wessexi király From Wikipedia, the free encyclopedia
Nagy Alfréd (angolszászul: Ælfrēd), (849 – 899. október 26.[1]) Wessex déli angolszász királyságának legnagyobb uralkodója 871-től 899-ig.
| Ælfred | |
.jpg) | |
| Ragadványneve | Nagy Alfréd |
| Wessex királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 871. április 23. – 899. október 26. | |
| Elődje | I. Æthelred |
| Utódja | I. Eádwëard |
| Kent királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 871 – 899 | |
| Elődje | I. Æthelred |
| Utódja | I. Eádwëard |
| Essex királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 871 – 899 | |
| Elődje | I. Æthelred |
| Utódja | I. Eádwëard |
| Sussex királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 871 – 899 | |
| Elődje | I. Æthelred |
| Utódja | I. Eádwëard |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Cerdic-ház |
| Született | 847/849 Wantage, Berkshire |
| Elhunyt | 899. október 26. (50 évesen) Wantage, Berkshire |
| Nyughelye | Winchester, Hampshire 1100 körül |
| Édesapja | Aethelwulf |
| Édesanyja | Osburga |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Ealswith |
| Gyermekei | Ælfthryth, Æthelflæd, Æthelgifu, Edward, Æthelweard |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ælfred témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Nagy Alfrédban találhatta meg az angolszász nép azt a királyt, akire a 9. század viharos időiben szüksége volt.[2] Alfréd a középkor történelmének egyik legvonzóbb alakja. Hatalmas alkotások nem jellemzik uralkodását, e szempontból nem vethető össze a történelem lángeszű nagy alakjaival.[2] Mozgástere nagyon is szűk volt, de minden tettéből erkölcsi nagyság sugárzik.[2] Az első, a szó igaz értelmében vett keresztény király, aki mindig „méltóan akart élni”.[2] Életét népe javának szentelte, mint hazájának felszabadítója és a nép anyagi jólétének, műveltségének gyarapítója. A „Nagy” előnévvel az utókor ruházta fel. Uralkodásának közel harminc éve az angolszász nép történetének fénykora.[2]
Nehéz pillanatban ült trónra.[2] Csak a Temzétől délre elterülő területet menthette meg. A dánok elpusztították Merciát (és behódoltatták ezt a tartományt is, mint korábban Northumberlandot és Kelet-Angliát), de Alfréd kétségbeesett ellenállásra készült.[2] Egy hevenyében felszerelt hajóhaddal legyőzte a dán flottát, és amikor 876-ban a dánok a walesi gallokkal egyesülve ismét előrenyomultak, Alfréd nemcsak visszaverte őket, de visszafoglalta Exetert.[2] A dánok megesküdtek, hogy elhagyják Wessexet, és visszavonultak Glocesterbe.[2] Ahogy azonban Alfréd elbocsátotta hadseregét, az otthonról érkezett, zsákmányra vágyó csapatokkal megerősödött dánok 878 telén rabolva és pusztítva betörtek országába.[2] Ez a váratlan támadás egy pillanatra minden ellenállást elfojtott.[2] „Sokan elszaladtak – mondja az angolszász krónika – a többiek meghódoltak Alfréd király kivételével, ki csekély kíséretével az erdők és mocsarak közé vonult vissza.”[2] Hónapokig bujdosott a király, éhséggel és ellenséggel küzdve, mialatt a dánok csekély kivétellel az egész országot behódoltatták.[2] Ez az az időpont, amellyel a hagyomány később előszeretettel foglalkozott, és amelyben a király vonzó alakját annyi szép mondával vette körül.[2] A tavasz kezdetén Alfréd Athelney-ben erősséget épített, és innen figyelte az ellenség minden mozdulatát.[2] Maga köré gyűjtötte az angolszászokat, majd az Edington mellett vívott nagy ütközetben legyőzte a dánokat, és negyvennégy napi ostrom után megerősített táborukat is elfoglalta.[2] Guthrum dán király felvette a kereszténységet, és megesküdött, hogy népével békében fog élni Kelet-Angliában.[2]
Ez a wedmorei béke (878) Angliát egy északi dán és egy déli angolszász részre osztotta.[2] Alfréd csak a wessexi királyság, London és környéke fölött uralkodott.[2] A régi kis királyságok közül Kent és Sussex a wedmorei béke után szorosan csatlakozott Wessexhez, míg Merciának nyugati, a dánoktól visszahódított részeit Alfréd mint határgrófságot az északi támadások visszaverésére leánya, Ethelflednek vitéz férjére, Ethelredre ruházta. Mercia nagyobbik, keleti fele, Kelet-Anglia és egész Northumberland Danelagh (Danelaw) néven dán terület maradt.[2]
