A nyugati gótok vagy vizigótok a 3. század végén kettévált gót nép nyugati ága voltak. Első külön államukat a keleti gótok szomszédságában hozták létre a mai Románia területén, majd a hunok támadása miatt nyugatra húzódtak. Utolsó saját államuk a mai Spanyolország területén létezett az arab hódításig. A vizigót név eredete a latin Visigothi, v. Wesi, melynek jelentése jó, érdemes, tehát nincs köze a víz főnévhez.[1]
| Nyugati gótok | |
 | |
| Vallások | |
| Visigothic arianism | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nyugati gótok témájú médiaállományokat. |
Történetük
Daciai államuk
A gótok elleni háború lezárásaként Aurelianus császár 271-ben kiürítette Daciát, majd átengedte a gótoknak. A nyugati és keleti gótokat 291-ben említi először külön a Panegyrici latini. A két ország között a Dnyeszter volt a határ. Ezután hosszú békeidőszak következett a rómaiak és a gótok között. A nyugati gótok 355-ben nagy inváziót indítottak Észak-Itália ellen, de II. Constantius hadvezére, Arintheus visszaverte a támadást. Két évtizedig a Római Birodalom nyugati fele mentesült a gót támadások alól.
376 nyarán a hunok megdöntötték a keleti gótok Dnyesztertől (görögül Danaiszter, latinul Danastius) keletre elterülő államát. Athanarik nyugati gót király ekkor a keleti határra, a Dnyeszterhez vonult, és ott szekerekkel megerősített tábort állított fel. A folyó túlsó partján, attól 30 kilométerre pedig előhadat küldött ki. A hunok Athanarikot meglepve megkerülték az előhadat és átkeltek a folyón, majd egy hajnalon nyílzápor alá vették az alvó gótok táborát, a gótok számára lőtávolon kívülről. A gótoknak sikerült a közeli erdőségekbe menekülni, ezért nem mészárolták le őket teljesen.[2] Athanarik ezután megpróbált a Gerasius és a Duna között rohamléptekkel falat emelni, de építkezés közben a hunok ismét meglepték őt és lemészárolták csapatait. Athanarik ezután kíséretével a mai Erdély területére menekült,[3] de a nyugati gótok nagyobb része az Al-Dunához özönlött Fritigern és Alavivus vezetésével.[4]
Vándorlásuk a Római Birodalomban
A nyugati gótok alatt engedélyt kértek Valens római császártól, hogy Thrákiában telepedhessenek le. 200 ezer nyugati gót megkapta az engedélyt.[5] De a római tisztviselőktől az adófizetést megtagadták és gyakorlatilag függetlenítették magukat a birodalomtól. Ezért háború indult ellenük, de 378-ban a hadrianopolisi csatában Valens császárt legyőzték. Olyan pusztítást vittek végbe, hogy Ammianus Marcellinus szerint „csak az eget s földet hagyták meg”. Nagy Theodosius császár békét kötött a gótokkal, és az addig Erdély hegyei között tartózkodóknak is kénytelen volt megengedni, hogy Thrákia és Moesia tartományokban telepedjenek le. Athanarik kíséretével személyesen ment el Konstantinápolyba, hogy alávesse magát Theodosiusnak.[6] A gót harcosok egy része római zsoldba lépett 382-ben. A gótok nem fizettek adót.
Azonban ezzel a laza függéssel sem voltak megelégedve sokáig. Nagy Theodosius halála után kiskorú utódjának Arcadiusnak a gyámja, a galliai származású Rufinus a zsold kifizetését a gót katonáktól megtagadta, a gótok végleg elszakadtak Rómától, és a Balthok nemzetségéből származó Alarikot 395-ben királlyá választották. Alarik számos rabló hadjáratot vezetett a római területekre, elsősorban Görögországba. Végül Stilicho, Honorius nyugatrómai császár gyámja, legyőzte Alarikot a Poloe hegységnél (396). A keletrómai udvar azonban inkább akarta a barbár Alarik, mint a vetélytárs Stilicho szövetségét, ezért kibékült vele, sőt 397-ben Kelet-Illíria kormányzójává tette.
Alarik a keletrómaiak szolgálatában a Nyugatrómai Birodalom ellen indult, de két csatában (Pollentiánál 402 és Veronánál 403-ban) is vereséget szenvedett. Alarik ellenfelét, Stilichót, aki megállíthatta volna a császár, Honorius tudtával kivégezték 408-ban. Még ugyanebben az évben Alarik újra betört Itáliába, és megsarcolta Rómát. Mivel a nyugatrómai császár nem fogadta szolgálatába, 409-ben és 410-ben ismét megtámadta, magát Rómát is bevette és kifosztotta. Innen Szicília és a rómaiak afrikai tartományának elfoglalására indult volna, de 410-ben, alig 34 évesen Dél-Itáliában, Cosenzában meghalt.
Dél-galliai államuk
Alarik sógora és utóda Ataulf római fővezérré lett és Galliába ment, ahol névleges függés mellett valójában független államot alakított. 415-ben meggyilkolták, miután a Pireneusokon átkelt és Barcelonát elfoglalta. Utódai, Sigerik és Wallia alatt a gótok folytatták a hódításaikat, névlegesen Rómának, valójában a maguk számára. Eurik (466–484) ténylegesen is függetlenítette magát. A gótok ettől kezdve nagy befolyást gyakoroltak Rómára, egymás után több római császár trónra emelése is az ő befolyásuk alatt történt.
