2007-es rali-világbajnokság tizedik futama From Wikipedia, the free encyclopedia
A 2007-es német rali (hivatalosan: 26. ADAC Rallye Deutschland) volt a 2007-es rali-világbajnokság tizedik futama. Augusztus 17. és augusztus 19. között rendezték meg, 19 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 356 kilométert tett ki. A versenyen 102 páros indult, melyből 88 ért célba.[1]
A versenyt Sébastien Loeb nyerte. Másodikként François Duval végzett, harmadik pedig Mikko Hirvonen lett.
A futam a junior ralibajnokság futama is volt egyben. Ezt az értékelést a cseh Martin Prokop nyerte az észt Urmo Aava és a zimbabwei Conrad Rautenbach előtt.
A versenyre egy magyar páros nevezett. A Holcer Dániel, Illyés Roland alkotta kettős egy Renault Clio S1600-as autóval vett részt a viadalon. Végül az összetett negyvenkilencedik, és az A6-os kategória tizenötödik helyén zártak.
Első nap
Az első napot a Citroën Xsara WRC-vel versenyző François Duval zárta az élen. A belga két szakaszgyőzelmet szerzett a nap folyamán, és végig az élmezőnyben végzett, ami elegendő volt ahhoz, hogy megelőzze a gyáriakat. Sébastien Loeb szintén két részsikert ért el, és mindössze 1,3 másodperces hátrányban állt Duval mögött. A két gyári Ford, Grönholm, Hirvonen sorrendben a harmadik és a negyedik helyen zárta a napot. Őket követte Gardemeister az ötödik, és Jan Kopecky a hatodik helyen.[2]
Második nap
A második napon nyolc gyorsasági szakaszt rendeztek. A nyitószakaszon Duval kétszer is hibázott,[3] amivel több mint tizenöt másodpercet vesztett. Loeb átvette a vezetést, és meg is tartotta előnyét az egész nap alatt. Duval folyamatosan hátracsúszott, és a nap végén már csak a harmadik volt, közel egyperces hátrányban Loeb mögött. Grönholm feljött a második helyre, Mikko Hirvonen pedig maradt a negyedik. Az ötödik helyért Kopecky és Gardemeister küzdött; kettejük közt 2,7 másodperc volt a különbség a nap végén.[4]
Dani Sordo már az első napon technikai gondokkal küzdött, a második napon pedig már elrajtolni sem tudott.[5] Manfred Stohl a kilencedik gyorsaságin lecsúszott az útról és olyannyira összetörte autóját, hogy fel kellett adnia a futamot.[6]
Harmadik nap
A zárónapon öt szakasz szerepelt a programban. Noha az összes gyorsaságit Duval nyerte a napon, Loeb előnye így is kitartott és megnyerte a versenyt. Duval Grönholmal csatázott a második helyért, ami végül a finn hibájával dőlt el. A legutolsó szakaszon egy a pályához veszélyesen közel legelő tehén megzavarta a kétszeres világbajnokot, aki az eset láttán elvesztette koncentrációját és egy balkanyarban kicsúszott.[7][8] A Ford hátulja összetört, és Grönholm csak tetemes időhátránnyal tudta teljesíteni a távot. Duval így megszerezte a második helyet, Hirvonen pedig feljött az utolsó dobogós pozícióba. Grönholm a negyedik helyig esett vissza. Kopecky lett az ötödik, hatodikként pedig Petter Solberg zárt.
