A 6315-ös számú mellékút egy majdnem pontosan tizenkét kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Tolna vármegye középső részén. Gyönk városát köti össze a 65-ös főúttal és Hőgyésszel, feltárva az útjába eső két kisebb települést is.

Gyors adatok
6315-ös mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza12,0 km
Ország Magyarország
TartományokTolna vármegye
Az út elejeGyönk 6313
Az út végeHőgyész
Bezárás

Nyomvonala

A 6313-as útból ágazik ki, néhány lépéssel annak a 12. kilométere után, Gyönk központjában, dél felé. József Attila utca néven indul, 1,1 kilométer után hagyja el a kisváros lakott területeit, onnan a fő iránya délnyugati lesz. 1,7 kilométer után lép át Szakadát területére, 2,5 kilométer után éri el a község házait, ahol előbb Ady Endre utca, majd Fő utca lesz a települési neve. A község déli szélén húzódik végig és 3,5 kilométer teljesítése után lép ki a lakott területek közül.

4,6 kilométer után lépi át Diósberény határát, ennek belterületét 5,2 kilométer után éri el: a központig Kossuth utca, utána Iskola utca az itteni települési neve. Hetedik kilométere után lép ki a település házai közül, tizedik kilométerénél pedig már Hőgyész határánál jár. Ez utóbbi település lakott területének északi peremén torkollik bele a 65-ös főútba, annak 28+400-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 12,020 kilométer.

Települések az út mentén

Története

Források

Jegyzetek

Wikiwand in your browser!

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.

Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.