A béke helyreállítása után Alfréd minden gondját népe jólétének emelésére fordította.[2] Mindent elkövetett, hogy az országot megerősítse, és a dán pusztítások nyomait elenyésztesse.[2] A határokon számos új erősséget építtetett a dánok és gallok ellen, és az általános hadkötelezettség alapján szervezte a seregét.[2] Ez a nemzeti hadsereg két részre osztva részben aktív szolgálatot teljesített, részben a várakat őrizte, az újonnan alkotott hajóhad pedig a partokat védelmezte.[2] A régi angolszász törvényeket összegyűjtötte és kijavította, a király igazságszolgáltató hatalmát az egész országban érvényre emelte.[2] Szigorúan fenntartotta a belső békét: a magánbosszú jogát eltörölte, a törvények legcsekélyebb megsértését a király megsértésének minősítette és szigorúan büntette.[2] Egy angol történetíró szerint jó kormányzatának titka rendkívüli erélye volt.[2] Mindenekfölött gyakorlati ember volt, szorgalmas és mindenben részletekbe hatoló.[2] A kormányzás gondjai mellett talált időt arra is, hogy az idegenekkel és tudósokkal társalogjon – költeményeket tanult, szövegeket fordított, épületeket tervezett, sőt, útmutatásokat adott ötvöseinek, solymárainak stb. is.[2] Táblácskákat hordott magával, és ezekre jegyezte mindazt, ami érdeklődését felkeltette. Idejét pontosan beosztotta, és magánéletének szigorú rendje jellemezte kormányzását is.[2]
Mint egy másik nagy germán fejedelemnek, Alfrédnek is hervadhatatlan dicsősége a tudományok szeretete, és azon nemes törekvés, hogy népe műveltségét magasabb fokra emelje.[2] Mint egykor Nagy Károly, ő is tudósokkal vette magát körül, és a külföldről behívott tudósokat a legmagasabb egyházi méltóságokra emelte.[2] Azt akarta – mondja ő maga – „hogy országában a szabad emberek fiai, kiknek módjuk volt hozzá, kényszeríttessenek mindaddig tanulni, míg az angol írást tökéletesen tudják olvasni; azután pedig azok, kik a tanításnak és az isteni szolgálatnak szentelik életüket, a latin nyelvben kapjanak oktatást”.[2] Ő maga személyesen is fáradozott azon, hogy azon ismereteket, melyeket eddig csak a papság szerezhetett meg, a nép számára is hozzáférhetővé tegye.[2] Lefordította angol nyelvre Boethiust, Orosiust, s ennek Beda Venerabilis által írt folytatását, saját nemzetének történetét.[2] E műveket nemcsak lefordította, hanem megmagyarázni is igyekezett.[2] Emellett nem feledkezett meg a régi angolszász dalok és mondák összegyűjtéséről sem, és ösztönözte az „angol krónika” néven ismert legrégibb angolszász krónika összeállítását.[2]
Ezt az áldásos működését még egyszer félbe kellett szakítania, hogy hazája régi ellenségeivel ismét megmérkőzzék.[2] Egy évtizedig tartott szünet után az észak fiainak kivándorlása újra kezdetét vette, és a főáramlat Anglia termékeny déli partvidékei felé irányult.[2] Éppen ebben a korban, a 10. század végén kezdtek megalakulni a skandináv államok, a dán, norvég és svéd királyságok; és az erős központi hatalmat tűrni nem akaró skandináv főnökök a tengereken túl igyekeztek új, szabad hazát alapítani.[2] Miután a keleti frank birodalomban Arnulf erős keze határt szabott a kalózok pusztításainak, a normann harcosok nagy tömege 892-ben egy Hastings nevű főnök vezetése alatt Anglia ellen fordult.[2] Három évig tartó nehéz küzdelem után Alfréd kiszorította a dánokat, s szövetségeseiket, a gall fejedelmeket is békére kényszerítette.[2] Az intézkedések, melyeket országa védelmére a béke éveiben tett, a veszély pillanatában fényesen beváltak, és mikor 899-ben meghalt, az angolszász nemzet méltán siratta benne legnagyobb és legnemesebb uralkodóját.[2]
Felesége, Ethelswitha[3] (852 – 905. december 5./8.) hat gyermeket szült neki:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
