From Wikipedia, the free encyclopedia
Az íj alapesetben markolatból, rugalmas, hajlékony felső és alsó karokból és idegből álló, nyílvessző kilövésére alkalmas eszköz, úgynevezett „hideg lőfegyver”.
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. (2005 decemberéből) |
Az íj és a nyíl az őskorban, a pattintott kőkorszak végén jelent meg mint a vadászat első számú fegyvere. A régészeti leletek tanúsága szerint az őskor embere által használt íj alig különbözött az angol hosszúíjtól (longbow). Az ókor évezredei alatt sok népet tett világhódítóvá az íj. Mai ismereteink szerint először a mezopotámiai népek használták az íjakat, akkor még harci kocsiban ülve. Később már reflexíjakat is használtak. Ezeket a pusztai népek használták előszeretettel, mint pl. lovas íjászok, és nagy sikerrel. Ezek a népek: hettita, szkíta, hun, perzsa, magyar. Kezükben ez a fegyver – főként a középkorban – történelemformáló erővel bírt. A görögök és a rómaiak nem tartották nagyra a távolharcot, mert nem találták férfiasnak, ők a közelharc hívei voltak.[1]
A nomád íjak: A hagyományos merev szarvú reflexíjak rendszerint három fő anyagféleség felhasználásával készülnek. A karok belső magja fa, ezt az íj hátán (tehát az íj cél felé néző oldalán) állati inakból, főként a ló, a szarvasmarha és a szarvas lábában található hosszú inakból készített réteg fedi. Ez az ínréteg jól viseli az íj megfeszítésekor fellépő húzó igénybevételt (nyúlás), a fánál megközelítőleg négyszer jobban. Az íjkarok belső (hasi) fedőrétege szaru, amit bizonyos szarvasmarhafajták (pl.: magyar szürkemarha), vízibivaly, kecskefélék tülkéből nyernek. Ez a szaruréteg mintegy tízszer jobban ellenáll a hajlítás során a hasi oldalon jelentkező nyomó igénybevételnek (zömülés), mint a keményfa. A külső és belső fedőréteg halenyvvel van a farétegre felragasztva, amely deformáció hatására nem törik el, hanem képes az alakváltozásra. A halenyvet bizonyos tokfélék úszóhólyagjából nyerik. Az összetett íjak jellemzője a rugalmas karokra erősített merev íjszarv, ami erőkarként viselkedve megkönnyíti az íjkarok meghajlítását az íj megfeszítésekor. Az íjszarvak keményfából készülnek, egyes esetekben szaru- vagy csontborítással, ami a szarv merevítésen kívül díszítő funkciót is ellát. Ez a szaru- vagy csontborítás az íj markolati részén is megjelenhet, védelmet nyújtva a markolatnak a nyílvessző kilövésekor jelentkező koptató hatással szemben.
A lovasnomád népek (hun, magyar, török, avar, mongol stb.) összetett íjainak átlagos lőtávolsága nagyobb az angol íj kb. 200 méteres lőtávjánál, ugyanis a reflexió eredményeképpen a nomád íjak gyorsabban lövik ki a nyílvesszőt, mint a botíjak. Egy mai, nem az eredeti „recept” alapján készült 40 fontos íjjal el lehet lőni 200 méterre. A nomád népek harci íjai (lásd a Nemzeti Múzeumban rekonstruált íjat) viszont néha még meg is haladták a 80 fontot és nem mellékes, hogy ezen íjak reflexiója jobban kiképzett volt, mint egy vadászíjé. Tehát egyáltalán nem tűnik túlzásnak, hogy a lovasnomád népek harci íjainak az átlagos lőtávja 300-400 méter körüli. A korabeli feljegyzések szerint, míg a honfoglalók nyilai arattak az ellenség soraiban, addig az európai íjászok nyílvesszői félúton földre estek. A nyíl átütőerejét mutatja, hogy a honfoglaló magyarok nyilai a páncélt is átvitték. A valaha dokumentált legnagyobb lőtávolságot egy török íjjal érték el, ez több mint 800 métert jelent (a Boszporusz átlövése).
Az összetett íjak élettartama több év, köszönhetően a szerkezeti anyagok nagyobb szilárdságának. Ezen íjak a felajzott állapotot is hosszabb ideig bírják, mint az egyszerű botíjak. (Egy honfoglaló 6 óránként cserélte a felajzott íját.) A hagyományos visszacsapó íjak elkészítése a különleges anyagok nehéz beszerezhetősége és a bonyolult gyártási folyamat miatt legalább egy évig eltartott, a mai modern anyagokból viszont pár hét alatt elkészülnek.
A Kelet-európai-síkságon az összetett reflexíjak i. e. 700–600 között tűntek fel. Ez a korai, kb. 80 cm hosszú változat az ún. szkíta íj; tökéletesített formája az i. sz. 200–300 között megjelent hun íj, amelynek „normális” lőtávja már 400–500 m volt. Ennek hossza másfél méter körül volt; a karok végeit csontlapocskákkal erősítették meg.