Nap | # | Rajtidő | Szakasz | Hossz | Győztes | Idő | Átlag seb. | Versenyben vezető |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. nap (Augusztus 17) |
1. | 10:13 | Ruwertal / Fell 1 | 19.79 km | Sébastien Loeb | 11:04.2 | 107.26 km/h | Sébastien Loeb |
2. | 11:26 | Grafschaft Veldenz 1 | 23.40 km | Sébastien Loeb | 13:12.4 | 106.31 km/h | ||
3. | 12:09 | Schones Moselland 1 | 21.46 km | François Duval | 12:22.9 | 103.99 km/h | ||
4. | 15:17 | Ruwertal / Fell 2 | 19.79 km | Mikko Hirvonen | 11:34.2 | 102.63 km/h | ||
5. | 16:30 | Gafschaft Veldenz 2 | 23.40 km | François Duval | 13:30.6 | 103.92 km/h | ||
6. | 17:13 | Schones Moselland 2 | 21.46 km | Chris Atkinson | 12:18.5 | 104.61 km/h | François Duval | |
2. nap (Augusztus 18) |
7. | 08:33 | St Wendeler Land 1 | 16.37 km | Mikko Hirvonen | 8:52.6 | 110.65 km/h | Sébastien Loeb |
8. | 09:06 | Bosenberg 1 | 19.00 km | Sébastien Loeb | 10:39.5 | 106.96 km/h | ||
9. | 10:29 | Erzweiler 1 | 16.51 km | Marcus Grönholm | 9:55.9 | 99.74 km/h | ||
10. | 11:02 | Arena Panzerplatte 1 | 30.54 km | Sébastien Loeb | 17:57.4 | 102.05 km/h | ||
11. | 14:45 | St Wendeler Land 2 | 16.37 km | Mikko Hirvonen | 8:51.6 | 110.86 km/h | ||
12. | 15:18 | Bosenberg 2 | 19.00 km | Chris Atkinson | 10:27.4 | 109.02 km/h | ||
13. | 16:41 | Erzweiler 2 | 16.51 km | Sébastien Loeb | 9:45.5 | 101.51 km/h | ||
14. | 17:14 | Arena Panzerplatte 2 | 30.54 km | Chris Atkinson | 17:49.8 | 102.77 km/h | ||
3. nap (Augusztus 19) |
15. | 09:18 | Dhrontal 1 | 11.14 km | François Duval | 6:59.2 | 95.67 km/h | |
16. | 09:46 | Moselwein 1 | 18.70 km | François Duval | 10:40.3 | 105.14 km/h | ||
17. | 11:11 | SSS Circus Maximus Trier | 4.36 km | François Duval | 3:11.4 | 82.00 km/h | ||
18. | 13:24 | Dhrontal 2 | 11.14 km | François Duval | 6:53.4 | 97.01 km/h | ||
19. | 13:52 | Moselwein 2 | 18.70 km | François Duval | 10:32.7 | 106.40 km/h |
Versenyző | Navigátor | Autó | Idő | Különbség | Pont | |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Sébastien Loeb | Daniel Elena | Citroën C4 WRC | 3:27:27.5 | 0.0 | 10 |
2. | François Duval | Patrick Pivato | Citroën Xsara WRC | 3:27:47.8 | 20.3 | 8 |
3. | Mikko Hirvonen | Jarmo Lehtinen | Ford Focus RS WRC 07 | 3:28:46.6 | 1:19.1 | 6 |
4. | Marcus Grönholm | Timo Rautiainen | Ford Focus RS WRC 07 | 3:29:04.0 | 1:36.5 | 5 |
5. | Jan Kopecký | Filip Schovánek | Škoda Fabia WRC | 3:30:34.6 | 3:07.1 | 4 |
6. | Petter Solberg | Phil Mills | Subaru Impreza WRC | 3:30:42.2 | 3:14.7 | 3 |
7. | Toni Gardemeister | Jakke Honkanen | Citroën Xsara WRC | 3:31:05.0 | 3:37.5 | 2 |
8. | Jari-Matti Latvala | Ole Kristian Unnerud | Ford Focus RS WRC 06 | 3:32:56.8 | 5:29.3 | 1 |
JRC | ||||||
1. (11.) | Martin Prokop | Jan Tománek | Citroën C2 S1600 | 3:52:26.9 | 0.0 | 10 |
2. (12.) | Urmo Aava | Kuldar Sikk | Suzuki Swift S1600 | 3:53:16.4 | 49.5 | 8 |
3. (14.) | Conrad Rautenbach | David Senior | Citroën C2 S1600 | 3:54:42.8 | 2:15.9 | 6 |
4. (20.) | Aaron Burkart | Michael Kölbach | Citroën C2 S1600 | 3:56:51.0 | 4:24.1 | 5 |
5. (25.) | Jozef Béreš jun. | Petr Starý | Renault Clio S1600 | 4:01:16.5 | 8:49.6 | 4 |
6. (27.) | Jaan Mölder jr. | Katrin Becker | Suzuki Swift S1600 | 4:01:49.3 | 9:22.4 | 3 |
7. (30.) | Yoann Bonato | Benjamin Boulloud | Citroën C2 R2 | 4:05:32.5 | 13:05.6 | 2 |
8. (32.) | Aigar Pärs | Ken Järveoja | Citroën C2 S1600 | 4:05:48.3 | 13:21.4 | 1 |
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.