507-ben a frankok Klodvig vezetésével támadtak a nyugati gótokra, és legyőzték őket, ami véget vetett a galliai nyugati gót államnak.[7]
Hispániai államuk
A hispániai gót államot Amalarich (502–531) szervezte meg, székhelye Sevilla volt.
531-ben Amalarik meggyilkolásával kihalt a 136 évig uralkodó Balthing-ház, és ettől kezdve 180 éven át választott királyok uralkodnak. Rekared alatt (586-601) a római egyházhoz csatlakoztak, és Rekared már a pápa áldásával koronáztatta meg magát. Ettől kezdve, bár keresztényüldözők is akadtak, a kereszténység erős gyökeret vert a gótok között, és a főpapság jelentős politikai tényezővé vált. Ezért Wamba király (672-681) törekvése a papi klérus gyöngítésére eredménytelen maradt. Witiza (701-710), aki örökölhető királyságot akart alapítani, nem tudta megalakítani ezt a klérus és a nemesség megtörésével, sőt meg is fosztották uralmától. A trónbitorló Roderik ellen a király fiai az arabokat hívták be. A Tárik ibn-Zijád által vezetett arab sereg azonban segítőből ellenség lett: 711-ben Jerez de la Frontera mellett Roderiket legyőzték, de a csatában Witiza fiai is elestek, és az arabok lettek Hispania urai. Ezzel megszűnt a Gót Birodalom, csak a neve maradt fenn Katalónia nevében.
A nyugati gótok királysága nem volt öröklődő és nem is sikerült ilyenné tenni, bár néha apáról fiúra szállt az uralom. A király volt a legfőbb hadvezér, és az összes hivatalt ő töltötte be. A nép nemességre és jobbágyságra oszlott (szabadok és szolgák). A nemesség további osztályokra tagozódott: Az első a duces (Herzöge), eredetileg katonai, később kormányzói tiszt is, ez alatt a comites (Grafen) hasonló, de kisebb hatalommal, a gardingok udvari méltóságok viselői, végül a többi nemes, akik a bíráskodás jogát és bizonyos büntetésektől való mentességet élveztek. A jobbágyok az előkelők telkein kisebb részeket műveltek, és ennek fejében évenként fizetéssel, szolgálattal tartoztak.
A katonáskodásnál a király volt a fővezér, alatta harcoltak a duces, comites, tiudfadok (ezredesek) stb. Ugyanezek békeidőben a király megbízásából a polgári ügyek élén álltak. A polgári ügyrend tulajdonképpeni rendezése II. Alarik nyugati gót király nevéhez fűződik (511-531), aki a római és gót szokások gyűjteményét összeíratta 506-ban, a Breviarium Alaricianumban, amelyet később Rekared valószínűleg továbbfejlesztett. Chindaswinth (641-649) volt az, aki igazi erőt, gót nemzeti jelleget adott a törvénykezésnek és a római jog maradványait megszüntette. A gótok jogi intézkedései jól működtek. Az őslakos népek szívesebben teljesítették az újfajta feudális (hűbéri) kötelességeket, mint amikor a rómaiak gyötörték őket a súlyos adókkal.
Kultúra
Nyelv és irodalom
A gót nyelvet ismerjük, mivel több irodalmi mű is ránk maradt. A kereszténységet korán fölvették az arianizmus alakjában, melyet Wulfila püspök (Ulfilas, Wölfel, 311-381) terjesztett el 341 és 355 között a nyugati gótok között. Wulfila alkotta meg a gót ábécét, és ő fordította le a Bibliát – kivéve a királyok könyveit – gót nyelvre. Ez a gót nyelv és így a germán nyelvek legrégibb emléke. A fordítás neve Codex argenteus, jelenleg Uppsalában őrzik.
Művészet
_01.jpg)
A nyugati gótok, amint berendezkedtek Hispániában és Galliában, nem rombolták le az ott talált római templomokat és villákat, hanem igyekeztek átvenni a Nyugatrómai Birodalom kormányzati formáit és művészetét. Az elhunyt királyaik ex voto, azaz felajánlási koronáit az oltár elé függesztették. Ezek a koronák hasonlóak voltak a bizánci császárkoronázásokat mutató mozaikok koronáihoz, és azokhoz az ex voto koronákhoz, amelyek a ravennai San Apollinare Nuovo bazilikában láthatóak.
Toledo közelében találták meg a guarrazari kincsleletet, amit valószínűleg az arab hódítás idején rejtettek el, és ami egy templom kincse lehetett. A lelet két láncra függesztett aranyból készült ex voto koronát, gazdagon díszített egyházi edényeket és más ékszereket tartalmazott.
A nyugati gót asszonyok kör vagy félkör alakú melltűket, gyűrűket viseltek. Ezek az ékszerek jellegzetesen délorosz formájúak és színűek, de kidolgozásuk finomsága bizánci eredetre vall.
Jegyzetek
Források
További információk
Kapcsolódó szócikk
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
