Óriásfarkas

Az óriásfarkas (Aenocyon dirus korábban Canis dirus) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó fosszilis faj, amely Észak-Amerikában élt a késő pleisztocéntól a kora holocénig, azaz 125 000-9500 évvel ezelőtt. Az utolsó jégkorszak végével tűnt el. Ismert förtelmes kutya néven is.

Óriásfarkas
Evolúciós időszak: Késő pleisztocén - kora holocén, 0,125–0,0095 Ma PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N ↓
Felül a rekonstrukció, alatta a csontváz
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda) Osztály: Emlősök (Mammalia) Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Csoport: Eutheria Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia) Öregrend: Laurasiatheria Csoport: Ferae Rend: Ragadozók (Carnivora) Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia) Család: Kutyafélék (Canidae) Alcsalád: Valódi kutyaformák (Caninae) Nemzetség: Kutyák (Canini) Alnemzetség: Canina Nem: Aenocyon Merriam, 1918[1] Faj: A. dirus
Tudományos név
Aenocyon dirus Leidy, 1858[2]
Szinonimák
Canis primaevus Leidy, 1854[3] Canis dirus Leidy, 1858[2] Canis indianensis Leidy, 1869[4] Canis mississippiensis J. A. Allen, 1876[5] Canis nehringi Ameghino, 1902[6] Canis ayersi Sellards, 1916[7] Aenocyon dirus nebrascensis Frick, 1930 (nomen nudum)[8]
Elterjedés
Az egykori elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Óriásfarkas témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásfarkas témájú kategóriát.

Felfedezése, besorolása

Az első maradványait Francis Lick találta meg az Ohio folyó partján 1854-ben, az Egyesült Államok Indiana államának területén. Új fajként Joseph Leidy írta le 1855-ben, aki a Canis primaevus nevet adta neki. Később észrevették, hogy ez a név már foglalt, ezért 1858-ban a Canis dirus nevet kapta. A legtöbb jó megtartású fosszíliája azóta a kaliforniai La Brea kátránytavából került elő.

2021-ben 5 darab, 50-13 ezer éves csontokból szerzett genetikai anyag vizsgálatából kiderült, hogy valójában a morfológiai hasonlóság ellenére szürke farkassal (Canis lupus) nem állt közeli rokonságban, hiszen a két faj evolúciója 5 millió évvel ezelőtt vált szét. Így a Canis genusból áthelyezték az Aenocyon genusba, ahol monotipikus faj.^[9]

Testfelépítése

Óriásfarkas csontváza

Az óriásfarkas volt a Földön valaha élt egyik legnagyobb ismert kutyaféle. Neve kissé megtévesztő: nem volt sokkal nagyobb a ma élő rokonainál. A mai szürke farkashoz hasonló testfelépítésű és kinézetű ragadozó volt, ám annál robusztusabb testfelépítésű. Testtömege 50–110 kg között lehetett, hossza pedig átlagosan 1,5 méter volt:^[10][11] vagyis a mai szürke farkas a 23–86 kg-os tömegével és 1,0–1,6 méteres hosszával megközelítette az óriásfarkas méreteit, de annak maximális méreteit nem éri el.

Találóbb név az óriásfarkasnál az angol „rémfarkas” (dire wolf), mivel erőteljes állkapcsával, hatalmas, agyarszerű fogaival és ezáltal eléggé deformálódott fejformájával meglehetősen rémisztő látványt nyújthatott. Agya a testméretéhez, és a mai kutyafélékhez képest is meglepően kicsi volt.

Életmódja

Viselkedéséről, életmódjáról nagyon keveset tudni. Feltételezhető, hogy a mai farkasokhoz hasonlóan falkákban élt és vadászott a pleisztocén kori Észak-Amerika nyílt térségeinek nagy testű növényevő emlőseire. Ez utóbbi miatt – a leletek tanúsága szerint – gyakoriak voltak közöttük a tompa tárgyaktól – feltehetően patáktól – származó különböző csonttörések, melyek közül azonban több a gyógyulás jeleit mutatja: tehát szívós állatok lehettek, és talán a falka is gondoskodott a sérült tagjairól. A sérüléseik a falkán belüli és az azon kívüli fajtársak közötti rivalizálásokból is származhattak.

Az óriásfarkas rövidebb lábai, a nagy és a fosszíliák tanúsága alapján erősen igénybe vett fogak alapján elképzelhető, hogy a hiénához hasonló életmódot folytatott: elhullott, vagy elejtett prédaállatának nagy részét felfalta, csontjait is elropogtatva.

Kihalása

Kihalása minden bizonnyal összefüggött Észak-Amerika nagy testű növényevőinek eltűnésével, amely nem sokkal a mai indiánok őseinek Amerikába érkezését követően következett be (erről bővebben: pleisztocén megafauna). Az új, zömmel kisebb testű és fürgébb növényevőkből álló faunában feltehetően kompetíció (fajok közötti verseny) alakult ki közte és a hasonló testfelépítésű szürke farkas között ugyanazon táplálékforrásokért és – mint kihalása mutatja – ebben a versenyben alulmaradt a szürke farkassal szemben. Az Egyesült Államok Arkansas államában 4000 éves maradványait is megtalálták.