a központi hatalom és a területi igazgatási egységek kapcsolatán alapuló berendezkedési forma From Wikipedia, the free encyclopedia
Az unitárius állam olyan állam, amelyben egyetlen politikai és jogi központ létezik, aminek egyetlen a központi kormányzata van, egyetlen közös jogrendszerrel és egyetlen közös parlamenttel, mely egyben a végső hatalom. Ebben a rendszerben még a helyhatóságok létjogosultsága a központi kormányzat rendelkezéseiből, és az egyetlen parlament törvényeiből ered, így a monopol helyzetben lévő egyetlen parlament jogszabálykibocsájtással akár módosíthatja a helyhatóságok és helyiönkormányzatok hatásköreit, illetve végső szélsőséges esetben akár fel is számolhatja azokat.[1] A legtöbb unitárius államban a központi hatalom valamely mértékben átruházza egyes kompetenciáit a helyhatóságokra (ugyanakkor érvénytelenítheti is az alárendelt önkormányzatok intézkedéseit); a decentralizáció ezen formáját devolúciónak nevezzük. A világ államainak túlnyomó többsége (az ENSZ 193 tagállamából 166) unitárius államberendezkedésű.[2]
Az unitárius államberendezkedés ellentétben áll a föderatívval, amelyben alkotmányosan szabályozott hatalommegosztás érvényesül a központi kormányzat és a különböző tartományi kormányok (vagy hasonló közigazgatási egységek) között. A föderatív rendszerben az írott alkotmány módosítására kizárólag mindkét szint – valemely megszabott folyamaton keresztüli – hozzájárulásával van lehetőség. Következésképpen a szubnacionális közigazgatási egységek (tartományi kormányok) olyan létjogosultsággal rendelkeznek, amely nem függ a központi kormányzattól.[3]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.