszonyokat, Nagy Imre átmeneti megerősödésével és Rákosi pozíciójának meggyengülésével. Ortutay Gyula naplójában 1953 kényes személyi csatáiról emlékezve azt írja: „Boldizsár Iván képviselő, államtitkár, többszörös főszerkesztő igyekszik vissza Rákosi kebelére, mert fél, hogy túlexponálta magát a Nagy Imre-vonal mellett.”[12]
A háború végén a Szabad Szót (1945–1946) és az Új Magyarországot[13] (1945–1948) szerkesztette. 1945 után az Új Magyarország röpiratai sorozatban – itt jelent meg a többi között Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című műve is – két könyve jelent meg, a Megbűnhődte már e nép… (1946) című összefoglalás a magyar béketörekvésekről és a Duna völgyében élő kisnépek egymásrautaltságáról, A másik Magyarország (1946) címmel pedig a magyar ellenállási mozgalom történetét foglalta össze, s azt vizsgálta, hogy a gazdaság, a kultúra és a politika területén hogyan próbálták meg a nemzet legjobbjai elszakítani a németekhez fűződő szálakat, s mint alakult ki a fegyveres ellenállás. 1948-ban Fortocska címmel oroszországi utazásainak benyomásaiból állított össze könyvet, s lenyűgözve adott számot tapasztalatairól. A könyv három kiadásban is megjelent.
1951–55 között a Magyar Nemzetet szerkesztette.
A The New Hungarian Quarterlyt (1960–), és a Színház (1968–) című lapokat szerkesztette, de szerkesztette közben a Béke és Szabadságot és a Hétfői Hírlapot is. Üzemi lapokba is szívesen írt cikkeket, pl. a Kossuth Nyomda Üzemi Híradójába.[14] Fordított angolból, németből, franciából, műfordítással, könyvek szerkesztésével is foglalkozott. Regényeket, útikönyveket, cikkeinek tematikus gyűjteményeit adta közre. Több műfajban kipróbálta magát, filmforgatókönyveket is írt.
A személyi kultusz időszaka alatt újságíróként is dolgozott. A korszak szemléletmódját, türelmetlenségét, szűklátókörűségét tükröző, 1951-ben és 1952-ben írt cikkeinek válogatását A toll fegyverével (1952) címmel jelentette meg. Írásainak hangvételén átütnek a korszak közhelyei, sematikus valóságszemlélete, bár olykor éreztette a sorok között, hogy nem minden vonatkozásban értett egyet a türelmetlen kultúrpolitika megalapozatlan művészi ítéleteivel (A viták éltető ereje). Ez a gyűjtemény Boldizsár Iván pályájának mélypontja volt. Az 1956-os forradalom után következő korszakának vezető témája a lelkiismeret-vizsgálat gesztusa lett.
Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II. világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös attitűdje. Kellett ahhoz bátorság, hogy szerkessze Kovács Imre Néma Forradalom és A kivándorlás, vagy Szabó Zoltán Tardi helyzet és Cifra nyomorúság c. köteteit vagy Kálmán Kata szociofotóit.”[15]
1945 után tudta érzékeltetni azt a polgári miliőt, amely őt az 1930-as években a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-ben, majd még a Szikra Nyomdában (1945–1948) is körülvette, ahol a lapszerkesztők és a nyomdászok együtt dolgoztak, a lapok első olvasói és kritikusai a nyomdászok voltak.[16]
A The New Hungarian Quarterly sokat jelentett az itthoni magyar olvasóknak, ebből sajátították el az élő angol nyelvet, majd 1967-től rendelkezésükre állt még az MTI által közreadott angol és német nyelvű napilap, a Daily News – Neueste Nachrichten. A második világháború utáni évtizedekben nem lehetett hozzájutni Magyarországon eredeti angol és egyéb nyugati nyelvű újságokhoz.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
