From Wikipedia, the free encyclopedia
Baltazar Adam Krčelić (magyarul Kercselich Ádám Boldizsár; Šenkovec, 1715. február 5. – Zágráb, 1778. március 29.) zágrábi kanonok, teológiai doktor, történész, a horvát történetírás kimagasló alakja.
| Baltazar Adam Krčelić | |
 | |
| Kercselics Boldizsár arcképe az 1901-ben Zágrábban kiadtott Monumenta Spectantia Historiam Slavorum Meridionalium című művéből. | |
| Született | 1715. február 5. Šenkovec |
| Elhunyt | 1778. március 29. (63 évesen) Zágráb |
| Foglalkozása | kanonok, teológiai doktor, történész, történetíró |
| Tisztsége | apát |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Baltazar Adam Krčelić témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Zágrábtól északnyugatra fekvő brdoveci plébániához tartozó Šenkovecen, módos nemesi családban született. Apja a korbáviai származású Kercselich Miklós, anyja a zágrábi Darich Judit.[1] Már két anyai nagybátyja is jezsuita teológiai tanár volt. Ő maga 1722 és 1728 között a zágrábi jezsuitáknál tanult, majd 1729-tól a püspöki szemináriumba járt.[2] Mivel tanulmányai során eszességben és szorgalomban különösen kitüntette magát a bécsi Horvát Kollégiumba küldték, ahol 1731 és 1734 között filozófiát tanult, majd 1734-től négy évig a bolognai Illír Kollégiumban teológiát és jogot tanult, ahol tanulmányai befejeztével 1738-ban filozófiai és teológiai doktorrá avatták. Ugyancsak nagy tudást szerzett sz egyházi és világi jog terén.[2]
Horvátországba visszatérve az Okić hegy alatti Szent Márton templom káplánja, majd 1739 és 1745 között a Sziszek melletti Sela faluban lett plébános ahol érkezése után építették fel a szép barokk Szent Mária Magdolna templomot. Már Bolognában kezdett érdeklődni az egyháztörténet iránt, melyhez adatokat gyűjtött. 1740-ben J. Marcelović zágrábi kanonok kéziratokat adott át neki a zágrábi egyház történetéről és megbízta a munka befejezésével.[2] 1745. november 5-én zágrábi püspöki sublector, 1747. január 23-án zágrábi kanonok lett. Kanonokként a zágrábi püspöki szeminárium prefektusává nevezték ki. Eleinte kizárólag az egyházi pályának élt, de a püspöki levéltárban lelt nagyszámú feldolgozatlan anyag arra ösztönözte, hogy Horvátország egyházi s politikai történetének tanulmányozásával foglalkozzon.
Ő volt az első, ki a horvátországi levéltárakat kutatva, az írott források terén sok új adattal lépett fel.[1] 1747-ben Branjug püspök a bécsi Horvát Kollégium rektorává nevezte ki, melyet 1749 elejéig töltött be. Itt a felvilágosodás jegyében igyekezett nevelni állami tisztviselőket, és akadémia létrehozását tervezte a polgárjoggal és történelemmel kapcsolatos kéziratok gyűjtésére.[2] Egyháztörténészi és jogtudósi hírneve lehetővé tette számára, hogy részt vegyen XIV. Benedek pápa és Mária Terézia közötti tárgyalásokon az egyházi javadalmak odaítéléséről, amiért 1749-ben apostoli protonotáriusi címet kapott és az Eger melletti kácsi Szent Péter és Pál apátság címzetes apátjává nevezték ki.[2]
Amikor Franjo Ksaver Klobušicki lett a zágrábi püspök Krčelićet 1749. április 5-én oldalkanonokká nevezte ki és maga mellé vette. 1751-ben Klobusiczkyval együtt részt vett a pozsonyi magyar-horvát közös országgyűlésen. Nehezebb idők következtek a számára Franjo Thauszy püspöksége (1751-1769) idején. Az új püspök ugyanis megpróbálta korlátozni tudományos munkáját és az egyházi szolgálatban való előléptetését, megbecsülését és jövedelmeit is visszafogta. Kiváló jogtudósként a királynő 1752. január 2-án a báni ítélőtábla ülnökévé nevezte ki. 1754-ben befejezte a zágrábi székesegyház történetének nagy részét „Historiarum cathedralis ecclesiae Zagrabiensis” címmel. Bár a művet három kötetben képzelte el, végül egy kötet jelent meg, amelyben az 1091 és 1603 közötti püspököket sorozatát mutatta be.[2] Az 1758 után írt és átiratban megőrzött második részben (Historia celebris ecclesiae Zagrabiensis continuata MSS; Kaptolski arhiv u Zagrebu) a Š. Bratulić püspöktől P. Petretić püspökig terjedő korszakot tárgyalta, a többi kéziratban maradt művek pedig a zágrábi káptalan, a templom és a kolostor történetét, valamint a többi egyházmegyével való kapcsolatát tartalmazzák.[2]