Az íjak húrját állatbelekből készítették; az összetett változatét selyemszállal fonták össze.[4]
A számszeríj neve a szláv samostrĕlъ szóból származik, aminek jelentése körülbelül: önmagától, azaz önműködően lövő (fegyver). (Lásd például az orosz самострелий (számosztrelij) alakot.) A szó alaki egybeesése a szám, szer, szerszám és íj szavainkkal véletlen, így a magyar szó keletkezése a népetimológia terméke.[5]
Maga az íj lehet rugalmas acél, rugalmas és vaskos fa, üveg- vagy karbonszálas műanyag, rugóval/csavart kötéllel (római kori állványos íj) kombinált csapószár stb. A szár ugyancsak lehet fa, műanyag (erős, de nem kell, hogy rugalmas legyen). Az íj dinamikája a felajzáskor az ideg elcsavarásával fokozható, de csak a kisebb, kézi felajzású számszeríjaknál van jelentősége. A fegyver leggyengébb pontja az ideg, illetve annak középső, a felhúzáskor az agyba beakadó része, ennek fokozott kopása (elpattanás és szakadás) az ezen a 2–4 cm-es szakaszon felcsévélt, vékony acéldrót tekercseléssel erősítve védhető ki, amely elég flexibilis ugyanakkor az ideg dinamikájának követésére.
Vezetősínje révén nem csupán nyílvesszők, hanem akár egészen rövid (~10 cm), acélkúpban végződő, vezetőszárnyas, csökkentett légellenállású, fokozott hatótávolságú „tövisek”, vagy közelre nagy tömegű, nagy átütőerejű 1,8-2m hosszú „páncélfúró” dárdák kilövésére is alkalmas fegyver. A szár agyába épített elsütőszerkezet segítségével az íj előre felhúzható, és ebben az állapotában további erőfeszítés nélkül tartható, ami elsősorban nem az ellövés pillanatának tetszőleges eltolását teszi lehetővé, hanem a fegyver erejének fokozását, mivel így a jóval robusztusabb íjszár felhúzásába vagy a karizmoknál jóval erősebb törzsizmok nyújtotta több energia (csak kisebb számszeríjaknál 70–120 kg-ig), vagy gépi áttétellel segítve (pl: motolla) még extra előfeszítési energia (hadtéri számszeríj 200–300 kg-ig) is bevihető a lövési munkába. A lőtávolság a számszeríj erejétől, a szánhossztól és a használt lövedék típusától függően 300-tól 1200m-ig változhat. A kritikus érték az ellövés csúcssebessége és a lövedék légellenállása az ütőerő és a lőtáv tekintetében.
A felajzás történhet „háromszögeléssel” (erősebb számszeríjaknál) vagy „betöréssel” (kisebb sporteszközöknél). A háromszögelés során hosszú, előhúzó ideget használnak előfeszítésre, majd a végleges ideg felhelyezése után azt egyszerűen leakasztják. A betörés esetén az íj egyik végét a földre (kemény felület) nyomják, miután ráakasztották az ideg egyik végét, majd a szárra ránehezedve azt meghajlítják, amíg a felső íjrészt egy kézzel maguk felé húzva, arra az ideg másik végét felhelyezik. Ehhez a művelethez esetenként hasfalvédő is szükségeltetik. A lövés során (célzás után) csak arra kell ügyelni, hogy az ellövés pillanatában ne mozduljon meg a fegyver, amit az e pillanatra időzített teljes ellazulással (nincs légzés sem) és az elsütőszerkezet finom kioldásával lehet elérni.
A számszeríj egy hideglőfegyver-fajta, nyélre erősített íj, melyet használója külön erőfeszítés nélkül is kifeszített állapotban tud tartani. A nyél továbbá lehetővé teszi a felhúzás és az elsütő mechanizmus megoldását is. A számszeríj így olyan fegyver, melyet a hagyományos íj használatához szükséges erővel és gyakorlottsággal nem rendelkező ember is könnyedén használhat. A számszeríjakat a felhúzás, a kifeszítés mechanizmusa, a lövedék, a felhúzó szerkezet és a felhasználás típusa szerint különböztetjük meg.
A számszeríjakról először Szun Cu A háború művészete (Kr. e. 500) című könyvéből szerezhetünk tudomást, itt erős nyilakat lövő számszeríjakról beszél. Az egyik legkorábbi feljegyzés használatukról a Kr. e. 341-ben lezajlott Ma-Ling-i csatáról szóló elbeszélés. Kínában a Kr. e. 200-as évekre, a Han-dinasztia alatt a számszeríjak (kínaiul: nu, 弩) gyártása igen fejletté vált és széles körben alkalmazták. Néhány szerkezetet épségben sikerült feltárni, melyek Qin Shi Huang (Kr. e. 260-210) császár sírját őrző, terrakotta hadsereg katonáinak fegyverei voltak.
Az ókori Görögországban a Kr. e. 5. században jelent meg a számszeríj, ott gasztrafetésznek (γαστραφετης) nevezték, mely nagyobb erőt képviselt a hagyományos görög íjaknál.
Az íjak vizsgálatakor figyelembe vett adatok:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