Az 1755-ös parasztlázadás okait vizsgáló és az elavult királyi közigazgatás reformjának alapjait előkészítő Althann-bizottság megalakulása után a bécsi udvar kérésére, és a királynőnek a zágrábi préposti pozíció megszerzésére tett ígéretétől motiválva reformokra tett javaslatokat. Ezekben Horvátország számára egy helytartó tanács (gubernium) létrehozását, illetve egy magyarországi mintájú megyerendszer bevezetését szorgalmazta.[2] Az ígért pozíciót azonban nem kapta meg, sőt otthon a közigazgatási reformokban való részvételét hazaárulásként értelmezték. A Tauszy vezette káptalani vizsgálóbizottság 1756-ban sikkasztással, feladatainak elhanyagolásával és a podlektorsága idején elkövetett szodómiára való rábeszéléssel vádolta meg. A per 1760-ban megegyezéssel zárult, mely szerint engedelmességet kellett fogadnia püspökének és a neki kifizetett pénzeket vissza kellett adnia. Közben fiatalok tanításából tartotta fenn magát.[2]
A fenti események vázlatát leghíresebb művének, az „Annuae 1748–1767”-nek a gerince tartalmazza, amelyet 1764-ben kezdett el írni, azzal a céllal hogy a Horvát Bánság jelenkori történetét írja meg Mária Terézia számára. Ebben politikai és társadalmi eseményeket ismertet, kortársak magánéletéből mutat be adatokat, de számos önéletrajzi jellegű eseményt is tárgyal, köztük a tárgyalásáról szóló beszámolót is.[2] A mű a királyi adminisztráció prominenseinek, különösen a közéletet uraló szűk körnek készült. A mű nagy részét legkésőbb 1774-re készítette el és zárta le. Halála után a kéziratot cenzúrázták, és majdnem elégették, mert nyilvánosságra hozta közéleti személyiségek magánéletét. A mű ugyan megmaradt, de a botrányosnak ítélt részeket fekete tintával kitörölték.[2]
Pályafutása előrelépését Thauszy 1769-es halála tette lehetővé, és 1770-ben csázmai főesperessé nevezték ki. Betegségtől sújtva 1777-ben gazdag könyvtárát (677 nyomtatott mű és mintegy ötven kézirat) az újonnan alapított zágrábi Királyi Tudományos Akadémiának (ma az Nemzeti Egyetemi Könyvtár állományának szerves része) adományozta. 1778-ban hunyt el Zágrábban,[1] ahol a székesegyház sírboltjában temették el. A gyászbeszédet Kalafatics Vinko, jezsuita tanár mondta a sírja fölött.
Baltazar Adam Krčelić a felvilágosult abszolutizmus lelkes híve és az egyház, valamint a szerzetesrendek társadalmi befolyása visszaszorításának szószólója volt. Az udvar emberének számított, így az országban számos ellensége támadt. Többször erősen támadták nézetei miatt, de ő mindig ugyanolyan erélyesen válaszolt ezekre. Mindez világosan kitűnik 1748-tól 1767-ig vezetett a mai napig kéziratban fennmaradt emlékirataiból melyeket a következő nemzedékek okulására írt. Egy idő után, miután az iratok hozzáférhetővé váltak egy bizottság átolvasta és botrányos módon mintegy 20 oldalt sűrű tintával olvashatatlanná tett, úgy hogy ez a rész a mai napig sem kivehető. A munkát 1901-ben publikálták először, majd miután Veljko Gortan horvát nyelvre is lefordította 1952-ben kiadták.
Kercselich munkáit általában latinul és horvátul írta. Az első közülük a zágrábi egyházközség és a székesegyház története, melyet 1770-ben csak töredékesen adtak ki. Ez a rész Duch püspöktől Nikola Stepanić püspökig (1602) terjed. A töredékesen hátramaradt részeket később Toma Kovačević és Juraj Marcelović kanonokok egészítették ki. A mű második része Šimun Bartulić püspöktől Petar Pertezićig terjed, ez a mai napig kéziratban maradt. Második nagy műve a De regnis Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae notitiae praeliminares előzetes feljegyzések a dalmát, horvát és szlavón királyság történetéről, amely a Habsburgok uralmának jogosságát igyekszik igazolni nemcsak a magyar korona országai, beleértve Szlavóniát, Horvátországot és Dalmáciát is, hanem még Bosznia és Szerbia felett is. Adalbert Barits álnév alatt Varasdon publikált egy latin nyelvű értekezést a 14. század és 17. század közötti horvát irodalom történetéről, vagyis az Augustin Kažotić és Pavao Vitezović püspökök közötti időszakról. 1747-ben jelent meg latin nyelvű munkája Augustin Kažotić szentéletű zágrábi püspökről. A Vitezović-krónika harmadik részeként Krčelić írta az 1744-től 1761-ig terjedő időszak krónikáját. August Šenoa az ő munkája alapján írta Diogenes című művét, valamint Josip Tomić A királyért és a hazáért című novelláját, valamint Az özvegy című művét.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
